28/09/2026
Kezdjük a nap vidám szösszeneteivel.
Hétfői varrásra ma érkeztek először, mégpedig egy utolsó órás kismama, aki a kelengye darabjaihoz kért segítséget.
Nem ment olyan gyorsan, mint Krisztinek szokott, de egész jól sikerült. Persze a befejezés már rá fog maradni szerdán.
Gyula meggyógyított egy tésztakészítő masinát, ami azóta újra képes apró négyzetek vágására is, nem csak metéltekre, nyolcvanadik évében járó gazdájának nagy örömére, aki vonattal utazott fel vele hozzánk.
Grétával főzicskéltünk, mentettük, ami menthető.
6 után már egyedül matattam a kantin körül, amikor bejött , vagy inkább támolygott a hely közismert, frissen szabadult vagánya : Füsi.
A beszéde se volt könnyen érthető, inkább az kezdett gyanús lenni, amikor már negyedszer jött vissza.
Akkor fürgén felkapta az adománydobozt, és úsgyi már szaladt is ki vele.
A pillanatok törtrésze alatt futott át a fejemen, hogy emiatt a fiúk tuti mérgesek lesznek, rögtön a nyomába eredtem, bár volt cca 6 méter és 10 év helyzeti előnye.
Ahogy kiugrottam az ajtón, hogy rögtön az úttesten eredjek utána - a járda ugyanis hónapok óta az ásatásoknak köszönhetően inkább akadálypálya, semmint biztonságos útvonal - azzal a lendülettel végig is terültem az úttesten. A gondolatot, hogy mennyire gáz az úttesten végigfeküdni mindenki szeme láttára gyalogbékaként, rögtön el is hesegettem és Füsi nyomába eredtem, mert a kis malőrnek hála előnye már 20 méterre nőtt.
A sarkon már torkom szakadtából üvöltöttem is, hogy kapják el. Láttam, hogy se közel se távol senki, aki elkaphatná, viszont csökkent a távolság ( meg a szuflám is ) Ekkor hallottam meg hogy valaki szédületes tempóban rohan mögöttem, majd meg is előz.
Második helynek még nem örültek ennyire, mint én.
Viszont engem vitt tovább a lendület, és a már fülön csípett, megállított himpellért ahogy elértem, földre rántottam. Igen, magammal együtt. Akkor terültem el másodszor száz méteren belül az úttesten.
A kincses ládát pedig visszavittük nyócker Hősével és kedvesével a Telekire. Bár azt hiszem jobb helye lesz egy lakatlan szigeten...
Az ajtóban már a lidl egyik dolgozója várt, aki őrizte a helyet, amíg mi Mission Impossible-t játszottunk.
Bár így utólag inkább egy Rejtő paródia lenne találóbb megfogalmazás.
Minden jó, ha vége jó: a zsebemben lapuló szemüveg az összes esést átvészelte :)