Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Helyben - közösen A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt Szervező Csoport 2010 tavaszán
kezdte meg munkáját.

Ma a kuratórium tagjai között vannak Ferencvárosban élő és/vagy dolgozó civil szervezeti munkatársak, művészek, vállalkozók. Jelenlegi fő tevékenységünk a támogatásgyűjtés, és olyan akciók szervezése, amelyek népszerűsítik a helyi adományozást. Mi nem egy nagy központi pályázatkezelő társaság vagyunk valahol messze, egy elefántcsont toronyban, akik mögött homályban maradnak azok is, akiket támogatni szeretne. Hiszünk benne, hogy a helyi jó ügyekre megtalálhatók a helyi források, s a mi feladatunk az, hogy segítsünk a támogatóknak és a kezdeményezőknek összetalálkozni, megismerkedni, együttműködni.

Munkatársat keresünk!Részmunkaidős koordinátort keresünk, akinek főfeladata az alapítvány megújulási tervének megalkotás...
09/09/2026

Munkatársat keresünk!
Részmunkaidős koordinátort keresünk, akinek főfeladata az alapítvány megújulási tervének megalkotásában részt venni és azt a kurátorok vezetésével és önkéntesek közreműködésével megvalósítani.

Téged keresünk, ha imádod a helyi közösségeket, alkotótársunk szeretnél lenni egy megújulni kívánó szervezetben, kötődsz a 8. és/vagy a 9. kerülethez, fontos neked az örömteli és társadalmilag hasznos munka, és azért érdekelnek az új feladatok, mert megoldásorientált vagy.

Részleteket erre a linkre kattintva találsz.

https://www.nonprofit.hu/allasok/projektkoordinator-ferencvarosi-kozossegi-alapitvany

Munkánk egyik fontos és legjobban imádott része, amikor az általunk támogatott szervezetekkel találkozunk személyesen. H...
07/09/2026

Munkánk egyik fontos és legjobban imádott része, amikor az általunk támogatott szervezetekkel találkozunk személyesen. Ha minden jól megy, legalább háromszor találkozunk velük: először a döntés előtt, másodikként a támogatás ideje alatt és harmadszor pedig támogatás után legalább egy évvel. Mindhárom találkozó célja hasonló: megérteni a másik munkáját, megismerni a kerületet és a kerületi ügyeket az ő tapasztalataikon keresztül, megosztani velük az FKA tapasztalatait és helyzetét és kitalálni, hogyan tudnánk egymás munkáját támogatni, hogy jobb legyen a világ körülöttünk.
Ezen a héten folytattuk a “második” találkozásokat. Hétfő reggel Kovács Annamarival, az Esély Labor Egyesület vezetőjévé beszélgetett Scsaurszki Tamás kurátorunk a Jedermannban. Az Esély a részvételeséggel, ifjúsági ügyekkel, oktatással, művészetekkel foglalkozó ferencvárosi szervezet.
Ismét megbizonyosodtunk, hogy Annamariék nagyon magas szakmai színvonalú munkát végeznek ezeken a területeken egy nagyon fluid, kiszámíthatatlan környezetben. Büszkék vagyunk, hogy együttdolgozhatunk velük és gratulálunk eddig eredményeikhez.

Boskovics Gábor - neked is köszönjük a vendéglátást, a Jedermann csodás hely reggeli elmélyült beszélgetésekhez.

Munkánk egyik fontos és legjobban imádott része, amikor az általunk támogatott szervezetekkel találkozunk személyesen. H...
05/09/2026

Munkánk egyik fontos és legjobban imádott része, amikor az általunk támogatott szervezetekkel találkozunk személyesen. Ha minden jól megy, legalább háromszor találkozunk velük: először a döntés előtt, másodikként a támogatás ideje alatt és harmadszor pedig támogatás után legalább egy évvel. Mindhárom találkozó célja hasonló: megérteni a másik munkáját, megismerni a kerületet és a kerületi ügyeket az ő tapasztalataikon keresztül, megosztani velük az FKA tapasztalatait és helyzetét és kitalálni, hogyan tudnánk egymás munkáját támogatni, hogy jobb legyen a világ körülöttünk.
Ezen a héten “második” találkozások voltak. Kedd délben Tamás kurátorunk Aurel Pasztorral és Mátyással beszélgetett, akik a Mozdulj Rá - Józsefvárosi Futóklub -ot indították el még márciusban azért, hogy a józsefvárosiak a rendszeres futásokon keresztül jobban megismerjék egymást és a kerületet. Nagyon örülünk, hogy támogathatjuk Aurél és Mátyás kezdeményezését, mert meggyőződésünk, hogy így közösen járulhatunk hozzá egy erős kapcsolatokkal rendelkező, összetartó és egészséges kerülethez.
Munkájuk következő mérföldköve a szeptember 13-i Társasházak futóversenye. Gyertek el ti is, fussatok velünk! (Link a kommenten.)

Ezekben a számokban a ferencvárosiak is benne vannak! Köszönjük a támogatóinknak és helyi civil szervezeteknek/csoportok...
05/08/2026

Ezekben a számokban a ferencvárosiak is benne vannak! Köszönjük a támogatóinknak és helyi civil szervezeteknek/csoportoknak!
https://www.facebook.com/gyokerekesszarnyakalapitvany/posts/pfbid0bfcCdPcSRKXyP3zciD2z1uTGidiGsXfjzyJgptVLhTAn45ezfDGbKKhgT4qmxktXl

33 246 798 forint, 27 869 012 forint. Az első szám: ennyi helyi forrást gyűjtöttek a közösségi alapítványok. A második: ennyi pénzből támogattak helyi civil kezdeményezéseket. Ha még többet szeretnél tudni a tevékenységükről, vagy a Gyökerek és Szárnyak Alapítványról, akkor nézd meg éves jelentésünket:https://gyokerekesszarnyak.hu/wp-content/uploads/2026/05/Eves-jelentes_GYSZA_2025.pdf

📣 Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány következő támogatottja a CSAK azt az 1-et kértem...
02/08/2026

📣 Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány következő támogatottja a CSAK azt az 1-et kértem!- Feminista Fesztivál

🎭 Mi is ez a projekt?
A CSAK azt az 1-et kértem! egy feminista fesztivál, amely egy 3–4 éve működő, önálló, független kezdeményezés, amely mára teljesen kinőtte az Aurórához való kötődését.
Egy olyan közösségi és kulturális projekt, amely városon átívelő hálózatot épít, hosszú távon pedig egy országos feminista együttműködés alapjait szeretné megteremteni.
A szervezők hárman vannak, mégis elképesztő energiával dolgoznak: feminista témájú programokon, közösségépítésen, érzékenyítésen és kulturális eseményeken.

🌟 Milyen volt az idei fesztivál?
Rendkívül erős évük volt:
• 20 helyszín
• 80 program
• és szinte minden esemény teltházas
Ez nemcsak a szervezők munkáját dicséri, hanem azt is mutatja, hogy óriási igény van a feminista témákra, a közösségi tanulásra és a biztonságos terekre.

💚 Miért tartottuk fontosnak támogatni őket?
Mert a Feminista Fesztivál:
• láthatóvá teszi a női tapasztalatokat,
• biztonságos teret teremt párbeszédre,
• közösséget épít,
• és olyan témákat hoz be a nyilvánosságba, amelyekről ritkán beszélünk, pedig kellene.
A szervezők lelkesek, hitelesek, és világos szakmai vízióval rendelkeznek.
A projekt pedig egyértelműen több, mint egy fesztivál: egy közösségi mozgalom alapja.

🎨 Mire használják a támogatást?
A támogatás abban segíti őket, hogy:
• saját weboldalt hozzanak létre,
• egységes, felismerhető arculatot építsenek,
• és megerősítsék a fesztivál önálló identitását.

Eddig az Auróra felületein kommunikáltak, az arculat pedig évről évre változott.
Most szeretnének egy olyan vizuális és online jelenlétet, amely méltó a fesztiválhoz, és hosszú távon is fenntartható.
A munkában fiatal női grafikusokkal dolgoznak együtt — ez is része annak a szemléletnek, amely a projekt egészét áthatja.

Szuper kezdeményés, fontos, hogy mindenki tudjon róla.https://www.facebook.com/mtvsz/posts/pfbid02UjhVeMYE3RNiyca9sd1vVa...
11/07/2026

Szuper kezdeményés, fontos, hogy mindenki tudjon róla.
https://www.facebook.com/mtvsz/posts/pfbid02UjhVeMYE3RNiyca9sd1vVa3nwXEeMgsN3housWKwWuRVmdL1H9RitjgTHEJsEhZ1l

☂️ Több százan emeltünk ernyőt a jövőnkért!

Ma közösen üzentük meg a Városligetben, hogy Magyarországnak új, erősebb és számonkérhető klímatörvényre van szüksége.

Több százan álltunk össze, hogy ernyőkből kirakjuk: KLÍMATÖRVÉNYT! Mert nem mindegy, milyen országban élünk majd. Nem mindegy, lesz-e elég víz, élhetőek lesznek-e a nyarak, meg tudjuk-e védeni a termőföldjeinket, az erdeinket, a városainkat és az otthonainkat.

💚 Köszönjük mindenkinek, aki eljött, ernyőt hozott, üzent a döntéshozóknak, és velünk állt ki ma a Városligetben.


🇪🇺A programot az Európai Unió támogatta.

FERENCVÁROSI CIVIL SZERVEZETEK! JELENTKEZZETEK A CIVILEK ÚJ ALAPON KÖZÖSSÉGI GYŰLÉSÉRE‼️HATÁRIDŐ: JÚLIUS 24.‼️Félszáz ci...
08/07/2026

FERENCVÁROSI CIVIL SZERVEZETEK!
JELENTKEZZETEK A CIVILEK ÚJ ALAPON KÖZÖSSÉGI GYŰLÉSÉRE
‼️HATÁRIDŐ: JÚLIUS 24.‼️
Félszáz civil szervezet képviselője vesz részt azon a közösségi gyűlésen az ősszel, melynek célja a NEA átalakítására átalakítására vonatkozó szakpolitikai javaslat készítése. A közösségi gyűlés kétszer két napjára sorsolásos alapon választják ki a jelentkezőket, figyelembe véve a szervezeti reprezentativitást többek között a földrajzi elhelyezkedés, a tevékenységi terület és a szervezeti méret szempontjából.
A Civilek Új Alapon közösségi gyűlése során 2×2 nap alatt félszáz magyar civil szervezet képviselője gondolkodik majd együtt szakértők és facilitátorok segítségével. Az 50 résztvevőt sorsolásos alapon választják ki a jelentkezők adatbázisából, szem előtt tartva a szervezeti reprezentativitást többek között a földrajzi elhelyezkedés, a tevékenységi terület (sport, kulturális, egészségügyi, iskolai, jogvédő stb.) és a szervezeti méret szempontjából. A közösségi gyűlés megvalósításában a Magyarországon és Európai Uniós szinten is jelentős tapasztalattal rendelkező a koalíció partnere.
Űrlap kitöltésével lehet jelentkezni abba az adatbázisba, amelyből a reprezentativitási szempontok alapján kisorsolják a közösségi gyűlés résztvevőit. A koalíció olyan jelentkezőket vár, akik aktívan részt vesznek egy civil szervezet működtetésében (is), vannak releváns pályázati tapasztalatai, képesek közvetíteni a szervezet igényeit, illetve vállalják a részvételt a teljes folyamatban. A szervezők a résztvevőknek étkezést, a vidéki résztvevőknek szállást és utazási költségtérítést biztosítanak.
Részletek:
https://www.emberseg.hu/.../kozossegi-gyulesen.../
Jelentkezés:
https://forms.gle/dXtPaoMrZ7Noe6uJ7

Félszáz civil szervezet képviselője vesz részt azon a közösségi gyűlésen az ősszel, melynek célja a NEA átalakítására átalakítására vonatkozó szakpolitikai javaslat készítése. A közösségi gyűlés kétszer két napjára sorsolásos alapon választják ki a jelentkezőket, ...

Egy, két, hááá - NYOLC és KILENC! Csatlakozz hozzánk! Tegyük együtt élhetőbbé a lakóhelyünket!15 éve azért hoztuk létre ...
04/07/2026

Egy, két, hááá - NYOLC és KILENC! Csatlakozz hozzánk! Tegyük együtt élhetőbbé a lakóhelyünket!

15 éve azért hoztuk létre a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt, hogy a kerületben élőkkel ne csak egymás mellett éljünk, hanem összetartó közösséget alkossunk. Az elmúlt másfél évtizedben helyi kezdeményezéseket támogattunk, közösségeket kapcsoltunk össze, és megmutattuk, hogy egy városrész saját erőforrásaira is lehet építeni. 15 év alatt egyszeri kísérletből országos példává váltunk.

Most új helyzet van az országban és nálunk is. Nem egyszerűen folytatni szeretnénk, amit eddig csináltunk, hanem újragondolni, hogyan és mivel támogathatjuk legjobban az itt élőket és dolgozókat.

Olyan ferencvárosi és józsefvárosi kötődésű alkotótársakat keresünk a megújuláshoz, akik részt vennének a következő évek megtervezésében és megvalósításában:
kurátorokat - akik ötleteikkel, kapcsolataikkal, helyi tudásukkal stratégiában szeretnek gondolkodni, valamint
igazgatót - aki kiváló kommunikációs és szervezőképességét kamatoztatva részmunkaidős fizetett alkalmazottként dolgozna velünk.

Üzenj nekünk, ha érdekel — oszd meg, ha az ismerőseidet érdekelheti! Mindenkivel szívesen beszélgetünk, aki hisz abban, hogy a helyi közösségeknek a következő években még nagyobb szerepük lesz.

📣 Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány következő támogatottja az Esély Labor Egyesület!...
25/06/2026

📣 Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány következő támogatottja az Esély Labor Egyesület!

🎭 Mit csinál az Esély Labor?
Az Esély Labor egy helyi, 9. kerületi civil szervezet, amely az elmúlt években egyre inkább a fiatalokkal való közösségi és terepmunkára építi a tevékenységét.
Olyan témákkal foglalkoznak, amelyek valóban jelen vannak a kerületben élő fiatalok életében: közösség, részvétel, helyi ügyek, párbeszéd, együttműködés.
A csapatuk helyiekből áll, akik itt élnek, itt dolgoznak, és a saját közösségükért tesznek.
A munkájuk lényege: meghallani, összegyűjteni és láthatóvá tenni a fiatalok tapasztalatait, és ezekből közös tudást építeni.

💚 Miért tartottuk fontosnak támogatni őket?
Mert az Esély Labor:
• helyi tudást épít, és ezt visszaforgatja a közösségbe
• fiatalokkal dolgozik, fiatalokért
• teret ad a kimondásnak, a párbeszédnek és a közös gondolkodásnak
• civil együttműködésekben hisz, és ezekből építkezik
• olyan szervezet, amelynek jelenléte erősíti a kerület társadalmi szövetét
A beszélgetés során világossá vált, hogy az Esély Labor nem csupán projekteket valósít meg, hanem közösséget épít, és olyan szakmai tudást halmoz fel, amely hosszú távon is érték a kerület számára.

🏠 Mire használják a támogatást?
A támogatás abban segíti őket, hogy:
• megerősítsék a szakmai alapjaikat,
• továbbvigyék a már elindított közösségi folyamataikat,
• fejlesszék a módszereiket,
• és stabilabban jelen legyenek a kerületben, ahol a munkájuk a legnagyobb hatást fejti ki.

✨ Miért fontos ez a támogatás?
Mert a kerület akkor erős, ha a benne működő közösségek is azok.
Az Esély Labor pedig pontosan ilyen: helyi, elkötelezett, szakmailag hiteles, és valódi igényekre reagál.

Cím

Ráday Utca 30
Budapest
1092

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Ferencvárosi Közösségi Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Ferencvárosi Közösségi Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás