Hangok Szárnyán Musical Színpad

Hangok Szárnyán Musical Színpad Tanodánk egy újszerű iskola a musical színpadok világában, mely betekintést enged a zenés színház világába. Helyezés
Szakmai zsűri - a legjobb darab 2.

Oktatóink a szakma elismert művészei, akikkel élmény a fejlődés, tanulás. Elsődleges célunk a kulturális értékeket közelebb hozni a fiatalokhoz, a színház világán keresztül nyitottabbá tenni diákjainkat a világ felé. Tanulóink először beszédtechnika, színpadi játék, ének és tánc órákon sajátíthatják el a színjátszás és a színpadi lét alapjait, melyet fokozatosan követ minden évben egy bemutatandó zenés darab (musical), mely egyben a vizsgaelőadás is. Az itt bemutatott darabot aztán a későbbiekben közönség előtt is játsszák a gyerekek, valamint egyéb fellépési lehetőségeket is biztosítunk számukra. Diákjaink évente megmérettetik magukat a Scherzo Zenés Ifjúsági Színpadok találkozóján is, ahol a tavalyi évben a következő helyezéseket értük el:
Diákzsűri - a legjobb darab 1. Helyezés
Legjobb női főszereplő díja
Legjobb férfi főszereplő díja

Mivel fontosnak tartjuk azt, hogy minél több profi színésztől is tanulhassanak diákjaink, ezért a színházlátogatások mellett elismert művész vendégek is szoktak órákat tartani nálunk rendszeresen. (Akik ebben az évben már órát adtak: Nádasi Veronika – az Operett Színház művésze, Szokol Péter – szinkron színész, Szente Vajk - színész, rendező. Ezen felül rendszeres casting lehetőségeket is biztosítunk. Nem csak színész palánták jelentkezését várjuk a képzésre, hanem olyan lelkes fiatalokat is, akik úgy érzik, van helyük egy energikus csapatban, szeretnek énekelni, táncolni, és szívesen megmutatnák ezt másoknak is.

🎂Nagyon boldog születésnapot!🩷Ma ünnepli a születésnapját csapatunk egyik csodálatos tánctanára/koreográfusa Géczi Olívi...
14/09/2026

🎂Nagyon boldog születésnapot!

🩷Ma ünnepli a születésnapját csapatunk egyik csodálatos tánctanára/koreográfusa Géczi Olívia.
💃Köszönjük, hogy évek óta bebizonyítod nekünk, hogy amiről azt gondoljuk "Áh ez úgysem menne nekünk" valahogy mégis mindig elvarázsolja a közönséget.

🎂Boldog születésnapot!🎂🤩Ma ünnepli születésnapját a Hangok Szárnyán Musical Színpad egyik alapító tanára Vágó Zsuzsi!😍Na...
06/09/2026

🎂Boldog születésnapot!🎂
🤩Ma ünnepli születésnapját a Hangok Szárnyán Musical Színpad egyik alapító tanára Vágó Zsuzsi!
😍Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki. Bízunk benne, hogy még sok csodálatos pillanatot élhetünk át a közös munka során. ✨️

🤩Bővült a tanári karunk!😄Sok szeretettel köszöntjük a Hangok Szárnyán Musical Színpad tanárai közt Fejes Szandrát, aki V...
24/08/2026

🤩Bővült a tanári karunk!😄

Sok szeretettel köszöntjük a Hangok Szárnyán Musical Színpad tanárai közt Fejes Szandrát, aki Vágó Zsuzsi és Kocsis Dénes mellett zenés rendezőként dolgozik majd a csapatunkkal.🥰

😍Mi már izgatottan várjuk a közös munkát!😎

16/08/2026
Nemrég tàboroztunk. Nagyon ügyes és tehetséges gyerekeket és fiatalokat ismertünk meg, és persze a hét végén a szülőknek...
16/08/2026

Nemrég tàboroztunk. Nagyon ügyes és tehetséges gyerekeket és fiatalokat ismertünk meg, és persze a hét végén a szülőknek is megmutattuk a produkciót amit létrehoztunk😊
Az idén 70. évforduló emlékére egy október 23-i műsort készítettünk, melyet októberben is elő fogunk majd adni.
Remek hét volt, augusztusban pedig ismét lehet csatlakozni a csapathoz, hogy bepillantást adjunk a zenés színjátszás rejtelmeibe😉

AUGUSZTUSBAN FELVÉTELI!🎭😎 A budapesti Hangok Szárnyán Musical Színpad meghallgatást hirdet társulatába.😎🥳Légy csapatunk ...
30/07/2026

AUGUSZTUSBAN FELVÉTELI!🎭

😎 A budapesti Hangok Szárnyán Musical Színpad meghallgatást hirdet társulatába.😎

🥳Légy csapatunk tagja és tanulj a szakma elismert művészeitől!🥳
Ezt kár kihagyni‼️🤓

🤓 Oktatóink:
🎵Vágó Zsuzsi- zenei rendező
🎵Kocsis Dénes- zenei rendező
💃Bednai Nikolett- tánc és koreográfia
💃Géczi Olívia- tánc és koreográfia
🎭Marinkovics Zsófia- színészmesterség és művészeti vezető

🤓 Jelentkezés és további információk:
[email protected]
+36-30/655-5499

Vagy az alábbi űrlap kitöltésével:
https://forms.gle/fXcdnZhfL5E75BFP8

Tandíj: 23.000 Ft/hónap

🤩Hódítsuk meg közösen a világot jelentő deszkákat!

Várunk szeretettel!

08/07/2026

Gyere velünk táborozni augusztusban!😉🎭🎼
További információ, jelentkezés: [email protected], tel:0630/65-55-499

Következő vizsgaelőadásunk🎭Diótörő és EgérkirálySzereplők:Diótörő, Karl: Kovács ÁbelEgérkirály: Tőkés-Bodor PéterMarika:...
07/06/2026

Következő vizsgaelőadásunk🎭
Diótörő és Egérkirály
Szereplők:
Diótörő, Karl: Kovács Ábel
Egérkirály: Tőkés-Bodor Péter
Marika: Ujvári Lili Hanna
Tanácsos, Pantallone: Szenkovits Buda
Tanácsosné, Koronarágó: Kárpáti Kladiva Anna
Lujza, Klárika baba: Szendrődy Lili Tekla
Frici, Egérbáró: Molnár Barnabás
Friedrich, Bohóc: Horváth Zsombor
Hilke, Szakács baba: Utri Bogi
Gréti, Törpe: Szentpéteri Zsófia
Marta, Búgócsiga: Jován Adél
Liza, Balerina baba: Szabó Bíbor Hajnal
Ernesta, Pirella: Juhász Dóra
Frida, Nesztelen: Sükösd Anna
Laura, Esztelen: Andrási Laura
Drosselmeier: Fenyvesi Lóránt
Zenegér, Lámpagyújtogató: Ihaza Kevin
Kecsegér: Székely Viktória
Egérkirálynő, Kalóz: Deli Nóra
Vakegér, Csillagszóró árus: Kulcsár Tamara
Szobalány, Remegér: Lenkei Kamilla

(Az előadás zártkörű, megtekintés csak előzetes regisztráció után)

Cím

Jurányi Utca 1
Budapest
1027

Telefonszám

36306555499

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hangok Szárnyán Musical Színpad új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Hangok Szárnyán Musical Színpad számára:

Parancsikonok

Megosztás