Láthatáron Csoport

Láthatáron Csoport Független színházi társulat Munkánkat állandó önkénteseink segítik. 2010-óta 770 előadást játszottunk, 195 településen, több mint 54.000 nézőnek.

A Láthatáron Csoport célja, hogy kulturális és művészeti tevékenységeivel gazdagítsa Magyarország marginalizálódott csoportjainak kulturális és közösségi életét és segítse egy szolidárisabb társadalom kialakulását. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy derűt és vidámságot vigyünk a szegénység és a társadalmi megkülönböztetés miatt hátrányos helyzetben élő közösségekhez, valamint hogy társadalmilag sokakat érintő, de ritkán feldolgozott problémákat térképezzünk fel. Színházi nevelési programjaink zömével a hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett fiatalok életét súlyosan érintő problémákat dolgozunk fel, emellett célunk mind az ő, mind jobb életkörülmények közt élő kortársaik érzékenyítése és reflektív gondolkodásuk erősítése. Több civil és szakmai szervezettel, oktatási intézménnyel dolgozunk együtt vidéken és Budapesten is. Állandó munkatársaink színészek és színész-drámatanárok, meghívott munkatársaink között van színházi nevelési és fórumszínházi szakember, színházi rendező, slam költő, zenész, filmrendező, és újságíró.

Köszönjük, hogy tegnap este velünk tartottatok HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján című előa...
10/10/2026

Köszönjük, hogy tegnap este velünk tartottatok HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján című előadásunkon és az azt követő nagyon mély beszélgetésen is!

"Nagyszerű ötlet a feldolgozás! És a játék is nagyon tetszett, gratulálok. Még több ilyen mélyreható előadást kívánok!"

👉 Hagyaték legközelebb:
2026. november 9. - 19:00 - KuglerArt Szalon
🎟 Jegyek már kaphatóak: https://www.jegy.hu/program/hagyatek-eloadas-martin-miller-es-alice-miller-irasai-alapjan-182867/1513510

Yvette Feuer, Rába Roland

„…Most, hogy a Láthatáron Csoport feldolgozza az Apám meghal című könyvemet, döntést kellett hoznom a szövegkönyvről. Sz...
08/10/2026

„…Most, hogy a Láthatáron Csoport feldolgozza az Apám meghal című könyvemet, döntést kellett hoznom a szövegkönyvről. Szerepel benne egy részlet a dokumentumfilmből, amely fiamról és rólam készült. A dokumentumfilmet nem szeretem, meglehetősen manipulatív lett, nem adja vissza az életem tényleges akkori kereteit, sem az élményeimet, a rendező prekoncepcióit tükrözi, és visszaél a teljes nyitottságommal és őszinteségemmel. A Láthatáron szövegkönyve átemelt a dokumentumfilmből egy párbeszédet, egy fiam és köztem zajló beszélgetés részletét. A beszélgetés-részletben depressziósan és hisztisen viselkedem, ami egyébként nem jellemző rám. Az első érzésem az volt, hogy ki kell húzni ezt a néhány mondatot. De a második gondolatom az volt, hogy a fiam élményét tükrözi, és nekem el kell ismernem az ő élményeinek az érvényességét. Ezért adtam végül engedélyt a dokumentumfilmre is.
Egy másik ember élményének az elfogadása a saját gyengeségeinkről, vétkeinkről: ez a legnehezebb feladat. Miközben a stigma, a megszégyenítés és a hallgatás ellen küzdünk, figyelnünk kell arra is, mikor okozunk mi magunk sebet a tüneteinkkel…” – részlet Eszter Babarczy posztjából. A teljes posztért kattintsatok Eszter oldalára.

👉 Támogatom az előadást:
15.000 Ft értékű támogatásodért cserébe helyet biztosítunk neked zártkörű főpróbánkon, november 19-én, 19 óráról!
Támogatás: https://cause.lundadonate.org/lathataronkozhasznuegyesulet/tamogassminket

Az előadásra jegyek már kaphatóak, várunk titeket sok szeretettel:
2026.11.20 - 19:00 - Apám meghal - BEMUTATÓ!
2026.11.21 - 19:00 - Apám meghal - Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal
KuglerArt Szalon
🎟 Jegyvásárlás: https://kuglerart.jegy.hu/program/apam-meghal-197156

(Fotó: Dömök Zétény)

07/10/2026

Egy fontos történet, aminek a megszületését te is támogathatod!

Új bemutatónk, az Apám meghal november 20-án lesz a KuglerArt Szalonban. Az előadás létrehozásához 3 000 000 Ft-ra van szükségünk, ezért egy hathetes közösségi gyűjtést indítunk. Támogatásod segít abban, hogy valóra váljon, amit elképzeltünk, és megszülessen az Apám meghal színpadi változata.

A kampányoldalunkat és a támogatási lehetőségeket ezen a linken éred el: https://lathataroncsoport.hu/index.php/apam-meghal-kozossegi-gyujtes/

Köszönjük, ha te is hozzájárulsz legújabb projektünkhöz, már akár egy kávé árával is!

Yvette Feuer, Eszter Babarczy, Widder Kristóf, Keszthelyi Kinga, KupásAnna KA, Barnabás Horkay

Videó: Dömök Zétény

Két nap, 4 előadás, 2 Kiállok érted - ifjúsági előadás és program 2 Pitbull Kamilla Gimnázium - részvételi színházi előa...
06/10/2026

Két nap, 4 előadás, 2 Kiállok érted - ifjúsági előadás és program 2 Pitbull Kamilla Gimnázium - részvételi színházi előadás középiskolásoknak. A Kiállok érted Szolnokon, rendőröknek és gyerekvédelmi dolgozóknak, a Pitbull a Kovács Pál Baptista Gimnáziumban. 126. KIÁLLOK, 132. PITBULL. A két legnagyobb előadásszámot elérő előadásunk, az elsö koprodukció a KV Társulat-al. Azért ezek jó számok, minket örömmel tölt el :))

05/10/2026

„Óriási, remek előadás elmébe és szívbemarkoló.”
„Elképesztően intenzív élmény volt az előadásotok. Sodró lendületű. Sokáig fogom magammal vinni.“
„Provokatív, erőteljes. Fontos téma, amiről beszélni kell. Bátor vállalkozás.”

HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján
2026.10.09 - 19:00 - KuglerArt Szalon
🎟 Jegyvásárlás: https://kuglerart.jegy.hu/program/hagyatek-eloadas-martin-miller-es-alice-miller-irasai-alapjan-182867

Yvette Feuer Rába Roland

Köszönjük, hogy tegnap velünk tartottatok az évad első Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról című előadásán! E...
05/10/2026

Köszönjük, hogy tegnap velünk tartottatok az évad első Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról című előadásán! Ezúttal is fergeteges hangulatban zártunk. Mindig hatalmas öröm számunkra, amikor csatlakoztok hozzánk előadás után egy közös, önfeledt táncra, reméljük így lesz legközelebb is! :) 💃

Mit ér, ha? - következő előadás:
2026. november 29. - 19:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
🎟 Jegyek már kaphatóak: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/13510/mit-er--ha/2026-11-29-19-00

📸 Tünde Szalontay, Yvette Feuer, Anna Fűri, Edit Romankovics, Melinda Milák, Phaedra Álmosd

Ketrecharc - részvételi színházi előadás fiataloknak a 8. kerületi Vajda Péter Általános Iskola két osztályában. Kiderül...
02/10/2026

Ketrecharc - részvételi színházi előadás fiataloknak a 8. kerületi Vajda Péter Általános Iskola két osztályában. Kiderült, kinek mi a vörös posztó és miért olyan nehéz néha bocsánatot kérni. Köszönjük szépen a gondos szervezést, a diákok gondolatait, és a kerületi önkormányzat támogatását ! Folytatás november 26-án a közösségi eseményen a Stereo Akt Művházban!
György Somhegyi Márk Márfi Yvette Feuer

Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott! Íme a nyertesünk, akinek gratulálunk és akit plusz egy főjével várunk szeret...
01/10/2026

Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott!
Íme a nyertesünk, akinek gratulálunk és akit plusz egy főjével várunk szeretettel a Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról című előadásunkra! 🥳

Csütörtök este az Eötvös10-ben egy különleges, őszinte és elgondolkodtató utazásra hívunk titeket a Boldogságunk történe...
29/09/2026

Csütörtök este az Eötvös10-ben egy különleges, őszinte és elgondolkodtató utazásra hívunk titeket a Boldogságunk története előadással.
Ha szeretnétek kiszakadni a hétköznapokból, és velünk együtt keresni a választ a legfontosabb kérdéseinkre, tartsatok velünk!

🗓 Időpont: Október 1. (csütörtök), 19:00
📍 Helyszín: Eötvös10

🎟 Jegyvásárló link az első hozzászólásban!

Yvette Feuer András Tóth Takács-Nagy Jázmin Szandi Vass Siflis Anna Anna Molnár

Cím

Ady Endre Utca 12
Budapest
1024

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Láthatáron Csoport új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Láthatáron Csoport számára:

Parancsikonok

Megosztás