Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete

Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete Egyesületünk 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy összefogja a pódiumművészet terén tehetséges vajdasági magyar fiatalokat válnak belőlük). században.

Egyesületünk 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy összefogja a pódiumművészet terén tehetséges vajdasági magyar fiatalokat és fejlessze azok versmondó kultúráját hozzáértő magyarországi és vajdasági szakemberek segítségével. Szervezetünk számos vajdasági elődöntőjét tartotta meg a különböző nagy nemzeti versmondó versenyeknek, mint például a József Attila és Ratkó József versenynek, az Anyám Fekete Rózsának, a Falusi Krónikának… – különböző magyarországi országos szervezetekkel és intézményekkel való együttműködésben (Magyar Művelődési Intézet, Magyar Versmondók Egyesülete…). Ünnepi gálaműsorokat és alkalmi műsorokat szervezett szintén számos alkalommal. A vajdasági elődöntőkről továbbjutott versenyzők csoportos utazásait megszervezte, és a táborokban készült színpadi produkciót tájoltatását végezte – mint például A Legyek Ura című előadásét a Forrás Színházzal koprodukcióban, 35 alkalommal mutatta be itthon és Magyarországon. Rendezvényei alkalmával igyekezett nyitni, nemcsak a határokat illetően, de a különböző előadóművész- és tanáregyéniségek felé is, annak érdekében, hogy a célcsoportja körébe tartozó leendő értelmiségi fiatalok minél több pozitív példát lássanak, minél gazdagabb élményeket vigyenek magukkal – és a különböző célcsoportok felé is. Ezért hívta meg előadóként többek között a Vajdaságból Kovács Frigyes vagy Kalmár Zsuzsa színművészt, Bori Viktor és Hajós Zsuzsa színész-drámatanárt Budapestről, Gál Tamás színművészt Szlovákiából; ugyanakkor csatlakozott a szellemileg sérült magyar gyerekek versmondó versenyének megszervezéséhez. Az egyesület tevékenységének hatékonyságát azonban a körébe tartozó fiatalok sikerei és kitartása bizonyítják leginkább, és ez az, ami fontos. A pedagógusképzések, folymatos műhylemunkák mellett négy nagyszabású rendezvényünk van:

A Szép Szó műhelyekben általában ötven (9-26 éves) fiatal vesz részt Vajdaság több mint 20 településéről. Résztvevőink kiemelkedő tehetségek a versmondás területén, és ezt számos Kárpát-medencei versenyen bizonyítják, folyamatosan. A műhely központi eleme a magyar irodalom, a színház és a drámajáték kapcsolatának megismerése, az előadásmód, színpadi beszéd fejlesztése színházi szakemberek, drámapedagógusok és logopédus segítségével. A rendezvény utóélete a táborban megszületett produkciók gondozása. A Szép Szó Műhelyt a Magyar Nemzeti Tanács 2010-ben kiemelt jelentőségű vajdasági magyar gyermek és ifjúsági rendezvényként határozta meg. Hogy a táborban megszerzett jártasságok milyen eredményeket hoznak, azt a visszajáró diákok számos díja mutatja. Másrészt a tábor „neveltjei” a későbbiek során a legtöbb esetben a magyar kultúra továbbadásának valamilyen formáját választják hivatásul, idehaza (színészek, tanárok, tanítók, dramaturgok, médiaszemélyiségek stb. A Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamonó Találkozóra minden évben összegyűltek a vajdasági és magyarországi versmondók, hogy megmutatkozzanak egymás és a szakmai zsűri előtt. Találkozónk az ismert műfordító, Dudás Kálmán nevét kapta, aki Kishegyesen született s költőként is tevékenykedett a XX. Minden évben állandósult kisérő rendezvények tarkítják a találkozó menetét, amely egy vajdasági képzőművész tárlatának megnyitásában, egy színházi előadásásában bemutatásában, és különböző komolyzenei programok formájában valósul meg. 2008-ban az Egyesület elnöksége úgy döntött, hogy megalapítja a Dudás Kálmán–díjat, amelyet a szabadkai Nemes Fekete Edit, az európai hírű keramikusművész tervezett meg és készített el. A versmondó verseny mellett lehetőséget biztosítunk a felkészítők, pedagógusok számára, hogy megoszthassák tapasztalataikat egy kerekasztal beszélgetés keretében. Így ismerkedhetnek problémákkal, megoldásokkal és egymással is, hiszen nem sok pedagógus akad manapság aki felvállalja a gyerekek felkészítését. A jelentkezőknek két verssel vagy prózával a magyar irodalomból és egy művel a kisebbségi irodalomból kell készülniük. A zsűri magyarországi és vajdasági tagokból áll. A verseny négy korcsoportban (a gyermek kategória két részből áll, ifjúsági és felnőtt) és három fordulóban zajlik. Első nap a kétfordulós elődöntő után derül ki, hogy másnap a döntőn ki mondja el a harmadik versét. Az egyesület alapvető célja kezdetektől a nyelv, egyúttal a kultúra megőrzése itt a határon túl. A Dudás Kálmán nevét hordozó verseny célja a magyar népköltészet és az egyetemes magyar irodalom népszerűsítése a verset mondók és hallgatók körében ̶ különös tekintettel a Magyarország határain kívüli magyar irodalomra. Az ilyen találkozók másik előnye, hogy a versmondással foglalkozók megismerhetik a velük azonos gondolkodásmódúakat, láthatják, hogy nincsenek egyedül, mások is foglalkoznak azzal, amivel ők, vagyis fontos a közösségépítő, közösségerősítő szerepe is kiemelkedő. A versmondás nem egy túl népszerű „sportág” és a résztvevőknek egyre kevesebb alkalmuk nyílik az érdeklődési körüknek megfelelő társakkal találkozni, tapasztalatot cserélni, s az sem mellékes, hogy minden évben versmondó körökben elismert, nagy tekintélyű zsűri mutat irányt a versmondóknak. A találkozó kísérő rendezvényei is lehetőséget teremtenek a szorosabb kapcsolatfűzésre, hiszen a gyerekek érdeklődési köre hasonló. Emellett a helyi művészeti ágak megismerésére is alkalmuk nyílik (komolyzene, képzőművészet, színház). Az Arcok üveg mögött a VMVE legújabb versmondó találkozója, amelyre minden 9 évet betöltő személyt várunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar irodalomban feledésbe merülnek a másnyelvű művészek által megírt szövegek (Baudlaire, Rimbaud, Goethe, Poe, Lorca, Schiller, stb.) amelyeket irodalmunk nagyjai fordítottak magyar nyelvre (Kosztolányi, Tóth Á., József A., Ady, Babits, sb). A versenyen gyermek-, ifjúsági- és felnőtt kategóriában lehet indulni, egy benevezett művel – a világirodalmi próza és líra magyar nyelvű fordításaiból. Záporka
Értelmileg és tanulásban akadályozott, valamint szociálisan sérült gyermekek és fiatalok vers- és prózamondó versenye. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulattal karöltve szervezi meg a rendezvényt, amely keretében a fiatalok nem csak a magyar irodalom gyöngyszemeivel találkozhatnak. A vers-és prózamondás mellett közös játékokban vehetnek részt gyermek animátorok segítségével, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Szeretettel várunk mindenkit a szombati gálára!Helyszín: Kátai tanya Időpont: 2026. augusztus 8. 10.00 óra Mi készen áll...
07/08/2026

Szeretettel várunk mindenkit a szombati gálára!
Helyszín: Kátai tanya
Időpont: 2026. augusztus 8. 10.00 óra

Mi készen állunk.
Szép Szó. Egy biztos hely.

Híd folyóirat bemutató a Szép Szó táborban
04/08/2026

Híd folyóirat bemutató a Szép Szó táborban

3. napTeljes gőzerő és 40 fokEz a tábor a kitartásról is szól.
04/08/2026

3. nap
Teljes gőzerő és 40 fok
Ez a tábor a kitartásról is szól.

Vigyázz, kész, vers!Elindult a 38. Szép Szó tábor.Játék, önkifejezés, pódiumművészet.
01/08/2026

Vigyázz, kész, vers!
Elindult a 38. Szép Szó tábor.
Játék, önkifejezés, pódiumművészet.

Ha úgy érzed nem vagy elég bátor, megoldás a Szép Szó Tábor!Holnaptól felpörögnek az események. Közel nyolcvanan töltjük...
31/07/2026

Ha úgy érzed nem vagy elég bátor, megoldás a Szép Szó Tábor!
Holnaptól felpörögnek az események. Közel nyolcvanan töltjük meg élettel a kishegyesi Kátai tanyát! 17 órakor kezdünk.

Bemutatjuk mentorainkat:Barta Júlia, nyugalmazott óvónő, Magyar Életfa díjas pedagógusKormos Irén, versmondóSzabó Rebeka...
30/07/2026

Bemutatjuk mentorainkat:
Barta Júlia, nyugalmazott óvónő, Magyar Életfa díjas pedagógus
Kormos Irén, versmondó
Szabó Rebeka, versmondó, Kazinczy-érmes
Vajda Noa Pálma, versmondó, kétszeres Kazinczy-érmes
Basity Gréta, versmondó, az Életjel Csáth Géza Művészbaráti Kör vezetője
Krizsán Szilvia, színművész, Újvidéki Színház
Molnár Krekity Olga, előadóművész, Magyar Életfa díjas pedagógus
Hajvert Lódi Andrea, drámapedagógus
Verbászi Beáta, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének alapító elnöke
Mess Attila, színművész
Hajvert Ákos, Radnóti-díjas versmondó

A célegyenes utolsó méterei! Mi készen állunk. És ti?
30/07/2026

A célegyenes utolsó méterei! Mi készen állunk. És ti?

29/07/2026

A mesebeli hármas. Három királyfi, három királylány, hármas út, három a magyaré... Három nap és kezdődik egy új fejezet a Szép Szó Tábor meséskönyvében. Köszönet mindazoknak, akik felismerik törekvéseink jelentőségét.

A 38. Szép Szó Tábor oktatói:Kőműves Csaba Bence színművész (Szabadkai Gyermekszínház), Szatmári Melitta a VMVE elnöke, ...
28/07/2026

A 38. Szép Szó Tábor oktatói:
Kőműves Csaba Bence színművész (Szabadkai Gyermekszínház), Szatmári Melitta a VMVE elnöke, Vörös Imelda színművész (Szabadkai Gyermekszínház), Dupák Fanni színművész (Ciróka Bábszínház, Kecskemét), Patonay Anita, színész-drámatanár (Perpektíva Drámaműhely, Budapest), Kalmár Zsuzsa színművész (Népszínház, Szabadka)
Beszédtanáraink:
Raffai Telečki Ágnes beszédtanár (Művészeti Egyetem, Újvidék)
Bede Noémi logopédus

Szombaton elindul a 38. Szép Szó Tábor. 65 jelentkező, 11 mentor, 6 csoportvezető, 2 beszédtanár és természetesen a VMVE...
28/07/2026

Szombaton elindul a 38. Szép Szó Tábor. 65 jelentkező, 11 mentor, 6 csoportvezető, 2 beszédtanár és természetesen a VMVE művészei és pedagógusai gondoskodnak arról, hogy ezen a nyáron is a szépirodalom, az előadóművészet és sok-sok játék segítse a fiatalokat. Szép Szó egy biztos hely!

Address

JNH 24
Feketic
24323

Opening Hours

Monday 08:00 - 14:00
Tuesday 08:00 - 14:00
Wednesday 08:00 - 14:00
Thursday 08:00 - 14:00
Friday 08:00 - 14:00

Telephone

0693050966

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete:

Shortcuts

Share