A Zentai Diáksegélyező Egyesület 1991-ben alakult meg 10 zentai polgár összefogásával a szabadkai Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület alapegységeként. Már a következő évben, 1992-ben önálló, politikamentes nonprofit civil szervezetként lett bejegyezve Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület Zenta néven. 2001-ben nevet változtattunk, azóta Zentai Diáksegélyező Egyesület (röviditve ZENDE) néven működünk, ugyanazzal a céllal mint az előző években. Az elmúlt húsz év alatt 3500-4000 középiskolást és egyetemistát részesítettünk ösztöndíjban, jelenleg pedig forráshiány miatt szünetel az egyesület tevékenysége. Reményeink szerint a közeljövőben magánadományozók bevonásával tudjuk újraindítani a diákok támogatását. Minden évben pályázatot írunk ki ösztöndíjak odaítélésére délvidéki tanulók részére. A beérkezett kérelmek elbírálása elosztási szabályzat alapján történik egy ranglista felállításával. Az elosztási szabályzat több kritériumot tartalmaz, mint pl. tanulmányi előmenetel, család anyagi helyzete, család szociális helyzete. A ranglistán legtöbb pontot elért fiatalokat részesítjük ösztöndíjban, mindig annyit, amennyit a támogatásokból finanszírozni tudunk. A Zentai Diáksegélyező Egyesületnek ma 20 tagja van. Minden tag aktív, önkéntes munkájukkal járulnak hozzá az egyesület működéséhez. Az egyesület munkáját kizárólag a tagsága végzi minden anyagi juttatás nélkül. Az egyesület munkáját 18 éven keresztül támogatta a Zentai Önkormányzat, majd 2010 decemberében ezt megszüntették. Egyesületünknek nincs saját székháza. A Szociális Központ épületében tevékenykedünk megalakulásunk óta. Az irodánk berendezése kidobott, kapott bútorokból áll. Igazából a tagságot ez különösebben nem zavarja, hiszen mindig minden anyagi támogatást a fiatalok ösztöndíjazására fordítottunk, mivel ezzel a céllal alakultunk meg és dolgozunk. Szervezetünk két alkalommal kapta meg Zenta jubileumi emlékplakettjét a községért folytatott munkásságáért:
„Segíteni másokon annyit jelent, mint embernek maradni. Vállalni önként a segítségadást csak a legönzetlenebbek, legodaadóbbak és legsegítőkészebbek tudják. A Zentai Diáksegélyező Egyesület a tanuló ifjúság anyagi támogatásának igen nehéz feladatát vállalta magára. E nemes munkát csak az vállalhatja fel, aki szembe mer nézni a rendszeresen visszatérő félelemmel, mely talán havonként vagy még sűrűbben teszi próbára az egyesületet és tagjait: lesz-e holnap elég pénz, elég anyagi forrás, hogy e humánus összefogás igyekezete célt is érjen. Mert az a legnehezebb, ha közölni kell valakivel, sajnos nem tudunk adni, mert elfogyott a támogatás, s a jövő felé tekintő diáknak vissza kell fordulnia az úton, amelyen a szebb jövő reményében elindult. A Zentai Diáksegélyező Egyesület munkájának elismerése mindenekelőtt a város és minden polgárának főhajtása azok előtt, akik e humánus munkát végzik csendben odaadóan, alázattal és lelkiismerettel. Büszkék vagyunk rájuk.”