Aranycsapat Alapítvány

Aranycsapat Alapítvány Alapítványunk szervezi a Kárpát – medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot a határon t? Indulás labdarúgással :
2003.

szeptember 19-én Székelyudvarhelyen dörrent el a startpisztoly, s kezdetét vette egy soha véget nem érő történet. Az elmúlt években a futballtorna óriási rangot vívott ki magának. A mintegy 250 résztvevő csapatból mindig a legjobb húsz csapat jön Magyarországra. A döntők helyszíne mindenkor a Fradi-pálya. Valahányszor dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át a díjakat. Az elnök úr mellett első alkalommal még ott volt Puskás Ferenc is. Mellettük olyan kiváló sportoló egyéniségek, mint például Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Várhidi Pál, dr. Fenyvesi Máté, Balczó András és Gyarmati Dezső is rendszeres résztvevői a rendezvényeknek, ahol a nemzeti érzéseket erősítő beszédekkel lelkesítik az ifjú focipalántákat. A felvidéki magyarság prominens képviselője, Duray Miklós és Budapest főpolgármestere, Tarlós István is többször volt az ünnepségek vezérszónoka. Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szintén rendszeresen bekapcsolódik az alapítvány munkájába, ő celebrálta az első bajnokság megnyitóját a Szent István-bazilikában. Minden rendezvényünk előtt ökumenikus istentiszteleten veszünk részt. Sohasem maradhat el a kulturális műsor sem. Itt nem elég cselezni vagy gólt rúgni, azt is tudni kell, hogy ki volt Szent István vagy Makovecz. Valamilyen évfordulóhoz kapcsolódva mindig tartunk történelmi és irodalmi vetélkedőket. Fontos, hogy a mai magyar ifjúságnak legyen nemzeti öntudata, és égjen benne a nemzeti együvé tartozás felemelő érzése.

Már lehet szavazni a feol-on az Év emberére Fejér vármegyében.Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke is a jelöltek k...
03/02/2024

Már lehet szavazni a feol-on az Év emberére Fejér vármegyében.
Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke is a jelöltek között szerepel!

Köszönönjük előre a segítséget és szavazást🙏🙏

Jelöltjeink 2023-ban kiemelkedő teljesítményükkel vagy életművükkel gyarapították régiónkat. Közülük olvasóink szavazatai alapján kerül ki a győztes, akinek egy gravírozott üvegtrófeával is kifejezzük elismerésünket. A közönségszavazás időpontja: Az online szavazás 20...

23/11/2023
💪💪💪💪
23/11/2023

💪💪💪💪

Kű Lajos maga is játszott a futball szentélyében, a Bruges színeiben BEK-döntőn.

05/06/2023
Kedden délelőtt száznál is több diák, sok neves egykori sportoló, családtag, érdeklődő részvételével rendeztek avató ünn...
12/10/2022

Kedden délelőtt száznál is több diák, sok neves egykori sportoló, családtag, érdeklődő részvételével rendeztek avató ünnepséget a székesfehérvári Olimpiai Parkban, ahol átadták az utókornak Melocco Miklós szobrászművész alkotását, amely minden idők legeredményesebb magyar olimpia szereplésének tiszteletére készült.

Felavatták az 1952-es Helsinki olimpia hőseinek tiszteletére készült emlékművet

https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2022/10/felavattak-az-1952-es-helsinki-olimpia-hoseinek-tiszteletere-keszult-emlekmuvet

Lajos Kű

Kedden délelőtt száznál is több diák, sok neves egykori sportoló, családtag, érdeklődő részvételével rendeztek avató ünnepséget a székesfehérvári Olimpiai Parkban, ahol átadták az utókornak Melocco Miklós szobrászművész alkotását, amely minden idők legeredményesebb mag...

feol.hu/helyi-eletstilus/2022/06/fajdalmas-ezusterem-egy-dramai-olimpian
27/06/2022

feol.hu/helyi-eletstilus/2022/06/fajdalmas-ezusterem-egy-dramai-olimpian

Cím

Aranycsapat Alapítvány,. Budapest, Aradi út 22
Budapest
1062

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Aranycsapat Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Aranycsapat Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás