Nachamu Ami

Nachamu Ami Evangélium - zsidónak először Célunk: Jézust követni, és másokat Jézus követésére hívni. Szóval meg akarunk téríteni? Híveket toborzunk? Nem. Miért tennénk?

A Nachamu Ami Szolgálat (NA) egy felekezetközi keresztyén szervezet, nyitott az együttműködésre minden evangéliumi keresztyén gyülekezettel. Jézus tanításai csak úgy valósíthatók meg, ha hiszünk benne, hogy Ő az, akinek vallotta magát: Izráel messiása, Isten Fia, és Rá tudjuk bízni magunkat, mint Urunkra. Ezért fontos számunkra, hogy ha Ő valóban Messiás, akkor erről elsőként zsidó barátainknak kell beszélnünk. Ezért igyekszünk Jézus zsidóságát, törvényhez, zsinagógához való viszonyát jól érteni, ha szükséges, évezredes félreértéseket, kisiklott tanításokat újragondolni, bűnöket és mulasztásokat feltárni, zsidó ünnepek üzenetét megragadni. Célunk, hogy ezek eredményéről a Jézust őszintén követő keresztyén közösségeket tanítsuk, tájékoztassuk, munkánba őket is bevonjuk. Reménységünk, hogy munkánk és sok más hozzánk hasonló kezdeményezés hatására híd épül a zsidóság és Jézus követői között, amelyen át nem csak egymással, Jézussal is találkozhatunk. Azt szeretnénk, ha te is megismernéd és követnéd Jézust, mint Izráel Messiását, és Megváltódat. Kérlek, fontold meg azt, amit elmondunk neked, mert ha Jézus valóban az, akinek vallotta magát, létfontosságú, hogy te is tudj róla! Nem tartjuk szégyellnivalónak, ha bárki saját vallásáról másokat igyekszik meggyőzni, amíg azt nyitottan, őszintén, hátsó szándék nélkül teszi. Magunk számára semmi esetre sem. Nem kívánunk egyházat alapítani, új gyülekezetet plántálni. Ha megismered Jézust, jobban fogod tudni, mint mi, hogy hol, hogyan folytasd az utadat. Mi magunk többféle hagyományos keresztyén gyülekezethez tartozunk. Zsidósítani akarjuk a hagyományos gyülekezeteket? Azt szeretnénk, ha gyülekezeteink még jobban szeretnék és követnék Jézust. Ha Jézus zsidóságáról, környezetéről, kultúrájáról tanulunk, és tanítunk, csupán ebben szeretnénk segíteni. Minél jobban szeretjük Őt, annál inkább lefoszlanak rólunk előítéleteink, annál könnyebben fogadjuk el embertársainkat.

Beszerezted már a Bibliai naptárat az 5785. évre? Ha még nem, kérlek, kattints a linkre! Akkor is tedd ezt meg, ha koráb...
06/10/2024

Beszerezted már a Bibliai naptárat az 5785. évre? Ha még nem, kérlek, kattints a linkre! Akkor is tedd ezt meg, ha korábban már feliratkoztál, mert a friss naptárat csak így tudjuk kiküldeni neked.

Ebben az aktuális Bibliai naptárban nyomon tudod követni a zsidó naptár dátumait, a bibliai ünnepeket és a zsinagógában használt Tóra- és Haftara szakaszokat.

Radnóti emlékműsor és zsidó-zene koncert egy református templomban - ez valami nagyon jó lesz! Nem mellesleg egy íróval ...
11/09/2024

Radnóti emlékműsor és zsidó-zene koncert egy református templomban - ez valami nagyon jó lesz! Nem mellesleg egy íróval is találkozhattok személyesen is... ;) Már alig várom!!!

Osszátok bátran, és mindenképp gyertek el szeptember 29-én vasárnap délután 5-re a XV. ker. Száraznád u. 2-be!

https://radnotitura.hu/az-utvonal/
05/06/2024

https://radnotitura.hu/az-utvonal/

Radnóti emléktúra Július 8-15. Szentkirályszabadja - Abda - A költő halálának 80 évfordulóján végigjárjuk az utolsó 115km-t egy zsidó kántorral és egy református lelkésszel. Neked is jut hely.

Cím

Budapest

Telefonszám

+36202390227

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nachamu Ami új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Nachamu Ami számára:

Parancsikonok

Megosztás