21/01/2026
LUKÁCS TIZENKETTEDIK VASÁRNAPJA:
PARADOX HÁLAADÁS
Szenthegyi Szent Nikodémus a következőket mondja a tíz leprás evangéliumi története kapcsán:
"Semmi sem szentebb a nyelvnél, amely a bajok közepette is hálát ad Istennek. Valójában semmiben sem marad el a vértanú nyelvétől. Ez is ugyanúgy megkoronáztatik, mint amaz. (…) Nagy Baszileiosz is ezt mondja: szégyenletes, ha kedvező körülmények között áldjuk Istent, a szorongattatások és megpróbáltatások idején pedig hallgatunk. Éppen akkor kell még inkább hálát adnunk neki, tudván, hogy „akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz minden fiút, akit magához fogad…”.
Mit is akarok ezzel mondani? Nem csak a jelen élet szomorúságaiért és kísértéseiért kell hálát adnunk Istennek, hanem még az eljövendő kárhozatért is. Mert a kárhozat is hasznos és javára válik a kárhozottaknak. Miképpen? Azért, mert a kárhozat akadálya a bűnnek és a gonosznak; ezért is nevezik kárhozatnak (kolaszisz), mert megfékezi (kolazei) és megakadályozza a rosszat. Ha nem volna kárhozat, a bűn és a gonoszság végtelenül terjedne, és soha nem érne véget. Ezért mondta Efezosz legbölcsebb Márkja azt az első hallásra ugyan paradoxnak tűnő, ám igaz és biztos kijelentést, hogy a kárhozottak számára hasznos, hogy kárhoztatásban részesülnek. Ennélfogva a tiszteletreméltó Theoktisztosz, a Sztudita, egyik tropárionjában szó szerint így szól Urunk Jézus Krisztushoz: „És a kárhozatban is hálát adok”, mert a kárhozat nem önmagában rossz, sőt inkább jó. Egyrészt azért, mert megfékezi és korlátozza a bűnt, és nem engedi, hogy – mint mondtuk – a végtelenségig hasson; másrészt azért, mert a kárhozat a gonoszság büntetése és fenyítése, és általa teljesedik be Isten igazságossága. Ezért, noha a kárhozat nem Isten elsődleges akarata, mégis másodlagos szándéka szerint való, a szent teológusok tanítása szerint. Egyedül a bűn rossz önmagában, és az sem Isten elsődleges, sem másodlagos akarata szerint nem történik, hanem az ember romlott elhatározásából. Ezért az isteni Aranyszájú Szent János a következőkre inti a keresztényeket: „Ez legyen a ti feladatotok: hogy imádságaitokban hálát adjatok mind a nyilvánvaló, mind a rejtett jótéteményekért; mindazokért, amelyek akaratotok szerint valók voltak, és azokért is, amelyek nem; a mennyek országáért és a tűz gyehennájáért egyaránt; a szorongattatásban és a nyugalomban is. Így szoktak imádkozni a szentek, és még a közös jótéteményekért is hálát adnak.”