Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület

Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport

TANULMÁNYÚT A ZALA TERMÁLVÖLGYE AKCIÓCSOPORTHOZ2026. szeptember 30 - október 3. között tanulmányutat szervezünk a Zala T...
19/08/2026

TANULMÁNYÚT A ZALA TERMÁLVÖLGYE AKCIÓCSOPORTHOZ

2026. szeptember 30 - október 3. között tanulmányutat szervezünk a Zala Termálvölgye Egyesület illetékességi területére (Zalaszentgrót és környéke). Az utazás célja megismerni az Egyesület által az országban elsőként kialakított és közel 10 éve példaértékű módon működtetett Nyitott Porta hálózatot, az általuk alkalmazott módszereket és jó gyakorlatokat.

A szakmai program keretében a hálózat kialakításához és működéséhez kapcsolódó előadások és workshopok mellett olyan termelőket is felkeresünk, akik akár egész évben fogadják a látogatókat, rendszeres résztvevői a térségi "Portanyitogató" rendezvényeknek és a tavalyi év óta az országos Nyitott Porta Napok Programsorozat térképére is felkerültek.

A tanulmányúton 35 fő részvétele biztosított. A részvétel költségeit 75%-ban Egyesületünk viseli, azonban a részvételi költség 25%-át az utazóknak részvétel díjként be kell fizetniük.

Az elfogadott jelentkezéseket érkezési sorrendben igazoljuk vissza, a végső jelentkezési határidő 2026. szeptember 18. (péntek).

Kérdéseikkel a [email protected] e-mail címen vagy a 06-66-430-355 telefonszámon kereshetnek bennünket.

Bővebb információ, programterv és jelentkezési feltételek megtalálhatóak weboldalunkon:

Jelen pillanatban még valamennyi pályázati felhívásunk elérhető az érdeklődők számára! A most közzétett "Pályázati menetrend 2026" alapján 5 pályázat 10 különböző célterülete keretében igényelhető támogatás, melynek összege felhívásonként eltérő, min. 500 eFt és ...

PÁLYÁZATI MENETREND 2026Jelen pillanatban még valamennyi pályázati felhívásunk elérhető az érdeklődők számára! A most kö...
08/06/2026

PÁLYÁZATI MENETREND 2026

Jelen pillanatban még valamennyi pályázati felhívásunk elérhető az érdeklődők számára! A most közzétett "Pályázati menetrend 2026" alapján 5 pályázat 10 különböző célterülete keretében igényelhető támogatás, melynek összege felhívásonként eltérő, min. 500 eFt és max. 20 millió Ft közötti.

Kérelem benyújtására
👉vállalkozás alapítását tervező magánszemélyek,
👉adószámos magánszemélyek, őstermelők,
👉vállalkozók, vállalkozások,
👉non-profit szervezetek és
👉önkormányzatok egyaránt jogosultak
🌏a Körösök Völgye HACS illetékességi területén (Békés - külterület, Békéscsaba - külterület, Békésszentandrás, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csárdaszállás, Csorvás, Gerendás, Gyomaendrőd - külterület, Hunya, Kamut, Kardos, Kétsoprony, Kondoros, Mezőberény, Murony, Örménykút, Szarvas - külterület, Telekgerendás).

A támogatás az élelmiszeripari termékek előállításától az üzleti szolgáltatások fejlesztésén és a turisztikai célú beruházásokon keresztül a közösségi terek kialakításáig és a közösségépítő programok megvalósításáig számtalan módon felhasználható.

Bővebb információ és pályázati dokumentációk weboldalunkon találhatóak: www.korosokvolgye.hu

MEGJELENT A "RENDEZVÉNYES" PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!KAP-RD57-057-5-26 kódszámmal megjelent a "Szemléletformáló programok, a...
19/05/2026

MEGJELENT A "RENDEZVÉNYES" PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!

KAP-RD57-057-5-26 kódszámmal megjelent a "Szemléletformáló programok, akciók, települési rendezvények támogatása" c. pályázati felhívásunk, melynek keretében civil szervezetek és non-profit gazdasági társaságok, valamint önkormányzatok és intézményeik igényelhetnek támogatást két célterület keretében.

A támogatási összeg min. 500.000,- Ft, max. 3.500.000,- Ft, a támogatás mértéke 95% (5% önerő szükséges).

Az első kérelem benyújtási szakasz 2026. június 18 – július 1-ig tart.

A felhívás kapcsán 2026. június 3-án ingyenes tájékoztató fórumot tartunk Békéscsabán!
Az esemény részletei, valamint a teljes pályázati dokumentáció és minden szükséges háttéranyag elérhető weboldalunkon:
https://korosokvolgye.hu/MEGJELENT+A+%22RENDEZV%C3%89NYES%22+P%C3%81LY%C3%81ZATI+FELH%C3%8DV%C3%81SUNK%21-h765

NÉGY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK IS ELÉRHETŐ AZ ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA!👷‍♂️Általános vállalkozásfejlesztési célú felhívásunk (KAP-...
07/04/2026

NÉGY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK IS ELÉRHETŐ AZ ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA!

👷‍♂️Általános vállalkozásfejlesztési célú felhívásunk (KAP-RD57-057-1-25, „Térségi szereplők versenyképességét és munkahelyteremtő képességét javító beruházások támogatása” c.) vélhetően utolsó benyújtási időszaka 2026. április 8-án indul. A pályázat keretében 1-20 millió Ft támogatás igényelhető, az elsődleges mezőgazdasági tevékenységen kívül lényegében bármely szolgáltatási vagy termelői tevékenység fejlesztésére.

🐕A civil szervezetek, egyházi és önkormányzati szereplők közösségi célú beruházásait és kapcsolódó programjait támogató, KAP-RD57-057-4-26 kódszámú, „Települések kisléptékű fejlesztéseinek támogatása, helyi örökség fenntartható fejlesztése” c. felhívás első benyújtási szakasza 2026. április 9-én indul, három különböző célterület alapján 8 millió Ft forrás igényelhető.

🚣A „Turisztikai szolgáltatások fenntartható fejlesztése” c., KAP-RD57-057-3-25 kódszámú felhívásunk 2026 június elejétől szintén utolsó alkalommal lesz elérhető, max. 7 millió Ft támogatási összegig, melyet szálláshelyek fejlesztésére vagy agro-turisztikai, aktív turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, esetleg turisztikai attrakciók fejlesztésére fordíthatnak a kérelmezők.

👩‍🌾Kifejezetten kistermelők, őstermelők és adószámos magánszemélyek számára hirdettük meg KAP-RD57-057-2-25 kódszámmal „Élelmiszeripari és kézműipari termékek előállításának és értékesítésének kisléptékű támogatása” c. felhívásunkat, melynek keretében 2,5 millió Ft támogatás igényelhető, egyszerűsített feltételek mellett. A következő benyújtási szakasz 2026 augusztus elején esedékes.

A pályázati dokumentációk megtalálhatóak a Közös Agrárpolitika kormányzati honlapján vagy Egyesületünk weboldalán.
https://kap.gov.hu/leader
https://korosokvolgye.hu/

A napokban megjelent KAP-RD57-057-4-26 kódszámú, "Települések kisléptékű fejlesztéseinek támogatása, helyi örökség fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívás kapcsán tájékoztatókat szervezünk. A részvétel ingyenes, de a helyszínek korlátozott befogadóképességre t...

INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓKAT SZERVEZÜNK!A napokban megjelent, KAP-RD57-057-4-26 kódszámú, "Települések kisléptékű f...
17/02/2026

INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓKAT SZERVEZÜNK!

A napokban megjelent, KAP-RD57-057-4-26 kódszámú, "Települések kisléptékű fejlesztése, vidéki örökség fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívás kapcsán ingyenes tájékoztató fórumokat szervezünk Békéscsabán és Szarvason.

Miről lesz szó?
👉az igényelhető támogatás célja, felhasználási lehetőségei;
👉a pályázati felhívás viszonya a KAP-RD57-057-5-26 kódszámú felhíváshoz;
👉a támogatásigénylés feltételei;
👉a támogatási kérelmek összeállítása, a benyújtáshoz szükséges technikai tudnivalók;
👉a projektek megvalósítására vonatkozó szabályok;
👉mi a LEADER hozzáadott érték?
👉változások az előző támogatási ciklushoz képest;
👉konzultáció.

Időpontok, helyszínek és regisztrációs lehetőségek Egyesületünk weboldalán érhetőek el:

A napokban megjelent KAP-RD57-057-4-26 kódszámú, "Települések kisléptékű fejlesztéseinek támogatása, helyi örökség fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívás kapcsán tájékoztatókat szervezünk. A részvétel ingyenes, de a helyszínek korlátozott befogadóképességre t...

MEGJELENT A KISLÉPTÉKŰ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELEM TEMATIKÁJÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!KAP-RD57-057-4-26 kódszámm...
14/02/2026

MEGJELENT A KISLÉPTÉKŰ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELEM TEMATIKÁJÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!

KAP-RD57-057-4-26 kódszámmal megjelent a "Települések kisléptékű fejlesztéseinek támogatása, helyi örökség fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívásunk, melynek keretében önkormányzatok, civil szervezetek és egyházi szereplők igényelhetnek max. 8 millió Ft, 95% mértékű támogatást:
👉táji-természeti és épített, tárgyi örökség védelmére,
👉szellemi-kulturális értékek bemutatására,
👉kisléptékű településfejlesztésre.

Az első kérelem benyújtási szakasz 2026. április 9 - 22-ig tart.⏳

A leendő Kedvezményezettek felkészítése céljából március elején ingyenes tájékoztató fórumokat szervezünk, melyek időpontját és helyszínét rövidesen e helyen is közzé tesszük. ☝️

Bővebb információ elérhető weboldalunkon:
https://korosokvolgye.hu/MEGJELENT+A+KISL%C3%89PT%C3%89K%C5%B0+TELEP%C3%9CL%C3%89SFEJLESZT%C3%89S+%C3%89S+%C3%96R%C3%96KS%C3%89GV%C3%89DELEM+TEMATIK%C3%81J%C3%9A+FELH%C3%8DV%C3%81SUNK%21-h762

14/02/2026
INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓT SZERVEZÜNK!A nemrégiben megjelent, KAP-RD57-057-2-25 kódszámú, "Élelmiszeripari és kézmű...
08/01/2026

INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓT SZERVEZÜNK!

A nemrégiben megjelent, KAP-RD57-057-2-25 kódszámú, "Élelmiszeripari és kézműipari termékek előállításának és értékesítésének kisléptékű támogatása" c. pályázati felhívás kapcsán ingyenes tájékoztató fórumot szervezünk Békéscsabán.

Miről lesz szó?
👉az igényelhető támogatás célja, felhasználási lehetőségei;
👉a pályázati felhívás viszonya a HACS más (turizmus, kisléptékű élelmiszeripari és kézműipari termékek előállítása) felhívásaihoz;
👉a támogatásigénylés feltételei;
👉a támogatási kérelmek összeállítása, a benyújtáshoz szükséges technikai tudnivalók;
👉a projektek megvalósítására vonatkozó szabályok;
👉mi a LEADER hozzáadott érték?
👉változások az előző támogatási ciklushoz képest;
👉konzultáció.

Kinek érdemes eljönni?
- őstermelőknek;
- kistermelőknek;
- adószámos magánszemélyeknek;
- olyan magánszemélyeknek, akik szeretnének őstermelővé, kistermelővé vagy adószámos magánszeméllyé válni és helyi termékeket értékesíteni.

Időpont, helyszín és regisztrációs lehetőségek Egyesületünk weboldalán érhetőek el:

A nemrégiben megjelent KAP-RD57-057-2-25 kódszámú, "Élelmiszeripari és kézműipari termékek előállításának és értékesítésének kisléptékű támogatása" c. pályázati felhívás kapcsán tájékoztatót szervezünk. A részvétel őstermelők, kistermelők, adószámos magánsze...

MEGJELENT A "HELYI TERMÉKES" PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!KAP-RD57-057-2-25 kódszámmal megjelent az "Élelmiszeripari és kézműip...
15/12/2025

MEGJELENT A "HELYI TERMÉKES" PÁLYÁZATI FELHÍVÁSUNK!

KAP-RD57-057-2-25 kódszámmal megjelent az "Élelmiszeripari és kézműipari termékek előállításának és értékesítésének kisléptékű támogatása" c. pályázati felhívásunk, melynek keretében:
👉őstermelők,
👉családi gazdaságok,
👉adószámmal már rendelkező és
👉adószámmal még nem rendelkező magánszemélyek
igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást élelmiszeripari termékek (pl. füstölt áru, tejtermék, gyümölcskészítmények stb.) és kézműipari termékek (pl. textiláru, famunka, kerámia stb.) előállításához, valamint a termelés-feldolgozás helyszínéül szolgáló gazdaságokban Nyitott Porták kialakításához.

Az igényelhető támogatás összege min. 300 eFt, max. 2 500 eFt, a támogatás mértéke 65%. 👌

Az első kérelem benyújtási szakasz 2026. február 19-től március 4-ig tart.⏳

A leendő Kedvezményezettek felkészítése céljából január végén ingyenes tájékoztató fórumokat szervezünk, melyek időpontját és helyszínét rövidesen e helyen is közzé tesszük. ☝
Bővebb információ elérhető weboldalunkon:
https://korosokvolgye.hu/MEGJELENT+A+%22HELYI+TERM%C3%89KES%22+P%C3%81LY%C3%81ZATI+FELH%C3%8DV%C3%81SUNK%21-h756

INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓKAT SZERVEZÜNK!A napokban megjelent, KAP-RD57-057-3-25 kódszámú, "Turisztikai szolgáltatás...
16/10/2025

INGYENES PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓKAT SZERVEZÜNK!

A napokban megjelent, KAP-RD57-057-3-25 kódszámú, "Turisztikai szolgáltatások fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívás kapcsán ingyenes tájékoztató fórumokat szervezünk Szarvason és Békéscsabán.

Miről lesz szó?
👉az igényelhető támogatás célja, felhasználási lehetőségei;
👉a pályázati felhívás viszonya a HACS más (turizmus, kisléptékű élelmiszeripari és kézműipari termékek előállítása) felhívásaihoz;
👉a támogatásigénylés feltételei;
👉a támogatási kérelmek összeállítása, a benyújtáshoz szükséges technikai tudnivalók;
👉a projektek megvalósítására vonatkozó szabályok;
👉mi a LEADER hozzáadott érték?
👉változások az előző támogatási ciklushoz képest;
👉konzultáció.

Időpontok, helyszín és regisztrációs lehetőségek Egyesületünk weboldalán érhetőek el:

A napokban megjelent KAP-RD57-057-3-25 kódszámú, "Turisztikai szolgáltatások fenntartható fejlesztése" c. pályázati felhívás kapcsán tájékoztatókat szervezünk. A részvétel ingyenes, de a helyszínek korlátozott befogadóképességre tekintettel előzetes regisztrációhoz kötött...

Cím

Mednyánszky Utca
Békéscsaba
5600

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 12:00
12:30 - 14:30
Kedd 09:00 - 12:00
12:30 - 14:30
Szerda 09:00 - 12:00
12:30 - 14:30
Csütörtök 09:00 - 12:00
12:30 - 14:30

Telefonszám

+36205010143

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória