Etnolife

Etnolife www.etnolife.org Egyesületünk tulajdonát képező Róka-tanya, mint jegyzett műemlék a XX. Značajni projekti
Održivi razvoj mikroregiona Ludaš-Kireš. IPA projects

ETNOLIFE
Az Etnolife hagyományőrző civil szervezet alapvető célja, népi kultúránk tárgyi és szellemi értékeinek feltárása, ápolása és bemutatása. Környezeti nevelés, hagyományápolás, tanulmányi kirándulások és nyári táborok szervezése valamint a falusi turizmus fejlesztése sorolható legfőbb tevékenységi formáink közé. század első évtizedeinek tárgyegyüttesét, a ludasi parasztgazdaságok eszköztárá

t és épületeit mutatja be. A szomszédságában található Szalma tanya, vendégházként működik ahol a parasztgazdaság tulajdonosa turisztikai szolgáltatást is biztosít az odalátogatóknak. Mindkét tanya a Ludasi-tó keleti partján fekszik, ahonnan jól belátható az egyedi szépségű, védett mocsárvilág. Legfőbb célunk a Ludasi tájház kialakítása és annak működtetése, valamint a néprajzi gyűjtemény megfelelő elhelyezése, ápolása és védelme. A környéken fellelhető használati eszközök dokumentálása, megmentése és felvásárlása. A Ludasi-tóval kapcsolatos használati eszközökre fektetünk nagyobb hangsúlyt. A létrehozott közgyűjtemény célja hogy a még fellelhető eszközöket megőrizzük bemutassuk megmentve őket ily módon a biztos pusztulástól. A tájház gondozása mellett hagyományápolással, környezeti neveléssel, nyári táborok rendezvények szervezésével is foglalkozunk. A tanya tágas udvarán felállított sátrakban a nyári vakáció idején hetente 30 - 40 fiatal táborozik, ahol hideg és meleg vizes zuhanyzók valamint sportpályák állnak rendelkezésükre. A Róka – tanyán nincs hálózatos villanyvezeték, az energiát és a melegvizet napelemek segitségével biztosítjuk jó peldaként szolgálva miként lehet környezetkímélő módon hasznosítani a megujuló energiaforrásokat. A tanya a Ludas-i természetvédelmi területen fekszik ezért az odalátogatók megismerkedhetnek a tó élővilágával és a természeti értékek megőrzésének gondjaival. Egyesületünk propagálja a tanyasi- és a zöld turizmus kiaknázatlan lehetőségeit mint a fenntarthatóság egyik bevált modelljét. Egy olyan hálózat kiépítését tervezzük a régióban, mely vállalná a hasonló szándékú és tartalmú tanyák bemutatását, népszerűsítését. Udruženje je osnovano 2001 godine sa osnovnim ciljem da se kroz ovaj oblik udruživanja izvrši, negovanje narodnih običaja, sačuvanje tradicionalnog načina života na vojvođanskim salašima, sačuvanje prirodnog načina života, ekološka edukacija mladih kao i sačuvanje i negovanje izvorne narodne kulture, razvoj i unapredjenje seoskog i eko turizma
Programska orijentacija
Negovanje i prikaz tradicionalnog načina života na selu i po salašima Vojvodine
Zaštita prirodnih i kulturno – istorijskih vrednosti u okolini Ludaškog jezera
Propagira mogućnosti povratka ljudi na salaše uz korišćenje alternativnih izvora energije
Propagira rad na očuvanju i obnovi starih seoskih građevina
Propagira i prikazuje strare običaje proizvodnja i pripremanje zdrave hrane
Razvoj seoskog -, salašarskog-, eko-, i gastro turizma
Propagira i razvija oživljavanje starih zanata
Ekološka edukacija mladih
Aktivnost
Organizuje letnje kampove za decu na salašu
Organizuje izlete za decu
Organizuje radionice, igraonice za decu i odrasle
Organizuje vannastavni oblik pedagoškog rada sa učenicima i studentima
Organizuje projekte edukativnog i istraživačkog karaktera iz oblasti zaštite kulturnog nasleđa
Organizuje, samostalno ili u saradnji sa drugim organizacijama stručne skupove, seminare, savetovanja i druge oblike stručnog obrazovanja iz ove oblasti
Vrši adaptaciju, rekonstrukciju i revitalizaciju zaštićenog salaša „ROKA“ kao nepokretno kulturno dobro koji se nalazi u drugoj zoni zaštite Specijalnog rezervata prirode Ludaško jezero
Formira, čuva i održava ETNO kuću na salašu ROKA
Neguje gastronomsku tradiciju u regionu oko Ludaškog jezera
Formira genetski fond tradicionalnil (starih) rasa domaćih životinja
Saradnja
Sarađuje sa strukovnim institucijama i ustanovama kao sa NVO organizacijama kao i sa pojedincima koji se bave problematikom zaštite građevinske baštine. Nezaobilazni saradnici su nam škole, lokalni organi uprave i preduzeća i razni donatori. Zajednički projekat sa DE Rihard Čornai iz Subptice. Projekat finansiran od strane Regionalnog centra za zaštitu životne sredine (REC). Solarna energija primena i mogućnosti korišćenja IPA projekti. The Association was founded in 2001 with the main objective that through this type of association realize the fostering of folk customs, preservation of traditional ways of life on farms in Vojvodina, preservation of natural lifestyle, environmental education of youth, fostering and preserving the original traditional folk culture, development and improvement of rural and eco-tourism. Programme orientation
• Fostering and presenting traditional lifestyles in rural areas and farms in Vojvodina
• Protection of natural and cultural - historical values around the Lake Ludas
• Promotion of the possibility to return to the farms by using alternative energy sources
• Popularization of the conservation and restoration of old rural buildings
• Promotion and presentation of old production customs and preparation of healthy food
• Development of rural -, farm-, eco-, and gastro tourism
• Popularization and development of the revival of the old crafts
• Ecological education of young

Activity
• Organizes summer camps for children on the farm
• Organizes excursions for children
• Organizes workshops, playhouses for children and adults
• Organizes extracurricular form of pedagogical work with pupils and students
• Organizes projects of educational and research character in the field of protection of cultural heritage
• Organizes, alone or in cooperation with other organizations, professional meetings, seminars, conferences and other forms of professional education in this area
• Conducts renovation, reconstruction and revitalization of the protected “ROKA” Farm, as immovable cultural property situated in the second zone of protection of the Special Nature Reserve Lake Ludas
• Establishes, maintains and preserves the ETNO house on the ROKA Farm
• Fosters gastronomic tradition in the region around Lake Ludas
• Creates genetic stock of traditional (old) breeds of domestic animals
Cooperation
Cooperate with professional institutions, NGO organizations and individuals that deal with the protection of architectural heritage. Our unavoidable associates are schools, local government and companies, and various donors. Significant projects
• Sustainable development of the Ludaš-Kireš micro-region. A joint project with EA Richard Csornai from Subotica. Project funded by the Regional Environmental Center (REC). Implementation and possible use of solar energy.

Address

Subotica
24000

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Etnolife posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Etnolife:

Share