28/09/2025
Egy kedves kis őszi mese... :)
A kis sünről hoztam még egy másik mesét, mert mesélni jó! 🦔
Czeglédi Csilla: Hova tűnt a kis sün kamrakulcsa?
Beköszöntött az ősz, és a kis sün gondosan kitakarította az éléskamráját, hogy legyen hova elraktározni a kis kertje terményeit. Kisepert, a polcokról leszedegette a pókhálót, sorba rendezte a faládákat, amiben télen a tököt és a káposztát tartotta. Amikor mindezzel végzett, szusszant egy nagyot, letörölgette a homlokát, majd elégedetten szemlélte a jól végzett munka eredményét. A kamra kulcsát mindig a kertésznadrágja mellényzsebében tartotta, de mivel a raktár most még üres volt, úgy gondolta, hogy jó helyen lesz a zárban. “Legalább nem kell a kertben ügyelnem arra, hogy ki ne pottyanjon, ha lehajolok!” -gondolta magában, és talicskáját maga előtt tolva elindult a kert felé. Útközben fütyörészett, a talicska pedig vidáman nyikorgott hozzá.
Észre sem vette, hogy a kamra mellett álló öreg gesztenyefa mögül időközben elősompolygott Karmazsin Kornél, a róka! Sanda mosollyal méregette az üres kamrát, és fejében ravasz tervet forgatott. -Úgy-úgy, kis sün, indulj csak betakarítani a zöldséget, gyümölcsöt, rakd be szépen mindet a kamrába, jó lesz nekem télire! -kacagott csúfolódva. Visszabújt a fa mögé, és jót szundított egy levélkupacon addig, amíg meg nem hallotta a visszatérő kis sün talicskájának nyikorgását. Most nem is annyira vidáman nyikorgott, inkább mintha panaszosan jajgatott volna, csak úgy roskadozott a sok zöldségtől, gyümölcstől! A kis sün nagyot sóhajtott, amikor végre letehette a nehéz rakományt, aztán szépen, komótosan elraktározott mindent. A káposzták az egyik ládába, tökök a másikba, hamarosan az alma is katonás rendben sorakozott a polcokon. A kis sün már nagyon elfáradt, becsukta hát az ajtót, és hazaindult. Nem bánta a fáradságos munkát, boldog volt és elégedett, hogy egész télre elegendő az elemózsiája. Annyira elgondolkodott, hogy a kamrát elfelejtette bezárni, még a kulcsot is a zárban felejtette. Karmazsin Kornél pedig csakis erre várt! Kibújt a gesztenyefa mögül, ráfordította a zárat, a kulcsot vigyorogva feldobta a levegőbe, majd elkapta, és jó mélyre elrejtette vörös zakója zsebébe. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, elindult haza, a rókalyukba.
A kis sün másnap reggel vidáman ébredt, és azon tanakodott magában, hogy vajon káposztás tésztát, vagy almás pitét készítsen-e először. Mindkettőt nagyon szerette! Miközben a kamrája felé sétált, arra gondolt, hogy majd megszagolja mindegyiket, és amelyiknek jobb illata lesz, azt választja. Odaért a kamrához, lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Keresni kezdte a kertésznadrágjában a kulcsot: -Hmmm, hová bújhatott el az a kulcs? -motyogta, miközben a zsebében kotorászott. Volt benne zsebkendő, egy kis zacskóban virágmag, még egy fonnyadt sárgarépát is talált, amit korábban akart megenni, csak elfelejtette. Kulcs azonban egy sem volt! -Ejnye, talán otthon felejtettem volna? -motyogta, majd hazaballagott. A házban mindent felforgatott, nézte a kulcstartón, a polcon, az asztalon, de bizony a kulcs ott sem volt. A kis sün most már aggódva sietett vissza a kamrához, hátha ott ejtette el. Kereste a virágágyásban, körbejárta a kamrát, még az őszi avart is feltúrta, de a kulcs sehol sem volt!
A kis sün bánatában sírva fakadt. Elszaladt a nyuszihoz megkérdezni, hogy nem látta-e a kulcsát. A nyuszi éppen a nyúlcipőjét tisztogatta a mezőn, amikor a kis sün hüppögve elmesélte, hogy milyen nagy baj érte. A tapsifüles megsajnálta és együtt kiábáltak fel a mókus odújához, de sajnos, ő sem tudta, hol lehet a kulcs. A sírdogáló kis sün, a nyuszi, és a mókus felkeresték a szajkót, hiszen ő az erdő szeme és füle, mindig mindent tud, hátha most is tud segíteni. A szajkó azonban csak a fejét rázta. Sajnálta a kis sünt, meg azért egy kicsit bosszantotta, hogy lemaradt valamiről, ezért körberepülte az erdőt, és gyorsan minden állatot megkérdezett, hogy nem látták-e a kis sün kamrakulcsát? Bizony senki sem látott-hallott semmit róla. Ezután mindannyian a kamrához mentek, hátha együtt sikerül megtalálni a köddé vált kulcsot, és szaporán keresni kezdték. Ekkor látták meg a ravaszdi rókát, aki éppen hazafelé indult, és mindkét zsebéből kidudorodott valami. A kis sün a rókát is megkérdezte, hogy nem látta-e a kamrája kulcsát, de Karmazsin Kornélnak esze ágában sem volt beismerni, hogy nála van: -Éééén nem láááááttam, csak éppen erre sétáltam! -mondta mézesmázosan a kis sünnek. -Látom, hogy sokan segítenek a keresésben, én akkor inkább nem is zavarok! -jelentette ki, és igyekezett feltűnés nélkül eloldalogni. A szajkó éles szeme azonban megakadt kidudorodó zsebein, és rákiáltott: -Hékás, mi van a zsebedben? Csak nem alma? Honnan vetted? Kornél csak a vállát vonogatta, és még most sem akarta elmondani az igazat. Ezt látva az őszi szél megelégelte a dolgot, összekacsintott az öreg gesztenyefával, és megrezegtette az ágait, amiről akkora halom gesztenye hullott a rókára, hogy csak a hegyes füle csücske látszott ki belőle. Mérgesen prüszkölve kászálódott fel, és kelletlenül odadobta a kis sünnek a kamra kulcsát, majd szaporán futásnak eredt, vissza sem nézett! Az állatok olyan jót kacagtak rajta, hogy még arról is elfelejtkeztek, hogy korholják a csínytevésért. A kis sünnek egyszeriben széles jó kedve kerekedett, rögvest meghívta a barátait vacsorára. Felszeletelte a legnagyobb sütőtököt, megkente mézzel, megsütötték, és jóízűen belakomáztak belőle. A kis sün pedig a kamrakulcsot egy madzagra fűzte, és a nyakába akasztotta, hogy többé biztosan ne tévessze szem elől!
