Egy Tábla Szeretet

Egy Tábla Szeretet S lepjük meg a kis Hősöket :)

Mint ez a nevünkből is kiderül, a szeretet a fő motívuma a csoportnak, mely abban nyilvánul meg, hogy 8 éve járjuk néhány barátommal a kórházak gyermek osztályait főleg az ünnepek közeledtével.

13/12/2025

Szét hasított társadalmunkban rohanó napjaink közepette a legnagyobb csodák a gyermekek. Különösen azon gyermekek akiknek oly sok kívánság közül egy van csupán: MEGGYÓGYULNI!
LÉNÁNAK ez sikerült. A tegnapi napon át is vette az "Élet karkötőjét" 🤗🥹🌹
Ádi bohóc az Egy Tábla Szeretet bohóca és Mikulásának "Barátja" üzent a kis hősnek. Egyben az Egy Tábla Szeretet mozgalmának teljes közössége hosszú boldog és teljes értékű életet kíván Lénának 🤗🥰🤗❤️

Szilvia Tóth hosszú évek óta tagja közösségünknek. Az évek során nem csak az általa vezetett Óvodát hanem Brennbergi köz...
10/12/2025

Szilvia Tóth hosszú évek óta tagja közösségünknek. Az évek során nem csak az általa vezetett Óvodát hanem Brennbergi közösséget is bevonzotta a mozgalom életébe. Ma pedig ahogy minden karácsony közeledtével elmentek a Soproni kórház gyermekosztályára ahol a képen látható dobozokat át adták benne telis tele édességgel, melyben volt diétás is és ezek mellé még nagyon sok popsi törlőt is adományozott az Egy Tábla Szeretet égisze alatt a kis csapat hatalmas szívvel.
Hála és köszönet.

Lám-Lám 🍫🍫🍫 az idén is megtelt ez a csomagtartó is, jövő hét szerdán pedig 🎀🩷 Kiss Cintia-val 🩷🎀 /Pink Anyuval /  Kovács...
03/12/2025

Lám-Lám 🍫🍫🍫 az idén is megtelt ez a csomagtartó is, jövő hét szerdán pedig 🎀🩷 Kiss Cintia-val 🩷🎀 /Pink Anyuval / Kovács István Ádám al / Ádi Bohóccal / és segítőikkel elindulunk és mosolyra cseréljük a képen látható csokikat. Cinti idén is Fóton és pest környékén gyűjtötte az édességet.
Bárki bármivel járult vagy járul vagy járult az idei év eredményességéhez hálás köszönet :)
Részletekkel nemsoká jövünk. Ne feledjétek Egy Tábla Szeretet ahol a szeretet él.
Kiss Cintia köszönjük a megtett km-eket :) 🩷🍫🍫

Sziasztok Kedvesek !Ádi mikulás ma  befogta a " Csoda Szarvasok" egy részét és elindult az Egy Tábla Szeretet szánján, h...
27/11/2025

Sziasztok Kedvesek !

Ádi mikulás ma befogta a " Csoda Szarvasok" egy részét és elindult az Egy Tábla Szeretet szánján, hogy örömet csempésszen a szarvasok segítségével a beteg gyerekek életébe! 🥰🍭🍫
De mint ahogy a többi Miku is sajnos Ádi is már "öreg és gyenge" ...
Fárad 🥹😞 De nem adja fel mert csodálatos Csoda Szarvasai vannak akik annyiszor voltak már mellette. ☺️🥰
Pont ezért bízik bennük
Igen az ő Csoda Szarvasaiban bízik akik legyen bármilyen elesett és szerencsétlen ez a gyenge mikulás aki olykor bohóc jelmezt ölt, szóval legyen bármily szerencsétlen ott voltak vannak mellette.
Ádi Mikulás most harmat gyenge. 😞😔De minden erejét összeszedi és elmegy a gyerekekhez, hisz egy mikulás lelkét ez táplálja. 🥰😍
Közben az jár a fejében a mikulások vajon örökké élnek? Úgy érzi nem. Néha oda megy egy egy CsodaSzarvashoz megsimogatja az agancsukat és beszél hozzájuk.
Most is a Csoda Szarvasokhoz szól.
"Tudom drágáim sokszor voltatok mellettem. Mindig hálás leszek érte és köszönöm Nektek. 🥰🥰
Mennünk kell még egy nagy utat és kérlek most még legyetek velem segítsetek.
Segítsetek, hogy ez a küzdelem itt a vége felé könnyebb legyen. "
Kedves Olvasó! Leszel-e Te az egyik Csoda Szarvas Ádi mikulás szánjánál?
A szánon nem csak a csokik de a mindennapi küzdelmei is rajta vannak. Mikor 74 -es oxigénszintel indul munkába, hisz fél tüdeje van. 😞 Vagy mikor abban bízik, hogy a megpenészedett kenyeret a csoda ehető ételre váltja.
De nem adja fel utolsó levegő vételig megy és csinálja. Ha megszánja valaki ha nem Ő útra kel. Bízik és remél. 🙏🥰
Mert tudja várják a gyerekek
Van úgy , hogy csak áll, és néz mélyen érző szemekkel,
ellazulva, fáradtan sodródik a tömeggel.
Nem szól, ő s már nem hall, és nem háborodik fel,
megmagyarázza önmagának egy jópofa viccel. Hisz ezért mikués és bohóc is egyben
Legyél Te az egyik a Csoda Szarvasok között.
Segíts a Mikulásnak
"Egyetlen cél a földi létben, Embernek maradni minden körülményben!"
Mint tudjátok a számlámon inkasszó van ezért van ugye másik számlaszám megadva és a revolut mind a kettőt én használom
Megyesi Krisztián:
OTP BANK 11773449-02829621-00000000
Külföldről:
IBAN: HU83 11773449 02829621 00000000
BIC: OTPVHUHB
vagy a Revolutora:

Közlemény: "Csodaszarvas vagyok"
Köszönöm szépen ha megértitek és mellettem vagytok
Nagyon köszönöm! További szép napot.. és minden jót kívánok!
Azt nem tudom mennyi van az életemből de azt igen hogy minden gyermektől kapott mosoly egy percet ad hozzá 🥰🤗
Kovács István Ádám
Kiemelt megjelenítés


Kedves Mozgalmunk Közössége! A mai napon elkezdődött az idei év adomány átadása! Vinczéné Kiss Judit Évek óta segíti a k...
27/11/2025

Kedves Mozgalmunk Közössége!

A mai napon elkezdődött az idei év adomány átadása!
Vinczéné Kiss Judit Évek óta segíti a közösségünk küldetésének célját. Ma Kovács István Ádám úgy döntött bedobja őt a mélyvízbe! Judit reggel jelezte, hogy a Soproni Fenyő téri Német nemzetiségi általános iskolában befejeződött a gyűjtés! HÚSZ kg csokoládé gyűlt össze. Így hát úgy határoztunk, hogy a felét a nagy létszámot ellátó Győri intézmény és abban működő Lurkó Alapítvány kapja meg. A mai napon le is egyeztettük és át is adtuk :) 🍫🍫🍬🍭 A másik felével pedig majd az ország más területein szerzünk örömet a gyógyulni kényszerülő kis beteg gyermekeknek.
Köszönet az mindenkinek aki bármivel is hozzájárult a mai nap eredményességéhez.
A gyűjtés még néhány helyen tart, de a csoda nem várat magára :)

Zsuzsa Homa tól elhoztuk a mai nap az idáig a Mendei Barina cukrászdában gyűjtött édességet. Dec 1 ig Zsuzsi még várja a...
22/11/2025

Zsuzsa Homa tól elhoztuk a mai nap az idáig a Mendei Barina cukrászdában gyűjtött édességet. Dec 1 ig Zsuzsi még várja a kedves jó lelkű adományozókat. Az eddigieket is hálásan köszönjük a gyermekek nevében és külön köszönet a szép dobozokért 🥰🥰🥰

Szép estét mindenkinek kedves követőnknek! Fótról repül is a szeretet Brennbergbánya felé ahol többek között az ottani ó...
21/11/2025

Szép estét mindenkinek kedves követőnknek!
Fótról repül is a szeretet Brennbergbánya felé ahol többek között az ottani óvodában is folyik a gyűjtés. 🍫🤗🍫 Most Laura, Virág és Szófia mosolygós adományozását láthatjátok 🥰🥰🥰
Hiába no
Ilyen a gyermeki Szeretet.
Ma négy kis Angyalt láttunk akiknek mosolya most beragyogja az internet világát.

Sziasztok kedves közösségünk 🥰 A napokban írtam róla, hogy milyen szépen haladunk. Készítettem is egy összefoglaló videó...
21/11/2025

Sziasztok kedves közösségünk 🥰 A napokban írtam róla, hogy milyen szépen haladunk. Készítettem is egy összefoglaló videót. Közben még csatlakoztak a mozgalmunkhoz Fótról a Barben Cukrászda és a Boglárka Óvoda 🥰
Most a Boglárka Óvodából kaptam Hajnikáról készült fotót amint elhelyezi a dobozba a csokit. 🍫🍫🩷
Csoki is van mosoly is. Így hát öröm és boldogság 🥰
Hajnika nagyon szépen köszönjük 🥰
S köszönet az Óvoda csatlakozásáért is.
Ne feledjétek Egy Tábla Szeretet ahol a Szeretet él. 🥰🥰🥰
A fénykép ahogy az összes többi is az Egy Tábla Szeretet hivatalos védjegyével ellátva ☝️☝️☝️

Szilvia Tóth tolmácsolta Balku László kedves hozzájárulását, melyet hálásan köszönünk a gyermekek nevében.
03/11/2025

Szilvia Tóth tolmácsolta Balku László kedves hozzájárulását, melyet hálásan köszönünk a gyermekek nevében.

07/01/2025

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem megcsinálom ezt a videót. Feladom 😔😔😔 Elfáradtam.
Köszönöm azoknak akik mellettem voltak vannak de a támadásoo meg nem értés hiába írt posztok magam ostorozása hozott el erre a pontra.
Mindent elmondok benne ami számomra fontos.
Ha a videó megtekintése után úgy érzi segíteni szeretne az megteheti a következő módon teheti
Megyesi Krisztián:
OTP BANK 11773449-02829621-00000000
Külföldről:
IBAN: HU83 11773449 02829621 00000000
BIC: OTPVHUHB
vagy a Revolutora:
Puskás Peti - apuskaspeti
Kiemelt megjelenítés

Cím

1083 Budapest Práter Utca 18 Fszt 4
Budapest
1083

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Egy Tábla Szeretet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Egy Tábla Szeretet számára:

Megosztás