12/08/2026
Csak olvasom, meg hallgatom a mostani hurráoptimizmust a napfogyatkozás kapcsán, és csak csendben szervezem a mai visszavonulásomat, készülök rá reggel óta.
Manapság az asztrológiában is, mint amúgy minden másban, ez a pozitív átkeretezés dívik a spiriben, teljesen és totálisan figyelmen kívül hagyva, hogy a napfogyatkozást nem csupán a védikus hagyomány tekintette olyan időszaknak, amelyben különös óvatosságra van szükség, hanem az emberiség számos régi kultúrájában baljós, rendkívüli égi jelenségként tartották számon.
Mezopotámiában a fogyatkozásokhoz uralkodókat és országokat érintő kedvezőtlen előjeleket társítottak, az ókori Kínában pedig az égi rend megbomlásának jeleként is értelmezték őket. A görög–római világban ugyan idővel megszülettek a jelenség természetes, csillagászati magyarázatai, a népi hiedelmekben továbbra is félelmet keltő, jelentőségteljes esemény maradt.
Talán nem véletlen, hogy a régi ember nem ünnepi látványosságként rohant ki napfogyatkozást nézni. Ha józan paraszti ésszel belegondolunk: a Napot, a fényt eltakarja a Hold, és sötétbe borul a világ. Ez tényleg örömre ad okot. Hát jó. Kinek mi, én nem mondok erről véleményt, csak másként gondolom, mert sosem voltam és nem is leszek modern hurráoptimista átkeretező asztrológus.
Sok hagyomány visszavonulást, csendet, imát, rítust vagy egyszerűen óvatosságot kapcsolt hozzá.
Ami tutifix, hogy én ki nem dugom az orrom ma délutántól, és még a függönyöket is behúzom. Benn gyertyát gyújtok, és tervezgetem továbbra is a jövőmet, élve a jelenem adta, eddig még sosem tapasztalt lehetőségek tárházával.
Az előző, Magyarországról teljes napfogyatkozásként látható esemény 1999. augusztus 11-én volt. Huszonhét évvel ezelőtt. Emlékszem, hogy az utcán álldogáltam az akkor egy éves kislányommal, és a tömeggel együtt néztük a napfogyatkozást. Életem legnehezebb időszaka kezdődött el azzal a lendülettel, és még véletlenül sem mondom, hogy az okozta, dehogy, akkor már megvoltak az előjelei, hogy egy olyan lejtőn indulok lefelé, amiről nem tudtam, hogy az. Akkoriban 5 fok 37 ívpercre volt a radix Oroszlán Holdamtól a történés, most 4 fokra van. Ami tradicionálisan ebben az esetben nem számít együttállásnak, de azért vészesen közel van. És mivel most az égi energiák is arra mutatnak, hogy az életemben felfelé ívelő tendenciában vagyok sok szempontból, a legnagyobb óvatossággal kezelem ezt a témát.
Van olyan hagyomány, amely szerint amennyi a totalitás, a teljes elsötétülés annyi év szart kapunk a nyakunkba, 1999-ben 2 perc 22 másodperc volt ez. Hát… nem gondolok vissza örömmel arra a két és fél évre, ami ezt követte. Leginkább úgy gondolok rá, hogy még véletlenül se soha többet… Mondjuk akkor tizedannyi eszem és tapasztalatom sem volt, mint ma, de ez még nem jelenti azt, hogy felelőtlenül bánhatok az energiákkal - hiszen amint fenn, úgy lenn. Összehasonlíthatatlanul nagyobb tisztelettel bánok a minket körülvevő energiákkal, mint akkoriban, amikor az egóm tolt ezerrel valami felé, amit később bánnom kellett.
A legkevésbé sem állítom, hogy a velem történtek, és az eklipsz között bizonyítható oksági kapcsolat van - hiszen ugyebár az asztrológia manapság nem elfogadott tudomány, az nem számít, hogy hatezer évig az volt - de nekem ennyi személyes tapasztalat bőven elegendő ahhoz, hogy ezúttal a legmélyebb tisztelettel távol maradjak a látványosságtól.
Ma, 2026. augusztus 12-én ismét napfogyatkozás van. Európa egyes részein teljes, Magyarországon részleges. Szóval most nem lesz teljes elsötétülés, ennek ellenére egy kicsit sem akarom nézegetni, köszönöm.
És én speciel jóval inkább hiszek a régieknek, akik még nem voltak elhülyítve a technika, a fészbuk, a félinformációk által, nem csomagolták a szart aranypapírba, és tették ki a polcra, árusítva a kevésbé tudóknak egyedüli igazságként. Ezért inkább inkább azt teszem, amit sok régi hagyomány embere tett: nem kifelé nézek az elsötétülő Napra, hanem befelé, magamba, és közvetlenül magam köré. Kérem a Teremtő Akaratot, hogy legyen minden úgy, ahogy lennie kell, én pedig annyit teszek hozzá, amennyit a mostani tudatminőségemben képes vagyok. Kellő óvatosságot, tudatosságot, figyelmet, előrelátást, tervezést, konkrét kéréseket, tetteket, és a legfontosabbat: hálát. Mert az én életemben mostanában olyan történések voltak és vannak, amikért nem győzök elég hálás lenni, még a fájdalom és adódó nehézségek fátylán át is.
Azaz már nem rohanok ész nélkül, pusztán az érzelmeim által vezérelve a vesztembe, ahogy tettem ezt 27 évvel ezelőtt.
Emlékezzetek vissza mi volt a legutóbbinál, milyen volt a kétezres évek első két éve, mit hozott Nektek a későbbi bő két évtizedben, és ennek megfelelően döntsetek.
Szeretettel kívánok mindenkinek minden jót.
(Fotó és szöveg saját, szerzői joggal védett, ha osztanád, csak innen egyben az oldalról, köszönöm.)
