A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Európa egyetlen államilag akkreditált buddhista felsőoktatási intézménye. Tibeti származású tanítónk irányításával tibeti buddhista filozófiai képzés is folyik.

Iskolánk 1991-ben - a Tan Kapuja Buddhista Egyház felsőoktatási intézményeként - azzal a céllal jött létre, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag buddhista hagyomány tanításait Magyarországon is közkinccsé tegye. Nemcsak egy szűk vallási kör igényeit óhajtjuk kielégíteni, de színesíteni szeretnénk a hazai kulturális palettát, azzal a meggyőződéssel, hogy a buddhizmus alapelvei közel állnak mind a magyar, mind az európai szellemiséghez. Iskolánkba nem csak gyakorló buddhistákat várunk, hanem olyan gondolkodni akaró és önmaguk megismerésére vágyó fiatalokat is, akik nem riadnak vissza attól, hogy ember mivoltuk formálását maguk vegyék kezükbe. Lelkileg és szellemileg egyformán érett, integrált személyiségű embereket szeretnénk képezni, akik a megismerés útján semmilyen módszert nem utasítanak el, így az élő irányzatok tanításait és a hagyományos kommentárokat éppúgy tudják használni és méltányolni, mint a tudományos keletkutatás, a filozófia, a nyelvtudomány és a kultúrantropológia eszközeit. Legyenek képesek arra is, hogy itt és most, Magyarországon valósítsák meg a buddhizmus tanításait, világiak és szerzetesek részére kidolgozott életgyakorlatát. Önálló szellemi utat járva ismerjék fel a hagyományos buddhista tanításnak a modernkori emberre gyakorolt kiegyensúlyozó és átformáló hatását. Nyílt és rugalmas szellemi közösség kialakítására törekszünk, amelyben a vallás és a tudomány képviselői képesek egymással eszmét cserélni és együttműködni. Tanulóinknak lehetőségük nyílik a különböző buddhista irányzatok történetének és tanításainak tanulmányozására, kitekintéssel az ezeket történetileg és filozófiailag körülölelő vallási rendszerekre - többek között a hinduizmusra és a taoizmusra -, és az európai filozófia hagyományára is. Gyakorlati irányultságú diákjaink keleti harcművészetet, shotokán karatét és aikidót tanulhatnak, míg azok, akiket inkább a filozófia és vallásbölcselet érdekel, ebben az irányban folytathatják tanulmányaikat. Iskolánk egyik nagy vonzereje a keleti nyelvoktatás: diákjaink öt keleti nyelv (szanszkrit-páli, kínai, tibeti, japán) közül választhatnak. A buddhizmus iránt mélyen elkötelezett hallgatóink vallási tanítók vagy szerzetesek lehetnek. A kreditrendszerű képzésben a specializációk (szakirányok) évente, illetve kétévente indulnak, és sikeres záróvizsga esetén a hittudományi végzettség megnevezésével együtt az oklevélben is megjelennek. Főiskolánkat a Magyar Akkreditációs Bizottság hitelesítette és elismerte. A Főiskola magáénak vallja a nagy magyar keletkutatók szellemi örökségét. Legfőbb szellemi előfutárunknak és példaképünknek Kőrösi Csoma Sándort tekintjük, akit a buddhizmus hívei világszerte bódhiszattvaként - szent törekvőként - tisztelnek, s úgy emlegetnek, mint "nyugati tanítvány"-t. Felvettük a kapcsolatot a tibeti nép vallási és politikai vezetőjével, a Nobel-békedíjjal kitüntetett XIV. Dalai Lámával, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy Főiskolánkra küldte tanítónak személyes képviselőjeként először Loszang Szönam szerzetest, majd az ő utódjául Csögyal Tenzin tanítót. Négy évfolyamon mintegy 260 nappali hallgatónk van. A Főiskola iránt megnyilvánuló érdeklődés eddig minden évben lehetővé tette, hogy a jelentkezők közül a legalkalmasabbakat választhassuk. Eddig több mint száz diplomást bocsátottunk útjára, akik jól megállják a helyüket az életben. A Főiskolán kiadott buddhista tanítói diploma végzett hallgatóinkat alkalmassá teszi arra, hogy népművelői, szociális és karitatív területen, vallási tanítóként, budó oktatóként dolgozzanak, vagy a szerzetesi hivatást válasszák.

2000-től a Főiskola azokat az érdeklődőket is fogadni tudja, akik csak hétvégén érnek rá. A hétvégi oktatás keretén belül - egyelőre - csak a vallásbölcseleti specializáció hallgatható. Könyvtárunkat folyamatosan bővítjük; könyvállományunk már több mint tízezer kötetre rúg. Ezeknek többsége olyan szakkönyv, amely más hazai könyvtárakban nem lelhető fel. Beszerzéseink elsősorban az alapvető buddhista szentiratok és filozófiai művek eredeti nyelvű és nagy nyugati világnyelveken megjelent kiadásainak gyűjtésére összpontosítanak. Könyvkiadással igyekszünk enyhíteni azon a gondon, hogy a buddhizmus témakörében magyarul egyelőre nagyon kevés mű hozzáférhető. Eddig több könyvkiadóval közösen mintegy harminc kötetet jelentettünk meg, köztük az Upanisadokat, az India bölcsessége című forrásgyűjteményt, India történetét, a Dhammapadát, a Rigvédát, a Varuna-himnuszok fordítását, a szánkhja és a jóga bölcselet alapműveit, a Gyémánt-szútrát, a théraváda filozófia alapjait, valamint tibeti buddhista szövegek fordításait. Esti előadássorozatokat, házi-konferenciákat és tanfolyamokat szervezünk külső érdeklődők számára, amelyeken mindenkit szívesen látunk. Bár térítő tevékenységet nem folytatunk, a Tan Kapuját mindenki előtt szeretnénk szélesre tárni. Oktatási körülményeink az elmúlt években látványosan fejlődtek. Sikerült felújítanunk a Főiskola épületét és a belső udvart központi szertartásteremmé, előadások megtartására is alkalmas csarnokká átalakítani. Korszerű számítástechnikai rendszer segíti mind a hallgatók, mind a tanári kar munkáját. Diákjaink részére szociális és tanulmányi ösztöndíjat tudunk juttatni. A Főiskola 40 fős kollégiuma lehetőséget nyújt vidéki hallgatóink többségének elhelyezésére. Terveink közé tartozik a tantermek és a könyvtár felszerelésének korszerűsítése, a jegyzet- és könyvkiadás bővítése.

-------------------------------------------------------------------------------------------

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szenátusa újabb négy évre Karsai Gábort választotta rektorjelöltté a 2027-2031-es idősza...
10/10/2026

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szenátusa újabb négy évre Karsai Gábort választotta rektorjelöltté a 2027-2031-es időszakra. Megyünk tovább, a legfontosabb célok az egyetemi státusz előkészítése, a doktori képzés megalapozása, a nemzetközi kapcsolatok és az angol nyelvű képzések tovább erősítése, valamint a hallgatóközpontú, transzformatív oktatás további fejlesztése. Részletek a linkelt cikkben.

A Szenátus újabb négy évre Karsai Gábort választotta a Főiskola rektorjelöltjévé. A megbízásra irányuló eljárást a fenntartó folytatja le.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a tegnapi nap során együttműködési megállapodást kötöttünk az indiai Nālandā Egyetemmel....
01/10/2026

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a tegnapi nap során együttműködési megállapodást kötöttünk az indiai Nālandā Egyetemmel. Az új nemzetközi együttműködés keretet teremt közös kutatások, oktatási programok, konferenciák és tudományos publikációk megvalósítására, valamint oktatók, kutatók és hallgatók csereprogramjaira is.

A megállapodás kiemelt területe a buddhista tanulmányok, illetve India szellemi, kulturális és tudományos hagyományainak kutatása, oktatási és történeti dokumentumok hozzáférésének támogatása és számos más terület. A megállapodás létrejöttében jelentős szerepet játszott az Indiai Köztársaság Nagykövetsége, amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.

A lenti cikkben minden további részlet megtalálható, első kommentben a Nālandā Egyetem közlése olvasható.

Együttműködési megállapodást született az indiai Nālandā Egyetem és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola között tudományos és további területeken

Köszönjük, hogy eljöttetek MME - Magyar Madártani Egyesület  bemutatkozására a Cselekvő Együttérzés-sorozatunk keretében...
01/10/2026

Köszönjük, hogy eljöttetek MME - Magyar Madártani Egyesület bemutatkozására a Cselekvő Együttérzés-sorozatunk keretében, és különösképp az MME-nek mindazt a munkát, amit nap, mint nap végeznek a természetért, tollas barátainkért.

A sorozat folytatódik, legközelebb találkozunk október 13-án, a következő alkalom az első kommentben.

A Vietnámi Buddhista Szangha tizenhárom fős, rangos delegációját fogadtuk nemrégiben A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. A...
13/09/2026

A Vietnámi Buddhista Szangha tizenhárom fős, rangos delegációját fogadtuk nemrégiben A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. A látogatás az elmúlt években egyre szorosabb magyar–vietnámi intézményközi buddhista kapcsolatok újabb állomása volt.

Részletek az alábbi cikkben.

Talán még soha nem voltak ennyien A Tan Kapuja Főiskola Szertartástermében: záróünnepséget tartottunk idei végzőseinkkel...
11/09/2026

Talán még soha nem voltak ennyien A Tan Kapuja Főiskola Szertartástermében: záróünnepséget tartottunk idei végzőseinkkel. A találkozón nemzetközi törekvéseinkkel összefüggésben spanyol delegáció is részt vett a Zaragozai Egyetemről. Bemutattuk továbbá az idei év A Tan Kapuja Fehér Judit Különdíjának idei nyerteseit is. Részletek a lenti cikkben!

A végzettek mellett szülők, barátok, rokonok töltötték meg a teret, hogy közösen búcsúztassák a tanulással töltött éveket.

29/08/2026

🕉Gólyanap A Tan Kapuján! Karsai Gábor épp arról beszél, hogy elég-e önmagában a meditáció a magvalósításhoz, ahhoz, hogy a tudatunkkal érdemben tudjunk dolgozni (spoiler - a válasz: nem) 🙏🕉

Ilyen is volt nálunk! ⬇️ Könyvtárunkba külsősök is beiratkozhatnak, itt megtalálsz mindent, ami a buddhizmussal kapcsola...
17/08/2026

Ilyen is volt nálunk! ⬇️ Könyvtárunkba külsősök is beiratkozhatnak, itt megtalálsz mindent, ami a buddhizmussal kapcsolatos! 📚

Cím

Börzsöny Utca 11
Budapest
1098

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00

Telefonszám

+3612806712

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni A Tan Kapuja Buddhista Főiskola új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése A Tan Kapuja Buddhista Főiskola számára:

Parancsikonok

Megosztás