24/09/2026
Bűcsúzunk Cziglényi Attilától
A gyász visszafordíthatatlan veszteség, egy közösség számára is seb, amputáció, hiányzó szellemi testrész miatt érzett fantomfájdalom. Cziglényi Attilát megszerettük, kiállításai mindig szellemi ablakot nyitottak a természetre, a Kárpát haza Trianonban hazánkból kitépett tájaira. Beszélgetéseinkben föltáruló élete nemcsak az emigráció veszteségeit hozta közénk, hanem a sikeres hódítás erejét, példáját is. Mára az Egyesült Államok talán a második legnépesebb magyar utódállam a maga másfél millió magyar származású polgárával, ahová Cziglényi Attila féléves bécsi menekülttábori tartózkodás után, 1966-ban megérkezett. Szabadságvágya és a kommunista rezsimmel szembeni ellenérzése indította útra, és ahonnan élete végén honvágya, hazaszeretete és tehetsége hívta haza a Kárpát haza művésztábororaiba. A filatelisták, a bélyeggyűjtók jól ismerik a Cziglényi nevet, édesapja ugyanis híres bélyegtervező grafikus volt, aki messziről, egy felvidéki kis faluból. Ipolyszécsénykéből lett kitelepítve a világháború után Nagymarosra majd Budafokra, ahol Attila felnevelkedett. Budafokhoz is erős kötések kapcsolták Attilát, hisz édesanyja őshonos budafoki vizimolnár családból származott.
Művészet és mérnöki tudomány életében mindig kiegészítette s talán át is járta egymást. Már magyarországi tanulmányai is egy gépésztechnikumban kapcsolták az ipari világhoz, és technikusként dolgozott a Ganz-MÁVAG-ban emigrációja előtt. Kezdetben Amerikában is technikusként dolgozott, miközben esti egyetemre járt.
A magasba húzta a repülés iránti rajongása, a repülőgépek és az űr iránti gyermekkori rajongása felnőttként is megmaradt, 1971-ben szerzett diplomát repülőmérnöki szakon (Aerospace Engineering) a brooklyni Politechnikai Intézetben, majd 1972-ben alkalmazott mechanikai mesterdiplomát (Applied Mechanics) a Rensselaer Politechnikai Intézetben, sőt megszerezte a pilótaengedélyt kisrepülőgépekre is.
Festészete tükrözi a vizek iránti rajongását is, nagyon szeretett úszni, fiatalon aktívan kajak-kenuzott, és vitorlás versenyhajókkal is szívesen hajózott.
Navigare necesse est - vizen és levegőbern, sőt szárazon is, mert szenvedélyes utazó, világjáró volt, családjával bejárta Egyesült Államok számos részét, Kínát, Hongkongot, eljutott Thaiföldre, Kanadába, Mexikóba, Ecuadorba, Peruba, Argentínába, Panamába, Guatemalába és Európa szinte minden szegletébe.
Sikeres mérnökemberként a vegyi és energiaipar vezető cégeivel dolgozhatott együtt, vezetett jelentős projekteket a General Electric, az M.W. Kellogg, a Chevron USA cégekkel, és az Air Liquide főmérnöke (Principal Rotating Equipment Engineer) volt. Tagja volt az Amerikai Gépészmérnökök Társaságának (ASME) és bejegyzett generálkivitelező volt Kaliforniában.
Cziglényi Attial tanult művész volt, szenvedélyét iskolázott tudással teljesítette ki. Szépművészeti tanulmányait a houstoni Szépművészeti Múzeumban kezdte, majd több kaliforniai egyetemen folytatta festészeti és grafikai képzését neves művészek keze alatt. Kiváló akvarllista volt, de szívesen festett akril és olaj képeket; alkotásaira óriási hatással voltak az impresszionisták (Monet, Renoir, Cézanne). Életének utolsó negyedében, az utolsó huszonöt évében folyamatosan járt ki a természetbe, és a helyszínen, „en plein air” stílusban festett, utolsó Rózsavölgyi kiállításában az erdélyi, partiumi és felvidéki művésztelepek készített munáit láthattuk. Alkotásai számos díjat nyertek helyi és nívós nemzetközi kiállításokon, művei a ://cziglenyi.com/attila oldalon láthatók.
Sorsa élete után is a szeretetteli ragaszkodás példája, Ahogy szívének egyik fele mindig Magyarországon maradt, a másik fele pedig a kaliforniai családjával; ezért rendelkezett úgy, hogy hamvainak egyik fele a San Francisco-öbölben szórasson szét, a másik fele pedig a testvére és édesanyja mellé, a budafoki temető családi sírhelyébe legyen eltemetve. Köszönjük neki, Lorettának, és lányainak Sylviának és Ildikónak, hogy Cziglényi Attila végső nyugalomra gyermekkorának, ifjúságának világába, Budafokra hazatérhetett.
Emlékét megőrizzük, művészetére szeretettel és hálával emlékezünk.
