Máltai Vészhelyzetkezelés

Máltai Vészhelyzetkezelés Vészhelyzetkezelési tevékenységünk a védekezésre, megelőzésre, rendkívüli események köv

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítása óta kiemelt figyelmet szentel a vészhelyzetbe kerültek megsegítésére, a katasztrófákhoz kapcsolódó humanitárius segítségnyújtásra. Már 1989-ben, szervezetünk indulásakor is a zugligeti templomkertben ideiglenes befogadó tábort működtetett a beözönlő több tízezer keletnémet menekült számára, nem sokkal később pedig a romániai forradalom, majd a délszláv háború elől menekülőket is segítette. A Szeretetszolgálat azóta is jelentős részt vállalt az országos és a helyi szintű rendkívüli események – mint árvizek, földrengések, viharkárok, ipari katasztrófák – megelőzésében, következményeinek enyhítésében. Feladataink köre kiterjed a polgári lakosság védelmére csakúgy, mint a védekező állomány támogatására. Szakszolgálatunk működése azonban nem korlátozódik Magyarország területére, hiszen Vészhelyzetkezelési Munkacsoportunk részt vett többek között olyan akut helyzetek kezelésében is, mint a 2005-ös erdélyi, vagy a 2014-es szerbiai és boszniai árvizek elleni védekezés. Ugyanakkor szervezetünk vészhelyzetkezelési küldetését a felmerülő szükség és kapacitásaink függvényében az egész világon végezzük, ilyenek voltak például 2005-ben a pakisztáni, vagy 2006-ban az indonéziai missziók. Vészhelyzetkezelési Csoportunk állandó munkatársakból és szervezetünk felkészített önkénteseiből áll. Katasztrófákhoz kapcsolódó pszichoszociális szemléletű segítségnyújtásunkat mindig a felmerülő valós igényekhez igazítjuk. Tevékenységeink a lelki elsősegélynyújtástól kitelepítettetek befogadótáborban való elhelyezésén át, egészségügyi ellátásáig és tábori mobil konyha üzemeltetéséig széles skálán mozognak.

INDIMAND - Training of Trainers🟢 2026 szeptember 29-30-án az InDiMaND projekt keretében egy képzők képzése eseményen vet...
06/10/2026

INDIMAND - Training of Trainers

🟢 2026 szeptember 29-30-án az InDiMaND projekt keretében egy képzők képzése eseményen vettünk részt

👨‍🎓A képzés egyik kiemelt célja az volt, hogy a különböző területeken szaktudással rendelkező szakembereket felruházzák az ismereteik átadását segítő eszköztárral. Olyan jól strukturált, könnyen beépíthető módszereket mutattak be, amelyekkel izgalmasabbá, hatékonyabbá tehetjük a tudásátadást. Külön szakmai csemege volt, hogy egy kanadai kollégaval is dolgozhattunk a kétnapos tréning alatt.

🤝 Az InDiMaND projekt keretein belül a Duna-menti régió országaival azon dolgozunk, hogy közösen gyorsabb, hatékonyabb reagálásra legyünk képesek a különböző környezeti kockázatok kezelésében. Ez a “Képzők képzése” esemény is ebbe a folyamatba illeszkedik bele segítve a partnereket abban, hogy a projekt során elért eredményeket minél szélesebb körben tudják továbbadni a saját országaikban.

😇 Megtiszteltetés volt számunkra, hogy Bem rakparti székházunkban vendégül láthattuk az eseményt.

22/09/2026

Köszönjük, hogy ennek a nagy egésznek mi is a részesei lehettünk. 😊

Egy vészhelyzetben az első percek sokszor döntőek. Ilyenkor nem feltétlenül a tökéletes megoldás számít, hanem az, hogy ...
12/09/2026

Egy vészhelyzetben az első percek sokszor döntőek. Ilyenkor nem feltétlenül a tökéletes megoldás számít, hanem az, hogy valaki felismerje a bajt, segítséget hívjon, és tegye meg, ami tőle elvárhatóan megtehető

❤️ Az elsősegélynyújtás tudása bárkinél életmentő lehet.

A Máltai Szeretetszolgálatnál hisszük, hogy a segítségnyújtásra való felkészültség közös felelősségünk.

Tanulj meg segíteni. Gyakorolj. Merj közbelépni..

Lehet, hogy egy nap éppen a te tudásodra lesz szüksége valakinek.

Gyakorlatoztunk 😇
10/09/2026

Gyakorlatoztunk 😇

🙏🔥💪❤️🥪
17/08/2026

🙏🔥💪❤️🥪

30/07/2026
30/07/2026

"Ez a mi frontvonalunk!" - mondja Roman Yaruchyk, az ukrajnai Ivano-Frankivsk-i Máltai Segélyszervezet vezetője, aki videónkban elmeséli, hogyan segítenek a háború sújtotta országban a rászoruló embereknek.

A felvételt Szabján Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vészhelyzetkezelési Munkacsoportjának vezetője készítette augusztus elején, amikor a Segélyszervezet négy kisteherautóval mozgáskorlátozottá vált, sérült, idős, illetve fogyatékos emberek ellátását is segítő segélycsomagot küldött a kelet-ukrajnai térségbe.

‼️️Segítsünk együtt a viharokban károsult családoknak!  🙏💔Otthonokat, veteményeseket, szántóföldeket tett tönkre a jéges...
30/07/2026

‼️️Segítsünk együtt a viharokban károsult családoknak! 🙏

💔Otthonokat, veteményeseket, szántóföldeket tett tönkre a jégeső és orkánerejű szél Kárpátalján. Gyűjtést hirdetünk és önkéntesekkel segítjük elsősorban a fekvőbetegeket, idős embereket és a háború miatt egyedül maradt többgyermekes édesanyákat. A felajánlott adományokat építőanyagvásárlásra fordítjuk, speciálisan képzett önkénteseink pedig a káreltakarításban, a helyreállításban és a traumát szenvedett emberek mentális támogatásában vesznek részt. Kérjük, segíts Te is!

☝️Mivel a tárgyi adományokat a határon nehéz és időigényes átjuttatni, a leggyorsabb és leghatékonyabb segítségnyújtás érdekében elsősorban pénzfelajánlással tudtok hozzájárulni a katasztrófa enyhítéséhez a https://adomanyozz.hu/gyujtes/karpatalja_viharkar oldalon keresztül!

🆙A Beregszászi és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai a helyszínen segítenek a károk felmérésében és a kárelhárításban. A szervezetek a térségi szakemberekkel egyeztetve a két legsúlyosabban érintett helyszínen, Sárosoroszi és Makkosjánosi térségében folytatják a segítségnyújtást a helyi kárelhárítási vezetők koordinálásával.

🙏❗️Adománygyűjtést indítunk a leginkább rászoruló emberek megsegítésére. Elsősorban azoknak nyújtunk támogatást a kárelhárításban, akik önállóan nem képesek elvégezni a helyreállítást, máshonnan nem számíthatnak támogatásra, nincs segítségük: fekvőbetegek, idős emberek, a háború miatt egyedül maradt többgyermekes anyák.

💸A pénzadományokat az adományozz.hu oldalon keresztül vagy banki átutalással az 11784009-20200745 számlaszámon fogadjuk. A befolyt összegből helyben, kedvező áron vásároljuk meg a szükséges építőanyagot.

👷Az adományok mellett a Máltai Szeretetszolgálat speciálisan képzett, vészhelyzetkezelésben jártas önkéntesekkel segíti a romok eltakarítását, a károsultak mentális támogatását, a kárfelmérést és a helyreállítást.

БО Берегівська Районна Мальтійська Служба Допомоги

📷

30/06/2026

Projektpartnereink meghívására szombaton Maribor környékén jártunk a szlovén-magyar tűzoltószövetségek pályázatának zárógyakorlatán megfigyelőként. Autóra dőlt fa alól, meredek partfalról, vízből mentettek a srácok - tűző napon is talpon. 🌡️
Köszönjük a meghívást és a találkozásokat.
🇸🇮🤝🇭🇺🚒

24/06/2026

Ma, Keresztelő Szent János ünnepén egy közel ezeréves küldetés történetére figyelünk, amelynek középpontjában az emberek szolgálata áll.
A videó a segítségnyújtás, a felelősségvállalás és a szolidaritás időtálló értékeiről szól.🤝

Cím

Bem Rakpart 28
Budapest
1011

Telefonszám

+3612018517

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Máltai Vészhelyzetkezelés új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Máltai Vészhelyzetkezelés számára:

Parancsikonok

Megosztás