16/09/2026
„Nem tudom, hol vagyok, vagy nem ismerem fel magam a tükörben. Mikor nem leszek már önmagam? Az agyamnak az a része, amelyik az éntudatomért felelős, vajon az is a betegség prédájává válik? Vagy az identitásom túlmutat az idegsejteken, a fehérjéken, a DNS hibás molekuláin? A lelkem, a szellemem vajon immunis-e az Alzheimerre? Hiszem, hogy igen.”
Az alábbi mondatokat egy zseniális, világszerte ismert nyelvész professzornő mondja el egy Alzheimer konferencián, méghozzá úgy, hogy szóról-szóra húzza át az elhangzott szavakat, hiszen rövidtávú memóriája már egyáltalán nem működik, nem emlékszik arra, egy pillanattal azelőtt mi történt.
Két zseniális filmalkotást vetettünk össze Utóhang rovatunkban, amelyek a demenciáról szólnak: Az apa és a Megmaradt Alice-nek című műveket, hogy a segítségükkel kapjunk választ a kérdésre: megmarad-e az én a személyiséget alkotó mentális váz leépültével? Lehet-e boldogságról beszélni azok esetében, akik már értelmükkel nem fogják fel, kik is saját maguk valójában? Van-e még személyiségük, és szükséges-e egyáltalán ÉN ahhoz, hogy a Mindenhatóhoz kapcsolódjunk?"
A Máltai Tanulmányok idei harmadik száma "Az időskor arcai - Életértelem az idősödő társadalmakban" címmel az idősödés különböző aspektusaival és a társadalom arra adott válaszaival foglalkozik.
Erre készülve ajánljuk (újra) olvasásra a folyóirat 2022. évi negyedik számát, amelyben ugyancsak az idősödéstudomány kérdéseit feszegettük, illetve az Utóhang rovatunkban megjelent írást, amely a demenciát körbejáró filmalkotásokkal foglalkozik.
Elérhetőségek a hozzászólásoknál 👇
„Nem tudom, hol vagyok, vagy nem ismerem fel magam a tükörben. Mikor nem leszek már önmagam? Az agyamnak az a része, amelyik az éntudatomért felelős, vajon az is a betegség prédájává válik? Vagy az identitásom túlmutat az idegsejteken, a fehérjéken, a DNS hibás molekuláin? A lelkem, a szellemem vajon immunis-e az Alzheimerre? Hiszem, hogy igen.”
Az alábbi mondatokat egy zseniális, világszerte ismert nyelvész professzornő mondja el egy Alzheimer konferencián, méghozzá úgy, hogy szóról-szóra húzza át az elhangzott szavakat, hiszen rövidtávú memóriája már egyáltalán nem működik, nem emlékszik arra, egy pillanattal azelőtt mi történt.
Két zseniális filmalkotást vetettünk össze Utóhang rovatunkban, amelyek a demenciáról szólnak: Az apa és a Megmaradt Alice-nek című műveket, hogy a segítségükkel kapjunk választ a kérdésre: megmarad-e az én a személyiséget alkotó mentális váz leépültével? Lehet-e boldogságról beszélni azok esetében, akik már értelmükkel nem fogják fel, kik is saját maguk valójában? Van-e még személyiségük, és szükséges-e egyáltalán ÉN ahhoz, hogy a Mindenhatóhoz kapcsolódjunk?
https://maltaitanulmanyok.hu/magazin/ugy-erzem-mintha-minden-levelem-elhullajtanam-avagy-boldogok-e-a-lelki-szegenyek/