Sziklakórház, Hospital in the Rock

14/08/2026

Az 1950-es évektől egyre feszültebbé vált a helyzet a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, egy esetleges nukleáris konfliktus valós veszéllyel fenyegetett. A harmadik világháború elkerülhetetlennek tűnt, és – mint a Varsói Szerződés tagja – ebből Magyarország sem maradhatott ki.
Az 1960-as évektől a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok több kis méretű taktikai nukleáris fegyverrel is rendelkeztek. Két szovjet egység állomásozott az országban, amelyek önjáró ballisztikus rakéta rendszerekkel voltak felszerelve, laktanyáik közelében pedig atomtölteteket tároló bunkerek voltak.
Bár a Magyar Légierő nem rendelkezett nukleáris csapásra képes repülőgépekkel, a Szovjet Légierő több helyen állomásoztatott ilyen típusokat. Egyes hazai reptereken atomfegyverek ideiglenes tárolására kialakított különleges bunkerek és raktár komplexumok voltak kiépítve.
Egy esetleges nukleáris háborúra való felkészülés része volt a Sziklakórház világháború utáni újranyitása, majd atombiztossá alakítása is, bár eddig a világ szerencsére elkerülte a nukleáris háborút.

From the 1950s onward, tensions between the Soviet Union and the United States grew increasingly intense, and the possibility of a nuclear conflict posed a very real threat. A Third World War seemed inevitable, and as a member of the Warsaw Pact, Hungary could not have remained unaffected.
From the 1960s, Soviet forces stationed in Hungary possessed several small tactical nuclear weapons. Two Soviet units were stationed in the country, equipped with self-propelled ballistic missile systems, and bunkers for storing nuclear warheads were located near their military bases.
Although the Hungarian Air Force did not have aircraft capable of carrying out nuclear strikes, the Soviet Air Force stationed such aircraft at several locations in Hungary. Some Hungarian airfields had special bunkers and storage complexes designed for the temporary storage of nuclear weapons.
Preparations for a potential nuclear war also included the reopening of the Hospital in the Rock after the Second World War and its subsequent conversion into a nuclear-proof facility. Fortunately, however, the world has so far managed to avoid nuclear war.

10/08/2026

1945 augusztusában ilyenkor Japán a történelme legszörnyűbb napjait élte meg, hiszen egy amerikai B-29-es típúsú repülőgép augusztus 6-án Hirosimában, majd augusztus 9-én Nagaszaki felett dobta le a világ első harci körülmények között bevetettt atombombáit.
A bombázások áldozatainak száma közel 200 ezer főre tehető, azonban ebben az adatban nem szerepelnek azok, akik később a radioaktív sugárzás hatásai következtében hunytak el.

Egy hónappal a bombázásokat követően Japán kapitulált, véget ért a világtörténelem legpusztítóbb konfliktusa, a második világháború.
Az atomfegyverek azonban nem hozták el a világbékét, sokkal inkább a nukleáris fenyegetéssel teli hidegháborút és atomkorszakot.
Abban az időben több neves tudós is felszólalt a tömegpusztító fegyverek ellen, de csak mérsékelt sikerrel.
A nukleáris fegyverek létjogosultságát ma is rengeteg vita övezi, mint ahogy az első és eddig utolsó atombombák bevetését is.

In August 1945, Japan was going through some of the darkest days in its history. On August 6, an American B-29 bomber dropped an atomic bomb on Hiroshima, followed by another atomic bomb over Nagasaki on August 9. These were the world’s first nuclear weapons ever used in warfare.

The number of victims of the bombings is estimated at nearly 200,000. However, this figure does not include those who died later as a result of exposure to radiation. One month after the bombings, Japan surrendered, bringing an end to the most devastating conflict in world history, the Second World War.

Nuclear weapons, however, did not bring about world peace. Instead, they ushered in the Cold War and the nuclear age, both marked by the constant threat of nuclear destruction. At the time, several prominent scientists spoke out against weapons of mass destruction, but with only limited success.

The legitimacy and justification of nuclear weapons remain the subject of intense debate to this day, as does the decision to use the first — and so far the only — atomic bombs ever deployed in warfare.

29/07/2026

Széchényi Ilona grófnő 1944-ben édesanyjával menekült föl Budapestre, de végül a fővárosban ragadtak. Rendelkezett Vöröskeresztes ápolónői végzettséggel, ezért önként jelentkezett a Sziklakórházban, hogy segíteni tudjon. Így emlékezett az ottani körülményekre:
„A legértékesebb elem a víz volt. A szükség sokszor megtanít a megoldásokra. Így kitanulmányoztam egy módszert, mely szerint másfél liter vízben, ami egy lavórban naponta rendelkezésemre állt, tetőtől talpig meg tudtam mosdani, sőt, még a fogmosás is belefért. (…)
Hol aludtunk? Mindig más és más helyen, ahol valami parányi szabad hely volt. Ebből az időből egyetlen éjszakára emlékszem mély undorral. A lefekvésre semmiféle hely nem adódott. Telis-tele volt minden milliméter. Az egész napi megfeszített munka után, bizony erősen elfogott a fáradság. Végül az éjszakát egy akkor felszabadult hordágyon töltöttem, amelyen a reáömlő száradó vér és annak penetráns szaga, nem éppen gusztusosnak mondható állapot. (…)
Étkezés? Valahogyan, mindég előkerült valami, amivel elláttak bennünket. Mind fiatalok voltunk és egészségesek – jómagam 21 éves. Megfeszítve dolgoztunk.”

Countess Ilona Széchényi fled to Budapest with her mother in 1944, but they eventually ended up trapped in the capital. She was a trained Red Cross nurse, so she volunteered at the Hospital in the Rock to help. This is how she described the conditions there:
“Water was the most precious resource. Necessity often teaches us how to find solutions. So I figured out a way to use the one and a half liters of water I had available each day in a basin to wash myself from head to toe, even brushing my teeth.” (…)
Where did we sleep? Always in different places, wherever there was a tiny bit of free space. From that time, I remember one night in particular with deep disgust. There was absolutely no room to lie down. Every millimeter was completely filled.
After a whole day of hard work, I was overcome with exhaustion. Eventually, I spent the night on a stretcher that had just become available, covered in drying blood and its pungent odor – a situation that was far from pleasant. (…)
Food? Somehow, they always managed to find something to feed us with. We were all young and healthy – I myself was 21 years old. We worked tirelessly.”

23/07/2026

Örömmel jelentjük be, hogy idén együtt dolgozunk a Sziklakórházzal.💙
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy egészen másról mesélünk. Ők a történelem legnehezebb pillanatait idézik fel, mi pedig azt kutatjuk, hogyan lesz valakiből hétköznapi hős. De valójában ugyanaz a kérdés foglalkoztat minket:
Mi történik, amikor valaki úgy dönt, hogy nem fordítja el a fejét?
A Sziklakórház történeteiben emberek életüket kockáztatták, hogy másokon segítsenek. Mi pedig azért dolgozunk, hogy ma is egyre többen merjenek kiállni egymásért az iskolában, a munkahelyen vagy az utcán - akár egyetlen apró döntéssel.
Az együttműködésünk első állomásaként tréninget tartottunk a Sziklakórház munkatársainak. Közösen gondolkodtunk arról, hogyan válhatnak a vezetett túrák még inkább személyes élménnyé, és hogyan mutathatják meg a látogatóknak, hogy a hősiesség nem csupán a múlt része.
Mert a hősök nem tűntek el a történelemkönyvekből. Ma is köztünk vannak. És minden nap rajtunk múlik, hogy mi magunk is közéjük szeretnénk-e tartozni. Hiszünk benne, hogy egy kevésbé közönyös társadalom mindig egyetlen ember döntésével kezdődik.
https://www.sziklakorhaz.eu/

23/07/2026

Dr. Steinert Gyula 1944 tavaszán megsebesült egy bombázás következtében és egy ideig a Sziklakórházban kezelték. Maga is tapasztalt sebész volt, és az ostrom előrehaladtával önként jelentkezett a főorvosnál, hogy segíteni szeretne. Így mesélt róla lánya:
„Az Attila utca sarkán volt egy elsősegély hely, és még decemberben ott volt orvos. Igen ám, de közölték vele, hogy föloszlatják ezt az elsősegélynyújtó helyet. Akkor ő magához vette a kötszereket meg gyógyszereket amik ott egyáltalán megmaradtak, és 25-én ide velünk együtt feljött. (…)
Az orvosok száma ahhoz képest, hogy mennyi sebesült volt, minimális volt. Nagyon sokan meghaltak még mielőtt orvosi segítséghez jutottak volna. (…)
Az apám ugye szemészként kezdte a pályafutását, de csak mint segéd – tehát mint gyakorló orvos az egyetem után, soha nem végzett szemészeti műtéteket. Kovács főorvos, amikor behoztak valakit, azt mondta: „Itt a műtéti tankönyv, nincs senki aki egyáltalán szemészettel foglalkozott, neked kell elvégezni!”
Sikeresen több ilyen operációt meg is tett, de hogy közben mit érezhetett, min mehetett át mint orvos, az maga lehetett a pokol.”

Dr. Gyula Steinert was wounded in a bombing during the spring of 1944 and was treated at the Hospital in the Rock for a while. He himself was an experienced surgeon, and as the Siege of Budapest progressed, he told the head doctor he would like to volunteer. This is how his daughter remembers him:
“There was a first-aid post at the corner of Attila street, and he was a doctor there back in December. However, they told him that this first-aid post was going to be disbanded. He then took what remained of the bandages and medicine from there with himself, and came here with us on the 25th of December. (…)
The number of doctors was minimal compared to how many patients there were. A lot of them died even before they could have been treated by a doctor. (…)
So my father started his career as an ophthalmologist, but only as an assistant, meaning he never conducted ophthalmologic surgeries as a medical practitioner after finishing university. Head doctor Kovács, when they brought someone in, said: “Here is the surgical texbook, there is no one who has any sort of ophthalmological experience, you have to conduct the surgery!” He successfully performed a number of these operations, but what he could have felt, what he could have gone through as a doctor, must have been hell.”

20/07/2026

Könyvelőt keresünk!

A Sziklakórház Atombunker Múzeum dinamikus csapatába keressük új kollégánkat, mérlegképes könyvelő pozícióban.

Jelentkezni az alábbi linken lehetséges: https://www.profession.hu/allas/merlegkepes-konyvelo-a-szikla-muzeumi-kozhasznu-alapitvany-budapest-2935419"

10/07/2026

A Sziklakórház egészségügyi személyzete a második világháború során jelentős átalakuláson ment keresztül. Amikor a létesítmény 1944 elején megkezdte működését, a vezető főorvos és helyettese mellett 15 segédorvos és 30 ápolónő dolgozott itt.

Néhány hónappal később a segédorvosok létszámát 3 főre csökkentették, és helyükre 39 zsidó munkaszolgálatos doktort vezényeltek. Őszre már hivatalosan csak a főorvos, 3 alorvos és 8 munkaszolgálatos doktor volt jelen, miközben a vöröskeresztes ápolónők száma 13-ra apadt.

Azonban ahogy Budapest ostroma közeledett, és a Sziklakórház körülményei egyre romlottak, a hivatalos szabályozások egyre kevésbé érvényesültek. Több környékbeli orvos és ápoló önként csatlakozott, mivel máshol már nem tudta hivatását gyakorolni, és a létesítmény fala között pedig családtagjaik is biztonságban lehettek.
Persze a környéken és a kórházban menedéket kereső civilek sem maradtak tétlenek, sokan közülük segítettek a betegek ellátásában és mosdatásban, az étel- és gyógyszerosztásban, valamint a sebesültek és az elhunytak mozgatásában.

The medical staff of the Hospital in the Rock underwent significant changes during World War II. When the facility began operating in early 1944, 15 assistant doctors and 30 nurses worked here alongside the chief physician and his deputy.

A few months later, the number of assistant doctors was reduced to 3, and 39 Jewish forced labor doctors were assigned to replace them. By fall, only the chief physician, 3 assistant doctors, and 8 forced labor doctors were officially present, while the number of Red Cross nurses had dwindled to 13.
However, as the Siege of Budapest drew near and conditions at the Hospital in the Rock continued to deteriorate, official regulations were increasingly disregarded.

Several local doctors and nurses volunteered to join the staff, as they could no longer practice their professions elsewhere, and their family members could remain safe within the facility’s walls.
Naturally, the civilians seeking refuge in the hospital and its vicinity did not remain idle either; many of them helped with taking care of the wounded; they washed the patients, distributed food and medicine, or moved the wounded and the deceased.

01/07/2026

Július 1-én van a magyar egészségügy napja, másnéven Semmelweis-nap.
Ezen a napon azokról az orvosokról, ápolókról, és egészségügyi dolgozókról emlékezünk meg akik a múltban és jelenleg is embereket mentenek és segítenek.
Bár a Sziklakórház csupán két alkalommal működött tényleges, aktív kórházként, személyzete mindkét esetben példát mutatott emberségességből és segítőkészségből. Az itt dolgozók Budapest 1944-45-ös ostroma alatt és az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, saját magukat sem kímélve mentették a harcok sebesültjeit.
A hidegháborús évek alatt egy válogatott orvos és ápoló csapat rendszeres gyakorlatokkal készült arra a szörnyű eshetőségre, hogy ha a konfliktus nukleáris háborúvá fajulna. A Sziklakórház egészen 2002-ig titkosítás alatt állt, 2008 óta pedig múzeumként mutatja be az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját és helytállását a 20. századi magyar történelem legvészterhesebb korszakaiban.

July 1 is the Day of Hungarian Healthcare, also known as Semmelweis Day.
We honor the doctors, nurses, and healthcare workers who have saved and helped people both in the past and present.
Although the Hospital in the Rock only operated as an actual, fully functioning hospital on two occasions, its staff demonstrated exceptional humanity and compassion in both instances.

During the 1944–45 Siege of Budapest and the 1956 Revolution, the staff saved the wounded of the fighting without regard for their own safety. During the Cold War years, a select team of doctors and nurses conducted regular drills to prepare for the horrific possibility of the conflict escalating into nuclear war.
The Hospital in the Rock remained classified until 2002, and since 2008, it serves as a museum showcasing the selfless work and dedication of healthcare workers during the most perilous periods of 20th-century Hungarian history.

30/06/2026

Kedves MUZÉJ Látogatóink! Köszönjük nektek, hogy idén is meglátogattatok bennünket és nálunk vásároltatok jegyet!

A jegyárakkal idén is, ahogyan 2017 óta az UTI Pályázatunkat támogattátok, amelynek keretén belül hátrányos helyzetű iskolás csoportok budapesti látogatását tesszük lehetővé.

A pályázatról az alábbi linken találtok több információt:
https://aszikla.hu/uti?lang=

23/06/2026