22/07/2026
Látássérült szülők a pályán 5. rész - 2 vagy több gyermek nevelése
https://youtu.be/uKDWoIk_A4Y
Kettő vagy több gyermek nevelése csodálatos, ám egyben rendkívül embert próbáló feladat. A szülői szerep ilyenkor teljesen más, mint egy gyermek nevelése esetén: az egyéni figyelem helyett a fókusz a csapatmenedzsmentre, a konfliktuskezelésre és a családi logisztikára helyeződik át. Vannak stratégiák, amelyek segíthetnek egyensúlyt teremteni a mindennapokban, mint például az egyéni közös idő töltése minden gyermekkel, mindenki számára saját tér biztosítása, az önállóságra nevelés, a rugalmas rutinok, a dicséret és a figyelem tudatos alkalmazása, valamint a részrehajlás nélküli konfliktuskezelés. Ezeket a stratégiákat megfelelően alkalmazni sokszor látó szülőként sem egyszerű. De mi a helyzet akkor, ha egy látássérült szülő vállal kettő vagy több gyermeket?
A Látássérült szülők a pályán című podcast sorozatunk ötödik részében három látássérült édesanya osztotta meg velünk tapasztalatait és élményeit. Pázmán Krisztinával, Lukács Rékával és Horváthné Dunaveczki Leonával arról beszélgettünk, hogy látássérült szülőként milyen 2, 3 vagy akár 4 gyermeket vállalni és nevelni.
A beszélgetés során szó esett a mindennapok kihívásairól, az örömökről, a megküzdési stratégiáikról, valamint arról is, hogy milyen támogatásra támaszkodhattak a családalapítás és a gyermeknevelés során.
Az első kérdésem az volt a 3 édesanyához, hogy voltak-e elképzeléseik arról, hány gyermeket szerettek volna még a családalapítás előtt. Volt, aki tudatosan tervezte a családja méretét, míg másoknál az élet alakította úgy a körülményeket, hogy végül testvérek is születtek. Személyes történeteiken keresztül betekintést nyerhettünk abba, milyen döntések, érzések és élethelyzetek formálták családjuk létrejöttét. Szó esett arról is, hogy tudatosan tervezték-e a gyermekek közötti korkülönbséget. Volt, akinél ez az elképzelések szerint alakult, míg mások esetében az élet és a körülmények más irányba terelték a család bővülését. A résztvevők őszintén meséltek arról, hogyan élték meg ezeket a helyzeteket, és miként alkalmazkodtak a váratlan fordulatokhoz.
Az édesanyák felidézték várandósságuk és gyermekeik világra jöttének emlékeit is, megosztva, hogyan élték meg ezeket a különleges időszakokat. Emellett arról is beszéltek, hogy az első gyermekükhöz képest változtak-e a nevelési módszereik, a gyermekneveléshez való hozzáállásuk, vagy a mindennapokban alkalmazott gyakorlati technikáik. Kiderült, hogy voltak tudatos változtatások, de olyan tapasztalatok is, amelyek szinte észrevétlenül, a mindennapok során formálták a szülői szemléletüket.
Rékát, Krisztinát és Leonát arról is kérdeztem, hogyan készítették fel gyermekeiket a kistestvér érkezésére. Az édesanyák büszkén meséltek arról, hogy a nagyobb testvérek örömmel fogadták a család új tagját, és gyakran önként vállaltak kisebb „segítő” szerepeket a kistestvér gondozásában. Tapasztalataik szerint a testvérek között hamar kialakult a szeretetteljes kötődés, és a nagyobb gyermekek természetes módon vettek részt a kisebbek támogatásában, a mindennapi életkoruknak megfelelő feladatok ellátásában. Ők sosem erőltették, viszont elfogadták a nagyobb gyermekek ösztönös segítségét.
Arról is beszélgettünk az édesanyákkal, hogyan oldották meg a nagyobb gyermekek felügyeletét a kisebb testvér születése idején. Elmondásuk szerint ebben az időszakban minden esetben számíthattak a párjuk, a tágabb család, vagy ismerősök, szomszédok segítségére, amely nélkülözhetetlen támogatást jelentett a szülés és a kórházi tartózkodás idején. Mókás, megható és izgalmas történetek is elhangoztak.
A beszélgetésből arra is válasz kapható, hogyan viselték a nagyobb gyermekek az édesanyjuktól való átmeneti távollétet, valamint arra is, hogy volt-e lehetőségük meglátogatni anyukájukat és újszülött testvérüket a kórházban. A személyes történetek jól érzékeltetik, hogy a család összefogása, a testvérek hozzáállása milyen fontos szerepet játszott ebben a különleges élethelyzetben.
A résztvevők arra is kitértek, hogyan oldották meg látássérült édesanyaként a közlekedést, amikor már egyszerre kellett a nagyobb gyermekekre és a kisbabára is figyelniük. Megosztották azokat a praktikus megoldásokat és tapasztalatokat, amelyek segítették őket a mindennapokban. Volt, aki kalandosnak élte meg az önálló közlekedés megszervezését és kivitelezését, ám mindhárman kitartással, leleményességgel és bátorsággal vették az akadályokat. Történeteik jól mutatják, hogy a kezdeti nehézségek ellenére megtalálták azokat a módszereket, amelyekkel biztonságosan és magabiztosan tudták ellátni mindennapi feladataikat. Többen is kiemelték, hogy számukra az egyik leghasznosabb eszköz a babahordozó kendő volt, amelyet rendszeresen használtak. Néhány kedves emléket is felidéztek ezzel kapcsolatban.
Vendégeim egyetértettek abban, hogy rendkívül fontos, hogy a nagyobb gyermekek ne érezzék magukat felelősnek sem látássérült szüleik, sem a kisebb testvérek biztonságáért - se közlekedés közben, se más élethelyzetekben. Bár a nagyobb testvérekben természetesen gyakran megjelent a segítő szándék és az ösztönös gondoskodás, az édesanyák tudatosan ügyeltek arra, hogy ez ne váljon elvárássá vagy kötelezettséggé. A segítséget mindig szeretettel fogadták, de fontosnak tartották, hogy gyermekeik elsősorban gyermekek maradhassanak, ne pedig olyan szerepeket vállaljanak magukra, amelyek túlmutatnak az életkorukon.
A testvérféltékenység kérdése is felmerült témaként. Az anyukák elmondásai alapján ez nem volt jellemző, de egyébként is igyekeztek tudatosan kezelni és megelőzni azokat. Különösen törekedtek arra, hogy minden gyermek egyenlően, a saját igényeinek és személyiségének megfelelő figyelmet és szeretetet kapjon, valamint hogy mindegyikük megélhesse a saját, különleges helyét a családban. Tapasztalataik szerint a nyílt kommunikáció, az együtt töltött minőségi idő és az egyéni igények figyelembevétele sokat segített a testvérek közötti harmonikus kapcsolat kialakításában.
A gyermeknevelés - minden kihívása mellett - számtalan örömteli, emlékezetes pillanatot tartogat. Ezért az utolsó rész zárásaként arra kértem vendégeimet, hogy osszanak meg velem és a hallgatókkal néhány számukra különösen kedves, megható vagy éppen vicces történetet a családi élményeikből. Volt, aki ki sem tudott emelni kifejezetten egy emléket, mert elmondása szerint náluk mindig történik valami szép vagy vicces. Az egyik résztvevő is inkább csak példákat vagy mozzanatokat hozott be a család életéből, míg a harmadik édesanya családi nyaralásukról mesélt, mert gyermekei külön kérték, hogy ez hangozzon el, mivel a szereplés előtt ő sokat beszélgetett gyermekeivel arról, hogy mikről is lesz szó a podcast során, így gyermekei is közvetetten résztvevői lehettek a beszélgetésnek.
Leona, Réka és Krisztina mellett a podcastokban szereplő minden látássérült szülő részvételét, valamint a projekt megvalósulásához munkájával és segítségével hozzájáruló stábtag munkáját nagyon köszönjük!
A VGYKE Látássérült szülők a pályán című podcast sorozata a Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2025 (SZÜLŐ2025-B-4865) elnevezésű pályázat keretében a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.
A Látássérült szülők a pályán című podcast sorozatunk célja, hogy a...
