Lehetőségek tere

Lehetőségek tere A Lehetőségek tere egy olyan közösségi hely, ahol fontos, hogy az lehess, aki vagy. kerületi Práter utca 63. szám alatt működik. A Lehetőségek tere 2021.

A Lehetőségek tere egy nem formális tanulási és kulturális program, amely a 8. A Lehetőségek tere nem egy hagyományos, sokak által használt közösségi tér, hanem a résztvevőkkel közösen alakított hely, amely egyszerre alkotó- és gondolkodóműhely, kiállítótér és változatos programok helyszíne. szeptember 20-án kezdte meg működését Budapesten, a 8. kerületi Práter u. 63. alatt öt aktív alapítótag részvételével.

Múlt szombaton elkezdődött az Ismerjük-e egymást? című, roma és nem-roma fiatal felnőtteknek szóló közösségi kreatív műh...
07/10/2026

Múlt szombaton elkezdődött az Ismerjük-e egymást? című, roma és nem-roma fiatal felnőtteknek szóló közösségi kreatív műhely. Az első alkalmat Szénási Szilvi, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány vezetője és Farkas Clara, a Bura Galéria társvezetője tartotta. Clara és Szilvi prezentációjából a résztvevők betekintést nyerhettek a szervezetek tevékenységébe. A kurzusvezetőkkel ezt követően a magyarországi romák történetével, az 1915 és 2015 közötti időszak történéseivel ismerkedhettek meg a jelenlévők. Szilvi dátum nélküli, kinyomtatott eseményleírásokat hozott, amiket évszámokhoz kellett rendelnünk, majd az idővonalat közösen rajzoltuk fel. Az alkalom során nem csak egymással, de a magyarországi romák 20. századi történetével is sikerült kicsit jobban megismerkednünk, amely fontos alapköve lesz a következő alkalmaknak is.

A kurzus zárt, további jelentkezéseket nem tudunk fogadni.

Szeptember 25-én zajlott a KÖZELÍTÉS – Farkas Aliz: „Mi itt maradtunk” c. projektjének nyitóeseménye, amelyről a Józsefv...
05/10/2026

Szeptember 25-én zajlott a KÖZELÍTÉS – Farkas Aliz: „Mi itt maradtunk” c. projektjének nyitóeseménye, amelyről a Józsefváros Újság is beszámolt.

A cikk az alábbi linken olvasható: https://jozsefvarosujsag.hu/hatukon-vittek-a-torteneteket/

A programsorozat részeként október folyamán performatív sétákon vehetnek részt az érdeklődők, amelyeket az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport képviselői és a projektben részt vevő alkotók közösen vezetnek. A csatlakozó érdeklődők a projekt figuráit magukkal cipelve járják be a környéket, miközben személyes történeteken és tapasztalatokon keresztül kerülhetnek közelebb a hajléktalanság és a lakhatási szegénység kérdéseihez.

Most és a következő hetekben csütörtökönként 16 órától indulnak a séták, amelyekre még várjuk a jelentkezéseket!

Időpontok:
2026. október 8., 16 óra
2026. október 15., 16 óra
2026. október 22., 16 óra

A séták minden alkalommal a Bura Galériától (1085 Budapest, Kőfaragó u. 5.) indulnak – ahol a résztvevők felveszik a figurákat – és oda is érkeznek vissza. A séták időtartama kb. 2 óra.
Útvonal: Bura Galéria – 32-esek tere – Menhely Alapítvány, Vajdahunyad u. – Józsefvárosi Önkormányzat – Weiss Manfréd Népkonyha (Baross u.) – Szigony utca - Baross utca kereszteződés – Koszorú utca: Családok átmeneti otthona, LÉLEK Pont és egykori illegális szálláshely – Mátyás tér – Rákóczi tér – Blaha Lujza tér – Bura Galéria

A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött. Regisztrálni ezen formon lehetséges: https://forms.gle/6iZXRe7s4o73ABiG7

A díj 3000.-/fő, amellyel a résztvevők az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport munkáját támogatják. A részvételi díj megfizetésére a helyszínen, a séták kezdetekor, készpénzben van lehetőség.

Részletek az eseményben: https://fb.me/e/aauIId2Us

Közel harminc ember gyűlt össze a Lehetőségek tere előtt, hogy zenélve-énekelve, a hátukra kötözött bábukkal sétáljanak a Blaha Lujza térre.

A Tilos Rádió Utcarádió c. műsorát havi egyszer a tranzit.hu / Lehetőségek tere csapata vezeti. A mai adásban 16.40-től ...
02/10/2026

A Tilos Rádió Utcarádió c. műsorát havi egyszer a tranzit.hu / Lehetőségek tere csapata vezeti. A mai adásban 16.40-től Hegyi Dóra, Árva Judit és Farkas Aliz beszélgetnek a KÖZELÍTÉS c. köztéri művészeti projekt kapcsán.

Bővebb műsorleírás: https://tilos.hu/episode/utcaradio/2026/10/02

Kövesd a mai adást élőben 16.40-től: https://tilos.hu?episodes=stream

A Tilos Rádió honlapján elérhető az előző (09.18.) adás is, ahol hallhattok többek között a tranzit. hu és a Lehetőségek tere kapcsolatáról, működéséről és korábbi projektekről: https://tilos.hu/episode/utcaradio/2026/09/18

Kép: Tilos Rádió

A KÖZELÍTÉS – Farkas Aliz: “Mi itt maradtunk” c. projektjének részeként október folyamán performatív sétákon vehetnek ré...
01/10/2026

A KÖZELÍTÉS – Farkas Aliz: “Mi itt maradtunk” c. projektjének részeként október folyamán performatív sétákon vehetnek részt az érdeklődők, amelyeket az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport képviselői és a projektben részt vevő alkotók közösen vezetnek. A séták állandó résztvevője lesz Szamócza, költő és újságterjesztő.

Szamócza Székesfehérváron született. Tizennégy éves kora óta ír verseket és prózát, időnként a festészet felé is kacsintgat. 21-22 évesen került a szülői házból Budapestre, ettől kezdve élete nagy részében otthontalan volt. Saját történetét interjúk, iskolákban beszélgetések és élő könyvtár események során sokakkal megosztotta már. A Fedél Nélkül hasábjain Szamócza néven publikál, és többször nyert díjat a lap művészeti pályázatain. A “Mi itt maradtunk” projektben maga is készített szobrokat, több versrészlete fel is került a művekre.

Az első séta október 4-én, 10 órakor kezdődik, melyre még várjuk a jelentkezéseket!

Időpontok:
2026. október 4., 10 óra
2026. október 8., 16 óra
2026. október 15., 16 óra
2026. október 22., 16 óra

A séták minden alkalommal a Bura Galériától (1085 Budapest, Kőfaragó u. 5.) indulnak – ahol a résztvevők felveszik a figurákat – és oda is érkeznek vissza. A séták időtartama kb. 2 óra.
Útvonal: Bura Galéria – 32-esek tere – Menhely Alapítvány, Vajdahunyad u. – Józsefvárosi Önkormányzat – Weiss Manfréd Népkonyha (Baross u.) – Szigony utca - Baross utca kereszteződés – Koszorú utca: Családok átmeneti otthona, LÉLEK Pont és egykori illegális szálláshely – Mátyás tér – Rákóczi tér – Blaha Lujza tér – Bura Galéria

A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött. Regisztrálni ezen formon lehetséges: https://forms.gle/6iZXRe7s4o73ABiG7

A díj 3000.-/fő, amellyel a résztvevők az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport munkáját támogatják. A részvételi díj megfizetésére a helyszínen, a séták kezdetekor, készpénzben van lehetőség.

Részletek az eseményben: https://fb.me/e/aauIId2Us

Múlt pénteken zajlott a tranzit. hu Közelítés című köztéri művészeti programjának első eseménye: Farkas Aliz Mi itt mara...
30/09/2026

Múlt pénteken zajlott a tranzit. hu Közelítés című köztéri művészeti programjának első eseménye: Farkas Aliz Mi itt maradtunk című részvételi projektjének nyitó performansza.

A Lehetőségek tere előtt Árva Judit, a tranzit. hu munkatársa és Farkas Aliz, a projekt meghívott művésze beszéltek a program hátteréről és az eseményt megelőző közös munkafolyamatról. Ezt a BKK (Bennfentes Kívülállók Közkórusa) előadása követte, amelybe a jelenlévők is bekapcsolódhattak.

Innen a projektben részt vevő, hajléktalanságban és lakhatási szegénységben érintett alkotók által készített emberalakokat a hátunkra véve indultunk el a Blaha Lujza tér felé. Az út során és egy-egy helyszínen megállva közösen énekeltük a Hej, tulipán, tulipán dallamára József Attila, Leé József és Horváth Csilla, HoCsi verseit.

A Blaha Lujza térre érkezve kisebb csoportokban beszélgethettünk a projekt résztvevőivel a figurákról, az elkészítésük folyamatáról és az azok mögött húzódó személyes történetekről. Az esemény zárásaként az emberalakokat egy csoportba rendeztük, ideiglenes installációt létrehozva a téren.

A Mi itt maradtunk projekt ezzel nem ért véget: október folyamán négy alkalommal indulnak performatív városi séták az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport képviselői és a résztvevő alkotók vezetésével. A figurákat ismét magunkon hordozva járhatják végig az érdeklődők Budapest 8. kerületének olyan helyszíneit, amelyek a hajléktalanságban és lakhatási szegénységben élő emberek szempontjából fontos történeteket és tapasztalatokat hordoznak.

A séták időpontjai:
október 4., 10:00
október 8., 16:00
október 15., 16:00
október 22., 16:00

Találkozási pont: Bura Galéria (1085 Budapest, Kőfaragó u. 5.)
A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj (3000.-/fő) megfizetéséhez kötött: https://forms.gle/6iZXRe7s4o73ABiG7

Részletek az eseményben: https://fb.me/e/aauIId2Us

Fotó: Puszt Zsófia

Október 4-ig lehet jelentkezni a Figyelemgazdaság – Az emberkontinens gyarmatosítása című filozófia műhelyre, ahol digit...
29/09/2026

Október 4-ig lehet jelentkezni a Figyelemgazdaság – Az emberkontinens gyarmatosítása című filozófia műhelyre, ahol digitális narkózisunkat fogjuk vizsgálni Máriás Leonárd vezetésével.

Időtartam: 2026. október 7. – december 9., 5 alkalom kéthetente szerdánként 18.00 és 21.00 között

Ülök és görgetek. Ismétlődő mozdulataim apró rándulások. A mozdulatot minden alkalommal egy hiányérzetet részlegesen kielégítő és azt egyszerre elmélyítő tapasztalat teszi körkörösen ismétlődővé. Ebben a tapasztalatban mindig kevésbé fontos, érdekes, és egyre rosszabb az, ami van, ehhez képest pedig mindig jobb, ami lesz. Az említett „jobbal” összemosódva, folyamatosan jelen van az érzés, hogy az aktuálisan legjobbnak tűnő állapot elérhető. Ez az érzés állandósítja azt a megfogalmazatlan várakozást, hogy már csak egy gördítés, és elérem a vágyott állapotot, amiért – éppen – ráng az ujjam. Távolabbról szemlélve azonban a folyamat mozgása nem egy egyenes, amely a beteljesülés felé tart, és nem is önmagába visszatérő kör, hanem spirál, amelyben a körmozgás fokozatosan a kimerülés és apátia felé tart.

A kurzuson – ami reményeink szerint inkább az együtt gondolkodás műhelye lesz – olyan kulcsfontosságú fogalmakat, jelenségeket vizsgálunk közösen, amelyek alapján jobban megérthetjük a digitális világot működtető mechanizmusokat. Egyrészt személyes tapasztalatainkat vizsgálva igyekszünk elsajátítani vagy újraalkotni azokat, hogy mindennapi gondolkodásunk részévé váljanak, és – talán bizonyos mértékben – alakíthatóvá tegyék azt, ami velünk történik. Másrészt a téma arra is alkalmasnak mutatkozik, hogy vizsgálatával tanuljunk valamit a filozófiáról, tehát arról, hogy miként lehet végrehajtani az említett fogalomalkotó, kritikai munkát.

Az 5 alkalom díja 30.000 Ft, diákok számára 20.000 Ft. Kérjük, akkor jelentkezz, ha minden alkalomra el tudsz köteleződni (összesen 15 óra).

A részvétel regisztrációhoz, valamint a részvételi díj befizetéséhez kötött, jelentkezni a form kitöltésével tudtok: https://forms.gle/wRu8mMssBJQFL2PVA

👉 Részletek az eseményben: https://fb.me/e/4R6puC3mM

Köszönjük az ajánlót OFF-Biennále Budapest!Ma, azaz szeptember 25-én indul a tranzit.hu Közelítés című köztéri művészeti...
25/09/2026

Köszönjük az ajánlót OFF-Biennále Budapest!

Ma, azaz szeptember 25-én indul a tranzit.hu Közelítés című köztéri művészeti kezdeményezése Józsefvárosban, amelynek első projektje Farkas Aliz „Mi itt maradtunk” című performansz-sorozata.

A kezdeményezés a társadalmi nyilvánosság tereiből kiszorult vagy ritkán felvetett kérdésekre irányítja a figyelmet, miközben a köztérre nem csupán helyszínként, hanem a jelen problémáira reflektáló közegként tekint.

A pilot évben Farkas Aliz és Oláh Norbert valósítanak meg köztéri műveket Józsefváros különböző helyszínein.

🗓 Szeptember 25., 17:00 (gyülekezés 16:45-től)
📍 Lehetőségek tere (1083 Budapest, Práter u. 63.)

Részletek: https://fb.me/e/6TOpSyONu

23/09/2026

🎤 Nyitó performansz és beszélgetés: 2026. szeptember 25., 17 óra
Találkozási pont: Lehetőségek tere (1083 Budapest, Práter utca. 63.), gyülekezés 16:45-től

👉 Részletek a facebook eseményben: https://fb.me/e/7BSZz7Mf2

🍂 Múlt szombaton az Őszindító együttlét keretében nyitottuk meg az új évadot a Lehetőségek terében. 13 órától közösségi ...
22/09/2026

🍂 Múlt szombaton az Őszindító együttlét keretében nyitottuk meg az új évadot a Lehetőségek terében. 13 órától közösségi kenyérsütéssel indult a nap: mindenki saját kreativitását használva gyúrta és formázta a szebbnél szebb cipókat, amelyek a Kemencemánia munkatársának segítségével sültek készre a tér előtt felállított mobilkemencében. Az elkészült vekniket aztán közösen fogyasztottuk el. 16 órától újonnan induló képzéseink informális bemutatója következett, amely során a kurzusok vezetői meséltek inspirációikról, valamint az alkalmak felépítéséről és tematikájáról. A képzésekről egy tájékoztató füzet is készült, amelyet az érdeklődők magukkal vihettek az eseményt követően. 18 órától a nyolcadik Téged is érint kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét. Ez alkalommal a szerhasználók köztereken való megjelenését, a jelenség hátterét és a lehetséges megoldásokat jártuk körül meghívott vendégeinkkel. 20 óra után Ági és Botond koncertje zárta a napot, amely nemcsak a résztvevőket, hanem az utca járókelőit is megszólította és megállásra késztette.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

👉 A félév programjainak tematikájáról, valamint őszi kurzusaink részleteiről honlapunkon olvashattok:
https://lehetosegektere.hu/programok/felepulo-tarsadalom-kurzusok/

Fotó: Puszt Zsófia, Sárvári Regina

📰 Az Énbudapestem oldalán megjelent cikkben olvashattok a Lehetőségek teréről, tevékenységünkről és 8. kerületi beágyazo...
18/09/2026

📰 Az Énbudapestem oldalán megjelent cikkben olvashattok a Lehetőségek teréről, tevékenységünkről és 8. kerületi beágyazottságunkról programjaink bemutatásán keresztül, mint az idei Urban Camp nyári művészeti táborunk és a holnapi Őszindító együttlét évadnyitó eseményünk, ahol közösségi kenyérsütés, kurzusbemutató, kerekasztal-beszélgetés és koncert várja az érdeklődőket 13 órától egészen este 21 óráig.

✨ Tartsatok velünk! Részletes program a facebook eseményben: https://fb.me/e/6eYdhREd0

Köszönjük a megjelenést Legát Tibornak!

Sok minden elképzelhető, ha azt halljuk: Lehetőségek tere. Sportfogadás és állásbörze, mozgássérült-rehabilitáció és ki mit tud? Ha meg azt halljuk, hogy Práter utca–Józsefváros, akkor általában csak egyvalami: a hátrányos helyzet. Ha viszont összeadjuk a kettőt, olyan vég...

Cím

Práter Utca 63
Budapest
1083

Nyitvatartási idő

Hétfő 17:00 - 19:00
Kedd 14:00 - 18:00
Szerda 14:00 - 18:00
Csütörtök 14:00 - 18:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Lehetőségek tere új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás