21/08/2026
. Szent István király védelmében
Szent Istvánt nem lehet a magyarság „elárulójaként” megrajzolni. Szántai Lajos gondolkodásában István és Koppány szembeállítása nem a „jó magyar” és a „rossz magyar” harca, hanem egy korszakváltás tragikus története. Koppány áldozata sem egyszerűen István művének ellentéte: Szántai szerint Koppány „láthatatlan hamva” mintegy belekerült az új magyar állam alapjaiba.
István feladata az volt, hogy a magyar nép számára olyan állami és szellemi rendet teremtsen, amely képes megőrizni az országot. Ebben a megközelítésben a kereszténység felvétele sem úgy értelmezendő, mintha a magyarság István előtt egyszerűen „pogány” lett volna, és csak István hozta volna el számára Krisztust. Szántai tanításai is kifejezetten azt hangsúlyozzák, hogy István előtt is jelen volt a kereszténység a magyarság körében, csak annak formája és egyházi kapcsolatrendszere nem azonosult teljes egészében a későbbi római egyházi renddel.
Pap Gábor tanításai is ezt a gondolatot erősítik és tovább árnyalják. Szemléletében a magyarság kereszténysége nem Szent Istvánnal kezdődött, ezért nem helyes a történetet úgy leegyszerűsíteni, hogy István „pogányból kereszténnyé tette” a magyar népet. István szerepe inkább abban ragadható meg, hogy a már meglévő keresztény hagyományt állami és szakrális rendbe szervezte, miközben a magyar királyság sajátos, szakrális jellegét is megteremtette és továbbvitte.
Ezért István szerepe ebben a szemléletben inkább rendezés, megszilárdítás és állami-egyházi szervezés, mintsem egy teljesen új hit „ráerőltetése” a magyar népre.
És éppen ezért félrevezető az a kép is, amely szerint István pusztán idegen érdekek végrehajtója lett volna. A pápával való kapcsolatának egyik lényeges értelmezése szerint István éppen az önálló magyar királyság jogállását igyekezett biztosítani, és a pápai kapcsolat nem egyszerű alárendelődést jelentett. A hagyomány szerint az apostoli kiváltság révén a magyar király jelentős egyházszervezési jogosítványokat kapott.
Molnár V. József hagyomány- és néplélek-központú szemléletében pedig különösen fontos, hogy a magyar államiságot ne pusztán politikai eseményként, hanem szakrális rendként lássuk. Ebben a képben Szent István nem a magyar hagyomány eltörlője, hanem annak továbbvivője: a régit és az újat úgy kellett összekapcsolnia, hogy a magyar közösség megmaradhasson.
Ezért nem szükséges választanunk István és Koppány között.
Lehet tisztelni Koppány tragikus sorsát, miközben tiszteljük Istvánt is. Koppány az áldozat, István pedig az országépítő. A két alak nem feltétlenül egymást kizáró magyar örökség, hanem ugyanannak a történelmi fordulatnak két oldala.
És talán ez a legfontosabb: Szent István nem azért lett szent, mert legyőzte Koppányt, hanem azért, mert az utána következő évszázadok magyar emlékezete az ország megmaradásának, keresztény királyságának és szakrális rendjének őrzőjeként tekintett rá.
Szent István alakját tehát nem a magyarság ellenében, hanem a magyar megmaradás felől érdemes megérteni. Ez az a pont, ahol Szántai Lajos, Pap Gábor és Molnár V. József szemlélete különösen erősen szembemegy azzal az egyszerűsítő történettel, amely Istvánt pusztán „Nyugat emberének”, Koppányt pedig pusztán „az ősi magyar hit védelmezőjének” állítja be
Kép: Antal Ilona ünnepi kovászos kenyere