Source Memory - Beke Bori

Source Memory - Beke Bori A Source Memory Meditáció szelíd módszerével rálátunk elakadásaink forására és feloldjuk,

13/12/2024

A kétezres évek elején történt, hogy Keszthely-Kertvárosban össznépi dzsembori zajlott. Hogy milyen fesztivál volt, nem tudom már, a lényeg: sztárvendégnek Delhusa Gjont hívták. Előzenekarnak meg egy feltörekvő, ifjú helyi énekesnőt, aki akkor még gimnazista volt, de sorra nyerte az énekversenyeket. Ez voltam én.

A terv szerint 15 percet (3-4 dalt) énekeltem volna, ám érkezett a hír, hogy "Gjoni" késik. Mintegy másfél órát. Jött a szervező, hogy "tartsd a frontot". Volt nálam vagy 3 cd, zenei alapokkal (akkoriban még így ment), és letoltam életem első másfél órás koncertjét. Ingyen persze, mert hát nekem az volt A lehetőség. Ekkorra megérkezett "Gjoni", és a fáradtságtól a színpadról szinte lebukfencező tinilánynak kezet nyújtva annyit mondott: "Delhusa Gjon". Én erre azt válaszoltam, hogy "Tényleg?!", és otthagytam a francba. Zsigerből undorodtam attól az embertől, akiben annyi tisztelet nincs a közönsége iránt, hogy időben megérkezzen a saját koncertjére, és ha már késett, legalább egy bocsánat/köszönöm kiessen a száján, az őt a botránytól megmentő művész felé.

Azóta megtudtam, hogy a tenyérbemászó vigyora valószínűleg nem annak a ténynek szólt, hogy szórakoztattam, ezáltal ott tartottam a rá várakozó százakat, és ezáltal nem lett botrány abból, hogy nem érkezett meg, hanem hogy tinilány voltam... Ugyanis pár évvel később, amikor "Gjoni" 59 éves volt, megismerkedett egy 15 éves gyereklánnyal. A kapcsolat azóta is tart, immár 12 éve. Mondhatjuk, hogy a korkülönbség nem számít, de abban ugye megegyezhetünk, hogy egy 15 éves kislány és egy 59 éves bácsi "szerelme" beteges?

Ezek az esetek beleillenek a mostani botrány által kirajzolódó, fejletlen személyiségprofilba.

Delhusa "Gjoni" súlyosan nárcisztikus személyiség. Utálom, hogy lejáratták ezt a szót, mert amikor fontos lenne, már nincs súlya. Pedig jól leírja a mi "Gjoni"-nkat, aki úgy sztárkodta végig az életét, hogy szakmailag értékelhető, művészeti teljesítményt sosem tudott felmutatni. Legnagyobb slágerét, a Nika se perimenot is egy Manolisz Miciasz nevű, görög művész hat évvel korábbi dala "ihlette" (gyakorlatilag ugyanaz a dallam).

Órákat késik a fellépéséről (ahova egy órával korábban illik megérkezni ez a szerződésben is benne foglaltatik), fiatal, kiforratlan személyiségű lányokra ugrik, és arra hivatkozik, hogy neki több joga van, mint neked, kedves Olvasó. Lejárt igazolványt lobogtat, és súlyos személyiségzavarosként "baleseti helyszínelő"-nek nevezi magát.

Ne hasonlítsuk őt Kern Andráshoz, mert bár Kern András parkolása is bicskanyitogató, ő legalább nem arcoskodott közterületisekkel, nem lobogtatott lejárt igazolványokat, "csak" megállt ott, ahol tilos. Ő sem értette, hogy ez miért baj, ami szintén kérdéseket vet fel, de attól messze van, amit Delhusa művelt. Arról nem is beszélve, hogy kettejük közül az egyik egy Kossuth-díjas színművész, a másik meg egy "csibehúsra" gerjedő, vén kujon.

Ezt az embert egyszer s mindenkorra ki kéne vetnie magából a médiának, nem etetni a nárcizmusát. Ő azt is élvezi, hogy most "bántják", hiszen az áldozatszerep is roppant finom üzemanyag számára. Gjoni bácsi azonban folyik a csapból, hiszen a piaci alapon megélni kénytelen, kereskedelmi médiumok, amelyek között pont olyan feltételekkel indulnak a tényfeltáró cikkeket (is) közlő, magukat komoly hírforrásoknak láttatni vágyó portálok, mint a legócskább bulvároldalak, a hirdetőikből élnek. Akik pedig annak alapján fizetnek, hányan kattintanak a cikkekre. Márpedig Delhusa Gjonra sokan kattintanak. Igaz, hogy érdemi, új információt nem tartalmaznak ezek a cikkek, csak egy futóbolond pattogását járják körül, de az emberek csámcsogják.

Boldogabb társadalmakban, szerencsésebb korokban ez az eset nem hír lenne, hanem egy orvosi karton a pszichiátrián, ahova minimum megfigyelésre bevinnék ezt az alakot. Ahogyan az ő és Fanni asszony "szerelmi története" sem meghatódott műsorvezetők picsogásaként kerülne a vasárnapi ebéd elé, vagy a szerda reggeli kávéba, cukor helyetti negédeskedésül, hanem maximum oktatóanyagként szolgálna fiatal lányoknak, elrettentésül. De a mai kor és a mai társadalom már csak ilyen: valódi művészek is csak akkor kerülnek a fősodratú médiába, ha rossz helyre parkolnak, művészek helyett pedig öntetszelgő, indokolatlan jogosultságérzéssel és nagyzási mániával rendelkező, felfújt hólyagokat mutogatnak. Igen, én meg 40 évesen boomerkedem. Ha már a boomerek tapsolnak az értékválságnak (tisztelet a szintén szenvedő kivételnek).

Bálint Natália – Oszd meg bátran!
(A cikk másolásához, részben vagy egészben, sajtóban vagy közösségi médiában történő idézéséhez semmilyen formában, még forrásmegjelöléssel sem járulok hozzá.)

31/12/2022

2022. december 31.

Szelíden búcsúzunk az Unikornis Csillagnemzetség teremtő inspirációjával áthatott 2022-es évtől, de a szívünkben tovább őrizzük és már életre keltett tanításokként visszük tovább azokat a csodálatos szellemi kincseket, amiket kaptunk. Az elültetett álommagok pedig tovább növekednek majd és szelíden a megvalósulás felé nyújtóznak.
Ahogy minden évben ilyenkor a Szilveszter kapujában érdemes még kicsit visszatekintenünk az elmúlt évre, sőt évekre és megfogalmazni mindazt, amit szeretnénk hátrahagyni, elengedni és végleg letenni, hogy már ne vigyük magunkkal észrevétlenül a következő évünkbe.
Majd pedig ebből a kapuból küldjük ki az újabb teremtő álmainkat, tudva és tudatosítva, hogy az Akasha Krónikák szerint a 2023-as évet az Angyalok Csillagnemzetségének szellemi jelenléte hatja majd át, amelyhez egy ponton becsatlakozik a Medve Csillagnemzetség inspirációja is, elsősorban az Isteni Törvény és az Isteni Akarat üzeneteivel.

S közben kérjük a Csillagnemzetségek Galaktikus Küldöttségét és a bennünket vezérlő Mesteri jelenlétet, hogy áldják meg a 2023-as évet is, illetve készítsék elő a számunkra már elküldött égi üzenetek fénycsomagjait, hogy ha elérkezik az idő, képesek legyünk meghallani, befogadni és életté tenni szellemi utunk és sorsunk ajándékait a még mélyebb testi és lelki gyógyulásunk és szellemi ébredésünk érdekében!

Fogadjátok szeretettel a mai nap mottójaként az alábbi verset, amelyet az Újjászületés Imájának éreztünk, amire bizonyára sokunknak szüksége van az elmúlt igen nehéz évek után:


Micsoda Utazás – avagy az Újjászületés Imája


Mennyi kalandba merültünk már,
hányféle járatlan égi s földi úton tágultunk
a lelkünkben kibomló varázslattal teli kapuvá!
Hányszor lettünk menedék,
az utolsó kapaszkodó s remény!
Hányszor nőttünk túl létünk
törékeny kicsinységének képzetén,
amikor kérdés nélküli odaszánással
követtük a hangot, s a láthatatlanba írt térrajzot…
De ma, kérlek, segíts új színnel, új fénnyel ragyogni!


Mennyi ölelés, ismerős szempár,
mennyi örömben izzó valódiság,
mennyi szenvedélyben ragyogás!
S mennyi csalódás, fájó szívbe szakadt
néma könnypatakká duzzadt dermedt magány!
Mennyi szép álmokból mélybe zuhanás,
s azután megint új reménnyel
egymásban hazatalálás!
Mennyi mélytüzű összekapaszkodás,
egymásba vetített Istenélményre várás…
De ma, kérlek, segíts új szívvel, új fénnyel ragyogni!


Hányféle ismeretlen csillagvilág igézete
hajtott mindig több lenni önmagunknál,
s szüntelenül tágítani a horizontot kívül és belül!
Hányféle titkokkal teli varázslatként ható
Mennyei boltozat hívott
szellemi hegycsúcsokat meghódítani!
S olykor milyen tengermély sebeket szakított fel
a kitakart igazság mélyre temetett emléke.
S mégis milyen jó volt ezredévek önbántó kínjait
az eláradt végtelen Kegyelembe oldani!
Micsoda bizonyosság hallani, tudni és járni
az Isteni Sorsot, még ha olykor százfelé
tépázza is az élet a már magunkénak hitt,
megharcolt kincseket!
S közben tudni belül, hogy számunkra
másfelé nem vezet út.
S ez az Út a csillagokból indult,
s majdan a szívünk kapuján át újra oda húz.
De ma, kérlek, segíts új hittel,
új fénnyel ragyogni,
s Templomunk menedékébe térve
önmagunk Isteni teljességében megpihenni.
S beleoldódni a Teremtő ölelő karjaiba,
hálát adva az Élet nevű utazásért,
mely a növekedésre ennyiféle
tapasztalást adott…

Czeizel Beatrix


Csodálatos, szeretetben és beteljesült álmokban bővelkedő, s az égi áldás fényjelét hordozó évet kívánunk minden Fénytestvérünknek a bolygón!

Szeretettel
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: Takaki, köszönet a művésznek!

22/12/2022

Szerettük volna egy kis erőt adó meglepetéssel gazdagítani a 2020-as év Húsvéti ünnepének közös fényterét, így erre a jeles alkalomra elkészült a legújabb vi...

19/06/2022

Már tavaly nyáron is tarkítottuk a hétköznapjainkat azzal, hogy délután, miután mindenki végzett a maga dolgával, elmentünk valamelyik közeli vízpartra csobbanni, sup-ozni, én sokszor csak nézni ki a fejemből, vagy olvasni - mikor mit.
Általában magunk mellé pattintottunk pár cimborát és uccu. Sötétedésig ott voltunk, elámultunk a naplementén, majd hazajöttünk. Így a hétvégi zsúfolt partokra már nem (olyan gyakran) vágytunk, szombat-vasárnap aki akart, alhatott sokáig (mindenki) és inkább másféle programokat csináltunk.
Idén is ezt tesszük.

Így az egyéni folyamatvezetésekre elsősorban hétvégére tudok időpontot adni.

Várlak szeretettel, hogy a source memory healing, a jelenleg is tanult családállítás elemei, gyógyító történetek segítségével
elakadásaid, ismétlődő mintáid kibogozásában, feloldásában támogatást adjak.



Cím

Ürmös Utca 30
Érd

Telefonszám

+36704237027

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Source Memory - Beke Bori új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Source Memory - Beke Bori számára:

Parancsikonok

Megosztás