10/07/2026
❤️❤️❤️Hálás Szívvel köszönjük ezt a felejthetetlen hetet! ❤️❤️❤️
Véget ért a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete 2026. július 6–10. között megrendezett napközis tábora.
Elnökként nehéz szavakba önteni mindazt, amit ez az öt nap jelentett számunkra. Rengeteg szervezés, sok-sok munka, korai kelések, késői hazaérkezések, fáradtság, de még ennél is több mosoly, ölelés, nevetés és szeretet.
Idén 48 gyermekkel indultunk útnak, de volt olyan nap, amikor közel 75 ember ellátásáról kellett gondoskodnunk. Ez a tábor ismét bebizonyította, hogy ha összefogunk, nincs lehetetlen.
🏡 Hétfőn az egyesület telephelyén kezdtük a hetet. Ismerkedős játékokkal, kvízekkel, sorversenyekkel és sok nevetéssel indult a tábor. A finom bolognai ebéd után a Városligeti Nagyjátszótéren töltöttük a délutánt, ahol a gyerekek önfeledten játszhattak és barátságok születtek.
🏖️ Kedden vonattal utaztunk a Siófoki Nagystrandra, ahol önkéntes szülők is csatlakoztak hozzánk. Több gyermekünk életében ekkor látta először a Balatont. Látni az örömüket, amikor először szaladtak bele a vízbe, számunkra is felejthetetlen pillanat volt.
🤸 Szerdán a Superfly Budapest trambulinparkban ugrálhatták ki magukat a gyerekek. Sokuknak ez volt az első ilyen élménye. Ezután együtt ebédeltünk a Burger Kingben, majd a Sugár Mozi -ban megnéztük a Marsupilami című filmet.
🌳 Csütörtökön a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Sobri Jóska élménypark támogatásának köszönhetően 50 gyermekünk és 10 felnőtt vehetett részt a IX. Nagy Kaland Napján. Egész nap játékok, kincsvadászat, pecsétgyűjtő verseny, Tomi Bohóc műsora, közel 50 élményelem és rengeteg nevetés várta a gyerekeket. Sokan most jártak először élményparkban.
Ezen a napon két táborozónk, Trinkely Bence és Sándor Márton a születésnapját is velünk ünnepelhette. A Sobri Jóska Élménypark kedves meglepetéseként mindketten 5-5 bobcsúszást kaptak ajándékba. Köszönjük ezt a figyelmes gesztust, amely még emlékezetesebbé t***e számukra ezt a különleges napot.
🏊 Pénteken a Ráckeve Aqualand jóvoltából 50 gyermek, 6 állandó kísérő, valamint további 4 gyermek és 10 szülő tölthetett el egy fantasztikus napot. Több gyermekünk most járt először aquaparkban, és öröm volt látni, milyen felszabadultan élvezték a csúszdákat és a medencéket.
De egy ilyen tábor nemcsak a programokról szól...
A háttérben óriási munka zajlott.
Minden nap elkészültek a reggelik, a szendvicsek, az uzsonnák, előkészítettük az evőeszközöket, a tányérokat és minden szükséges felszerelést.
Gizella Szabone Kosztyi és Angéla Balogh egész héten gondoskodtak a gyermekek meleg ételéről. Hétfőn bolognai ebédet készít***ek, kedden és pénteken közel 75 adag rántott húst, rizst, sajtot porcióztak ki és a csütörtöki szendvicsekhez megsütötték a 60 db fasirtot.
A csütörtöki kirándulásra 60 szalámis és 60 fasírtos szendvics készült, amely mellé minden gyermek almát, Dörmi szeletet, kekszet és üdítőt kapott. Naponta 50 darab péksüteményt csomagoltunk uzsonnára, a hosszabb kirándulások után pedig minden gyermek egy csomag keksszel indulhatott haza.
Hatalmas köszönet illeti Ildikó Vasziné Murányi Tóth Katát , Zsuzsanna Nikolett Szálkai t és Szántai Szabolcsot, akik egész héten a háttérben dolgoztak. Gondoskodtak a reggelikről, az uzsonnákról, az eszközökről, a csomagokról és arról, hogy minden nap minden időben elkészüljön. Az ő munkájuk nélkül ez a tábor nem valósulhatott volna meg.
❤️ Szívből szeretném megköszönni állandó kísérőinknek:
🌸 Domány Annamária
🌸 Andrea Bartáné Dányi
🌸 Zsuzsanna Rósenczveig-Éliás
🌸 Noémi Tóth
🌸 Melinda Perczel
🌸 Noémi Szakolczai
Ti egész héten reggeltől estig a gyerekek mellett voltatok. Vigyáztatok rájuk, játszottatok velük, segít***etek, bátorítottátok őket, és szeret***el fordultatok minden egyes gyermek felé. A türelmetek, az odaadásotok és a fáradhatatlan munkátok nélkül ez a tábor nem jöhetett volna létre.
Köszönöm akik kedden ,csütörtökön és pénteken elkísérték a gyerekeket és segitették állandó kísérőinket (Szolnok -Toth Timi, Szalai Dávidné,Sándor Zoli,Angyal Gábor,Miháczi István)
Hálás szívvel köszönjük a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Sobri Jóska Élménypark, a Ráckevei Aquapark, a Siófoki Nagystrand, a Superfly Trambulinpark, a Sugár Mozi a Budapest Főváros XV.ker Önkormányzat, Szcientológiai Önkéntes lelkeszek, a Baptista Szeretetszolgálat és Dezső Szilárd Baricz tamogatását.
Olyan élményeket adhattunk a gyerekeknek, amelyek közül sokat önerőből talán soha nem élhettek volna át.
Végül szeretném megköszönni a szülőknek is.
Köszönjük a bizalmukat, hogy ránk bízták legnagyobb kincsüket, a gyermekeiket. Köszönjük a türelmüket, a rugalmasságukat, hogy alkalmazkodtak a korai indulásokhoz, a késői hazaérkezésekhez és a sok utazással járó programokhoz. Köszönjük azt is, hogy a keddi és csütörtöki hosszú vonatutakra elemózsiát csomagoltak gyermekeiknek, ezzel is segítve a tábor gördülékeny lebonyolítását.
Ez a tábor sokkal több volt, mint öt napnyi program. Közösséget épített, barátságokat szült, önbizalmat adott, és olyan emlékeket teremtett, amelyek remélhetőleg egy életen át elkísérik a gyermekeinket.
❤️ A gyerekek mosolya volt a legnagyobb jutalmunk.
Elnökként kimondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy ennyi önzetlen, segítőkész ember vesz körül. Köszönöm minden önkéntesnek, segítőnek, szülőnek és támogatónak, hogy együtt ismét csodát alkottunk.
Találkozunk jövőre! ❤️
Perczel Tímea
elnök
Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete