Közös Értékeink

Közös Értékeink Programunk várja a demokrácia és az emberi jogok iránt elkötelezett civil szervezetek jelentkezését!

🇪🇸Barcelonában diákok üzemeltetnek mozit, 🇬🇷Athénban egy foglaltház több nyelven és bázisdemokratikus alapon működik, 🇦🇹...
04/03/2026

🇪🇸Barcelonában diákok üzemeltetnek mozit, 🇬🇷Athénban egy foglaltház több nyelven és bázisdemokratikus alapon működik, 🇦🇹Bécsben Benedek Elekkel segítik a magyar családok gyerekeinek a nyelv őrzését, egy 🇫🇮finn iskolában pihenőszoba segít felfrissülni a diákoknak... ezeket a történeteket azok a fiatalok hozták haza, akiket a programban támogattunk tanulmányútjaik megvalósításában.

🏡Már mindannyian hazaértek, a projektjeik lezárultak, így tegnap az útjuk tanulságairól beszélgettünk velük. Nagyon hamar kiderült, hogy a tapasztalataik milyen meghatározóak voltak: nekik személyesen is, és a szervezetüknek is.

❤️Büszkék vagyunk ezekre a fiatalokra, akik kíváncsiak, nyitottak, mindent meg akarnak ismerni, és mindent meg akarnak tanulni, és mindezt nem csak magukért - bár az se lenne baj: mindannyian aktív civilek, folyamatosan a közösségeikért dolgoznak, minden tapasztalatot, amit gyűjtenek, arra használnak fel, hogy egy kicsit jobbá tegyék a világot.

🙏Szuper volt együtt tölteni ezt a pár órát, és hallgatni őket mesélni, hogyan járták be fél Európát, belekóstolva a helyi kultúrába, társadalomba, közéletbe, hogy megismerjék, mi az, ami jól működik - és észrevegyék azt is, ami nem. Köszönjük, hogy visszahoztak nekünk minden tudást és tapasztalatot, a kinti civilek jó gyakorlatait, az új kapcsolódási lehetőségeket, a mindennapok hangulatát és a falra fújt graffitik társadalmi üzenetét.

👉Aki pedig ebben a körben most lemaradt, ne bánkódjon: folytatjuk a kezdeményezést! Jövő ilyenkor újra lesz lehetőség tanulmányútra jelentkeznie civil szervezetek fiataljainak - ezúttal már a Norvég Civil Alap keretében.

😍Kiadványban gyűjtöttük össze az elmúlt évek kapacitásfejlesztésének tapasztalatait. 💁‍♂️Azt igyekeztünk megtudni a Közö...
20/02/2026

😍Kiadványban gyűjtöttük össze az elmúlt évek kapacitásfejlesztésének tapasztalatait.

💁‍♂️Azt igyekeztünk megtudni a Közös Értékeink Program támogatottjaitól, hogy miért volt fontos számukra a közösségi kapacitásfejlesztés, miért vágtak bele a munkába, és hogy érzik, mennyiben vált hasznukra, hogy ilyen fókuszáltan foglalkozzanak a saját szervezetükkel, a napi működés kérdéseivel, stratégiai dilemmákkal, szervezeti víziókkal.

💙Tíz esettanulmányon keresztül mutatjuk be, hogy egymástól nagyon eltérő fókuszú, és ebből kifolyólag nagyon eltérő problémákkal szembesülő szervezetek mégis hogyan tudtak egymáshoz kapcsolódni, és hogyan találnak rá a közös beszélgetések során az ismétlődő mintázatokra, hasonló strukturális dilemmákra.

🕵️Az együttgondolkodás folyamatát, a közösségi kapacitásfejlesztés módszertanának kidolgozója, a Közösségfejlesztők Egyesülete facilitálta, ahol a résztvevők diagnózis műhelyeken oszthatták meg egymással tapasztalataikat, és szervezeti tükrök készítésével kerülhettek tisztába saját működésükkel, legyen szó akár rejtett erőforrásokról, akár korábban kimondatlan problémákról.

👉Bízunk benne, hogy ez a kiadvány kapaszkodót jelent az önmagukról való gondolkodásban azoknak is, akik nem vettek részt a Közös Értékeink Program kapacitáfejlesztési folyamatában, és esetleg kedvet csinál, hogy csatlakozzanak a Közösségfeljesztők Egyesületének egy következő programjához.

Jó olvasgatást kívánunk! ❤️
(Link kommentben)

😎Ezt csináld utánam 1️⃣3️⃣. rész - Ügyvideók a közösségi változásért❓Hogyan lehet egy társadalmi problémát úgy elmesélni...
08/01/2026

😎Ezt csináld utánam 1️⃣3️⃣. rész - Ügyvideók a közösségi változásért

❓Hogyan lehet egy társadalmi problémát úgy elmesélni, hogy az emberek értsék és támogassák – és akár a döntéshozókig is eljuttassuk az üzenetünket? Ügyvideókkal! Ezzel, azaz a részvételi filmezés meghonosításával foglakozik a Media Universalis Alapítvány, mostani kezdeményezésükkel pedig helyi roma közösségekkel dolgoztak együtt a helyi problémák feltárásán, és azok ügyvideókon keresztüli bemutatásán.

🙋Segítségükkel borsodi és baranyai fiatalok fogtak össze, hogy ügyvideókon keresztül mondják el: min szeretnének változtatni a saját környezetükben.

🎬Egy ügyvideó készítése közös ötleteléssel indul, a csoport pedig együtt dönti el, miről szóljon a kisfilm. Kialakítják a képi világot, megtervezik a jeleneteket, majd leforgatják a nyersanyagot. Ilyenkor a résztvevők mindent a saját telefonjukkal készítenek: ezzel forgatnak, és a felvételeket is ezen vágják meg. A folyamat egyszerű és gyors, egy videót pár óra alatt el lehet készíteni, és bárki ki tudja próbálni. Az eredmény pedig egy olyan közösségi média-kompatibilis alkotás, amely nem csak egy problémát mutat be, hanem arról is szól, hogy hogyan juthatunk közelebb a megoldáshoz.

🏚️A kezdeményezés keretében sok témát feldolgoztak a fiatalok: több településen a ritka közösségi közlekedés, a járdák hiánya, a közösségi terek és szórakozási lehetőségek szűkössége, a szerhasználat kérdése, valamint az élelmiszerboltok hiánya is mind olyan gond, amellyel nap mint nap szembesülnek az ott élők. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy van-e ennek bármi eredménye.

🏠A válasz nagyon konkrét igen, a kezdeményezés egyik helyszínén, a kétszáz fős kistelepülésen Tomoron a megszólalások és a nyilvánosság ereje kézzelfogható változást hozott: a kéréseknek eleget téve elkezdik a közösségi ház rendbetételét, első lépésként ebben a hónapban bevezetik az épületbe az áramot.

🎯Egy-egy ügyvideó ráadásul nemcsak a konkrét, mindennapi problémák bemutatására alkalmas, hanem arra is, hogy elvi és etikai kérdéseket vessenek fel rajta keresztül a fiatalok: több videóban is foglalkoztak az emberi jogokkal és a szabadság kérdéskörével. Közösen gondolkodtak arról, hogy mit jelent számukra a szabad véleménynyilvánítás, az egyenlő bánásmód, a biztonság vagy éppen a lehetőségekhez való hozzáférés. Ezek az alkotások így arra is képesek, hogy segítsenek megfogalmazni a fiataloknak a számukra fontos értékeket, hogy megismerjék a jogaikat, és a közös munka során párbeszéd induljon a körülöttük zajló társadalmi folyamatokról, egy igazságosabb, szabadabb világ lehetőségéről.

🏋️‍♀️A módszer nem csak civil, hanem filmes körökben is elismerést váltott ki: az egyik ügyvideó, a „Nina konditerme" című kisfilm díjat nyert az Országos Függetlenfilm Fesztiválon: “A gazdag Nina szép testet szeretne építeni, és mivel nincs a faluban konditerem, ezért megrendel egyet sok pénzért. A beszerzés folyamatát egy reality showban követhetjük nyomon. A történetben egy szerelmi szál is megjelenik, amely Nina féltékeny pasija és a jóképű riporter közti pokémon-összecsapásban ér a csúcsra.”

--
❗️"Ezt csináld utánam!" néven jó gyakorlatok sorozatot indítottunk. Olyan nyertes ötleteket mutatunk be nektek, amik megvalósítása szuperül halad, a szervezők szép eredményeket érnek el, amivel valódi változást hoznak a közösségük életébe!

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣2️⃣. rész - tabuk nélkül a mentális egészségről 🫵A WHO szerint a fiatalok 20-25%-a küzd mentális...
04/12/2025

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣2️⃣. rész - tabuk nélkül a mentális egészségről

🫵A WHO szerint a fiatalok 20-25%-a küzd mentális problémákkal, köztük szorongással, depresszióval vagy viselkedési zavarokkal, és a problémát csak tetézte a világjárvány, ami kimutathatóan növelte az agresszió, fegyelmezetlenség és figyelemzavarok előfordulását. Az érint***ek ráadásul gyakran elszigetelődnek, mert a stigmatizáció miatt nehezen kérnek és kapnak segítséget.

👫A Freeszfe ezért egy olyan alkotófolyamatba kezdett ferencvárosi fiatalokkal, ahol művészeti eszközökkel fejezhették ki magukat, lebontva a mentális problémákhoz kapcsolódó tabukat. A “Szabad Szellem” műhelyeken mentális egészség témájához kapcsolódó rövidfilmeket készít***ek, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők megosszák egymással tapasztalataikat, és kialakuljon egy kortársak közötti támogató, elfogadó közeg. Ahogy az egyik résztvevő elmeséli:

💁“Megmutatták mit is jelent a filmkészítés és mennyi különböző fajtája van. Viszont emellett beszélgettünk egymással komoly, bensőséges témákról a mentális egészséggel kapcsolatban. Talán nekem az volt a kedvenc részem.”

❤️A fiataloknak a legnagyobb élményt ez a közös munka és a beszélgetések adták: “az, hogy ezekből a gondolatokból utána valamit alkothattunk együtt, az már csak a ráadás volt. Számomra ez a röpke öt alkalom nagyon meghatározó volt.”

🎬Az elkészült alkotásokat végül teltház előtt mutatták be a CEU nagytermében, majd az azt követő beszélgetésen részt vettek az alkotók, kortárs fiatalok, szülők és szakemberek is. A kész filmeket eljuttatták fiatalokkal foglalkozó szervezetekhez, és online is megtekinthetőek, ugyanis szélesebb körben is szeretnék felhívni a figyelmet a fiatalok mentális egészégének a fontosságára, és szeretnék, hogy ezek az alkotások a tabuk lebontásával más közösségekben is a párbeszéd kiindulópontjai lehessenek.

🎯Maga az alkotófolyamat, a kész filmek és a kapcsolódó rendezvények együttesen egy olyan komplex szemléletet tükröznek, amelyet később más közösségek, intézmények és pedagógusok is felhasználhatnak a mentális egészségről szóló érzékenyítő munkájuk során, ebben a jelentkezőknek segítenek is a Freeszfe intézményei. Ehhez készült egy módszertani kézikönyv is szakemberek számára, amely lépésről-lépésre végigköveti, hogyan lehet a filmek segítségével hasonló korú fiatalokkal beszélni a szorongásaikról, problémáikról.

👉Érdekes volt? Lapozd végig a galériát is!
---
❗️"Ezt csináld utánam!" néven jó gyakorlatok sorozatot indítottunk. Olyan nyertes ötleteket mutatunk be nektek, amik megvalósítása szuperül halad, a szervezők szép eredményeket érnek el, amivel valódi változást hoznak a közösségük életébe!

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣1️⃣. rész – Sikeres szövetségek az akkumulátorgyárak ellen☢️Az elmúlt években gombamódra szaporo...
18/11/2025

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣1️⃣. rész – Sikeres szövetségek az akkumulátorgyárak ellen

☢️Az elmúlt években gombamódra szaporodó akkumulátorgyárak és feldolgozók miatt számos település lakossága érezhette úgy, hogy a létesítmények környezetre ártalmas módon, kontroll nélkül folytatják működésüket.

📣Három eszköz, amivel civilként ilyenkor élhetünk: a közösségek összefogása, az ügyek kihangosítása, a jogaink gyakorlása. Ezeket együtt alkalmazva sokkal hatékonyabban tudunk fellépni a változásért, mégis a legtöbb aktív állampolgár átélte már, hogy nem megy, nem hallják meg a hangját, a jogsértő gyakorlatra pedig nincs megoldás.

🙋‍♀️Az önmagukat gondosan körülbástyázó cégekkel szemben sok közösség talán legyinthetett volna: „a mi kis helyi ügyünk úgysem érdekel másokat, és Dávidként nem vehetjük fel a versenyt Góliáttal”. Az akkumulátorgyárak esetében mégsem ez történt: az Átlátszó Alapítvány utánajárt az ügyeknek és kihangosította azokat, segítségükkel az érint***ek az összefogtak, és a helyi civil szervezetek hálózatba tömörültek.

🔹Az akkumulátorgyárak és feldolgozó üzemek komplex kihívásokat hoznak magukkal: megterhelik a talajt, hatással vannak a vízgazdálkodásra, a szemétgazdálkodásra, de még az önkormányzati működésre is – hogy csak néhány területet említsünk.
🔹Ráadásul új jelenségről van szó, így kevés kapcsolódó tapasztalat és tudás halmozódott fel az ilyen üzemek működéséről, hatásairól, veszélyeiről, ami támpontot szolgálhatna a helyi lakosoknak kérdéseik vagy akár elvárásaik megfogalmazásához: mi az, amitől tartani kell? Mit fontos vizsgálni? Mit kell számonkérni?
🔹Az egyik civil közösségben talán elérhető egy vízügyi szakértő, máshol pedig egy szakjogász, de minden tudás biztosan nem adott sehol sem.

🙏Ebben jelent hatalmas segítséget a 16 szervezetet és számos szakembert tömörítő AKÁRTEIS (Akkumulátor-károsult Települések Igazáért Szövetség), ami facilitálja a specifikus szakmai ismeretek, és az eltérő helyi tapasztalatok egymással való megosztását. Különösen fontos ez ma, amikor valahol már évek óta működik gyár, míg máshol csak most tervezik a létrehozását, valahol van már tapasztalat a helyi közösség megszervezésében, adatigénylések benyújtásában, perek indításában, közmeghallgatásokon való részvételben, demonstrációk szervezésében, míg máshol teljes új kihívásról volt szó.

🎯A hálózatnak köszönhetően mindez közös tudássá válik, és bár nem minden pert nyernek meg, ebben is egyre több sikert könyvelhetnek el (Ács, Göd). A szakmai munkát támogató több ezer adatigénylés és a nemzetközi médiafigyelem mellett pedig a hazai nyilvánosságban is központi kérdés lett az akkumulátorgyárak ügye.

🕵️‍♀️Az Átlátszó rendszeresen utánajárt az egyes beruházásoknak, több mint 50 kapcsolódó cikket és videót készít***ek, amelyeket gyakran az országos sajtó is átvett. Közel 800.000 emberhez értek így el, aminek köszönhetően sokak számára ismertté vált, mekkora környezeti veszélyt jelentenek az akkumulátorgyárak, és egyre többen gondolják, hogy ezek megfelelő kontrollja közös társadalmi érdekünk.

🏘️A kezdeményezés bizonyította, hogy azok a nehézségek, amiket helyben tapasztalunk sokszor jobban kezelhetőek, ha kapcsolatba lépünk más közösségekkel, akik hasonló kihívásokkal küzdenek. Fontos, hogy közösen lépjünk fel, megosszuk tudásunkat és tapasztalatainkat. Egy ügy lehet, hogy elveszik a médiazajban, de a sajtóval összefogva, jó kommunikációval a helyi szervezetek is eljuthatnak a társadalom széles rétegeihez, és alakíthatják a közbeszédet.

🙋Az AKÁRTEIS példája jól mutatja, hogy nem szabad feladni: ösztönözzük az embereket, hogy éljenek a jogaikkal – és igényeljenek például közérdekű adatokat -, indítsunk pereket, vigyük végig az ügyeinket, mert igenis lehet esélyünk Dávidként szembeszállni Góliáttal.

❤ Akárteis, atlatszo.hu
---
❗️"Ezt csináld utánam!" néven jó gyakorlatok sorozatot indítottunk. Olyan nyertes ötleteket mutatunk be nektek, amik megvalósítása szuperül halad, a szervezők szép eredményeket érnek el, amivel valódi változást hoznak a közösségük életébe!

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣0️⃣. rész – ifjúsági munka Békéscsabán🏘 Ma Magyarország háromezer településén háromezer féle mód...
27/10/2025

😎 Ezt csináld utánam 1️⃣0️⃣. rész – ifjúsági munka Békéscsabán

🏘 Ma Magyarország háromezer településén háromezer féle módon folyik az ifjúsági munka. Minden önkormányzat saját felelőssége, hogy mit tesz a fiatalokért, kiknek kínál ifjúsági programokat, és hogyan vonja be őket a helyi ügyekbe. Békéscsabán a Táliber Alapítvány t***e fel a kérdést: hogy lesz 12-25 éves fiatalokból valódi közösség, gyerekekből felelős, aktív, jogait ismerő állampolgár? Go free! néven közös kezdeményezést indítottak a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvánnyal, és úgy kezdtek fiatalokkal közösséget építeni, hogy közben segítsék is őket önmagukat ismerő, egymást tisztelő, jogaikkal tisztában levő, tudatos és aktív fiatal felnőtté válni.

🙋‍♀️Lehetőséget adtak nekik, hogy közéleti témákat körüljárva ismerjék meg a demokrácia működését a mindennapokban, illetve képzéseken, fórumokon és iskolai foglalkozásokon vegyenek részt. A 17 hónap közös munka során fontos volt, hogy a fiatalok egyszerre érezzék magukat biztonságban és szabadon, képessé váljanak beleszólni az őket érintő dolgokba, és kevésbé érezzék magukat kiszolgáltatottnak akár a felnőttekkel, akár a mindenkori hatalommal szemben. A feladat adott volt: kiemelni őket a passzivitásból, és eljutni velük a „semmi értelme” attitűdtől a „kiállok magamért és másokért” mentalitásáig.

👩‍🎤Az eredmények pedig magukért beszélnek: a békéscsabai Liget Ifjúsági Térben egyre több fiatal fordul meg, 2024-ben több mint 7.000 látogatást regisztráltak, összesen mintegy 90 környékbeli településről. Sikeres programok voltak a Városi Ifjúsági Évindító vagy a Garabonciás Napok diákfesztivál, de működik a városban ifjúsági parlament és van diákpolgármester-választás is, ezek visszatérő témái az iskolai mindennapok, a pályaválasztás, az iskolai fáradtság, az emberi kapcsolatok, a diákélet a közösségi médiában. Idővel egyre többen kezdtek résztvenni a helyi közösségi életben is, és olyan témákról szerveződtek beszélgetések, mint például a fiatalok szórakozási lehetőségei a városban, amin a helyi szórakozóhelyek vezetői is részt vettek.

🛟Emellett iskolai és települési szinten is akció- és kortárs segítő csoportokat alakítottak, rendkívüli iskolai órák sorozatán pedig élménypedagógiai módszerek segítségével tanulhattak az EU-s értékekről, vagy épp a konfliktus- és stresszkezelésről.

🛡A fiatalok mellett összekapcsolták a környék szakembereit is, akik közösségi beszélgetéseken, szakmai workshopokon, konferencián ismerhették meg egymás munkáját. Egy műhelybeszélgetésükre meghívták mindazokat, akik az 1990-es évek óta szervezői, alakítói voltak a települési ifjúsági munkának – akár a mai napig. Egy másik találkozón iskolák szociális munkásait, védőnőit, pszichológusait hozták össze, hogy megosszák egymással fiatalokkal kapcsolatos tapasztalataikat a sz*****is egészség, az online biztonság, a személyes adatok védelme, a cyberbullying, az alkoholfogyasztás vagy a mentális jóllét kapcsán, és közösen gondolkodjanak ezeknek a problémáknak a kezelésén.

🙋‍♂️A szakmai találkozók alapot adtak Békéscsaba 2025-ben lejáró ifjúsági stratégiájának közösségi tervezéssel történő megújításához is, hogy a 2026-2030 közötti időszakra szóló tervek minél több szempontot, felhalmozódott szakmai tudást és az érint***ek véleményét is figyelembe véve születhessenek meg. Mindezek mellett a Táliber külön hangsúlyt fektetett saját szervezetük munkatársainak szakmai fejlődésére is, a szupervízióra, tanulmányutakra, műhelyalkalmakon való részvételre. Munkájukat végig szakmai anyagokkal, esettanulmányokkal kísérték, amelyek segítségével bárki számára hozzáférhetővé válik az összegyűjtött tudás és tapasztalat.

👉Érdekes volt? Lapozd végig a galériát is!
---
❗️"Ezt csináld utánam!" néven jó gyakorlatok sorozatot indítottunk. Olyan nyertes ötleteket mutatunk be nektek, amik megvalósítása szuperül halad, a szervezők szép eredményeket érnek el, amivel valódi változást hoznak a közösségük életébe!

Nagyon súlyos képet fest a közoktatás mindennapjairól ez a jelentés - éppen ezért iszonyú fontos, hogy elkészült. Annak ...
16/10/2025

Nagyon súlyos képet fest a közoktatás mindennapjairól ez a jelentés - éppen ezért iszonyú fontos, hogy elkészült. Annak pedig nagyon örülünk, hogy a Qubit külön cikkben foglalkozik támogatottunk, a SZETA Egri Alapítványa hiánypótló munkájával. ❤️

Szörnyű iskolai állapotokat tárt fel egy tavaly közölt kutatási jelentés, ami néhány Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskola helyzetéről számol be.

😎 Ezt csináld utánam! - 9️⃣. rész: egyeztessük jogainkat!👩‍🏫„Nem ilyen szépen tanítanak, mint amit itt beszélgetünk, han...
25/09/2025

😎 Ezt csináld utánam! - 9️⃣. rész: egyeztessük jogainkat!

👩‍🏫„Nem ilyen szépen tanítanak, mint amit itt beszélgetünk, hanem torkaszakadtából ordít. Meg ismétlünk, három éve ugyanazt ismételjük. Már arra is ötöst adnak, hogy egyszeregy” (tanuló).

🙅‍♀️„Ma bementek a gyerekek reggel az iskolába, tanár ott áll az ajtóban, és minden gyereknek megnézi a kezét, hogy milyen a körme, ilyesmi. Milyen ruhába mennek, milyen gatya van rajtuk, szó szerint. Megalázó” (szülő).

🤷‍♂️Nem nagy ügy, mondhatjuk. Csak a szokásos iskolai történesek: a kiabálás, a veszekedés, a büntetés, a megalázás gyakori tapasztalat a roma gyerekek és fiatalok körében. Az iskolában nem szeretik őket, és ők sem nagyon kedvelik az iskolát. Nem véletlen, hogy kétharmaduk korán, legfeljebb nyolc osztályos végzettséggel kiesik a rendszerből, és az esélytelenek „nyugalmával” indul a nagybetűs életnek. Közben sosem hallottak azokról az értékekről, jogokról és lehetőségekről, amelyek – legyenek bár szegények, ráadásul telepen és kisfalvakban élő romák – rájuk is vonatkoznak, őket is megilletnek, csak úgy, mint bárki mást.

❓Mit jelentenek a gyerekjogok? Mit közvetítenek az Európai Unió közös értékei? Egyáltalán, mi az EU? Mik azok a szülői és tanulói jogok és kötelességek az iskolában? Kitilthatják-e a gyereket a napköziből? Kirúghatják-e úgy, hogy az intézmény rúgja fel a szabályokat? Hogyan kezdeményezzünk, ha változást szeretnénk?

🙋Ilyen és még sok hasonló kérdésre kereste a válaszokat a SZETA Egri Alapítványa az egri Béke-telepen és négy környékbeli kistelepülésen élő szülőkkel és gyerekekkel. Több, mint húsz alakalommal találkoztak, kétnapos találkozókat és nyári tábort is szerveztek, így volt idejük a tapasztalatok összegyűjtésére, a válaszok legalább egy részének megtalálására, és konkrét ügyek elindítására. Összesen 50 szülővel és 20 gyerekkel, illetve helyi szervezetekkel dolgoztak közösen hónapokig.

✅Megakadályozták két alsós tanuló „eltanácsolását” a jó színvonalú körzetes iskolából;
✅Közösen elérték, hogy a falusi iskola „nézzen ki valahogy”, legyenek rendezvények, programok;
✅Egy iskola nélküli, 300 fős községben kezdeményezték, hogy a gyerekek biztonságosan jussanak el a városi intézménybe.

🎯Közben sokaknak adták át és mutatták meg azt, hogy mit is jelentenek a gyakorlatban olyan megfoghatatlan dolgok, mint a méltóság, a szabadság, a szolidaritás, és azt, hogy ezek hogyan értelmezhetők saját érdekeink képviselete során.

🙏Mint mondják, nem véletlen, hogy pályáztak a programra, hiszen – Solt Ottiliától, az országos Szegényeket Támogató Alap egyik alapítójától kölcsönözve – régóta vallják, hogy „méltóságot mindenkinek”.

❤A SZETA Egri Alapítványa a „nagy SZETA” 1979-es megalakulása után tíz évvel jött létre, azóta is működik. Napi tevékenységeik fókuszában a gyerekek, a fiatalok tanulássegítése, iskolai előmenetelük intenzív, többoldalú támogatása áll. Ennek során számos tapasztalatot szereztek az iskolák működésmódjáról, gyakorlatairól, különösen a hátrányos helyzetű, „problémás” gyereket érintő rejtett szelekciós mechanizmusokról.

❤És szerintük "ez elég nagy ügy". Ferge Zsuzsa írta évtizedekkel korábban, hogy „az iskola társadalmi környezethatást ellensúlyozó funkciója csak olyan pedagógia talaján bontakozhat ki, amely nem várja meg a hátrányok kibontakozását és a tanulmányi eredményekben való manifesztálódását, hanem a nevelési-oktatási intézménybe (valójában már az óvodában, sőt…) való bejutás első pillanatától céltudatosan törekszik a hátrányok csökkentésére”.

❤Örülnének, ha már valahol itt tartanánk.

👉Érdekes volt? Lapozd végig a galériát is!
---
❗️"Ezt csináld utánam!" néven jó gyakorlatok sorozatot indítottunk. Olyan nyertes ötleteket mutatunk be nektek, amik megvalósítása szuperül halad, a szervezők szép eredményeket érnek el, amivel valódi változást hoznak a közösségük életébe!

🏠🙋‍♂️ Tanulmányúton az Utcáról Lakásba Egyesület fiatal csapata is! Olyan civil szervezeteket fognak meglátogatni, ahol ...
23/09/2025

🏠🙋‍♂️ Tanulmányúton az Utcáról Lakásba Egyesület fiatal csapata is! Olyan civil szervezeteket fognak meglátogatni, ahol a lakhatási gondokkal küzdő embereket bevonják a lakhatási programok kialakításába és megvalósításába, hiszen az ő tapasztalataik, motivációjuk, részvételük mind kulcselemei lehetnek egy sikeres program megvalósításának.

Gyertek támogatottunk, a Moviement Alapítvány "Csak ki ne derüljön!" című  független kisjátékfilmjének vetítésére! A fil...
19/09/2025

Gyertek támogatottunk, a Moviement Alapítvány "Csak ki ne derüljön!" című független kisjátékfilmjének vetítésére! A film az oktatási intézményekben előforduló sz*****is határátlépés témáját dolgozza fel: egy budapesti gimnáziumban játszódik, ahol tizedikes diákok próbálnak fellépni egy tanáruk ellen, aki visszaélt a hatalmával. A diákok morálisan védhető, de törvénytelen eszközökhöz nyúlnak, így az áldozatok hamar „bűnösökké” válnak.

Helyszín: Cirko-Gejzír Mozi (1055 Budapest, Balassi Bálint u. 15-17.)
Időpont: 2025. szeptember 24. (szerda) 11:00

Program:
10:30–11:00 – Érkezés, regisztráció
11:00–11:20 – Vetítés
11:20–12:00 – Beszélgetés

Regisztrálni a kommentben található linken tudtok!

A Dajer csapata is elindul, izgalmas témában kutatva jó gyakorlatokat: szendvicsgenerációnak nevezzük azt a korosztályt,...
18/09/2025

A Dajer csapata is elindul, izgalmas témában kutatva jó gyakorlatokat: szendvicsgenerációnak nevezzük azt a korosztályt, akiknek egyszerre kell gondoskodniuk gyerekeikről és idősödő szüleikről. Sok sikert és sok hasznos találkozást kívánunk nekik az útra!

Cím

Szerb Utca 17-19
Budapest
1056

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Közös Értékeink új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás