Múltidéző Jövő

Múltidéző Jövő Ezáltal gyakorlatiasságra nevelve őket.

Az alapítvány célja a modern világ egyre gyorsabb ütemű technológiai fejlődésének hatására megszűnő mesterségek bemutatása táborok keretében, gyakorlása, életben tartása és beiktatása a modern technikákba. Vendégeinknek lehetőségünk nyílik megtapasztalni múltszázadi falusi életmódot, részt venni az állatok gondozásában, a kert körüli munkában, különböző használati tárgyak és épületek elkészítésében. A kályha szélén sült túrós gomba, békacomb, zsíroskenyéren medvehagyma, tejfölben kikavart erdeieper, málna, szamóca, házi májkrémmel paradicsom, hagyma, majd a gyümölcslevesek füstölt hússal, kemencében sült kenyér, ízletes sült húsok – mind- mind olyan íz amit ma már ritkán lehet elő varázsolni. A kétkezi munka révén az alapítványnak otthont adó tanyán termelt alapanyagokból hagyományos ételek elkészítésével olyan ízeket mutatunk az idelátogatóknak, amilyeneket a ma már csak idősebb rokonaik elbeszéléseiből ismerhetnek, és most továbbadhatjuk ezt az élményt gyerekeinknek. Reményeink szerint a hagyományos értékrendet bemutatva becsületességre, egyenességre és gondoskodásra való neveléssel olyan erőteljes impulzusokat tudunk adni vendégeink számára amely segít számukra megőrizni analóg emberi mivoltukat a digitális világban.

17/09/2026

🍂Merre induljatok a hétvégén, ha nem csak egy átlagos őszi kirándulást szeretnétek?

Szeptember 19-én és 20-án 9 nyitott porta vár benneteket a Bazaltvidéken, a Somló, a Ság-hegy, a Kissomlyó és Kispodárpuszta környékén.

1. Farm Manna - Manna’ Farm
2. Csékei Méz-Borászat
3. Grillázs-mézeskalács ajándékok - Reni Sütödéje
4. Dénes Hegybirtok
5. Parázsfonó Kézműves Porta
6. Labdarózsa Vendégház
7. Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület - Hunyor Népfőiskola
8. Hardi Családi Gazdaság
9. Somló Pont

Készült egy térkép is, hogy könnyebb legyen eligazodni a porták között, és megtervezhessétek, melyik helyeket szeretnétek útba ejteni. 📍

Lesz, ahol állatokkal találkozhattok, máshol kézműveskedés, finom falatok, bor, kávé vagy éppen egy jó beszélgetés vár. 🍂

Ha nem tudjátok, hogyan érdemes összekötni a portákat egy hétvégi kirándulássá, ebben is találtok segítséget: a Nyitott Porta Napok weboldalán a Bazaltvidékhez összeállított portatúrák között különböző útvonalakat találtok.

Mentsétek el a térképet, nézzétek meg a programokat, és induljatok útnak! 🌿
https://www.google.com/maps/d/u/1/edit?mid=1ltJoBQqTz5sIXA0X05n-ASa3l-axRAw&usp=sharing

17/09/2026

2026 Áprilisban Erdélyi tanulmányúton voltunk , amely nagyon jól te...

29/07/2026

Mivel 1 nap alatt az A és a B álmunk is szertefoszlott, kénytelenek vagyunk ismét újratervezni, amihez a segítségeteket kérjük.

A Szivárványligetben szeretnénk létrehozni egy különleges közösségi teret, ahol ősszel és télen is tarthatnánk gyerekprogramokat, beszélgetéseket, kézműves foglalkozásokat, elvonulásokat és közösségi eseményeket.

Ezért régi pajtát, csűrt vagy nagyobb górét keresünk, amelyet tulajdonosa már nem használ, esetleg bontásra vár, vagy útban van.

Mi nem bontási anyagot látunk benne.

Mi egy történetet látunk.
Egy épületet, amely újra megtelhet nevetéssel, gyerekzsivajjal, beszélgetésekkel és élettel.

Ha tudsz egy ilyen épületről – vagy ismersz valakit, akinek van egy kihasználatlan pajtája –, kérlek, írj nekünk vagy oszd meg ezt a bejegyzést.

Lehet, hogy ami valakinek csak egy régi épület, az nekünk a Szivárványliget következő nagy álmának alapja lesz. 🌈

Köszönjük, ha segítesz megtalálni. 🙏

Gyerekek másszatok fára !
17/07/2026

Gyerekek másszatok fára !

Adásunkban Uzsalyné Pécsi Rita, egyetemi tanár, neveléskutató volt ...

29/06/2026

Szeretsz állatokkal foglalkozni? Akkor lehet, hogy Téged keresünk!

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola állatbemutató kertjébe új munkatársat keresünk!

Ha szívesen gondoznál lovakat, bivalyokat, juhokat, kecskéket és baromfikat, nem riadsz vissza a falusi, ház körüli munkáktól, várjuk jelentkezésedet.

Amit kínálunk:
• változatos munka
• jó közösség
• három hónapos próbaidő után hosszabb távú foglalkoztatási lehetőség

• legalább B kategóriás jogosítvány
• kisgépek kezelésében szerzett tapasztalat előnyt jelent

Érdeklődni:
+36 20 378 6459

Ha ismersz valakit, akinek való ez a lehetőség, oszd meg vele ezt a bejegyzést!

22/05/2026

15

Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idő kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.

Ámen !

Cím

Petőfi Utca 73
Bakonyszücs
8572

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Múltidéző Jövő új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Múltidéző Jövő számára:

Parancsikonok

Megosztás