15/06/2026
Hagydottozás és párterápia
Sziasztok! Olyan sokszor hallom tőletek, hogy ha nem tetszik, akkor hagyd el, keress mást, mert van még sok millió ember a Földön, aki megfelelhet a várakozásaidnak. Ez nekem több okból is visszatetsző gondolat. Egyrészt borzalmasan összecseng a fogyasztói kultúra által hirdetett felfogással, miszerint, ha nem tetszik, amid van, gyorsan dobd ki, cseréld le, vegyél újat, mindig van másik. Ha mondjuk ugyanezt házi kedvencekre vagy párkapcsolatokra vetítik le az emberek, attól egyenesen forog a gyomrom. Úgyis lesz másik pasid. Hát nem megismételhető tárgyak vagyunk, és amúgy sem örülök neki, hogy ebben a kultúrában kell felnőnöm. Másrészt pedig nekem ebből hiányzik az, hogy egy adott emberrel munkálkodok a kapcsolaton, és mindent megpróbálok annak érdekében, hogy a lehető legközelebb kerülhessünk egymáshoz. A szeretet szerintem melós dolog. Nem csak úgy megtörténik velünk, vagy beleesünk. Ez amúgy egy Erich Fromm-féle gondolat, amit megszívleltem, és kíváncsi lennék rá, mi a véleményetek róla. Szigorúan szólva, a hagydottozással szerintem nagyon nehézzé válik megállapodni valakivel egy ponton. Nem nagy vállalás elmenni valakitől, az már inkább, hogy közeledek. Ürügyeket az elhagyásra mindig lehet találni, de hol az elköteleződés az egészben? Mit gondoltok erről? Köszönöm előre is, Lilla.
FA: Amikor arról beszélek, hogy miért kellene olyasvalakivel maradni, akivel nem jó, akkor nagyon távol állok a fogyasztói kultúrától. Ennek semmi köze nincs ahhoz, amit mondok. Inkább beszéljünk arról, hogy ha két ember találkozik, még matematikailag is három lehetőség van. Vagy jobb lesz nekik, ha együtt vannak, mintha külön lennének, vagy rosszabb, vagy semleges, se nem jobb, se nem rosszabb. Ez az utolsó nem érdekes, nézzük meg a másik kettőt. A biológiában szimbiózisnak hívják, amikor két organizmus élete megjavul, ha együtt vannak. És parazitizmusnak azt, amikor rosszabb a kettőnek együtt, mint külön. Vagy legalábbis az egyiküknek. Nézzük meg, mi ez. Min szeretnél dolgozni? Mondjuk beleszeretsz egy szalaggilisztába, aki élősködik benned, de nem akarsz megválni tőle. Te egy hős vagy, el vagy kötelezve, szereted a szalaggilisztát. Miért hagynád ott egy igazi emberért? Hát mert bele fogsz dögleni, azért. És ez a szalaggilisztának sem jó, mert ő is bele fog dögleni. Amikor egy parazitikus kapcsolatban a gazdatest meghal, mert kiszívták a vérét, az élősködő is meghal, hacsak nem talál gyorsan egy másik gazdatestet. Ennél tisztábban nem tudom elmondani. Minél korábban menekül az ember egy parazitikus kapcsolatból, annál kevesebb baj van. Persze, bele lehet szeretni egy szalaggilisztába is, de nem ajánlom.
ÁD: Párterápiában azért nem mindig az derül ki, ugye, hogy az egyik szalaggiliszta, a másik meg gazdatest?
FA: Nem mindig, persze. De azért, mert nem derül ki, még nem jelenti azt, hogy nem így van. Ha két ember megmutatja magát, akkor nagyon hamar nyilvánvaló lesz, hogy mi van. Ha szimbiózisban élnek, és még mindig vannak problémáik, akkor érdemes párterápiát csinálni azért, hogy jobban tudjanak együtt lenni. De amikor egy pár eljön hozzám, és látom, hogy a kapcsolatuk parazitikus, akkor nincs értelme javítani. Hogy lehet megjavítani a kapcsolatot köztem és a szalaggilisztám között? Hát inkább váljunk el! Amikor párterápiát csinálok, nekem abszolút semmi vágyam nincs arra nézve, hogy mi legyen az eredmény.
Általában úgy érzem, hogy a párnak, aki hozzám kerül, van egy ilyen kábé kétméteres seprűnyél a derekuknál lévő övükbe akasztva. Attól nem tudnak közelebb kerülni egymáshoz, mint két méter, és nem tudnak messzebbre se kerülni. Ez olyan ügyetlen dolog. Nehéz az élet, ha össze vagy kötve valakivel egy merev rúddal a derekadnál, és így kell élni. Én a párterápiában kiveszem a rudat, de az, hogy utána közelebb kerülnek-e egymáshoz, mint ahogy addig voltak, vagy messzebbre, nem az én dolgom. Az az ő dolguk.
ÁD: Az egyik Agymosó beszélgetésben azt mondtad, egy párkapcsolatban, ha rájövök, hogy vannak rossz szokásaim, akkor az a fontos, hogy ne a párom baszogasson engem értük, hanem én próbáljak megszabadulni tőlük. Nehogy egymás coachai legyünk, mert amikor a kritika belép az ajtón, a szeretet már menekül is az ablakon. Ebből arra következtetek, hogy ha egy párnak éppen nem működik jól a kapcsolata, vagy nem érzik jól magukat egymással, akkor nem biztos, hogy feltétlenül parazitikus kapcsolatról van szó. Tehát esetleg megéri valamin dolgozni – már, ha akinek rossz szokásai vannak, valóban és magától akar megszabadulni tőlük.
FA: Nekem gyakran eszembe jut, hogy a férfi szentek általában azt mondták, hogy az út a mennyország felé forró parázzsal és tüskékkel van kikövezve, tehát szenvedni kell, de a végén jó lesz. A női szentek viszont mind azt írták, hogy az út a mennyországba az maga a mennyország. Tehát azt mondták, hogy csak úgy lehet a mennyországba kerülni, hogy ha az út is már mennyország. Nem azt gondolták, hogy szenvedjünk most, és akkor majd egyszer jó lesz. Én meg azt mondom, hogy a szeretet egy csoda. Erich Fromm sem mondja, hogy mindenkit lehet szeretni. Egy párkapcsolatban van vágy, van extázis, és mindig egy csoda, amikor két ember között valami olyan történik, amiről nem is álmodtak. Miért ne keresse az ember ezt? Főleg akkor, amikor tudom, hogy nincs is olyan, hogy én. Én csak annyira vagyok én, amennyire én vagyok rajtad keresztül, tehát a környezetemben a legfontosabb elem te vagy. Ha veled szenvedek, ha veled nem jó a szex, hát akkor valaki mással lehet, hogy egészen más lesz. Miért éljek az Északi-sarkon, amikor esetleg Mexikóban boldog lehetnék? A kölcsönös vágy, a kölcsönös szeretet, a kölcsönös bizalom, a kölcsönös tisztelet mind csodák. Én azért vagyok ezen a Földön, hogy keressem a csodákat. És ne vesztegessem az időt forró parázzsal és tüskékkel.
ÁD: Egyetértek. De azt be kell vallanom, hogy bár régóta ismerlek, és régóta olvasom és hallgatom a munkáidat, ezt nem olyan könnyű teljesen elfogadni.
FA: Hogyne, megmondom, mit sejtek, miért. Persze, tudod, én semmit se tudok, de sok mindent sejtek. Spekulálok. Szóval szerintem azért, mert mindannyian egy olyan kapcsolatban kezdjük az életünket, ahol csak egy anyánk van, és be vagyunk zárva vele. Egy apánk van, és be vagyunk zárva vele. Én nem választottam az anyámat. Te sem! Az apámat sem. Te sem! Az anyád választotta az apádat, és idevarázsolt a Földre, és te akkor be voltál zárva velük. Persze, ha tizenhat évig össze vagy zárva emberekkel, akkor mindent megpróbálsz. Megpróbálod szeretni őket, és megpróbálod őket úgy szeretni, hogy szeressenek téged. Megpróbálod megtanítani őket, hogyan szeressenek téged. Nem mehetsz a szomszédba, ahol szeretnének. Tehát oda vagyunk ragadva a családhoz. 16 éves korunkban felszabadulunk, de aztán megint csak egy ilyen ragacsos családot csinálunk magunknak.
Lainget egyszer egy barátja vállon veregette, és azt mondta neki: „Vigyázz, soha ne basszál meg egy nőt többször, mint kétszer vagy háromszor, mert utána már megkedveled.” Ez a megkedvelés a ragacs. Úgyhogy vigyáznunk kell, hogy ne ismételjük a börtönt. Szerencsések azok, akiket a gólya oda dobott le, ahol a legjobb, ahova mindenki szeretett volna kerülni, ha tudtak volna. Óriási szerencse!
(forrás: Agymosó könyv)
⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪ ⍟ ✪
Kapcsolat: méreg vagy orvosság? Ezt a kérdést tesszük fel a nyár végi elvonulásunkon, ahová 06.25-ig még kedvezményes szállás ajánlattal jelentkezhetsz.
Az elvonuláson Feldmár András személyesen részt vesz.
Részletek csak és kizárólag itt: https://facebook.com/events/s/kapcsolat-mereg-vagy-orvossag/1726776991665037/
Jegyek: https://cooltix.hu/event/6a0aefb696069028532a2f0a
