22/09/2026
30 Év !!!
Évkönyvet hozunk létre a klub 30 éves fennállásának a tiszteletére.
Felhívom régi és új klubtagjainkat, egyben arra inspirálom őket, hogy írjanak cikket, megemlékezést, élménybeszámolót, tárcát, kisregényt, disszertációt 😉 a készülő évkönyvbe.
Olvassátok szeretettel Terjék Attila barátunk és klubtársunk friss írását, ami meg fog jelenni az Évkönyvünkben.
„Keresd a nőt!” – avagy hogyan lettem Jaguar-rajongó
Feleségem szívében mindig is kitüntetett helyet foglalt el a Jaguar, ám arról sosem esett szó közöttünk, hogy egy napon sajátunkként köszönthetünk majd egyet. Azután elérkezett egy kerek születésnap – természetesen nem a második X, hanem az az életszakasz, amikor egy dolgos ember hosszú évek munkájával végre megengedhet magának egy ilyen kaliberű automobilt. Úgy döntöttem, meglepem őt.
A titkos akció azonban annyira jól sikerült, hogy majdnem válás lett a vége. Egy ilyen kuriózum beszerzését és a meglepetés előkészítését ugyanis rengeteg háttérmunka előzi meg. Mivel a folyamat rengeteg időt igényelt, sűrűn kellett elmaradoznom otthonról, a hirtelen jött indokaim pedig – valljuk be – nem voltak a legmeggyőzőbbek. Feleségemben óhatatlanul felmerült a gyanú: vajon hova a fenébe járkálhatok? A családom, különösen a fiaim, hatalmas segítséget jelentettek az autó kiválasztásában, a felkészítésben, a csinosításban, és persze a gyanús jelek leplezésében – bár az utóbbiban nem arattunk osztatlan sikert. Végül elérkezett az átadás napja: az aggodalmat örömkönnyek váltották fel, és el sem váltunk azóta sem.
Első szerelmünk egy pezsgőmetál színű, gyönyörű állapotnak örvendő, 2001-es évjáratú, 3.2 literes Jaguar XJ8 (X308) volt. Bár az autó a feleségem álma volt, rendkívül gyorsan meggyőztem magam arról, hogy ez a világ az én világom is. Pillanatok alatt váltam magam is megrögzött rajongóvá.
Nem sokkal a vásárlás után csatlakoztunk a Magyar Jaguar Clubhoz. Be kell vallanom, kezdetben volt bennünk némi félelem: tartottunk tőle, hogy egy ilyen elit márka tulajdonosai talán fennhordják a orrukat és lenéznek másokat. A klub azonban a legkellemesebb csalódást tartogatta számunkra. Távolról sem a kivagyiság jellemzi ezt a közösséget; őszinte, melegszívű, nyitott és végtelenül segítőkész emberekkel találkoztunk. Már a belépésünk előtt, a klub honlapját böngészve és a korábbi találkozók képeit nézegetve is az volt az érzésünk, hogy egy igazán értékes társaságra találunk. A megérzésünk szerencsére valósággá vált.
Gyorsan rabjává váltunk a találkozók hangulatának: a Jaguarok méltóságteljes, közös vonulásának, a járókelők ámulattal teli tekintetének – egyszóval annak az egyedülálló életérzésnek, amit ez a márka nyújthat.
Idővel arra gondoltam: ha ez a csoda nekünk ekkora boldogságot szerez, miért ne részesíthetnénk belőle másokat is. Így született meg az ötlet, hogy hobbiból esküvői autóbérlés-szolgáltatást indítok. Az elképzelést tett követte, és a vállalkozás gyorsan szárnyra kapott.
A siker és a márka iránti szenvedélyem újabb lépésre sarkallt. Úgy véltem, ha a pezsgő színű XJ ennyire népszerű a házasulandók körében, egy hófehér változat valóságos szenzáció lenne. Elhatároztam: vennünk kell egyet!
Nos, a tervhez hűen vettünk is egy... feketét. Egy 2003-as évjáratú, 3 literes V6-os motorral szerelt Jaguar XJ6 (X350) lett az új családtag. És hogy milyen kicsi a világ? A szokásos hirdetésfigyelés és a hazai felhozatal átfésülése során – ahol sajnos inkább elhanyagolt példányokba botlottunk – végül az ország túlsó felén találtunk egy ígéretes darabot. Elutaztunk megnézni, és a legnagyobb meglepetésünkre a tulajdonos nem volt más, mint egy klubtársunk. Ez persze nem a véletlen műve: a valóban megbecsült autók mindig a klubtagoknál vannak. Ez az X350-es még az X308-asnál is magasabb szintű luxust és számtalan kényelmi funkciót kínált. Már csak a hófehér külső hiányzott: az autót egy diszkrét arany csillogású, gyönyörű hófehér fóliával varázsoltuk az esküvők sztárjává.
Bár a fehér az esküvők tradicionális színe, a várt áttörés elmaradt; nem ütött akkorát, mint gondoltuk. Érdekes módon a párok jelentős része továbbra is a klasszikus pezsgő árnyalatú modellt preferálta.
Ekkor jött az elhatározás az igazán nagy dobásra: egy igazi királynői limuzint kell hadrendbe állítanunk! Választásunk egy Daimler Limousine-ra, azaz egy Jaguar DS420-asra esett. Magyarországon természetesen nem találtunk eladó példányt, a meglévő egy-két darab állapota pedig kritikán aluli volt, így a keresést külföldön folytattuk. Akadt néhány ajánlat Németországban, Lengyelországban és Hollandiában is, de ezek – viccesen mondva – túl közel voltak. A tökéletes példányra végül Észak-Írországban bukkantunk rá.
Kiutaztunk, megtekintettük, majd megkötöttük az üzletet. A hazaszállítás története önmagában is felér egy kalandregénnyel. Barni fiam Dublinba repült, ahová a korábbi tulajdonos Észak-Írországból tréleren hozta el az autót. Innen fiam és a Daimler együtt trélereztek Rosslare kikötőjébe, ahonnan egy több mint 24 órás, embert próbáló hajóút következett a Kelta-tengeren át a franciaországi Cherbourgba. Itt már jóbarátommal és klubtársammal, Kabai Gyurival vártuk őket egy másik tréler szerelvénnyel, hogy megkezdjük a kétnapos hazautat. A cherbourgi találkozó időzítése mesébe illő volt: alighogy megérkeztünk Gyurival a kikötőbe, fiam a Daimlerrel fél órán belül már gurult is le a hatalmas tengerjáró kompról. Barni fiamra mérhetetlenül büszke vagyok a helytállásáért, Gyurinak pedig örök hálával tartozom az igazi profi szállítmányozásért.
Azt hittem, a nehezén már túl vagyunk, hiszen az autó a garázsunkban állt. A hazai bürokrácia azonban tartogatott még meglepetéseket: a forgalomba helyezés komoly akadályokba ütközött. A hatályos szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező járművek környezetvédelmi okokból csak Euro 6-os motorral kaphatnak normál rendszámot – miközben az EU-ból származó autók esetében akár az Euro 0-s besorolás is elfogadott. Noha a logika csorbát szenvedett, nem maradt más út számunkra, mint az OT (Oldtimer) minősítés megszerzése.
Egyfelől örültem a kihívásnak, hiszen ez az autó a matuzsálem kora, patinája és ritkasága révén abszolút méltó a muzeális minősítésre. Egy valódi, velünk élő történelem - mondták sokan. Az OT-követelmények teljesítése azonban embert próbáló feladat. Másfél évnyi megfeszített munka következett, amelynek szinte minden napját az autó alatt vagy felett, a motortérben vagy az utastérben görnyedve töltöttem.
Bizonyos szakfeladatokra próbáltam külső partnereket találni, de egy-két kivételtől eltekintve senki sem merte vállalni ezt a különleges technikát. Így maradt a saját kezű restaurálás, amelyben Dávid fiam hatalmas támaszom volt. Nem titkolom, szükség volt néhány kreatív, rendhagyó megoldásra is. Például egy korábbi klubos utazás során már sikeresen tesztelt, „mosógép-alkatrész alapú” metodika itt is zseniálisan működött. Egy olajos kanna oldalfala is méltó alkatrész alapnak bizonyult. Rendkívül nagyra tartom az OT-minősítés szigorát, de a magam részéről a rugalmas, nem szemellenzős szemlélet híve vagyok. Ha egy autó esztétikailag és műszakilag is hűen idézi a korát, a típust, vagyis méltón őrzi a múlt örökségét, nem szabadna, hogy problémát jelentsen, ha nem minden egyes csavar vadonatúj rajta – különösen úgy, hogy ez a darab az egyetlen ilyen típus az országban. Sőt, ellenkezőleg: a patina a legszebb dísz. Szerencsére – ha nem is az első próbálkozásra – végül olyan vizsgabiztosokkal hozott össze a sors, akik osztották ezt a nemes szellemiséget, így sikerrel megszereztem az OT minősítést.
A vízióm végül valóra vált: a Daimler Limousine azóta az esküvői vállalkozásunk abszolút koronaékszere, a klubtalálkozóknak pedig az egyik legkülönlegesebb, sokak által megcsodált látványossága lett.
És hogy mit kaptam ettől az egésztől?
Néhány Jaguart, egy Daimlert, megszámlálhatatlan kilométert, rengeteg élményt, kiváló barátokat, egy fantasztikus klubot, és persze néhány ősz hajszálat is.
Ha valaki húsz éve azt mondja nekem, hogy egyszer Jaguarokkal fogok foglalkozni, esküvőkre limuzint viszek, Észak-Írországból autót hozok haza, és OT-vizsgára készülve mosógép-alkatrészekkel mentek meg egy angol veteránt, valószínűleg kinevetem.
Ma már tudom: a Jaguar nem egyszerűen autó. A Jaguar egy életforma. És ami a legveszélyesebb benne, hogy általában egyetlen darabbal kezdődik...
Szerencsére ennek a betegségnek van egy nagyon kellemes mellékhatása: remek embereket hoz össze.
Harminc év távlatából azt hiszem, a Jaguar Club legnagyobb értéke nem is az autókban mérhető. Persze csodálatosak a krómok, a fa betétek, a sorhatosok és a V8-asok hangja, a különleges modellek és a közös túrák. De amikor visszagondolunk az elmúlt évekre, valójában nem a lóerőkre emlékszünk, hanem az emberekre, a barátságokra, a közös történetekre, az egymáson segítésre. Arra a különleges összetartozásra, amely miatt jó Jaguarosnak lenni. Az autók egyszer talán eltűnnek a garázsokból, a történetek viszont velünk maradnak, és szerencsére ezekből a Jaguar Clubban soha nincs alkatrészhiány.
Ha pedig újrakezdhetném az egészet? Pontosan ugyanígy csinálnám. Legfeljebb az első Jaguar vásárlásánál szólnék előre a feleségemnek. Vagy talán mégsem?!?! A végén ugyanis nem elváltunk, hanem Jaguarosok lettünk.
Mindannyian jól jártunk. 🐆
