KözÉsz

KözÉsz A tagi kapcsolati kötődés, a tagi szavazati arány, s általuk a szövetkezeti demokrácia, garanciát jelentő tisztességes gondolkodást biztosít” – fogalmazott.

Küldetésünk, hogy - a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeteken keresztül - elősegítsük a nyugdíjasokat élethelyzetüknek megfelelő, személyes közreműködésben testet öltő jövedelemszerzéshez és közösségi élet kialakításához. KözÉSZ: Megalakult a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége

A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón a szervezet elnökének megválasztott Turi Dénes elmondta, érdekvédelmi szervezetként szeretnék képviselni a szövetkezeteket és segíteni a jó tapasztalatok terjedését. Turi Dénes - aki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke is - közölte, első feladatként a következő néhány hónapban az ország minden részébe szeretnének eljutni és a nyugdíjas szövetkezetek alakításához és működtetéséhez szükséges információkat az érdeklődőknek átadni. „45 év munka mellett 25 évet a szövetkezeti szektorban töltöttem el. Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) elnöke felidézte: körülbelül egy éve született meg az ötlet, hogy a diákszövetkezetekhez hasonlóan nyugdíjasoknak is létrehozzanak egy szövetkezeti formát, mivel érzékelték, hogy erre igény van. A jogszabály elfogadása után pedig egyre több nyugdíjas szövetkezet alakult - t***e hozzá. Megjegyezte, azt remélték, hogy széles körű támogatást kap majd az ötlet, de csak a kormánypártok álltak melléjük. Hozzát***e, ahogy az indulást, a piac és az érintetti kör igényeinek feltérképezését, a KözÉSZ további munkáját is segítik marketing és toborzás területeken, a stafétát azonban a mai napon átadják. Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket 2017. július 1. óta lehet bejegyeztetni, eddig 76 ilyen szervezet alakult meg 2890 fővel, több száz szerződéssel és nagyjából 1 milliárd forint éves szerződésállománnyal. „Időarányosan egészen jól állunk” – állapította meg. A cél, hogy a diákszövetkezetekhez hasonló eredményeket érjenek el egy éven belül, azaz jövő nyárra százra bővüljön a szövetkezetek, körülbelül 130 ezerre a tagok száma, és mintegy 40 milliárd forintnyi szerződést teljesítsenek évente. A teljes elérése 800.000 nyugdíjas és – becslések alapján modellezve a piaci nagyságrendet – 350 milliárd szerződéses teljesítés. Példaként említ***e, hogy a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 12 taggal alapította meg saját nyugdíjas szövetkezetét, de a teljes, 120 ezer főt számláló tagság jelentős része jelezte érdeklődését. A miniszter kiemelte, a nyugdíjas-szövetkezetek nem pusztán gazdasági célú vállalkozások, hanem társadalompolitikai szerepük is van. Teljesen önkéntes alapú rendszert szerettek volna létrehozni azon öregségi nyugdíjban részesülő embereknek, akik visszatérnének a munka világába, de már nem akarnak teljes munkaidős állást vállalni. Úgy látják, hogy a nyugdíjszerű ellátásban részesülők körében is lenne erre a foglalkoztatási formára igény, ezért annyiban már módosították a jogszabályt, hogy a bányászjáradékban részesülők is beléphetnek a nyugdíjas szövetkezetekbe. A szövetkezetek alapítására vonatkozó 100 ezer forint cégbejegyzési illetéket a nyugdíjas szövetkezetek esetében felülbírálták és eltörölték. Kósa Lajos szólt arról is, hogy az Államkincstár adatai szerint jelenleg 164 ezer ember dolgozik a nyugdíj mellett, számukra is kedvező lehetőséget biztosít a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekben történő munkavégzés. Jelenleg a nyugdíjasok aktivitása Magyarországon 2,4%, míg Németországban ez a szám 11%. A miniszter szerint mások a szervezeti keretek, amiket ha kibővítünk itthon ezzel a hungarikummal, lehetőséget teremtünk a nyugdíjasoknak arra, hogy nagyobb arányban kapcsolódjanak vissza. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottja azt hangoztatta, a kormány alapelve, hogy aki Magyarországon dolgozni akar, annak legyen erre lehetősége, ideértve a nyugdíjasokat is. Közölte, már az Országgyűlés előtt van egy módosító javaslat, amelynek célja, hogy tovább bővítse a nyugdíjas szövetkezetekben foglalkoztathatók körét. Az Országos Foglalkoztatási Alappal (OFA) közösen január és február hónapban tájékoztató körútra indulnak, hogy az érint***ek helyben kapjanak segítséget, információt és válaszokat a kérdéseikre. A jogszabály szerint a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. További információ, sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)

❗Vigyázat, 40 fok! – Hasznos tanácsok időseknek a mostani perzselő kánikulában🌡️Magyarország idén nyáron ismét extrém hő...
05/08/2026

❗Vigyázat, 40 fok! – Hasznos tanácsok időseknek a mostani perzselő kánikulában

🌡️Magyarország idén nyáron ismét extrém hőhullámmal küzd: az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás idején országszerte 40 Celsius-fok körüli vagy azt meghaladó csúcshőmérsékletre kell számítani. Ez a rendkívüli, szinte sivatagi meleg még az egészséges szervezetet is rendkívüli módon megterheli, a szépkorúak számára azonban ez a fokozat már közvetlen egészségügyi kockázatot jelent.

🚰 Túlélés 40 fokban: Szigorú folyadékpótlás

A 40 fokos levegőben a testünk hűtőrendszere óriási fordulatszámon pörög, ami hatalmas folyadékvesztéssel jár.

Ne várja meg a szomjúságot! Idősebb korban a szomjúságérzet tompul, így mire megszomjazna, a szervezet már kiszáradóban lehet. Tartson mindig keze ügyében egy pohár vizet, és óránként igyon meg néhány kortyot – még akkor is, ha nem érzi szomjasnak magát.
Csak tiszta víz és gyógytea: Kerülje a cukros üdítőket, a kávét és az alkoholt, mert ezek mind vízhajtó hatásúak, és tovább rontják a helyzetet. A csapvíz, ásványvíz vagy a langyos gyógytea a legjobb választás.

❄️ Zárkózzon be a hűvösbe – A lakás védelme

Amikor a hőmérséklet a szabadban eléri vagy meghaladja a 40 fokot, a lakás is hamar átforrósodhat. Kulcsfontosságú, hogy megakadályozzuk a meleg beáramlását.

Sötétítsen el teljesen: Reggel, amint besüt a nap, húzza be a sötétítőket, engedje le a redőnyöket, és napközben ne nyissa ki az ablakokat, mert a forró levegő csak árad befelé.
Szellőztetés csak hajnalban: Csak a kora reggeli órákban (napfelkelte előtt) nyissa ki az ablakokat egy rövid időre, amikor a levegő egy kicsit megélénkül.
Hűtés okosan: Ha van ventilátora vagy klímája, használja óvatosan. A klímát ne állítsa 6-8 foknál hidegebbre a külső hőmérséklethez képest, és soha ne irányítsa közvetlenül magára a hideg levegőt.

🌞 Semmiképpen ne menjen ki a legmelegebb órákban!

Az akár 40 fokos kánikulában délelőtt 11 és délután 5 óra között semmiképpen se induljon el otthonról! A legsugárzóbb napsütésben a hőguta vagy a hőkimerülés kockázata másodpercek alatt a sokszorosára nő.

A bevásárlást, az elintéznivalókat időzítse kizárólag a kora reggeli órákra.
Ha valamiért mégis elkerülhetetlen az utazás, keressük az árnyékos utakat, viseljünk világos, szellős, lenvászon ruházatot, és ne feledkezzünk meg a kalapról és a napszemüvegről sem.

💊 Figyeljünk a gyógyszerekre és a krónikus betegségekre

A hőség drasztikusan megemelheti vagy leviheti a vérnyomást, és komoly terhet ró a szívre.

🧑‍⚕️ Orvosi konzultáció: Ha szívbetegséggel, magas vérnyomással vagy más krónikus panaszgyógyszerrel él, a meleg miatt szükség lehet az adagolás finomhangolására. Soha ne változtasson önhatalmúlag a gyógyszerszedésen, de konzultáljon a háziorvosával!

Gyógyszertárolás: A 40 fokos melegben a lakás egyes pontjai is túlságosan felmelegedhetnek. Ügyeljen arra, hogy a gyógyszereket hűvös, száraz, napfénytől védett helyen tárolja.

👪 A jelenlegi extrém hőségben kiemelten fontos, hogy a családtagok, szomszédok naponta többször érdeklődjenek az egyedül élő idősek felől. Ha szédülést, erős fejfájást, hányingert, légszomjat vagy zavartságot tapasztal magán vagy másokon, ne habozzon: azonnal húzódjon árnyékba, hűtse magát nedves textillel, és kérjen segítséget a 112-es segélyhívó számon!

❤️ Vigyázzunk magunkra és egymásra ebben a rekordmelegben!

Kedves Követőink!Szeret***el ajánljuk figyelmükbe legújabb blog cikkünket a neuroplaszticitás csodájáról és a szellemi f...
23/07/2026

Kedves Követőink!

Szeret***el ajánljuk figyelmükbe legújabb blog cikkünket a neuroplaszticitás csodájáról és a szellemi frissesség titkairól nyugdíjasként.

Évtizedeken át az a merev szemlélet uralkodott a tudományban, hogy az emberi agy fejlődése a fiatalkorral lezárul: a sejtek száma folyamatosan csökken, és a felnőttkor elérése után már csak leépülésre számíthatunk. A modern idegtudomány azonban mára teljes fordulatot vett. A legfrissebb kutatások kiderítették, hogy az agyunk nem egy statikus, elhasználódó gép, hanem egy csodálatosan rugalmas, élethosszig megújuló szerv.

https://kozesz.hu/blog/blog-bejegyzesek/hogyan-kaphat-hardverfrissitest-az-idosodo-agy

Emlékezés és elismerés – Szövetkezeti Világnap 2026 Június 30-án, a Szövetkezeti Világnap alkalmából ünnepélyes keretek ...
13/07/2026

Emlékezés és elismerés – Szövetkezeti Világnap 2026

Június 30-án, a Szövetkezeti Világnap alkalmából ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg a szövetkezeti mozgalom értékeiről Magyarországon. Az Országos Szövetkezeti Tanács szervezésében megrendezett eseményen hagyományosan azokat ismerik el, akik áldozatos munkájukkal sokat t***ek közösségeinkért.

Idén a szívünk egyszerre volt tele büszkeséggel és mély szomorúsággal. A KÖZÉSZ, a DiákÉSZ és a Kisgyermekesek Országos Érdekképviseleti Szövetsége közös jelölése nyomán Dr. Egerszegi Zoltán posztumusz Szövetkezeti Érdemrendben részesült.

Zoltán, aki életének 51. évében hagyott itt bennünket, meghatározó egyénisége volt a szövetkezeti világnak. A posztumusz elismerést ezen a napon felesége vette át, fejet hajtva Zoltán életútja és maradandó öröksége előtt.

Az alábbiakban megosztjuk a laudációt, amely hűen tükrözi mindazt az emberséget és szakmai tudást, amellyel Zoltán a szövetkezeti közösséget gazdagította.

Emlékét megőrizzük, munkássága előtt tisztelettel adózunk.

"Dr. Egerszegi Zoltán személyiségét a megfontoltság, a nyugalom és a bölcsesség jellemezte. Olyan vezető és közösségi ember volt, aki a legnehezebb helyzetekben is higgadtan, körültekintően mérlegelte a lehetőségeket, és döntéseit mindig a közösség érdekeit szem előtt tartva hozta meg. Véleményére odafigyeltek, tanácsát keresték, mert tudása mellett embersége és kiegyensúlyozottsága is tiszteletet ébresztett környezetében.

Hosszú éveken át meghatározó szereplője volt a dél-dunántúli szövetkezeti világnak. Igazgatósági tagként vett részt a MELÓ-DIÁK Dél Iskolaszövetkezet munkájában 32 éven át . A szövetkezeti eszme alapértékei – az együttműködés, a felelősségvállalás, a közösség szolgálata és az egymás iránti szolidaritás – nem csupán munkájában, hanem mindennapi életében is megjelentek. Hosszú éveken át elkötelezetten dolgozott a szövetkezeti közösségek fejlődéséért, a közös célok megvalósításáért és a magyar szövetkezeti mozgalom értékeinek megőrzéséért.

A 2017 júliusában megalakult Nyugdíjas Közérdekű Szövetkezet létrehozásában meghatározó szerepet vállalt. Szövetkezeti szakemberként közreműködött az alapok lefektetésében, majd a későbbi években is aktívan segít***e a szervezet munkáját.
Ügyvédként és a szövetkezeti világ elismert szakembereként rendszeresen részt vett a szövetkezeteket érintő jogszabályok véleményezésében. Megfontolt, gyakorlatias és a közösség érdekeit szem előtt tartó javaslataival értékes támogatást nyújtott a jogalkotói munkához, hozzájárulva a szövetkezetek fejlődését szolgáló szabályozási környezet kialakításához.

Mindig nyitott volt a párbeszédre: vitás helyzetekben is a megoldásokat kereste, és aki személyes példájával mutatta meg, hogy az eredményes közösségi munka alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. Nem a hangos szavak, hanem a higgadt érvek embere volt.

Zoltán életútja, szakmai és közösségi tevékenysége példa mindannyiunk számára. A Szövetkezeti Világnap alkalmából átadott posztumusz emlékéremmel tisztelgünk munkássága előtt, és köszönettel adózunk mindazért, amit a szövetkezeti közösségért, a gazdasági együttműködésért és az emberekért tett.

Dr. Egerszegi Zoltánra munkásságával és emberi tartásával maradandó nyomot hagyott a szövetkezeti mozgalomban és mindazokban, akik ismerték és vele dolgozhattak."

Kiberbiztonság, egészség és közösség: sikeres nyugdíjas edukációs nap a Kult7-benMájus 19-én, kedden a Közérdekű Nyugdíj...
20/05/2026

Kiberbiztonság, egészség és közösség: sikeres nyugdíjas edukációs nap a Kult7-ben

Május 19-én, kedden a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége, azaz a KÖZÉSZ egy hiánypótló, ingyenes informatív rendezvényt szervezett a Kult7 kultúrházban, ahol a nyugdíjas korosztály számára kínáltak hasznos ismereteket a digitális biztonság és az egészségmegőrzés témaköreiben. A résztvevők aktív érdeklődéssel kísérték végig a tartalmas előadásokat.

A megjelenteket Dolgos Attila alelnök úr köszöntötte, majd Sándor Gábor kiberbiztonsági tanácsadó előadása következett. Gábor több mint két évtizedes igazságügyi szakértői tapasztalattal rendelkezik a területen. Első kézből származó, olykor megdöbbentő adatai és példái rávilágítottak arra, milyen valós veszélyek leselkednek ránk az online térben vagy telefonos hívások során. Gábor hangsúlyozta az egyéni felelősség szerepét és kiemelte, hogy a legfontosabb védőpajzs a körültekintő, tudatos magatartás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a csalók technikája gyakran arra épít, hogy az áldozatokat egy beszűkült pánikállapotba kényszerítsék, ezért gyanús helyzetekben elengedhetetlen a higgadtság megőrzése, a kapkodás elkerülése, valamint a józan ész használata. Kifejezetten kérte a résztvevőket, hogy soha ne adják ki jelszavaikat vagy bankkártyaadataikat és logikusan gondolják át a kapott információk valóságtartalmát. Az előadást követően a közönség számos kérdést tett fel, amivel tovább emelték a délután színvonalát.

Ezt követően Dr. Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet vezető kutatója adott kitekintést a szövetkezetek világára. A nemzetközi térből hozott példáin keresztül mutatta be, hogy a szövetkezeti forma nem csupán elméletben, hanem a mindennapokban is egy rendkívül életképes, működőképes és hasznos gazdasági modell, amellyel gyakran találkozhatunk.

A délutánt Dr. Jászberényi József egyetemi tanár előadása zárta, aki a szellemi és fizikai állapot megőrzésének fontosságáról beszélt, különösen az ötven év feletti korosztály tekintetében. A tanár úr hangsúlyozta, hogy a fizikai és szellemi fittség szorosan összefügg, így elengedhetetlen a rendszeres mozgás. A mindennapos séták mellett kiemelte az úszás és a tánc testre és agyra gyakorolt pozitív hatásait, valamint felhívta a figyelmet a kézzel való írás és az olvasás jelentőségére is. Különösen javasolta egy hálanapló vezetését, hiszen a mindennapok során hajlamosak vagyunk természetesnek venni számos dolgot, pedig a hála kifejezése nagyban hozzájárul a mentális jólléthez. Zárásként a közösséghez tartozás fontosságát emelte ki, amelyhez a KÖZÉSZ igyekszik a jövőben is minél több lehetőséggel hozzájárulni.

Jó volt találkozni a résztvevőkkel, és ígérjük, hogy a következő edukatív, közösségi napunkról is mindenkit időben értesítünk. Ez előreláthatólag októberben, az idősek hónapja alkalmából kerül majd megrendezésre.

Milyen témák érdekelnék Önöket leginkább a következő, októberi rendezvényünkön?

Sikeresen lezajlott a KÖZÉSZ éves közgyűlése: Előtérben a nyugdíjasok jólléte és a jövőbeni együttműködésekMájus 7-én ta...
11/05/2026

Sikeresen lezajlott a KÖZÉSZ éves közgyűlése: Előtérben a nyugdíjasok jólléte és a jövőbeni együttműködések

Május 7-én tartotta éves rendes közgyűlését a KÖZÉSZ, azaz a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége. Az eseményen a tagszervezetek szép számmal képviseltették magukat, megteremtve a lehetőséget a konstruktív szakmai párbeszédre és az elmúlt időszak eredményeinek értékelésére.

A megjelentek a hivatalos napirendi pontok megvitatása után egyhangúlag elfogadták a 2025. évi beszámolót, ezzel is megerősítve a szövetség stabil, transzparens és sikeres működését.

A beszámoló és a 2026-os üzleti terv elfogadását követően Dr. Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet ügyvezetője és egyben vezető kutatója számolt be az intézet eddigi munkájáról, valamint felvázolta a jövőbeni terveket, amelyek kulcsfontosságú elméleti és gyakorlati hátteret biztosítanak a szövetkezeti modell fejlődéséhez.

Ezt követően Dolgos Attila, a KÖZÉSZ alelnöke tartott előadást, amelynek fókuszában a szövetkezetek társadalmi felelősségvállalása állt. Az alelnök úr beszédében kiemelten hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a szövetkezetek aktívan figyelmet fordítsanak tagjaik szellemi és fizikai jóllétére, és ennek érdekében plusz programokat, szabadidős és közösségi tevékenységeket szervezzenek nekik. Kifejt***e, hogy a szövetkezetek pont ettől a gondoskodástól és közösségépítéstől válnak többé, mint egy átlagos, kizárólag profitot szem előtt tartó piaci szereplő. Még ha csak kicsiben is, de mindenképpen érdemes időt és energiát fordítani a tagokkal való szoros kapcsolattartásra, hiszen a nyugdíjas generációnak kiemelten nagy szüksége van a személyes kontaktusra, a törődésre és a valahová tartozás érzésére. Az alelnök úr arra kérte a tagszervezeteket, hogy erre a fajta energiabefektetésre ne plusz feladatként tekintsenek, hanem egy rendkívül megtérülő befektetésként és egyben minőségi brandépítésként, amely hosszú távon erősíti a szövetkezetek hitelességét és erejét.

A KÖZÉSZ a társadalmi felelősségvállalás jegyében maga is elöl jár a jó példával, és rendszeresen szervez kifejezetten a nyugdíjas korosztálynak szóló saját rendezvényeket. Ezek az események teljesen ingyen látogathatóak, és célzottan olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a szépkorúak mindennapjait leginkább érintik és segítik. A legközelebbi ilyen alkalomra május 19-én kerül sor Budapesten, ahol „Kattintson a Tudásra! – Kiberbiztonság, szellemi frissesség és közösségi megoldások Senioroknak” címmel hallgathatnak meg az érdeklődők rendkívül hasznos előadásokat.

A szövetség már az őszi időszakra is nagy erőkkel készül újabb programokkal, a május 19-i esemény részletes programja és a regisztrációs lehetőség pedig már elérhető a KÖZÉSZ hivatalos weboldalán.

Dolgos Attila előadásában a 2026-os év várakozásairól is beszélt. Kiemelten hangsúlyozta, hogy a KÖZÉSZ szeretne az új kormánnyal is előremutató, szakmai alapokon nyugvó, jó kapcsolatot ápolni, hogy a közös érdekekért együtt, hatékonyan dolgozhassanak a jövőben.

Ehhez a szövetség igyekszik megtalálni a legmegfelelőbb kommunikációs csatornákat, hiszen a szövetkezeti forma egy olyan unikális, emberközpontú gazdálkodási modell, amely nemcsak a benne dolgozó és tevékenykedő idősek életét teszi jobbá, tartalmasabbá és biztonságosabbá, hanem értékes erőforrásként és szociális védőhálóként az egész magyar társadalom közös érdekeit szolgálja.

A demográfiai folyamatok miatt a munkaerőpiacról végleg kilépők és az oda újonnan belépők száma között jelentős, fojtogató különbség tátong, ami állandósult munkaerőhiányt idéz elő a gazdaság szinte minden szektorában. Dolgos Attila rámutatott arra, hogy a szövetkezeti forma és az abban aktívan dolgozó nyugdíjasok közvetlen, hatékony megoldást kínálnak, illetve a megoldás megkerülhetetlen részei lehetnek ennek a strukturális problémának a kezelésében. A nyugdíjas szövetkezetek rugalmas keretei lehetővé teszik, hogy a tapasztalt, értékes tudással rendelkező idősebb generáció a saját tempójában térhessen vissza a munka világába, ezzel egyszerre enyhítve a vállalatok létszámhiányát és aktívan tartva a szépkorúakat, így ez a foglalkoztatási forma egyre meghatározóbb megoldássá válik a munkaerőpiacon.

Kedves Nyugdíjas Érdeklődők!Szeret***el meghívjuk Önöket egy kötetlen és informatív délutánra, ahol szakértőink segítene...
05/05/2026

Kedves Nyugdíjas Érdeklődők!

Szeret***el meghívjuk Önöket egy kötetlen és informatív délutánra, ahol szakértőink segítenek eligazodni a digitális világ és az aktív időskor lehetőségei között.

Helyszín: KULT7 Nagyterem, 1075 Budapest, Király u. 11.

Időpont: 2026. május 19. 14.00-16.30

A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: https://kozesz.hu/esemenyek/nyugdijasoknak-munkavallaloknak/kattintson-a-tudasra-kiberbiztonsag-szellemi-frissesseg-es-kozossegi-megoldasok-senioroknak

vagy a +36 20 354 78 66 - os telefonszámon.

Vegyen részt Ön is, tegyük együtt biztonságosabbá és aktívabbá a mindennapjait!

Elindult a „Szenior Percek”: Új fejezet nyílik a nyugdíjas években!A nyugdíjba vonulás sokak számára ijesztő mérföldkőne...
23/03/2026

Elindult a „Szenior Percek”: Új fejezet nyílik a nyugdíjas években!

A nyugdíjba vonulás sokak számára ijesztő mérföldkőnek tűnhet, de mi hisszük, hogy ez nem a végállomás, hanem egy izgalmas, új lehetőség kezdete. Ezzel a küldetéssel indítottuk útjára a Szenior Percek TikTok és Facebook csatornát, amely mostantól várja a tartalmas kikapcsolódásra vágyó nyugdíjasokat és a nyugdíjas foglalkoztatás iránt érdeklődőket.

Miért érdemes követni minket?

A csatorna fókuszában az aktív nyugdíjasok állnak: hús-vér emberek, valódi tapasztalatok és inspiráló mindennapok. A cél, hogy megmutassuk: a nyugdíj a tudás átadásának, a közösségi élmények időszaka.

„A célunk, hogy a nyugdíjas évek ne a visszavonulásról, hanem a rugalmasságról és az új kapuk kinyílásáról szóljanak.”

Már meg is tekinthető az első epizód, amelyben Ági mutatkozik be a kedves közönségnek. Ági élete a nyugdíjas évek alatt sem állt meg, csupán átalakult – ő az élő példa arra, hogy a felhalmozott tudás és élettapasztalat örök érték marad.

Ági hisz abban, hogy a munka világában még mindig helye van a szenior szakértelemnek.

Legyen szó egy erdei túráról vagy a friss levegőn töltött időről, Ági mindig mozgásban van.

Családanya és nagymama: Számára az unokákkal töltött pillanatok pótolhatatlanok, de közben a saját egyensúlyára is figyel.

Ági minden reggelét egyfajta irigylésre méltó nyugalommal és lendülettel indítja. Azt vallja, hogy a közösség ereje és az új kihívások tartják fiatalon a lelket.

A Szenior Percek nem csupán egy videósorozat, hanem egy párbeszéd kezdete. Szeretnénk beszélni azokról a témákról, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: a munkalehetőségekről, a hobbikról és a közösség megtartó erejéről.

Hogyan érhetnek el minket?

TikTokon: Kövessék a „szeniorpercek” legfrissebb rövid videóit! https://www.tiktok.com/

Facebookon: Csatlakozzanak a közösségünkhöz a hosszabb beszélgetésekért és hírekért: https://www.facebook.com/szeniorpercek

Tartsanak Ágival és a többi hamarosan érkező érdekes karakterrel! Mutassuk meg együtt, hogy a tudás nem kopik meg, csak új formát ölt.

Kövessék a "Szenior Perceket"! Találkozzunk a videók alatt!

Kedves Nyugdíjasok!Ezúton ajánljuk figyelmükbe együttműködő partnerünk, a GONDOSÓRA „Zenés Randevú” eseményét!A rendezvé...
13/03/2026

Kedves Nyugdíjasok!

Ezúton ajánljuk figyelmükbe együttműködő partnerünk, a GONDOSÓRA „Zenés Randevú” eseményét!

A rendezvény 2026. március 26-án, 14:00-18:00 óráig kerül megrendezésre az Eiffel Műhelyház-ban (cím: 1101. Budapest, Kőbányai út 30.)

Az eseményen Leblanc Győző és Party Zenekar fellépését is élvezhetik.
A résztvevőket állófogadással vendégelik meg.
Műsorvezetők: Orosz Barba, színművész és Joó Géza, kommunikációs vezető.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a következő linkre kattintva tudnak megtenni március 16-ig:

Regisztrációhoz az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/1jmTksgn9kbXme_51y_FZAqPcocCfZKusCyEjczgulYU/viewform?edit_requested=true

A programhoz jó szórakozást kívánunk!

Közönségdíjjal ismerték el tagszervezetünket, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet tevékenységétA Közérd...
30/01/2026

Közönségdíjjal ismerték el tagszervezetünket, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet tevékenységét

A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) közössége büszkeséggel osztja meg Önökkel a hírt, miszerint tagszervezetünk, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet nyerte el a Civilút Alapítvány 2026-os Odaadó Díjának közönségdíját.

Az ünnepélyes díjátadóra január 26-án került sor az Eiffel Műhelyházban, ahol Dolgos Attila elnök vette át az elismerést. Szövetségünk számára ez a siker nem csupán egyetlen szervezet győzelme, hiszen a közönség szavazatai azt igazolják, hogy a szépkorúakért végzett elkötelezett munka valódi társadalmi értéket teremt.

A nyugdíjas szövetkezetek nemcsak a munkaszervezésről szólnak, hanem egy aktív és támogató közösség megteremtéséről. A társadalmi felelősségvállalás jegyében szervezett kezdeményezések mind azt a célt szolgálják, hogy tagjaink továbbra is a társadalom szerves és megbecsült részei maradjanak.

Ez az elismerés mindannyiunk számára megerősítést ad abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás, a generációk közötti szolidaritás és az idősek aktív életének támogatása olyan közös értékek, amelyek mentén érdemes tovább építenünk szövetségünket.

A KözÉsz minden munkatársa nevében Békés Boldog, Egészségben és Szeretetben gazdag Ünnepeket kívánunk minden kedves köve...
23/12/2025

A KözÉsz minden munkatársa nevében Békés Boldog, Egészségben és Szeretetben gazdag Ünnepeket kívánunk minden kedves követőnknek! ❤️🎄✨

Cím

Kassák Lajos 50
Budapest
1134

Telefonszám

+36209226431

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni KözÉsz új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése KözÉsz számára:

Parancsikonok

Megosztás