29/09/2026
DEFEND US IN OUR STRUGGLE…
A Sermon in St Michael’s Church, Cluj by RIchárd Korzenszky OSB
29 September 2013
“Which is the right path?” someone once asked a monk.
He replied simply: “The one that leads upwards.”
Anyone who has taken the trouble to climb a mountain knows that the ascent always demands effort. “It is not the mountain we have to conquer, but ourselves,” say those who have reached the summits.
There is no life without struggle. Some would say that one of the most fundamental laws of life is the struggle for survival. The weaker is destroyed by the stronger. The weak must perish for the sake of the strong.
Our world is governed by some strange laws. For many people, there is a magic word, a concept held almost more sacred than life itself: progress.
Bishop Áron Márton spoke of progress forty years ago:
“Our age is the age of technological advancement. (…) If those who labour for progress are not animated by the conviction that the human person, and the community of persons, is an absolute value to which everything else must be subordinated, then progress will become the work of cold technology; instead of liberating humanity, it will demean it.”
— From Áron Márton’s address prepared for the funeral of Sister Augusta Ichrik, 1973.
Today it should be clear to everyone: we live in a world of ever more perfect means, while the ends themselves become increasingly obscure. Human beings produce ever more sophisticated tools, and yet more and more people feel that they are no longer needed.
This so-called “progress” can demean human beings and make them vulnerable and dependent.
But it does not have to be this way.
We must struggle for a life that has meaning.
The path to a meaningful life leads upwards. And the path to a meaningful life always demands that we overcome ourselves.
Jesus says:
“If anyone wishes to come after me, let him take up his cross every day and follow me.”
And again:
“Whoever seeks to preserve his life will lose it, but whoever is willing to lose — to surrender — his life will find it.”
Saint Michael the Archangel, defend us in our struggle… And be our protection against the wickedness and snares of the devil.
Our world favours selfishness.
“Realise yourself — whatever the cost! Get everything for yourself, whatever it takes. Enjoy life: it is yours; do not concern yourself with anyone else!”
This is our world: a world of selfishness, of competition directed towards destroying one another.
And the result, as Maria Kopp has observed, is that
“societies have emerged which offer only very limited scope for the development of the human personality — of the independent, creative human being capable of shaping his or her environment — while favouring, almost on an industrial scale, the production of the ‘consumer’ human type.”
It is a modern paradox, she says, that the mature personality is not the ideal consumer. The ideal consumer is a person deprived of relationships and purpose, lonely and anxious.
The ideal of a consumer society is the infantile personality, characterised by distrust — even hostility — boredom, the pursuit of excitement for its own sake, violence and aggression as a way of relieving anxiety.
The person who has no long-term goals, who trusts no one, and who regards even relationships as consumer goods, is the easiest person to manipulate and influence.
It is entirely natural that human beings should desire happiness. In the Good News proclaimed by Jesus, the Beatitudes have a central place.
But the happiness proclaimed by Jesus is utterly different from the happiness this world has to offer.
This world offers us success, and our schools, too, try to prepare growing children for it.
To get ahead. To be successful. At any price.
Yet “getting ahead” may often be light-years away from what we call happiness.
For many people, getting ahead has become synonymous with possessing.
Acquire everything that can be acquired. Take the world into your possession. Enjoy everything that can be enjoyed now.
But the struggle for success demands an entirely different kind of effort, an entirely different kind of struggle, from the struggle for happiness.
To be happy is to sense and understand that I belong somewhere.
It means that I am not rootless.
It means that my life has meaning.
It means that I have horizons before me, that I am not imprisoned within the narrow confines of the present moment.
When a person climbs a mountain, there are times when it seems that the struggle will never end.
But as the summit draws nearer, hope grows stronger within: I will make it. I will reach the top. And from the summit, the heavens will open above me.
So what are the things we must struggle for in this world?
We must struggle to remain what God created us to be.
God created the human person male and female.
We must struggle not merely for our survival, but also for the freedom to remain who we are.
We live in a world in which some of the most essential values are treated as though they did not exist, and in which society often thinks that material prosperity can replace everything, that everything can be compensated for, everything substituted.
But nothing can replace the love of a father and a mother.
Nothing can replace the experience of a child growing up in circumstances where he or she can know: I have a mother. I have a father. They love one another.
Nothing can replace the brotherhood and sisterhood experienced within a family — my younger brother, my elder brother, my younger sister, my elder sister…
The most eloquent speaker in the world may speak of fraternity, but those words cannot substitute for the experience of reconciliation with my brother or sister, or for the experience of sharing with them what is mine.
Nothing can replace friendship — not even the most sophisticated computer.
Nothing can replace that human community in which we do not merely know about one another, but actually sense one another: when a glance, a smile, a movement of the hand tells us what another person means or desires.
The realm of knowledge continues to expand, and anyone can now have access at any moment to the most up-to-date information.
Yet nothing can replace direct contact with the created world, with nature — that experience in which I discover that I am part of this created world: I who was born and will die; I who was formed from dust and will return to dust.
We must struggle for our identity, and for our belonging to a cultural community.
The world of money, which extends its power across the entire globe, has no interest in human beings becoming independent, self-reliant, thinking persons, strengthened by their belonging to a community.
The desirable human being is not the independent, self-governing person, but the one who consumes and buys without thinking — the person through whom a small capitalist elite can continue to grow richer.
We must struggle for our roots.
We must struggle so that foreign powers do not cause us to forget who we are.
“To erase the past completely” was the programme of communist ideology.
But it is equally in the interest of what might be called the “age of the economy” today that people should become rootless, homeless, without a deep sense of belonging.
We live in a world in which technological development seems to bring people ever closer together, while at the same time we discover that we are growing further and further apart.
Jesus wanted something else.
He came that we might have life — life in abundance.
He came to draw together those who had been separated from one another.
He came to make us all citizens of the Kingdom of God, whose defining marks are justice, peace and joy.
Defend Us in Our Struggles
We must struggle for justice.
Joseph Ratzinger, the future Pope Benedict, put it this way:
“Truth is not the product of politics — of the majority — but precedes it. It is not practice that creates truth; rather, truth makes right practice possible. Politics is truly just, and serves freedom, when it serves those values which reason is capable of recognising.”
So we must struggle for truth in its purity, and for justice.
Help us to make it possible for people to experience greater justice where they live.
Help us to have the courage — and the freedom — to be ourselves.
Help us to become what we are called: Christ’s own, Christians.
Help us to become instruments of peace.
Where hatred reigns, let us bring love.
Where there is division, let us bring fraternity.
Where families, communities and friendships are falling apart, let us become workers for unity.
Help us to rejoice with a pure and undivided heart.
Help us not to become trapped in the present moment, but to give us the strength and perseverance to wait.
For the purest joy is always preceded by waiting — by an Advent.
Help us to bring fraternity into this world so marked by hostility and hatred, by the desire to destroy and subjugate one another.
The whole of creation waits in eager longing for the revealing of the children of God.
If only we could walk always in the freedom of God’s children, our hearts lifted on wings, along the path of God’s commandments!
If only the vision of a new heaven and a new earth were alive within us!
I know — we all know — that each of us must fight our own battle in our own place.
Life is filled with struggle.
And throughout our lives we are filled with uncertainty.
Even when we have come to know Jesus, who calls each one of us and speaks to each of us, we still hear him saying what he once said to the apostles struggling against the storm:
“Why are you afraid, you of little faith?”
Will we have a future?
In his great poem The Tragedy of Man, Ádám asks these questions:
“Is this narrow span of existence all that is mine?
Will my race one day advance?
And is there a reward for the noble heart?”
Let us dare to believe in the word of Jesus, spoken to every one of us:
Come!
We who have gathered here today in this beautiful house of God, raised in honour of Saint Michael, ask for his intercession in our struggles.
May he defend us in our struggles.
And amid the temptations of the Evil One, may he be our protection.
With Dezső Keresztury, we can say with faith:
So often I have felt: it is the end;
they will kill me, I shall lose myself —
and always I survived.
So often I have felt: I shall disappear;
yet the sun rose once again,
and someone reached down for me.
Always some greater power
has prevailed over the wild beasts,
and I have found room within his palm.
— In Someone’s Palm
VÉDELMEZZ MINKET A KÜZDELEMBEN…
Ünnepi beszéd a kolozsvári Szent Mihály templomban
(2013. szeptember 29.)
Korzenszky Richárd OSB:
Melyik a helyes út? – kérdezték egy szerzetesatyától. Ő csak ennyit válszolt:– Amelyik fölfele vezet.
Aki vette már a fáradságot, hogy fölmenjen egy hegyre, tudja, a hegymenet mindig erőfeszítést kíván. Nem a hegyet kell legyőzni, hanem önmagunkat – mondják a hegycsúcsok meghódítói.
Küzdelem nélkül nincs élet. Vannak, akik szerint az élet legalapvetőbb törvényszerűségei közé tartozik a létért való küzdelem. A gyengébbet elpusztítja, aki erősebb. Pusztulnia kell a gyengének az erősebb érdekében.
A mi világunkat furcsa törvények jellemzik. Varázsszó, az életnél is szentebb fogalom sokak számára az, amit úgy hívnak: fejlődés.
A fejlődésről mondotta Márton Áron püspök negyven évvel ezelőtt: „A mi korunk, a technikai haladás kora. (…) Ha a haladás munkásait nem hatja át a meggyőződés, hogy a személy, és a személyek közössége abszolút érték, aminek mindent alá kell rendelni, akkor a haladás a rideg technika műve lesz, s nem felszabadítja, hanem lealacsonyítja az embert.”
(Márton Áronnak Ichrik Augusta szociális testvér temetésére elkészített beszédéből (1973.)
Ma már mindenki számára világos kell hogy legyen: Az egyre tökéletesebb eszközök világában élünk, s közben egyre homályosabbá válnak a célok. Egyre tökéletesebb eszközöket állít elő az ember, és egyre többen vannak, akik azt érzik, hogy nincsen szükség rájuk. Az ún. „fejlődés” lealacsonyítja, kiszolgáltatottá teszi az embert. De ennek nem kellene szükségképpen így lennie.
Meg kell küzdenünk az értelmes életért. Az értelmes élet útja fölfelé vezet. Az értelmes élet útja mindig megkívánja, hogy legyőzzük önmagunkat.
Jézus mondja: Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét minden nap és úgy kövessen engem. És: Aki meg akarja találni az életét, elveszíti, de aki kész arra, hogy elveszítse – odaszánja – az életét, az megtalálja azt.
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben… És: a sátán gonosz kísértéseiben légy oltalmunk.
Világunk az önzésnek kedvez. Valósítsd meg önmagad: bármi áron is! Szerezz meg magadnak mindent, kerüljön akármibe is. Élvezd az életet: az élet a tiéd, ne törődj senki mással!
Világunk, ez az önző, egymás elpusztítására irányuló versenyek világa. Ennek eredményeképpen „olyan társadalmak jöttek létre, amelyek csak nagyon korltozottan felelnek meg az emberi személyiség, az önálló, környezetet alakító, kreatív ember fejlődésének, sőt a ’fogyasztó’ embertípus szinte nagyipari előállításának kedveznek. Modern paradoxon, hogy az érett személyiség nem ideális fogyasztó, az ideális fogyasztó a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség, akinek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak, agresszivitás, mint szorongásoldás. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben manipulálható, befolyásolható.” (Kopp Mária)
Egészen természetes, hogy az ember szeretne boldog lenni. Jézus örömhírében a boldogság-mondásoknak központi szerepe van. De a Jézus által meghirdetett boldogság egészen más, mint az e-világ kínálta boldogság.
Boldogulást kínál ez a világ: erre próbálja felkészíteni az iskola is a felnövekvő gyermekeket. Boldogulni, sikeresnek lenni – bármi áron. De a boldogulás sokszor fényévnyi távolságra van attól, amit úgy hívunk, hogy boldogság.
Boldogulni: ez a fogalom sokak számára egyenlő a birtoklás fogalmával. Szerezz meg mindent, ami megszerezhető, kebelezd be a világot, élvezz mindent, amit most élvezni lehet. A boldogulás másfajta erőfeszítést, egészen más küzdelmet kíván, mint a boldogság.
Boldognak lenni annyi, mint megérezni és megérteni, hogy tartozom valahová. Azt jelenti, hogy nem vagyok gyökértelen. Azt jelenti, hogy van értelme az életemnek. Azt jelenti, hogy vannak távlataim, hogy nem zárulok be a pillanat börtönébe.
Amikor az ember a hegyre megy, sokszor úgy érzi, soha nem lesz vége a küzdelemnek. De ahogy közeledik a csúcshoz, úgy erősödik benne a remény, hogy fölérek, és a csúcsról kinyílik fölöttem az ég.
Mi mindennel kell megküzdenünk ebben a világban?
Meg kell küzdenünk azért, hogy megmaradhassunk annak, akinek teremtett az Isten. Az embert férfinak és nőnek teremtette: meg kell küzdenünk nem csak az életben maradásunkért, hanem azért is, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk. Olyan világban élünk, amelyben a leglényegesebb értékek nem léteznek, és úgy gondolkodik a társadalom, hogy anyagi jóléttel minden kiváltható, minden pótolható.
Nem pótolja semmi az édesapa és édesanya szeretetét, s azt, hogy egy gyermek olyan körülmények között nő fel, hogy megtapasztalhatja: nekem van édesanyám, van édesapám, akik szeretik egymást. Nem pótolhatja semmi a családban megtapasztalható testvéri közösséget, öcsémet, bátyámat, húgomat, nővéremet… Hiába beszél a legékesebben szóló a testvériségről annak, aki nem tapasztalta meg, mit jelent kibékülni a testvéremmel, és mit jelent, hogy megosztom vele azt, ami az enyém.
Nem pótolja semmi, a legtökéletesebb számítógép sem, a barátságot, azt a közösséget, amelyben nem csak tudunk egymásról, hanem érezzük is egymást: amikor egy szemvillanás, mosoly, kézmozdulat elárulja, mit akarunk.
Egyre bővül az ismeretek köre, bárki bármikor hozzájuthat a legkorszerűbb ismeretekhez. De nem pótolja semmi a teremtett világgal, a természettel való közvetlen kapcsolatot, ahol megtapasztalhatom, hogy része vagyok ennek a teremtett világnak, én, aki megszülettem és meghalok, aki porból vétettem és visszatérek a porba.
Meg kell küzdeni az önazonosságunkért, a kulturális közösségünkhöz való tartozásért. Az egész földgolyóra hatalmát kiterjesztő pénzvilágnak nem érdeke, hogy az ember önálló, független, gondolkodó lény legyen, akit erősít a közösségéhez való tartozás. Nem a független, önálló ember a kívánatos, hanem az, aki gondolkodás nélkül fogyasztó, vásárló, - akiből egy szűk tőkés réteg majd tovább gazdagodik.
Meg kell küzdenünk a gyökereinkért, azért, hogy ne felejtessék el velünk idegen hatalmak, hogy kik vagyunk. A múltat végképp eltörölni programja volt a kommunista ideológiának. De ugyanúgy érdeke a „gazdaság-kor”-nak nevezhető világnak ma is, hogy gyökértelenné, hontalanná váljanak az emberek.
Egy olyan világban élünk, amelyben az emberek a technikai fejlődés következtében egymáshoz látszólag közelebb kerülnek, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyre távolabb kerülünk egymástól.
Jézus mást akart. Azért jött, hogy életünk legyen, méghozzá bőségben. Azért jött, hogy az egymástól távol állókat egymáshoz közel hozza. Azért jött, hogy mindannyiunkat az Isten Országának polgáraivá tegyen, amelynek a legfőbb jellemzői az igazságosság, a béke és az öröm.
Védelmezz minket a küzdelmeinkben!
Küzdenünk kell az igazságosságért. Joseph Ratziner, a későbbi Benedek pápa fogalmaz így: „Az igazság nem a politikának (a többségnek) a produktuma, hanem megelőzi azt. Nem a gyakorlat teremti az igazságot, hanem az igazság teszi lehetővé a helyes gyakorlatot. A politika akkor igazi (igazságos) és szabadságot szolgáló, ha az értékeket szolgálja, melyeket az értelem fel tud mutatni.”
Küzdenünk kell tehát a tiszta igazságért, igazságosságért.
Segíts, hogy több igazságosságot tapasztalhassanak az emberek ott, ahol élnek. Segíts, hogy merjük és tudjuk vállalni önmagunkat! Segíts, hogy azok lehessünk, aminek mondanak minket: krisztusiak, keresztények!
Segíts, hogy a békesség eszközei legyünk. Hogy ahol a gyűlölet uralkodik, oda szeretetet vigyünk! Ahol a széthúzás, oda testvériséget vigyünk. Ahol szétesőben vannak a családok, a közösségek, a barátságok, ott az egység munkásai lehessünk!
Segíts, hogy tisztán tudjunk örülni. Segíts, hogy ne ragadjunk bele a pillanatokba, hanem legyen erőnk, kitartásunk ahhoz, hogy várni tudjunk. A legtisztább örömöt mindig várakozás, adventi időszak előzi meg.
Segíts, hogy testvériséget vihessünk ebbe az ellenségeskedéssel, gyülölködéssel, egymás elpusztítására, leigázására törekvő világba.
Ez az egész teremtett világ sóvárogva várja az Isten gyermekeinek megnyilvánulásait. Bárcsak az Isten gyermekeinek szabadságával, szárnyaló szívvel tudnánk járni mindig az Isten parancsainak útján! Bárcsak elevenen élne bennünk egy új égnek és új földnek a látomása!
Tudom, tudjuk jól, hogy mindannyiunknak a magunk helyén kell megvívnunk a magunk harcát. Küzdelemmel van tele az élet.
Bizonytalansággal vagyunk tele egész életünkben. Még akkor is, ha megismertük a mindannyiunkat meghívó és megszólító Jézust, aki ma is azt mondja nekünk is, amit a szélviharral küzdő apostoloknak: Mit féltek, kicsinyhitűek?
Lesz-e jövőnk? Madách nagy költeményében, Az ember tragédiájá-ban Ádám ezeket a kérdéseket teszi föl: E szűk határú lét-e mindenem? Megy-e előbbre majdan fajzatom? És: Van-e jutalma a nemes kebelnek?
Bátran higgyünk a mindnyájunkat megszólító jézusi szónak: Jöjj!
Mi, akik ma egybegyűltünk ebben a szép, Szent Mihály tiszteletére emeltetett Isten-házában, küzdelmeinkhez kérjük az ő közbenjárását: ő védelmezzen minket küzdelmeinkben, és a gonosz kísértései közepette ő legyen az oltalmunk.
Keresztury Dezsővel, hittel mondhatjuk:
Sokszor éreztem, vége van,
megölnek, elvesztem magam
s mindig tuléltem.
Sokszor éreztem, eltünök,
s a Nap mindujra kisütött,
valaki lenyúlt értem.
Mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom
s elfértem tenyerében. (Valaki tenyerében) See less
