Down Divatbemutató

Down Divatbemutató Olyan eseményt szeretnénk megvalósítani, amelyen a gyerekek valóban imádnak fellépni, így reményeink szerint a közönség is remekül fog szórakozni.

Időpont: 2013. március 21. 16:00-18:30
Helyszín: 1034 Budapest, San Marco u. 48-50., Csalogány Intézet tornaterme

Csatlakozva a Nemzetközi Down Világnap programsorozatához, olyan eseményt szeretnénk megvalósítani, amelyen a fiatalok valóban imádnak fellépni, így reményeink szerint a közönség is remekül fog szórakozni, és akkora boldogságot kap, amekkorát csak befogadni képes. A down szindrómás f

iatalok rendezvénye csöppet sem hétköznapi, szokványos, inkább aranyos és vidám, örömünnep. Róluk és nekik szól. Minél többen jöttök, annál inkább érezni fogják a szeretetet, ami a legfőbb célunk. A ruhákat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem - www.mome.hu - hallgatói, az intézetben dolgozó Kovács Gergely és Bratyinka Zsuzsanna kirakatrendező állítják össze a gyerekek saját ruháiból, valamint olyan kész ruhadarabokból, amelyeket a Cream Használtruha - www.creamhasznaltruha.hu - biztosított. Az egyetem részéről a program fővédnöke: Sárváry Katalin címzetes egyetemi tanár, MOME

A következő kollekciók kerülnek bemutatására:
Munkaruházat
Népviseletek (magyar, angol, német)
Sportruházat
Esőben hordott ruházat, kellékek
Ünnepi viselet

A programot a következő fellépők műsorai színesítik: Pászthy Viktória operetténekesnő előadása, Tánceánia Egyesület improvizációja. Műsorvezető: Koncz István színművész

A szervezésben és a lebonyolításban közreműködők, valamint a fellépők önkéntes alapon vállalták a munkát és a fellépést. A részvétel ingyenes, ha szeretnéd megnézni, hogyan mutatják be a fiatalok a nekik tervezett ruhákat, kérünk, hogy ezen az e-mail címen jelentkezz, hogy biztosan bejuss a rendezvényre: [email protected]

Cím

San Marco Utca 48-50
Budapest
1034

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Down Divatbemutató új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Down Divatbemutató számára:

Megosztás