Akadémiai Dolgozók Fóruma

Akadémiai Dolgozók Fóruma Az Akadémiai Dolgozók Fóruma az akadémiai kutatóhálózatban foglalkoztatottak alulról szerveződő mozgalmaként indult.

A kutatóhálózat MTA-tól való elszakítása után transzparens struktúrában, egyesületként folytatja tevékenységét.

A kérdés már csak az, Orbán Balázs a doktori védése előtt vagy után tárgyalt az ELTE feldarabolásáról a korábbi rektorra...
09/10/2026

A kérdés már csak az, Orbán Balázs a doktori védése előtt vagy után tárgyalt az ELTE feldarabolásáról a korábbi rektorral és helyettesével?
"Darázs szerint az ELTE feldarabolása is felmerült
A rektor Orbán Balázshoz kötődően az ELTE feldarabolására vonatkozó tervekről is beszélt. Állítása szerint egy jogászfórumon az is elhangzott, hogy az egyetemet fel kell darabolni.
Darázs szerint több kar jövője is felmerült: a jogi kart államilag finanszírozott helyek nélküli, önfenntartó intézménnyé alakították volna, a Természettudományi Kar elcsatolásáról is szó volt, miközben az ELTE tanárképzését és bölcsészképzését is gyengítették volna. A rektor személyesen nem tárgyalt erről Orbán Balázzsal, de elmondása szerint az ELTE korábbi rektora és rektorhelyettese igen." https://24.hu/belfold/2026/10/07/darazs-lenard-elte-hanko-csak-orban-nyomasgyakorlas/

A Kutatók Éjszakáját vagy a Tudomány Ünnepét lelkesedésből kell csinálnunk, az ilyen rendezvényekre pedig súlyos közpénz...
08/10/2026

A Kutatók Éjszakáját vagy a Tudomány Ünnepét lelkesedésből kell csinálnunk, az ilyen rendezvényekre pedig súlyos közpénzmilliók mennek. De jó volna, ha végre átláthatóan finanszíroznák a tudománynépszerűsítést (is)!

A pénz nagy része a MOL most megszűnő alapítványán keresztül érkezett, de a korábban Hankó Balázs alá tartozó NKFIH is milliókkal támogatta a fesztivált. A letartóztatásban lévő exminiszter maga is többször fellépett, ám a Brain Bar már el is kezdte eltüntetni őt a honlap...

"Illetve úgy általában mennyit, de leginkább mit keres még mindig Hankó Balázs helyettes államtitkára a Tudományos és Te...
07/10/2026

"Illetve úgy általában mennyit, de leginkább mit keres még mindig Hankó Balázs helyettes államtitkára a Tudományos és Technológiai Minisztériumnál?" - közérdekű adatokat igényeltünk a kérdés tárgyában. https://niu.hu/pages/csapatunk

Ahelyett, hogy egy döbbenetes mesedélután keretében mentegeti a saját szerepét, és elképesztő állításokat fogalmaz meg a...
07/10/2026

Ahelyett, hogy egy döbbenetes mesedélután keretében mentegeti a saját szerepét, és elképesztő állításokat fogalmaz meg a kutatóhálózattal kapcsolatban, Darázs Lénárd esetleg kiadhatná a Hankó Balázzsal és Gulyás Balázzsal folytatott levelezését, valamint a négy kutatóközpont elvételéről döntő szenátusi ülés jegyzőkönyvét, illetve kitérhetne arra, hogy milyen jogi és anyagi körülmények között működnek jelenleg ezek a központok az ELTE-n belül.

Nem engedheti meg a kormány, hogy nem fizeti meg a top értelmiséget...

"Az átalakulásnak része kell, hogy legyen a NER kiszolgálására létrehozott, aránytalan anyagi forrásokhoz juttatott, nem...
07/10/2026

"Az átalakulásnak része kell, hogy legyen a NER kiszolgálására létrehozott, aránytalan anyagi forrásokhoz juttatott, nem akadémiaként működő, hanem miniszteriális feladatokkal felruházott Magyar Művészeti Akadémia közhatalmi szerepének megszüntetése."

https://www.facebook.com/share/p/19ps8znouw/

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia nyilatkozata

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége és tagsága komoly várakozással tekintett a kormányváltásra. Az elmúlt években számos formában és fórumon megfogalmaztuk, hogy a politika nem erőszakolhat ideológiai elvárásokat a művészekre, nem határozhatja meg, mit tekint művészetnek, nem jelölhet ki követendő irányvonalat. Az a feladata, hogy megteremtse a kultúra működésének demokratikus feltételeit, a döntéshozatal folyamatába súlyuknak megfelelő mértékben vonja be a szakmai szervezeteket, és a kultúrára fordítható forrásokat értékalapú támogatási rendszerben ossza szét.

Ehhez elengedhetetlen, hogy az előző kormány által kialakított torz, politikai kapcsolatokon nyugvó és párthűséget jutalmazó kultúratámogatási szerkezet teljesen átalakuljon. Az átalakulásnak része kell, hogy legyen a NER kiszolgálására létrehozott, aránytalan anyagi forrásokhoz juttatott, nem akadémiaként működő, hanem miniszteriális feladatokkal felruházott Magyar Művészeti Akadémia közhatalmi szerepének megszüntetése.

Fél évvel a választások után azonban azt látjuk, hogy az MMA szerepe csorbítatlan. Az MMA-t illető egyetlen kormányzati megnyilatkozás továbbra is a Magyar Közlöny 2026. május 13-ai számában megjelent, a kormánytagok feladat- és hatásköreit szabályozó kormányrendelet, amely az MMA-t jelöli meg egyedüli partnerként a Kormány kultúrpolitikájának kidolgozásában. A rendelet megjelenése után a művészi szervezetek tiltakozására Tarr Zoltán facebook oldalán május 14-én azt írta, hogy „Az új kormány visszaadja a döntést az érintettek kezébe, és velük együtt fogunk dönteni az MMA sorsáról is”.

Ennek az eltelt időben nem tapasztaltuk jelét. Tisztában vagyunk vele, hogy az átalakulást jogi problémák lassítják. Arra kérjük a kulturális kormányzatot, hogy tegye egyértelművé elkötelezettségét, fogalmazza meg konkrét elképzeléseit arról, hogyan kívánja a kulturális életet megtisztítani a NER súlyos károkat okozó, de jelenleg is tovább élő szervezeti maradványaitól.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, melynek tagjai nemzetközileg elismert képzőművészek, film- és színházi rendezők, építészek, zeneszerzők és írók – köztük két Nobel-díjas –, sürgetőnek tartja státuszának rendezését, hogy végre elfoglalhassa rangjához méltó helyét a hazai művészeti életben.

Budapest, 2026. október 7.

A VEZETŐSÉG TAGJAI:
Ferencz Győző, Haász István, Klimó Károly, Imre Flóra, Hegedűs D. Géza, Tihanyi László, Csomay Zsófia

A SZÉCHENYI AKADÉMIA RENDES, TISZTELETI ÉS CÍMZETES TAGJAI:
Alföldi Róbert

Ascher Tamás

Bali János

Bálint András

Balla Zsófia

Bán Zsófia

Bartha Ágnes

Báthori Csaba

Csanádi Judit

Csaplár Vilmos

Csapó Gyula

Csehy Zoltán

Deli Ágnes

Demeter Nóra

Dinyés Dániel

Dobai János

Dragomán György

Fodor Tamás

Forgács Péter

Földényi F. László

Fullajtár Andrea

Garaczi László

Gerhes Gábor

Geskó Judit

Györe Balázs

Horváth Balázs

Kelle Antal

Kemény György

Kicsiny Balázs

Kondor Ádám

Kornis Mihály

Kovács Péter

Láng Zsolt

Lengyel Péter

Lukács Miklós

Macalik Arnold

Mácsai Pál

Máté Gábor

Mengyán András

Mesterházi Mónika

Mohácsi András

Nánay István

Nemes Judit

Parti Nagy Lajos

Peternák Miklós

Péter Vladimir

Pinczehelyi Sándor

Pócs Péter

Rajk Judit

Rényi András

Roth János

Sass Valéria

Saxon Szász János

Schneller István

Spiró György

Sugár János

Sugár Péter

Szász János

Székely Gábor

Szeredás András

Szigetvári Andrea

Szilágyi Lenke

Szirtes János

Tompa Andrea

Ungváry Rudolf

Upor László

Vajda Gergely

Valló Péter

Várady Szabolcs

Villányi László

Visky András

Vojnich Erzsébet

Vörös István

Zalavári József

Zoltán Mária Flóra

Závada Pál

Zsámbéki Gábor

TOVÁBBI CSATLAKOZÓK:
Balogh Endre

Bárány Tibor

Csáki Judit

Deák Nóra

Faludy Judit

Gáspárik Attila

Gerevich András

Hermann Zsuzsa

Kiss Andrea

Mészáros Sándor

Kiss Judit Ágnes

Oreskovich Éva

Simon Márton

Szántó T. Gábor

(A névsor folyamatosan frissül.)
https://mta.hu/szima/a-szechenyi-irodalmi-es-muveszeti-akademia-nyilatkozata-115731

06/10/2026
Nemcsak a kultúra területén elengedhetetlen, hogy felhívjuk a figyelmet a képmutatásra: a tudomány világában is fontos m...
05/10/2026

Nemcsak a kultúra területén elengedhetetlen, hogy felhívjuk a figyelmet a képmutatásra: a tudomány világában is fontos megnevezni azokat, akik tevékenyen közreműködtek az MTA kutatóhálózatának szétverésében, valamint a magyar kutatóintézetek és egyetemek autonómiájának súlyos csorbításában, vagy akik passzivitásukkal tették lehetővé mindezt.

Szerintük L. Simon László a Fidesz veresége előtt még teljesen máshogy nyilatkozott a Libri MCC-s felvásárlásáról, mint most.

A cikk azt veti fel, hogy a magyar kormánnyal kötött fizetett partnerség után a THE Magyarországról szóló szerkesztőségi...
05/10/2026

A cikk azt veti fel, hogy a magyar kormánnyal kötött fizetett partnerség után a THE Magyarországról szóló szerkesztőségi tartalma kedvezőbbé vált, miközben elhallgatott egy olyan brit akadémiai botrányt, amelynek főszereplője jelentős magyar kormányközeli intézményi kapcsolatokkal rendelkezik – és mindez potenciális szerkesztőségi összeférhetetlenséget vet fel.

The publication signed a partnership with Viktor Orbán's government and has since published no coverage of the allegations around a Cambridge academic and former Reform UK policy chief whose foundation receives Hungary-linked funding

Cím

Ballószög

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Akadémiai Dolgozók Fóruma új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Akadémiai Dolgozók Fóruma számára:

Parancsikonok

Megosztás