ELTE Néptáncegyüttes

ELTE Néptáncegyüttes ELTE Néptáncegyüttes

Művészeti vezetők:
Nagy Ella és Molnár István Dániel
Faragó Lili és Riba Gábor (utipoti)

Próbák időpontja:
kedd 19:00-22:00
csütörtök 20:00-22:00

Utánpótlás csoport próbái:
hétfő 18:00-21:00
csütörtök 18:00-20:00

Próbák helyszíne:
1037 Budapest, Kunigunda útja 35. - Márton Áron Szakkollégium


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának felügyelete alatt működő ELTE Néptáncegyüttes

- mely 1957-ben alakult - kezdettől fogva azt a célt kívánta és kívánja a jövőben is megvalósítani, hogy lehetőséget biztosítson a magyar népi kultúra ápolására, ezen belül különösen a néptánc és a népzene (népdal) hagyományainak megismerésére és elsajátítására. Ezen célok megvalósítására az együttes tagjai 1997-ben saját forrásból létrehozták az ELTE Néptáncegyüttesért Alapítványt, mely az együttes anyagi hátterét kívánja megteremteni. Szakmai fellépéseken, versenyeken túl szívesen vesz részt kisebb-nagyobb eseményeken is az ELTE Néptáncegyüttes és teszi színesebbé azokat egy-egy tájegység koreográfiájával.

04/04/2026

Idén is számítunk Rátok!❤️

Segítsétek munkánkat adótok 1%-ának felajánlásával, hogy értékeink tovább élhessenek!

ELTE Néptáncegyüttesért Alapítvány
Adószámunk: 18159044-1-43

Köszönünk minden felajánlást!💐

15/03/2026

🇭🇺 Március 15.

Nőnapi virágkoszorú 🌸 A virágokat készítette: Mozgássérült Emberek Integrált Intézménye Budapest Fejlesztő Foglalkoztató...
08/03/2026

Nőnapi virágkoszorú 🌸

A virágokat készítette: Mozgássérült Emberek Integrált Intézménye Budapest Fejlesztő Foglalkoztató

📸 Culture Day képekben ELTE TáTK HÖK 🙏Fotókat köszönjük táncosainknak: Marosi Máté Botond, Mátrai Dávid
28/02/2026

📸 Culture Day képekben

ELTE TáTK HÖK 🙏

Fotókat köszönjük táncosainknak:
Marosi Máté Botond, Mátrai Dávid

27/02/2026

🎭 Energikus pillanatok: fellépés és táncház - Culture Day
Köszönjük az ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzat meghívását!

📸 Mátrai Dávid

04/10/2025

Hóvár Egyesület szervezésében vettünk részt a kárpátaljai szüreti bálon. Köszönjük a muzsikát a Bakos Zenekarnak.

Tegnap a Hóvár Egyesület Kárpátaljai szüreti bálján vettünk részt! Ha tehetitek támogassátok munkájukat, szuper bulit cs...
04/10/2025

Tegnap a Hóvár Egyesület Kárpátaljai szüreti bálján vettünk részt! Ha tehetitek támogassátok munkájukat, szuper bulit csináltak! Köszönjük a muzsikát a Bakos Zenekarnak!

Szeptember 19-én az ELTE Dolgozói Egészség- és Sportnapon színesíthettük a programot! Köszönjük a meghívást és a lelkes ...
24/09/2025

Szeptember 19-én az ELTE Dolgozói Egészség- és Sportnapon színesíthettük a programot! Köszönjük a meghívást és a lelkes részvételt a táncházban!

A "SELS Budapest 2025" című nemzetközi jogi nyári egyetem résztvevőinek tartottunk bemutatót és táncházat 2025.08.21-én ...
21/09/2025

A "SELS Budapest 2025" című nemzetközi jogi nyári egyetem résztvevőinek tartottunk bemutatót és táncházat 2025.08.21-én a Paletta Budapest Étteremben.
Köszönjük a szervezést és meghívást ELSA Hungary!

A Kulturális Örökség Napjai keretében 2025. szeptember 20-án (szombaton) 10.00 órától mi nyitjuk meg az ELTE Egyetemi Kö...
18/09/2025

A Kulturális Örökség Napjai keretében 2025. szeptember 20-án (szombaton) 10.00 órától mi nyitjuk meg az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár programsorozatát.
Gyertek nézzetek meg minket!

A Kulturális Örökség Napjai keretében 2025. szeptember 20-án (szombaton) 10.00 órától programsorozatunkat az ELTE Néptáncegyüttes fellépése nyitja meg az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Nagyolvasójában. Az 1957-ben alakult ELTE Néptáncegyüttes a Kárpát-medence autentikus...

💪Edzőtábor 2025, felkészültünk a 2025/2026-os évadra!✅Valahol, a Nagy-Berek szélén, alig egy kőhajításnyira a Balaton dé...
13/08/2025

💪Edzőtábor 2025, felkészültünk a 2025/2026-os évadra!✅

Valahol, a Nagy-Berek szélén, alig egy kőhajításnyira a Balaton déli partjától, megbújik egy aprócska ékszerdoboz: Buzsák. A falu hangulata már az első pillanatban magával ragad – a friss levegőt harangszó ringatja, a nyugalmat pedig átszövi valami ősi, vidéki békesség.

Augusztus első teljes hetében mi törtük meg ezt a csendet: a faluház falai szinte beleremegtek a dobbanó lábak ütemébe, a kacajokba és a zenébe. Egy nagy, összetartó családként lüktetett együtt utánpótlás és haladó csoportunk, miközben közösen Balázstelki és Szászcsávási magyar táncokkal ismerkedtünk, haladó csoportunk pedig Felcsíki táncokat tanult – izzadva, nevetve, de mindig lelkesedéssel.

A táncpróbákon túl számtalan közös élmény kovácsolt minket még közelebb egymáshoz: együtt sírtunk és nevettünk, játszottunk, reggelig nótáztunk, és – bevalljuk – néha bizony rosszban is sántikáltunk (nem mindenki legnagyobb örömére).

A hét fénypontja a Buzsáki búcsú volt, ahol mindkét csoportunk színpadra lépett. Előadtuk a bonchidai román, lendületes bukovinai táncokat, és a női karikázót – a közönség tapsa pedig talán még a harangszót is túlharsogta.

🥰Hálás szívvel köszönjük a helyiek és a falu vezetésének páratlan vendégszeretetét – Buzsák, te nemcsak a térképen, hanem a szívünkben is kitörölhetetlen helyet kaptál.🙏

📸: Mátrai Dávid / Horváth Tamás

Cím

Budapest
1139

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ELTE Néptáncegyüttes új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése ELTE Néptáncegyüttes számára:

Megosztás