Jobb Kezek Iskolaszövetkezet

Jobb Kezek Iskolaszövetkezet Megbízható diákmunka, gyorsan, egyszerűen - www.jobbkezek.hu A Jobb Kezek szervezeti felépítése a hatékonyságot szolgálja.

NÉHÁNY SZÓ A JOBB KEZEKRŐL

A JOBB KEZEK Iskolaszövetkezet 1996 februárjában alakult, de vezetői ennél jóval korábban kezdtek el iskolaszövetkezeteknél dolgozni. A Jobb Kezek az ELTE kezdeményezésére jött létre, mivel Budapesten egyedül a legnagyobb egyetemnek nem volt még a diákok munkavállalását segítő szervezete. A szövetkezet vezetésére Dienes Tibort kérték fel, aki 1989 óta vezető állást tölt

ött be más iskolai szövetkezeteknél. Az ő hívására jöttek a szövetkezet további vezetői, akik szintén nagy tapasztalattal rendelkeztek már a diákfoglalkoztatás területén. Az egyes munkákat felelős projectvezetők irányítják, akik egyszemélyben tartják a kapcsolatot Megbízóinkkal és a diákokkal, s felelnek a munkákkal kapcsolatos adminisztrációk elvégzéséért is. Így egy kézben összpontosul minden munka, s ezzel hatékonyabban dolgozhat a szövetkezet. A projectvezetők munkáját a témavezetők segítik. A diákok akik munkát akarnak vállalni, szintén a projectvezetőkkel találkoznak először. Ők segítik a munkábaállást, és kötik meg a munkaszerződést a diákokkal a Jobb Kezek nevében. A munkát kereső hallgatók általában 10-15 féle különböző munkából válogathatnak irodánkban. Természetesen az ELTE hallgatóin kívül szívesen várunk minden, a 16. életévét betöltött nappali tagozatos diákot és hallgatót. A diákok számára az Iskolaszövetkezetnél való munkavállalás több előnnyel is jár. Egyrészt legálisan, munkaszerződéssel vállalhatnak munkát s így garantáltan megkapják a fizetésüket, másrészt adottságaiknak, lehetőségeiknek megfelelő munkát kapnak. A Jobb Kezek az elmúlt időszakban a legnagyobbak közé emelkedett a diákmunka szektorban. Taglétszáma elérte a 4500 főt, és havonta 600-700 diák dolgozik a különböző munkákon. Partnereink száma meghaladta a 150-et, ebből kb. 60 cég ad számunkra rendszeres megbízást, a többiek alkalmi és szezonmunkáikat oldják meg a "jobbkezes" diákokkal. Partnereink között multinacionális világcégek épp úgy szerepelnek mint állami hivatalok vagy kisebb vállalkozások. Megbízóink számára a diákmunka különösen kedvező lehetőség az alkalmi és tartósabb munkaerő gondjaik megoldására, hiszen képzett dolgozókat kapnak, ráadásul olcsóbban, mintha főállású munkásokat vennének fel. A diák rugalmas, minden tevékenységre könnyen bevethető munkaerő, így például rövid távú munkák elvégzésére a JOBB KEZEK Iskolaszövetkezetnél alkalmasabb partnert nem lehet találni, hiszen gyorsan tudunk nagy létszámot mozgósítani, s teljesen megszervezzük a munkát. Így a megbízónak nincs más dolga, mint megrendelni a létszámot, s a munka végeztével kifizetni a számlát. A JOBB KEZEK Iskolaszövetkezet teljes szolgáltatást nyújt, megszervezi a kért munkaerőt, alkalmazza a diákokat, elvégzi az adminisztrációt, s kifizeti a béreket, mentesítve partnereit.

LIBRI kasszás munka- TATABÁNYA1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓👨‍🎓di...
23/06/2026

LIBRI kasszás munka- TATABÁNYA

1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓👨‍🎓diákok jelentkezését várjuk KÖNYVESBOLTI kasszás munkára TATABÁNYÁRA a Vértes Plazaban lévő Libri könyvesboltba.

💰Kasszás órabér: bruttó 2000 Ft

📚Feladat:
-kassza kezelése
(kassza kezelést betanítják, max. 1-2 nap alatt, ez az időszak is fizetett, bruttó 1900 Ft/órabéren)
-vásárlók segítése

Mindegyik nap vállalása szükséges!!!

🗓Munkanapok:
július 4. szombat 9:30-17:50
július 25. szombat 12:00-20:20

Jelentkezni a következő linken lehet:
https://jobbkezek.hu/job/libri-kasszas-munka-tatabanya/

Facebookon is megtalálsz bennünket!
https://www.facebook.com/profile.php?id=100015266133792

 Kövess be minket Instagramon is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb munkáinkról.
https://www.instagram.com/diakmelozz/

Nappali tagozatos diákokat (PASSZÍV FÉLÉVESEKET is) keresünk 17 éves kortól, hosszú távra, autóalkatrész nagykerbe raktá...
22/06/2026

Nappali tagozatos diákokat (PASSZÍV FÉLÉVESEKET is) keresünk 17 éves kortól, hosszú távra, autóalkatrész nagykerbe raktári munkára.

 

Helyszín: XVII. ker.

 

Elvárás: 

– betöltött 17 év

– minimum fél év vállalása

– a nyári szünet alatt heti 4 nap elvárt, szeptembertől, ahogy az órarend engedi, megegyezés alapján

– precíz lelkiismeretes munkavégzés

– fizikai állóképesség

 

Feldat:

– raktár rendben tartása (polcrendezés, sorok felsöprése)

– kommisiózás

– áruátvételben segítségnyújtás, új áru, paletták mozgatása

– esetenként néha fűnyírás

 

Bér: br.2200 ft/óra (25 év alatt ez nettó)

 

Munkarend: heti 4 napban 9:00-16:00 vagy 17:00h-ig 6-7 órában

 

Jelentkezésedben add meg milyen hosszú távra tudod a munkát vállalni!

Jelentkezésed önéletrajzzal a [email protected] és/vagy a [email protected] e-mail címre várjuk.

Nappali tagozatos diákokat keresünk (passzív féléveseket is) az alábbi irodai feladatok ellátására:eszköznyilvántartásel...
19/06/2026

Nappali tagozatos diákokat keresünk (passzív féléveseket is) az alábbi irodai feladatok ellátására:

eszköznyilvántartás

elektronikus adatkezelés, adatfeldolgozás

adattisztítás

adategyeztetés

duplikált tételek azonosítása

fizikai leltár elvégzése

eszközök helységkóddal ellátása és a könyvelésnek rögzítésre átadása

eszközök hiányzó vonalkódjának azonosítása a könyvelési rendszerben, pótlása

Munkavégzés helyszíne Fót, de esetenként a 14.kerület Róna utca, a napi utazást a Róna utcától Fótra és vissza a cég saját sofőrrel megoldja a diákoknak 

Munkaidő: RUGALMAS

Bér: br. 2145 Ft/óra

Kezdés: azonnal

Várjuk jelentkezésetek önéletrajzzal, a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címre.

Nappali tagozatos, 16 év feletti diákokat keresünk raktározási munkára egy  piacvezető telekommunikációs tanácsadó céghe...
18/06/2026

Nappali tagozatos, 16 év feletti diákokat keresünk raktározási munkára egy  piacvezető telekommunikációs tanácsadó céghez, minimum heti 20 órában, azonnali kezdéssel a nyári hónapokra.

Pozíció: raktározási gyakornok

Kezdés:  azonnal 

Feladat:

anyagmozgatás: könnyű- és ritkán közepesen nehéz fizikai munka is, 5 kg-tól 15 kg-ig vannak eszközök ( természetesen a nehezebbeket két fő emeli meg )

raktári rend fenntartása: rendrakás, szortírozás, takarítási feladatok

elektronikai hulladékok pakolása, használható és selejt anyagok elkülönítése ( kábelek, szerelési eszközök )

segítség a pakolásban a többi kollégának

munkakezdés: azonnal

munkavégzés ideje: naponta: 8- 16 óráig ( minimum heti 2-3 napot tudni kell vállalni)

munkavégzés helye: Budapest, XIX. kerület

 

Elvárások:

Nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszony, 16 éves kor felett is várjuk a jelentkező diákokat

Fizikai terhelhetőség

Rendszeretet: napi szintű pakolás és rendszerezési feladatok

Önálló problémamegoldó képesség

Precíz munkavégzés

Megbízhatóság

Jó kapcsolatteremtő képesség, együttműködési és kommunikációs készség

Pontosság, rendszerben gondolkodás

Bér: br.2200 Ft/óra

Jelentkezésed e-mailben várjuk önéletrajzzal a [email protected] e-mail címre.

Éjszakai munka- CÉGES BUSZ VISZ-HOZ1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓...
18/06/2026

Éjszakai munka- CÉGES BUSZ VISZ-HOZ

1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓🧑‍🎓diákok jelentkezését várjuk fizikai munkára a legismertebb logisztikai és csomagküldő cég központjába.

🏢Helyszín: Alsónémedi

A megközelítéshez 🚐 INGYENES CÉGES BUSZ 🚐 áll rendelkezésre.�A busz visz a munkába és vissza is hoz a kiindulási pontra.

💰 Órabér: bruttó 3000 Ft/óra 💰

📦 Feladat: 📦�– csomagok vonalkódjának a szkennelése�– csomagok pakolása a központ területén belül

Nehezebb fizikai munka!!!

🗓️Munkanapok: bármely hétköznapi nap

⏰Munkaidő: 16:30-01:30

Jelentkezni a következő linken tudtok:
https://jobbkezek.hu/job/8-ora-📦-ejszakai-munka-ceges-busz-visz-hoz/

Kapcsolattartó:
Mészáros Adél 06 20 4714140
[email protected]

Facebookon is megtalálsz bennünket!�https://www.facebook.com/profile.php?id=100015266133792

📷 Kövess be minket Instagramon is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb munkáinkról.
https://www.instagram.com/diakmelozz/

Nappali tagozatos diákokat keresünk (passzív féléveseket is) 18 éves kortól, biciklis, e-kerékpáros, robogós vagy autós ...
18/06/2026

Nappali tagozatos diákokat keresünk (passzív féléveseket is) 18 éves kortól, biciklis, e-kerékpáros, robogós vagy autós házhozszállításhoz, szinte minden városba Magyarországon.

Oszd be, hogy mikor dolgoznál és légy a magad ura futárként Európa egyik legnagyobb futárcégénél! Megbízó cégünk 7 ország, 22 városában szállít ki ebédet és vacsorát naponta több ezer embernek.

Kerékpározz, vagy robogózz a szabad levegőn és keress pénzt vele!

Jelentkezés aktív nappali tagozatos diákok számára,  passzív félévesek esetében 25 éves korig.

Teljesítmény alapú órabér:

Akár bruttó 2000-3500 Ft/óra. Fontos, hogy mivel csak a belvárosban szállítunk és az évek óta fejlesztett, tanulóalgoritmusunk hatékonyan összepárosítja az egyirányú rendeléseket, ezért az óránként 3 cím bőven teljesíthető.

 

Amit kínálunk:

Versenyképes kereseti lehetőség

Alacsony szövetkezeti díj

Kétheti pontos kifizetés

Futárruha a munkához

Hátizsák a szállításhoz

Kedvezményes baleset és felelősség biztosítás támogatása

Hétköznapi (V-CS: 11-22) és hétvégi (P-SZ: 11-23) időszakon, szabadon választható, előre egyeztetett munkaidő

Nyitvatartáson belül saját munkaórabeosztás készítése

Kedvezményes mobilinternet csomagok

Hosszútávon is számítunk rád

Előrelépési lehetőségek cégen belül (csoportvezető, ügyfélszolgálat, értékesítés)

Elvárások:

18. életév betöltése

Saját kerékpár, vagy robogó, vagy gépkocsi

(Igény esetén kerékpár, vagy robogó bérlés)

Okostelefon (Android, vagy iPhone) mobilinternettel

Nincs minimum elvárt munkaidő

Önálló, precíz, felelősségteljes munkavégzés

Pozitív attitűd

 

Jelentkezésed után további információt küldünk a dolgok menetéről. Az ügyintézés teljesen digitális, ezért nagyon gyorsan el lehet kezdeni a munkát. Ugyanakkor ha valamiben elakadsz, a lenti e-mailek bármelyikén gyorsan segítünk.

Jelentkezésed önéletrajzzal várjuk a [email protected] e-mail címre.

Bankban, pénzügyi gyakornok – GYAKORNOKNappali tagozatos, 18 év feletti, folyamatban lévő felsőfokú, gazdasági tanulmány...
16/06/2026

Bankban, pénzügyi gyakornok – GYAKORNOK

Nappali tagozatos, 18 év feletti, folyamatban lévő felsőfokú, gazdasági tanulmányokat folytató diákokat keresünk, irodai munkára bankba, minimum heti 20 órában, minimum 3 hónapra.

Pozíció: pénzügyi gyakornok

Kezdés: 2026 július vége

Feladat:

vevői számlák kezelése

utalások elkészítése

jutalék számlák kezelése, kifizetése

mobilpénztárjegyek adminisztrációja (excel tábla kezelése )

nyilvántartások naprakész vezetése

kollégákkal való szoros együttműködés

egyéb ad hoc adminisztratív feladatok

egyéb adatszolgáltatásban részvétel

Szükséges: office programok magabiztos ismerete, kiemelten Excel

Munkaidő rugalmas: heti 30 órában, 8-17 óra között.

Akit keresünk, legyen..:
Kreatív
Nyitott az együttműködésre
Könnyen beilleszkedő
Határozott
Érdeklődő
Problémamegoldó készségben erős
Ambíciózus
Csapatjátékos

Tanulmányok

folyamatban lévő felsőfokú gazdasági tanulmányok

Bér: br.2400 ft/óra

Jelentkezésed e-mailben várjuk szakmai önéletrajzzal a [email protected] e-mail címre.

SOS Gyermekfalu toborzói munka- DEBRECEN☀️Nappali tagozatos aktív vagy passzív jogviszonnyal rendelkező diákok jelentkez...
09/06/2026

SOS Gyermekfalu toborzói munka- DEBRECEN

☀️Nappali tagozatos aktív vagy passzív jogviszonnyal rendelkező diákok jelentkezését várjuk az alábbi munkára.
A munkára 1️⃣6️⃣ éves kortól és hosszútávon dolgozni tudó 👩‍🎓👨‍🎓diákok jelentkezését várjuk, heti minimum 8 óra munka vállalása szükséges.

🏢Helyszín: DEBRECEN

Összefogás egy jó cél érdekében, tekintsétek meg, hogy milyen a gyakorlatban.
VIDEÓ:
https://www.youtube.com/watch?v=HAoSKGLYCLg&t=120s
www.rtl.hu/rtlklub/budapest/lali-jotekonykodassal-csajozott-be
https://www.youtube.com/watch?v=BXRfXEQiSPg&feature=youtu.be

☝️Legfőbb feladatunk:
-tájékoztatás az SOS Gyermekfalvak munkájáról
-pártfogó tagok toborzása
-ezzel kapcsolatos adminisztráció és telefonhívások bonyolítása

Amit magunktól és munkatársainktól is elvárunk:
-értelmes beszéd és az aktív hallgatás képessége (kommunikáció)
-becsületes munkavégzés, önállóság
-felhasználói szinten számítógépes tudás
-pontosság

🤝Amit kínálunk:
-versenyképes fizetés: bruttó 2580 FT/óra fix+jutalék
-támogató légkör
-csapatszellem

Fontos!
már AKÁR napi 2-3 órás ráéréssel is várjuk jelentkezésed!

⏰09:00-21:00 között lehet a munkát végezni RUGALMASAN
!ÓRARENDHEZ IGAZÍTHATÓ!

Előny, de nem feltétel: szociális területen folytatott tanulmányok 🙂
Jelentkezni az alábbi linken lehet:
https://jobbkezek.hu/job/rugalmas-sos-gyermekfalu-toborzoi-munka-debrecen/

Kapcsolattartó:
Mészáros Adél
06 20 4714140
[email protected]

Facebookon is megtalálsz bennünket!
https://www.facebook.com/profile.php?id=100015266133792

Kövess be minket Instagramon is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb munkáinkról.
https://www.instagram.com/diakmelozz/

📚LIBRI könyvesbolti kasszás munka- Székesfehérvár1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal ...
09/06/2026

📚LIBRI könyvesbolti kasszás munka- Székesfehérvár

1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓👨‍🎓diákok jelentkezését várjuk KÖNYVESBOLTI kasszás munkára Székesfehérvárra, az Auchanban lévő Libri könyvesboltba.

💰Kasszás órabér: bruttó 2000 Ft

☝️Feladat:
-kassza kezelése
(kassza kezelést betanítják, max. 1-2 nap alatt, ez az időszak is fizetett, bruttó 1900 Ft/órabéren)
-vásárlók segítése

Minél több nap vállalása előnyt jelent!!!

🗓Munkanapok:
július 10. péntek 11:00-19:20
július 11. szombat 9:40-18:00
július 17. péntek 11:00-19:20
július 18. szombat 9:40-18:00
július 24. péntek 11:00-19:20
július 25. szombat 9:40-18:00
július 31. péntek 11:00-19:20
augusztus 7. péntek 11:00-19:20
augusztus 8. szombat 9:40-18:00
augusztus 14. péntek 11:00-19:20
augusztus 15. szombat 9:40-18:00
augusztus 21. péntek 11:00-19:20
augusztus 22. szombat 9:40-18:00

Jelentkezni a következő linken lehet:
https://jobbkezek.hu/job/valtozo-libri-konyvesbolti-kasszas-munka-szekesfehervar/
Fontos! Kérlek a jelentkezésnél add meg, hogy melyik napokat tudod vállalni!

Facebookon is megtalálsz bennünket!
https://www.facebook.com/profile.php?id=100015266133792

 Kövess be minket Instagramon is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb munkáinkról.
https://www.instagram.com/diakmelozz/

Adatrögzítés- hosszú távú munka a Nyugati térnél1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal r...
08/06/2026

Adatrögzítés- hosszú távú munka a Nyugati térnél

1️⃣8️⃣ év feletti ☀️nappali tagozatos AKTÍV vagy PASSZÍV jogviszonnyal rendelkező 👩‍🎓👨‍🎓diákok jelentkezését várjuk adatrögzítés elvégzéséhez.

🤝Pozíció: adatrögzítés

🏢Munkavégzés helye: Budapest, VI. kerület

💰Órabér: bruttó 2150 Ft

⏰Munkaidő: 8-16:30-ig, minimum heti 3-4 nap vállalása

Kezdés: minél hamarabb

📂Feladatok:
-különböző forrásokból származó adatok pontos és naprakész rögzítése a Munkáltatónál alkalmazott technológiával
-az adatbázisok folyamatos karbantartása, ellenőrzése, szükség szerinti változtatása az adatstruktúrák közti kapcsolat figyelembevételével

☝️Elvárások:
magas szintű adatpontosság
alapszintű vagy középhaladó Excel ismeretek
precizitás és figyelem a részletekre
jó koncentráció képesség
önálló munkavégzés
gyorsaság
megbízhatóság

A munka hosszú távra tervezendő, akár 1 év is (nemcsak nyári munka, jelentkezéskor kérlek, ezt vedd figyelembe)

Jelentkezni önéletrajzzal lehet az alábbi linken:
https://jobbkezek.hu/job/0800-1630-adatrogzites-hosszu-tavu-munka-a-nyugati-ternel/

Kapcsolattartó:
Mészáros Adél
06 20 4714140
[email protected]

Facebookon is megtalálsz bennünket!
https://www.facebook.com/profile.php?id=100015266133792

 Kövess be minket Instagramon is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb munkáinkról.
https://www.instagram.com/diakmelozz/

Cím

Váci út 76. (Capital Square Irodaház)
Budapest
1133

Telefonszám

+36300924476

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jobb Kezek Iskolaszövetkezet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Jobb Kezek Iskolaszövetkezet számára:

Megosztás