29/09/2026
Szabó Imola Julianna is írt néhány sort az Akadálymentesített Jelenlétről, sőt, egy képet is csatolt, ahol a műhely résztvevőitől származó idézetek szerepelnek 😍
📅 Holnapig várjuk az új műhelyvezetők pályázatait a [email protected] címre.
Szabó Imola Julianna sorai:
"Amikor belekezdtünk a műhelybe, akkor rettegtem, hogy mennyire lesz steril és nehézkes, hogy képernyő-fejekként látjuk csak egymást. Kicsit ebooknak gondoltam az általam rajongott könyvtest helyett az online találkozások gondolatát. Aztán az első alkalom közben már seperc alatt el is felejtettem, hogy ez a közös tér máshogy fizikai. Jelenlévők lettünk egymás számára, mindenféle erőlködés nélkül és természetesen. Ez a jelenlét már három éve tart. Juhász Tiborral félszavakból is értjük egymást. Hosszú és giccses lenne felsorolni, hogy mennyi mindent adott nekem azon túl, hogy beletanulthattam egyfajta összetartó erejű szerepkörbe, megkedvelhettem a szöszölést a kilógó szövegtesteken. A közös gondolkodáson túl alkotótársai, őszinte kritikusai és ami a legnagyobb ajándék: barátai lettünk egymásnak. Szurkolunk egymásért, a művekért, a hétköznapokért, az ünnepekért. Irodalmi családom lett, amiről még álmodozni se mertem soha. Amikor először találkoztunk élőben a FISZ-táborban, az valami olyan felemelő öröm volt, hogy receptre írnám fel minden magányos alkotónak.
Olyan sokféle és különleges ember került a műhelybe, hogy már ez önmagában elképzelhetetlen és felemelő volt. És mi tényleg találkoztunk: ha esett, ha fújt, ha kánikula volt, ha hőemelkedésünk, ha migrénünk, ha rossz vagy jó napunk. A megváltozott háttérképből tudtuk, hogy a másik költözött-e, átutazóban van-e éppen, inkább csak csendesen figyelne-e aznap a kikapcsolt kamera mögül vagy valamit megosztana velünk. Sosem gondoltam, hogy lehet tapintatosan jelen lenni egy kütyün keresztül, hogy lehet kegyetlen pontossággal cincálni sérülés nélkül, és létrehozni egy biztonságos közösséget, amelyben mind benne vagyunk kicsit. Néha hibáztunk, olykor bénáztunk, de csapatként tudtunk-tudunk örülni egymás változásainak, a stabil internetnek, egy párórás vasárnapi beszélgetésnek és a zajszűrő fülhallgatók feltalálásának. Ott vagyunk egymásnak, és ez már így is marad.
Nagyon nehéz szívvel adom, adjuk át a stafétát, de talán ez is a tehetséggondozás lényege, hogy sohasem birtokolhatjuk, ami általunk jött létre.
Kívánom az utánunk következőknek, hogy megéljék ezt a valódi jelenlétet, az elfogadó találkozásokat és megtalálják az örömöt a közös munkában. Hogy olyan műhelyvezető párosok találkozzanak, akik kiegészítik egymást, de fejlődni is tudnak a közös műhelyezésekkel."