Délibáb MME Zenta

Délibáb MME Zenta A Délibáb MME Zenta több mint huszonöt esztendeje létező és működő csoport, ahol a népzenei hagyaték ápolása, és a népi szokások felelevenítése zajlik.

A DÉLIBÁB MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BEMUTATÁSA


Egyesületünk 1992-ben alakult meg. Csoportunk jelen pillanatban 24 tagot számlál. Egyesületünket 7 tagú citerazenekar és vegyes kórus alkotja. Fellépéseink alkalmával a citerazenakar és a kórus mindig együtt lép fel. Hagyományőrző csoport vagyunk. Célunk hagyományaink megőrzése, ápolása, megismertetése és továbbadása úgy itthon mint külföldön. Művészeti vezetőnk Recskó Szabolcs, csoportvezetőnk pedig Bilicki Anna. Eddigi működésünk során számos fellépésen vettünk részt úgy itthon mint külföldön – többnyire szép eredményeket értünk el amivel öregbítettük Zenta városunk hírnevét. Minden meghívásnak, felkérésnek lehetőségeinkhez mérten eleget tettünk és teszünk. A 23 év alatt számos fellépésen vettünk részt szeretett városunkban. Magyarországon is többször szerepeltünk: Budapesten, Kecskeméten, Gödöllőn, Csorváson, Kecelen, Hódmezővásárhelyen, Mórahalmon, Deszken, Csátalján, Debrecenben, Százhalombattán, Nyíradonyban, Törökszentmiklóson, Vámospércsen stb. Mindenhol igyekeztünk színvonalas műsort nyújtani.
1993-tól minden évben részt vettünk a Durindó Népzenei fesztiválon, ahol többnyire szép eredményeket értünk el. Például 2004-ben, 2005-ben valamint 2007-ben az első helyezettek között voltunk és így a Durindó Gálaműsorára javasoltak minket.
1995-ben Magyarországon – Bugyin a Nemzetközi minősítési versenyen csoportunk arany fokozatot ért el.
1998-ban a Vass Lajos elnevezésű rendezvényen kiváló arany fokozatot kaptunk, így eljutottunk Budapestre a Kárpát-medencei találkozóra.
2001-ben Oromhegyesen a Gazdag Ág vetélkedőn első díjat kaptunk, így a budapesti polgármester úr jutalmul meghívta csoportunkat Budapestre. 2004-ben Szolnokon csoportunk a Magyar Zászló-érdemrendet kapta meg, és hozta el. Csorváson 2004-ben és 2005-ben második helyezéssel, 2006-ban és 2008-ban első helyezéssel tért haza.
2006-ban a KÓTA minősítési versenyen kiváló fokozatot 2008-ban és 2011-ben pedig országos arany fokozatot kaptunk.
2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is részt vettünk Bulgáriában a BALKAN-FOLK-FEST-en. Több mint 10 éve minden évben részt veszünk a Nemzetközi Betlehemes találkozón Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen.
2014-ben Szlovákiában, Péderben vendégszerepeltünk.
2007-től csoportunk tagja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek is. A csoport nagyon szeret népzenei fesztiválokon részt venni, mert ezeknek a találkozóknak a célja, hogy az egyesületek tagjai ismerkedjenek, barátkozzanak, kicseréljék tapasztalataikat. Mivel egységben van az erő, a fő cél a magyar népdalok továbbadása és ezáltal a néphagyományok megőrzése, mert mint ahogy Kodály Zoltán mondta: "Akik egyszer együtt énekelnek, sohasem felejtik el egymást."

29/12/2025
Dallamok határok nélkül A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából (2025. 06. 04.) a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület v...
26/12/2025

Dallamok határok nélkül
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából (2025. 06. 04.) a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vendégül látta a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskart.
A közös éneklés és együttlét ismét bebizonyította, hogy a zene hidat épít határokon innen és túl.
Ezúton is köszönjük a program megvalósításához nyújtott támogatást
a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsnak.

Address

Zenta
24400

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Délibáb MME Zenta posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Shortcuts

Share