01/06/2026
MA ESTE DAFKE KÖNYVOSZTÁS A BAMBIBAN!
Ma estére igazából nem terveztem könyvosztást, mert tudtam, hogy csak kora délután jövök meg Pestre, éppen csak arra lesz elég az idő, hogy összeállítsam azoknak a könyveknek a listáját, amelyeket majd második eljövetelemkor, június 17-én este ki akarok osztani. De az első csomag elkészülte után úgy gondoltam, felrakom azt ide. Hátha lesznek néhányan, akik valamit kipécéznek belőle, annyival is előrébb vagyunk, és annyival is többet tudok osztani június 17-én.
Szóval itt van most egy bőröndnyi könyv (lista és PDF-ek kommentben). Ha valaki még délután 5-ig megtalálja ezt a posztot és megtetszik neki belőle valamelyik könyv, és 6 és fél 7 között el tud jönni érte a Bambiba, akkor írjon a [email protected] címre (NE IDE KOMMENTBEN!), és akkor elviszem neki. De jöjjön el érte! 5 után nem sokkal írok körlevelet azoknak, akik bármit is kértek, hogy mi jutott nekik.
Aztán június 17. előtt pár nappal majd új listát rakok fel a 17-én este 6 és fél 7 között osztandó könyvekről. Figyeljétek a FB-t!
A mai könyvosztáson ilyen kérdéseket tettek fel: mivel tartoznak az ajándék könyvekért? ezeket én magam veszem meg a saját pénzemen? miért ajándékozom el?
Jó kérdések, tisztázzuk egyszer.
Ahogy a sokat éhező gyermekekből olykor nagy gourmandok lesznek, úgy én is meg tudom becsülni a jó könyv, pontosabban a pont jókor kéznél levő jó könyv értékét. Diákkoromban a kurrens nyugati szakirodalom valami elérhetetlen jav volt. Egy-két nagyon divatos könyv még bekerült ugyan a MTAK vagy az ELTE könyvtárába, de azok is évekig hevertek docensek és professzorok kikölcsönzésében. Ha pedig szakirodalmat olvasva a jegyzetekben találtál izgalmas címeket, az szinte biztos, hogy nem volt meg magyar könyvtárban. Időről időre ki lehetett menni Nyugatra és egy havi fizetésért megvenni egy-egy kortárs szakkönyvet, amit aztán az egész baráti kör kézről kézre adott. Nagy események voltak ezek, nagy liturgiák. De a szakkönyvet normális esetben nem kultuszkönyvként kell olvasni.
Berlinbe költözve a legnagyobb ajándék számomra a Staatsbibliothek volt, ahol minden kurrens szakirodalmat azonnal beszereznek és ki is kölcsönöznek. Ilyet még nem láttam. Ha megkérdezik, miért Berlin az otthonom, arra két válaszom van: mert ott adózom, és mert ott használhatom a Staatsbibliotheket. Itt éreztem meg, mit jelent instant módon hozzáférni a világ kurrens tudásához a magam szakmájában.
Amikor utazásszervező lettem, a kikölcsönzött könyvekből az adott útra vonatkozó részleteket jegyzeteltem, vagy időhiányban fotóztam ki. Aztán jött a Covid és az utazások redőnye. Ekkor álltam át valós utak híján Zoom-előadásokra: az itáliai reneszánsz művészete, Normandia-Bretagne középkori művészete, mindaz, amit a http://talks.wangfolyo.com oldalon felkínálok. Ekkortól úgy kölcsönöztem, eleinte főleg albumokat, hogy a teljes könyvet beszkenneltem, illusztrációs anyagnak. Aztán a könyvtári nyitvatartások is akadozni kezdtek, s akkor ébredtem rá: csak arra számíthatok, ami kéznél van, a hordozható HD-men. Szisztematikusan kezdtem könyveket szkennelni, az előadások, majd később az utak céljára.
Egy könyvet tíz-tizenöt óra elolvasni, a legjobb esetben. Beszkennelni még plusz két óra, s akkor mindig kéznél lesz. Hát nem megéri?
És aztán a világ újra megnyílt, s vele a könyvesboltok is. És már ugyanezzel az ismeretátadó céllal kezdtem újra könyveket vásárolni is, pontosan tudva, mint jó háziasszony a hentesnél, hogy melyik könyvből mit fogok készíteni, előadást, blogposztot, vezetést. És azt is, hogy ezeket a könyveket is be kell szkennelnem, hiszen egy ilyen örökmozgó életformában különben soha nem férnék hozzájuk, így viszont bárhol vagyok, tudom olvasni és illusztrációnak használni őket. A mindig velem lévő HD-men kb. ötvenezer könyvet hordozok magammal.
A 20. század egyik – ha nem a – legnagyobb művészettörténésze, Aby Warburg gazdag hamburgi bankárcsalád sarja volt. Apjuk halálakor a bankokat átengedte bátyjának azzal a feltétellel, hogy az minden szükséges könyvet megvesz a számára. Én úgy érzem, mintha egyben lennék a két Warburg fiú. Üzletemberként megkeresem a megélhetésre valót, majd megengedem a művészettörténésznek, hogy bármilyen neki szükséges könyvet megvegyen ebből.
Na de mi lesz a könyvvel, ha beszkennelték? a virággal, ha kiszívták a nektárját? Megtartani nem akarom – Umberto Eco írja abban a könyvben, amelyet én fordítottam ugyan, de mélységesen nem értek egyet a címével: „Ne gondolják, hogy megszabadulhatnak a könyvektől” (mármint a papírkönyvektől), hogy ha neki ajándék könyvet adnak, akkor még két eurót kér mellé polcköltségre –, de közben továbbra is nagyon szeretem őket, ahogy a kedvenc kutyája fölös szaporulatát is szereti az ember, és azt szeretné, ha minden kölyök jó helyre kerülne. A hasonlat azért is jó, mert ahogy a kölyköt is fiatal korban kell odaajándékozni, úgy a könyvet is addig kell elajándékozni, míg friss, és még mást is inspirál. A tíz-tizenöt éves könyvet már az antikvárium se veszi be. Elég sok hagyatéknál szakértettem a szoba közepére kihányt sok polcnyi könyv fölött, és a szívem szakadt meg, hogy nem tudtam semmivel biztatni az örökösöket. Miközben láttam, mit értek ezek a könyvek a maguk idejében, a polcra mint sírkamrába helyezéskor.
Éppen mert továbbra is szeretem a könyvet, azért fontos nekem, hogy jó kezekbe kerüljön. Olyan kezébe, aki még egyszer örül neki annyira, mint én örültem, amikor megvettem. Szerintem ennek a könyv is örül, de a szerzője biztosan. Ezért hirdetem meg őket és ölök bele árukon felül még plusz költséget, hogy hazahozzam őket Pestre és időről időre szétosszam őket a Bambi presszóban.
Aki pedig megkapja őket – s ez nagy kiváltság, mert egy-egy meghirdetett könyvre öten-tízen is pályáznak, pedig a beszkennelt elektronikus változata ott van minden hirdetés alatt, és mégis, papírfetisiszták – az azzal tartozik értük – hogy a kezdő kérdésre visszatérjek –, hogy ugyanúgy megbecsülje, lehetőleg el is olvassa, és igyekezzék jó helyet találni nekik, akár saját nagyra tartott könyvespolc-házioltárán (vannak ilyenek!), akár további örülő gazdánál, netán közkönyvtárban. „Laetus in pluteo liber non est”, nem boldog a könyv a polcon, hogy egy magam sercintette latin közmondással helyezzem fel a tutira a koronát.
