09/04/2025
Kedves Barátaink!
Szeretnénk ezen a felületen is közzétenni a hírt, hogy 2025. nyarán nem szervezünk Égrenéző Tábort. Nagyon köszönjük, hogy velünk voltatok, és követtek minket!
Nagyszerű három év van mögöttünk, rengeteg élménnyel.
2022-ben a semmiből jött létre a keresztény-természettudományos tábor koncepciója, ilyen összeállítású tábor nincs más az országban! Nagyon izgalmas volt megálmodni a részleteket, és hálásak vagyunk Istennek, hogy a résztvevők visszajelzései alapján sokaknak sikerült valódi értéket adnunk a hat nap alatt. Köszönet illeti Horicsányi Attilát, aki társfőszervezőként rengeteget tett hozzá a koncepcióhoz és a megvalósításhoz egyaránt.
2023-ban lényegesen nagyobb résztvevői létszámmal és egy megújult szervezői csapattal álltunk neki a szervezésnek. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy az előző év tapasztalatai alapján mennyivel gördülékenyebben tudunk dolgozni, és tanulva a hibákból még színvonalasabb programokkal tudtunk készülni.
A 2024-es évben több visszatérő és néhány új, lelkes szervezővel készültünk a táborra. Személyesen is nagyon hálás vagyok ezért a csapatért, nagyon jó volt veletek együtt dolgozni! A diákok között is sok volt már az ismerős arc. Köszönjük szépen a bizalmat
Rengeteget tapasztalattal lettünk gazdagabbak ez alatt a három tábor alatt, de hosszas gondolkodás után arra jutottunk, hogy idén másfelé kell tartalékolnunk az erőforrásaikat, nem tudunk ismét belevágni a szervezésbe.
Ha van kedvetek, nézzetek bele még egyszer az elmúlt években készült fotókba!
2022. 👉 https://photos.app.goo.gl/5XqhWYN1kptMAoCP9
2023. 👉 https://photos.app.goo.gl/eyxzeWDen5TiWeYW9
2024. 👉 https://photos.app.goo.gl/tXtFscMqaWYanS7M7
Minden jót, sikeres tanévzárást és tartalmas nyarat kívánunk!
A Égrenéző főszervezői
Boglárka és Tamás
164 new items added to shared album