Arany Hegy Alapítvány

Arany Hegy Alapítvány Álmodtunk egy olyan világról melyben boldogan élhetünk. Ahol a megosztottság helyett a megértés, a tu Szociális klubok (Főző, Kiránduló, Film, Tea stb.)

Az Élj Tudatosan közösség tevékenységeit az élet 4 dimenziójában végzi.

1. Belső munka, melyek során az egyénre, az önismeretre, önfejlesztésre fókuszálunk
2. Egészséges életmód, melybe többek között beletartozik a táplálkozás, testmozgás is
3. Közösségi programok (tanfolyamok, kurzusok, táborok, elvonulások)
4. Az Élj Tudatosan Közösség nyitott, örömmel működik együtt minden olyan ma

gánszeméllyel, társasággal, szervezettel, akik a fókuszt az együttműködésre teszik. A Közösség tagjai számára fontos egymás véleményének, nézetének meghallgatása, a szeretetteljes légkör megteremtése, valamint nagy hangsúlyt tesz egymás támogatására, oly módon, hogy a bölcsességünket integráljuk az együttérzésünkkel, mely megnyilvánulhat anyagi, lelki és szellemi szinten is. Fontos egymás támogatása. A Közösség tagja lehet bárki mindenféle elkötelezettség nélkül, akár online, akár fizikai szinten, akik a célkitűzéseinkkel azonosulni tudnak. Mindazonáltal léteznek olyan programok, szolgáltatások, mint pl. az Élj Tudatosan Könyvtár, melyet csupán a közösséget valamilyen formában támogatók vehetik igénybe. Nem terheljük egymást plusz elvárásokkal, de mindenki a maga megértési és megélési szintjén alkalmazza az Univerzális Törvényeket itt is. Ehhez mindig segítséget nyújtunk, hogy megértésünk mélyülhessen, rálátásunk és világlátásunk tágulhassék, szívünk és tudatunk lehetpségeinkhez képest határtalanra nyílhassék. Fontos számunkra, hogy az elsajátított tudás saját tapasztalattá transzformálódhasson, hogy azt mindenki a mindennapi életében alkalmazni és kamatoztatni tudja.

Légy az Elméd Mestere – új csoport indul!Egy hét-modulos kurzus, amely segít megérteni a benned lévő szenvedés (dukkha) ...
26/10/2025

Légy az Elméd Mestere – új csoport indul!

Egy hét-modulos kurzus, amely segít megérteni a benned lévő szenvedés (dukkha) okait, módszert ad, hogy hogyan tudod azokat megszüntetni, feltárni a korlátokat, traumákat, régi mintákat és gyakorlati technikákat ad a kezedbe, hogy valódi belső szabadságot és fenntartható harmóniát teremts az életedben.

Miért érdemes csatlakoznod?
Érezted már, hogy:
- a világ mintha összeesküdött volna ellened – a forgalomban, a munkahelyeden, a családban;
- vannak, akiket idegesítőnek látsz, mintha mindig téged céloznának meg a negatív helyzetek;
- otthon sem találod meg azt a nyugalmat és megértést, amire vágytál;
Ezek mind mindennapos szenvedések — de nem kell, hogy örökre veled maradjanak.

Mit nyújt neked a kurzus első modulja?
🌀Megértés: Mi az, ami belül zajlik – miért ragadnak bennünk újra és újra ugyanazok a reakciók, gondolatminták, érzések.
🌀Önismeret és felismerés: Felismered a szenvedésed valódi forrását és mintáit, nem csak a tüneteit.
🌀Gyakorlati technikák: Mindennapi eszközöket kapsz, amivel kezelheted a stresszt, haragot, szorongást, és más úgynevezett „belső vihart”. Az elme megszelídítése után olyan módszereket, amelyekkel meghaladhatod az elme állapotát.
🌀Életminőség javulása: Több belső béke, nagyobb tudatosság, világosabb fókusz, hatékonyabb önszabályozás.
🌀Közösség és támogatás: Olyan emberekkel együtt fejlődsz, akik hasonló úton járnak, és értik, átérzik, amit te is átélsz.

Honnan jön ez az egész?
A „Légy az Elméd Mestere” kurzus vallástól, felekezettől és világnézettől függetlenül dolgozik — a cél az, hogy megértésen és gyakorláson keresztül válj mesterré a saját elméd felett, majd túllépj rajta egy magasabb tudatosság felé. Módszerében integráljuk a nyugati pszichológiát az ősi buddhista és a védikus pszichológiával és az energiatannal. (kvantumfizika)

Részletek
Időtartam: 7 alkalom / modul (5 hónap)
Forma: személyesen Budapesten, az Oktogonhoz közel. Aki nem tud eljönni, az hangfelvételről bepótolhatja.
Mikor indul: 2025. november 27. 17.00 - 20.00
Hol: Önfejlesztők Háza (Bp, Oktogon)

Korábbi résztvevők véleménye
„Életem egyik legjobb döntése volt, hogy beléptem ebbe a kurzusba.”
„Több éve foglalkozom önfejlesztéssel, de semmi nem adott annyit, mint ez.”
„Felfedeztem magamban azt az erőt, amiről tudtam, hogy ott van, de nem tudtam hozzáférni.”

Kik vezetik, ár, tematika:
megtalálod az eljtudatosan.org oldalon.

Ez a kurzus neked való, ha:
🌀nyitott vagy az önismeretre, spirituális és pszichológiai eszközök használatára; engeded, hogy nőjön a megértésed
🌀szeretnéd csökkenteni a belső szenvedést, stresszt, haragot vagy félelmet; és hajlandó vagy tenni is érte
🌀szeretnél növekvő tudatossággal, jobb életminőséggel élni; és ezért kész vagy átalakitani a régi mintákat
🌀szeretnél részese lenni egy támogató közösségnek.

Jelentkezés emailen ([email protected])

Záró gondolat
Amikor megérted az elméd mozgatórugóit, amikor képes vagy tudatosan választani – nem ösztönből, megszokott mintából reagálni –, amikor a szenvedés nem ural, hanem csak egy jelzőként működik… akkor válik lehetségessé a szabadság. Ha szeretnél ebbe az állapotba elindulni, gyere velünk, legyél az elméd mestere.

15  napos Indiai út - Aranyháromszög + Rishikesh jógával2025. április 13-27-ig"Koránkelőknek" 200$ kedvezmény 2025. febr...
27/01/2025

15 napos Indiai út - Aranyháromszög + Rishikesh jógával

2025. április 13-27-ig

"Koránkelőknek" 200$ kedvezmény 2025. február 28 -ig vagy ha korábban betelik a létszám, akkor addig.

Részleteket lásd az esemény leírásában. Az eseményt kommentben megtalálod.

19/01/2025
19/01/2025

Szia!

Bizonyára tudod, hogy az adód 1+1% felajánlása egy olyan lehetőség, amellyel egy hozzád közel álló ügyet úgy tudsz támogatni, hogy az számodra nem kerül semmibe, csupán néhány percbe telik, ám ez akár sorsfordító is lehet azok számára, akihez eljut a felajánlásod.

2025-től, azaz az idei évtől közösségünk az újonnan létrehozott egyesületnek köszönhetően már a vallási közösségeknek felajánlható 1%-ot is tudja fogadni.

A személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2025. május 20-áig dönthetsz, az szja-bevallástól függetlenül is. Az első 1%-ot egy arra jogosult civil szervezetnek (adószámmal), a második 1%-ot pedig egy vallási közösségnek (technikai számmal) lehet felajánlani.


Kik vagyunk mi?
Egy teljesen nyitott közösség, ahová olyan emberek csatlakoznak, akik számára fontos az önismeret, az önfejlődés, a tudatos élet és az, hogy saját fejlődésünk mellett a többi ember felemelkedését is segítsük. Tevékenységeinket már több mint 20 éve végezzük folyamatosan. Szerveztünk több fesztivált, egész napos egészégnapokat, évek óta tartunk egészségfejlesztő mozgásos foglalkozásokat heti rendszereséggel, többnapos táborokat, elvonulásokat, hetente többször tartunk önismereti kurzusokat, valamint személyes és párterápiát, hangtálutazást, asztrológiai elemzést, család-csakra-csillagállítást többféle módszerrel.

A közösség tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy tevékenységeik hatékonyabb megvalósítása érdekében létrehoznak egy egyesületet.
2024-ben került bejegyzésre A Tudatos és Spirituális Fejlődésért Közösség, amely vallási egyesületként jött létre, mely a test-lélek-szellem egyensúlyának megteremtésére, a szellemi fejlődésünk és a világi potenciálunk kiteljesítésére vonatkozik. Az Egyesület létrejöttével célunk, hogy nagyobb támogatást tudjunk nyújtani mindazoknak, akiknek fontos az önismeret, a tudatos élet, önmaguk és mások spirituális fejlődése, valamint kohéziót és szociális hálót teremtsen az emberek számára.

Céljaink közé tartozik olyan támogató hely(ek) létrehozása, amely helyet adhat a fentebb említett témákban előadásoknak, kurzusoknak, eseményeknek. Elsőként Budapesten szeretnénk egy megfelelő helyet bérelni a már meglévő programjainknak és mások programjaira is lehetőséget biztosítani a tudatos életvezetés témájában. A budapesti hely mellett, amint lehetőségünk lesz rá, szeretnénk vidéken egy olyan helyet vásárolni, kialakítani, amely alkalmas kisebb csoportok többnapos eseményeire és amely egyben helyet tud biztosítani egy biokertészetnek is.
Ha szimpatikusnak találod kezdeményezésünket, akkor kérjük támogasd A Tudatos és Spirituális Fejlődésért Közösség Egyesületet!

Név: A Tudatos és Spirituális Fejlődésért Közösség
Adószám: 19379283-1-42
Székhely: 1148 Budapest, Adria sétány 1. A. lh. I/15.
Technikai szám: 2800

Élj Tudatosan Alapítvány a teljes életért
Adószám: 18730544-1-13

Arany Hegy Alapítvány
Adószám: 18247992-1-42

Várunk programjainkon szeretettel!

Köszönjük felajánlásod, minden támogatás számít!

Cím

Budapest

Telefonszám

+36304574018

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Arany Hegy Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Arany Hegy Alapítvány számára:

Megosztás