08/10/2026
Művészetterapeuták mesélnek – Interjú Nyerki Jenniferrel
Hogyan találtál rá a művészetterápiára?
Van egy grafikus végzettségem, de sosem helyezkedtem el grafikusként. Sokáig bántottam magam emiatt, de visszanézve azt hiszem, sosem akartam igazán grafikus lenni. Folyamatosan kerestem, mi lehet az én utam, és hogyan tudom megélni azt a szabadságvágyat, amelyben igazán ki tudok teljesedni. Az évek során belevágtam kisebb művészeti projektekbe, de egyik sem volt olyan, amihez hosszú távon elköteleződtem volna.
Sosem voltam az az „állandóan kreatív, otthon órákig festegető” típus. Viszont voltak pillanatok, amikor ösztönösen a kreativitáshoz nyúltam. Emlékszem, egyszer nagyon mérges voltam a szüleimre. Talán 9–12 éves lehettem. Bementem a konyhába, elővettem az akrilfestéket, és elkezdtem egy hegyet festeni az ujjaimmal. Nem gondolkodtam rajta, csak festettem, és valahogy így vezettem le a feszültséget. Még mindig megvan az a festmény. Utólag visszanézve már akkor is valami hasonlót csináltam, csak még nem tudtam, hogy ennek neve is van.
Pár éve a jelenlegi munkáltatóm által lehetőségem volt elvégezni egy coaching- és art coaching-tanfolyamot, ahol különböző kreatív eszközökkel dolgoztunk. Az egyik csoporttársam közben beiratkozott az MMSZKE képzésére, és mesélt a művészetterápiáról.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
A coaching tanfolyamon volt egy nagyon intuitív feladat, ami teljesen elvarázsolt. Ezután kezdtem jobban kutatni és érdeklődni ez iránt. Egy évvel később azonban az első művészetterápiás foglalkozás erősített meg abban, hogy ez lehet az én utam, csak egy teljesen más aspektusból.
Akkoriban egy nőgyógyászati műtét előtt álltam, és a pszichológusom javaslatára részt vettem egy kintsugi-foglalkozáson. Nagyon megérintett az egész folyamat. Ott tapasztaltam meg először mélyebben a magamhoz és másokhoz való kapcsolódást, és nagyon erős közösségi élményt is adott.
Milyen emberekkel és témákkal dolgozol jelenleg?
Bárkit szívesen várok a csoportba. Általánosságban olyan témákkal szeretek dolgozni, mint az önkifejezés, az önbizalom, a határok, a szabadság és a kreativitás.
Bár a művészetterápiához nincs szükség művészeti érzékre vagy tapasztalatra, a kreativitást azért emelem ki, mert hiszem, hogy mindannyian kreatív emberek vagyunk. A társadalom sokszor arra tanít minket, hogy elnyomjuk vagy megkérdőjelezzük ezt a részünket, ahogy sok minden mást is önmagunkból. Számomra a kreativitás arról szól, hogy merünk-e kapcsolódni önmagunkhoz, kifejezni azt, ami bennünk van, és teret adni neki. Bevallom, nekem is kihívás tud lenni.
A csoport teret ad arra, hogy kapcsolódjunk ehhez a szabadabb és játékosabb énünkhöz. Nem kell megfelelni vagy „jól csinálni”. Lehet kísérletezni, hibázni, kérdezni, alkotni és egyszerűen csak jelen lenni.
Mit jelent számodra személyesen a művészetterápia?
Szabadság, önkifejezés, felfedezés, kíváncsiság, nyitottság, kapcsolódás, közösség, intuíció, jelenlét, játékosság, bátorság, sebezhetőség, megengedés, elfogadás, kihívás, lehetőség – és még sorolhatnám.
Volt olyan időszak, amikor megkérdőjelezted ezt az utat? Mi lendített tovább?
Őszintén… mostanság sokszor. Nem maga a művészetterápia miatt – ott is voltak régebben pillanatok –, hanem az út vállalkozói része miatt. Erről talán kevesebbet beszélünk: hinni valamiben és felépíteni köré egy működő vállalkozást két teljesen különböző dolog. Nem egyszerű.
Ami tovább lendít, hogy hiszek a művészetterápia erejében. Csoportvezetőként és résztvevőként is sokat adott nekem az elmúlt évek során, és közben azt is tapasztalom, hogy mások is hisznek benne.
Mit vihet magával valaki egy művészetterápiás folyamat végén?
Igazából bármit. Sokszor elhangzik ez a bűvös kérdés a folyamatok végén, de szerintem nincs egyetlen dolog, amit „kellene” hazavinni. Mindenki mást visz magával. És nem feltétlenül valami kézzelfoghatót vagy konkrét felismerést. Lehet egy kedves szó egy csoporttagtól, egy gondolat, egy régóta várt énidő, az alkotás öröme vagy akár a büszkeség: hogy el mert menni közösségbe, és kipróbált valami újat.
Bár a csoportban sem mindig hiszik el, amikor ezt mondom, az is teljesen rendben van, ha valaki úgy érzi, nem visz magával semmit. Lehet, hogy éppen ezt. Nem kell minden alkalomnak azonnal jelentést vagy eredményt adnia. Néha csak később bukkan fel az a valami.
Ugyanez vonatkozik a „Hogy érezted magad?” kérdésre is. A művészetterápia nem feltétlenül arról szól, hogy jól éreztük magunkat. A „szarul” vagy a „dühös vagyok” is teljesen érvényes válasz. Lehessen szarul is érezni magunkat. Szabadon.
Készítette: Jakó Sára – művészetterapeuta
