06/09/2026
Dunai szigetek, mellékágak, Konzultáció, Cziffra Ház, 2026. szeptember 2.
A Hárosi öböl és a Kis-Háros sziget menti folyóágak állapota, feltöltődése az elmúlt hetek igen alacsony vízállása kapcsán erőteljesen napirendre került, bár a folyamat ismert, és hosszú évek óta zajlik, a Duna medermélyülésével párhuzamosan töltődnek, iszapolódnak fel ezek az ágak. A téma áttekintésére meghívtuk Baranya Sándort a BME Vízépítési tanszék vezetőjét, és Bardóczi Sándort fővárosi főtájépítészt. Természetesen meghívtuk a helyi érintetteket, így az öbölben működő két horgászegylet, valamint az önkormányzat képviselőit és a helyi érdeklődőket, egyesületünk tagjait.
A bevezetésben Mészáros Péter utalt a több évtizedes előzményekre, a feltöltődési folyamatra a mellékágakban, képekkel is illusztrálva a nagyvizes és a kisvizes helyzeteket, leginkább az utóbbi időben látottakkal. Baranya Sándor egyetemi docens a Vízépítési tanszék vezetője tartott rövid előadást elsősorban a Hárosi öbölre koncentrálva, kitekintésekkel. A címlap slide-on kis kitűnt a helyzet nehézsége, ahol a Háros-sziget környéki mederfenék szintek jelentek meg térképes formában, itt a Nagy Duna 88-90 m-es szinten van (a Balti tengeri alapértékhez) míg a Hárosi öbölben 94-95 m-es szinteket látunk. Térképen vetette össze a mai helyzetet az 1782-es katonai felméréssel, amikor még sziget volt a Háros, markáns dunai mellékággal, arra is utalva, hogy a Dunameder helyzete sokat változott az elmúlt századokban, főleg a folyószabályozás előtt. Jelentős antropogén hatások érték a folyót, a területet, a meder stabilizálással, sarkantyúk, védművek építésével, a kotrásokkal. A korábbi meanderező meder alak mára szinuszos lett. A meder a kiépítéssel fokozatosan szűkült. Az elmúlt több mint ötven évben mintegy 100 millió m3 sódert kotortak ki a magyarországi Duna szakaszon, ami nagymértékben hozzájárult a helyzet alakulásához, miközben a felső szakaszon Ausztriától Bősig vízlépcsőkkel építették tele a Dunát, visszatartva a hordalék lejutását. Ezzel együtt van természetes hordalék utánpótlás, mintegy 50 ezer m3/év a hazai szakaszon.
Baranya Sándor térképen mutatta be a teljes Duna völgyben az antropogén hatásokot, azon belül a keresztgátakat és más elzárásokat, melyek szinte csak a magyar szakaszon nem történtek meg, ahol viszont a folyam szinte végig hossz-gátak közé került. A múltbeli változások értékelésénél fontos elemek a meder szűkülés, lerövidítés a szabályozásokkal, az említett kotrások, a csökkenő hordalék utánpótlás, és a medermélyülés. A magyar szakasz hossz metszetén a leglassúbb a medermélyülés folyamata a fővárosi szakaszon, 0-2 cm/év, de pl. az Adony - Paks szakaszon több helyen eléri a 6-8-10 cm-t is évente. Miközben az alacsony vízszintek is csökkennek, évi 2-4 cm nagyságrendben. Ugyancsak térkép részleten mutatta be a hajózási viszonyok alakulását a Háros sziget térségében, átlag vízszint mellett, ill. a bevezető diánál már utalt meder alak, meder mélység problémát e szakaszon. A főmederben 88-90 m, a Hárosi öbölben 94 m-es mederfenék szinttel. Ugyancsak ábrán láthattuk a Háros menti víz és hordalék áramlás alakulását, abban is kitűnt az öböl bejáratánál képződő két nagy homokpad, lassú, visszaforgó áramlásokkal, a finom hordalék bejutásával az öbölbe. Ebben szerepe lehet az M0 híd építésekor átalakított partvonalnak a hídfő mentén. Hasonló folyamatok lehetnek a Kis-Háros sziget déli végében, ahol a mellékág csatlakozásánál ugyancsak jelentős homokpad alakult ki az elmúlt években, évtizedekben.
Ennek kapcsán áttekintettük a Hárosi öbölnél elképzelhető beavatkozásokat, a torkolat megnyitása kotrással, vízpótlás felülről, az átfolyó jelleg helyreállítása, érdemi hidraulikai kapcsolat. Itt a beavatkozások hatásainak vizsgálata, előrejelzése is fontos elem, e témakörben a tanszék végzett vizsgálatokat pl. Mohács Szabadság sziget, mellékág megnyitása kapcsán néhány évvel ezelőtt. A hidraulikai helyzet alakulásán túl az élővilág változásai, reakciói figyelembevételével. Ennek eredménye a Danube Sediment Management Guidance (Dunai hordalék gazdálkodási útmutató) a Danube Sediment ill. az iNNO SED projektek kapcsán. Nyilvánvalóan fontos a közös gondolkodás, a helyi érdekeltek, DINPI, vízügy, szakértők részvétele, vizsgálatok, a hordalék áramlás, az ökológia, a hajózás, a horgászat, a rekreáció, és más vízhasználatok szempontjaiból, a beavatkozási módszerek kombinációi.
Bardóczi Sándor utalt korábbi projekt tapasztalataira a Duna kapcsán, Szigetköz, 2006-os árvíz, az osztrák vízlépcsők, és a medermélyülés + a kotrások következményei. A mellékágak zárása a korábbi időszakokban – voltaképpen Hároson is ez történt több mint száz éve - a függő meder kialakulása a mellékágakban. Itt szerepe volt az M0 híd építésének a partvonal jelentős módosításával, a folyam viselkedése átalakulásában. Utalt a Bécs alatti szakasz hordalék egyensúlyára, töltődés, kimosódások, vándorlás, szélsőségek megjelenése. A torkolathoz ma kisétálva a keserűfű megjelenését látta a homokpadon, nemsokára jönnek a fűz cserjék és a hód családok, ill. akár a lefűződés, a mellékágak sorsa, a mocsári élővilág megjelenése. A kotrás ugyanakkor komoly természetvédelmi probléma a vízi élővilágra nézve, pl. a Dunavirág lárvái ott vannak az iszapban.
Pajin Bálint a Környezetvédelmi bizottság elnöke az öböl természetvédelmi, ökológiai állapotát tartotta aggályosnak hozzászólásában, így a kagylók pusztulása, a vízimadarak megbetegedései, az állapot változás kapcsán. Fontos az ökológiai állapot megőrzése, nem mellékes persze, hogy mit veszünk alapul. Olyan megoldások felé kellene haladjunk, melyek a várhatóan gyakori kisvizes viszonyok között is megőrzik az öböl állapotát. Itt Bardóczi Sándor a természet alkalmazkodó képességére utalt, hiszen maga a természeti környezet is állandóan változik. Kulcsár János a Honvéd horgászegylet elnöke utalt arra, hogy 46 éve itt van a területen, fontos elem a vízoszlop jelenléte a Duna főág, a sziget és az öböl közötti kommunikációban. A bejárati homokpad, vagy fenékküszöb megakadályozza a víz lefolyását az öbölből. Maczonka Mátyás a horgászegylet részéről, aki korábban az itteni műszaki bázis vezetője volt a honvédségi időkben, utalt arra, hogy a múltheti bejáráson feltárták az egykori papírgyári vízkivételi mű elemeit, ami a gyárat látta el Duna vízzel, két nagyátmérőjű csővel, melyek a felszín alatt megvannak, itt még egy nagy kavicsszűrő is megvan. Ezen túl van egy esővíz gyűjtő csatorna a bázison keresztül, mely az öbölbe vezet. Ezekre építve kialakítható lehet egy vízpótlás az ilyen kisvizes időszakokra az öbölbe vezetve. A víz kiemelés és a levegőztetés napelemes rendszerrel is segíthető lehet. Ugyanakkor a Baross horgászegylet képviselője vitatta a vízpótlás volumenét, megvalósíthatóságát és a kotrást elengedhetetlennek tartotta az öbölben.
Hasznosnak látjuk a konzultációt, a lehetőségek felvázolásával. Mindenképpen folytatni kell, akár több ágon, beavatkozási, megvalósíthatósági lehetőségek, ökológiai hatások, kockázatok, együttműködés, együtt gondolkodás. Ugyancsak felmerült a témához kapcsolódó diplomatervek, szakdolgozatok készítése a tanszéki kapcsolat révén, ahol viszonylag gyorsan lehet modellezni, vizsgálni a lehetséges beavatkozások lehetőségeit, hatásait, a helyzet alakulását.
a víz és hordalék áramlás a Háros sziget déli végében (Baranya Sándortól)