28/08/2026
Komplex tehetséggondozás a Viharsarokban
Az Okos Ifjak Egyesülete szervezésében 2026 nyarán fejeződött be a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával Mezőhegyesen a NTP-TEHETSEG-25-0129 azonosító számú, „Komplex tehetséggondozás a Viharsarokban” című pályázati projekt.
A program keretében több tehetségterületről vontunk be tehetséges és tehetségígéretes mezőhegyesi és környékbeli gyermekeket. A bevont célcsoporttagok erős oldalának fejlesztése érdekében természettudományos komplex tehetséggondozó programsorozatot, innovatív szemléletű, társadalmi szemléletformáló hatással is bíró, a társadalmi felelősségvállalás szükségességének kidomborítását célzó, valamint agrártudományos jellegű tehetséggondozó programsorozatot valósítottunk meg.
A gyermekek szabadidejükben jól átgondoltan kialakított tematikájú foglalkozássorozatokon vettek részt. A választott tehetségterületekhez tartozó programok között szabad átjárhatóságot biztosítottunk a bevont gyermekek számára. Ezzel fel kívántuk kelteni a gyermekek érdeklődési körét számukra ismeretlen tehetségterületek iránt is.
Már magánál a célcsoporttagok bevonásnál ügyletünk arra, hogy olyan egyének is bekerüljenek a célcsoportba, akik nem csak egy területen tehetségesek. Ennek a jelentősége abban van, hogy az egyes főtevékenységhez tartozó programsorozat ne csak az adott terület tehetségeinek szóljon, illetve ne csak ők vegyenek részt rajta, hanem olyanok is, akiknek az adott tehetségterület nem az erősségük, de érdeklődők, ezáltal szélesedett a látókörük, gondolkodásmódjuk pedig komplexebbé vált.
Elsődleges célunk volt a szemléletváltás melyet kötelező programelemeinken keresztül értünk el, mely elméleti felvilágosító és tudásmegosztó jellegű volt, majd az erre épülő közösségi programok gyakorlati résszel egészültek ki, és más szervezetek eredményeinek és kialakult jó gyakorlatának bemutatásával gazdagítottuk a kötelező programelem során elsajátított ismereteket.
Következő lépés a felelősség fogalmának belső szükségletté tétele volt. A bevont fiatalokat rávezettük arra, hogy az ember a társadalomban a közösségi lét minden szintjén felelős. A fiatalokban tudatosítani kívántuk, hogy a tehetség nem önmagában és önmagáért való adomány, hanem az a közösség irányában felelősséget generál, hiszen minél tehetségesebb valaki, tudását és képességeit a közösség szolgálatába állítva annál többet tehet a közösségért.
Az erősoldali készségfejlesztéssel megvalósult rövidtávú eredményeket három csoportba foglalhatjuk össze: szemléletváltás, felelősségvállalás a közösségért és közösségek összekovácsolódásának kezdő fázisa.
Pályázati projektünk a komplexitásra törekedett, így a metodológiának is komplexnek kellett lennie. Ehhez az első lépés az érdeklődés felkeltése más eddig nem preferált tehetségterületek iránt. A kognitív tudásátadással, mint módszerrel teljesen egyenrangúnak tartjuk az érzelmi intelligencia fejlesztését is. Ennek útja a tutoráláson keresztül vezetett. elértük, hogy a bevont fiatalok érzelmi intelligenciája és felelősségtudata erősödjön. Látókörük szélesedett. Tudatosult bennük, hogy erős oldaluk fejlődése, és kiteljesedése nagymértékben attól is függhet, hogy gyenge oldalukat is erősítik. Ráéreztek arra, hogy nem lehet valaki teljes értékű ember, ha csak egy szegmens mellett hajlandó magát továbbfejleszteni. A kialakított pozitív jövőképüknek részévé vált a későbbi siker érdekében való folyamatos többsíkú fejlődés. Elértük a bevont fiatalokban a helyes önértékelést és pozitív önképet alakítottunk ki bennük.
A program keretében háromféle tehetségazonosítást végeztünk:
1.) Tanulmányi vagy művészeti eredmény alapján történő tehetségazonosítás
A lehetséges célcsoport szűkebb szegmensének azonosítására kiválóan alkalmas volt ez a módszer. A versenyeken elért és a más módon manifesztálódott eredmények alapján könnyen beazonosíthatók voltak az egyes tehetségek, és a szignifikáns tehetségterületek. Az erős oldal meghatározása mellett szükséges volt még további módszereket is alkalmaznunk a rejtett képességek felismerése, és az esetlegesen gyenge oldal feltérképezése érdekében, hogy a bevonni tervezett fiatalt minél alaposabban megismerjük.
2.) Tanulmányi vagy művészeti teljesítmény alapján történő tehetségazonosítás
A tanulók megismeréséhez felhasznált információforrások:
- tesztek és felmérések (melyek objektív képet mutattak a tárgyi tudásszintről és a problémamegoldó képességről egyaránt)
- kérdőívek (általános és tantárgyak szerinti) kitöltésével a potenciális célcsoport tagok érdeklődési körét sikerült beazonosítani elsődlegesen, ám a jól megszerkesztett kérdőívek további konklúziók levonására is alkalmasak voltak
A fenti módon megszerzett információkat különféle tehetségterülethez tartozó szakemberekből álló csoport értékelte ki. Itt kvantitatív, adott esetben bizonyos skálákhoz kötött volt a megismert eredmények alapja.
Ez a módszer objektíven tükrözte a tanulók adott tehetségterületen meglévő kvalitásait. Az esetlegesen önbizalomhiánnyal küzdő fiatalok tehetségszintjének mérésére kiválóan alkalmas volt.
3.) A személyiségről alkotott szubjektív benyomás alapján történő tehetségazonosítás
A tehetségazonosítás során a komplexitásra helyeztük a hangsúlyt. Pedagógiai és pszichológiai módszereket egyaránt alkalmaztunk. A diagnosztizálás során a kétféle módszert együttesen és korrelatívan alkalmaztuk, hiszen a leghatásosabb diagnosztikai metódus a tehetségazonosítás terén. A módszerek szélesebb spektrumának alkalmazásával igyekeztünk minél jobban megismerni a tanulókat.
A tanulók megismeréséhez szükséges információforrások a következők voltak:
- tanári jellemzés (a potenciális jelöltek oktatói)
- szülői jellemzés (közvetett módszer, beszélgetéseken keresztül keresztkérdések feltevése által történt leghatékonyabban az információszerzés)
- tanulótársak jellemzése (irányított és kontrollált beszélgetéseken keresztül szereztük meg a szükséges információkat)
- iskolapszichológusok véleménye (a szakemberek rendelkezésünkre bocsátott javaslatát is figyelembe vettük)
A begyűjtött információkat különféle tehetségterületekhez tartozó szakemberek csoportmunkában elemezték ki.
Ezen módszer alkalmazásával fény derülhetett a bevonni tervezett célcsoporttagok rejtett képességeire, melyeket a projekt volt hivatott felszínre hozni, erősíteni, és a beválasztott célcsoporttagban tudatosítani. A módszernek önbizalom erősítő hatása volt.
A program keretében kétféle készségfejlesztést végeztünk:
1.) A tehetségek erős oldalának fejlesztése
Pályázati projektünk minden mozzanatában a komplexitásra törekedett. A tehetséggondozást nem csak egysíkon, egy tehetségterületen érintett gyermekek bevonásával kívántuk megvalósítani, hanem több tehetségterületről vontunk be tehetséges fiatalokat. A programok, illetve programelemek között biztosított volt az átjárhatóság. Azt akartuk elérni, hogy egy-egy bevont gyermek ne csak egy programelem keretében megvalósuló foglalkozássorozaton, illetve szakmai és közösségi tevékenység keretében vegyen részt, hanem legalább még egy tehetségterületen, illetve foglalkozássorozaton, mely valamilyen fokon kapcsolatban áll érdeklődési körével. Rotációs jelleggel oldottuk meg az átjárhatóságot és a kapcsolatot az egyes fő programelemek között. Ezzel meg kívántuk valósítani a komplex gondolkodás gazdagítását a bevont célcsoporttagok körében.
2.) A tehetségek gyenge oldalának fejlesztése
Már magánál a kiválasztásnál ügyletünk arra, hogy megismerjük a lehetséges célcsoporttagok gyengébb, fejlesztésre szoruló oldalát is. Ennek a jelentősége abban volt, hogy az egyes főtevékenységhez tartozó programsorozat ne csak az adott terület tehetségeinek szóljon, illetve ne csak ők vegyenek részt rajta, hanem olyanok is, akiknek az adott tehetségterület esetleg nem az erősségük, de érdeklődők (esetlegesen figyelemfelkeltő tevékenységünk által váltak azzá), és így szélesedjen a látókörük, gondolkodásmódjuk pedig komplexebbé váljon. Ezzel megvalósult annak a lehetősége, hogy akár a saját tehetségterületén is jobb teljesítményt hozzon ki magából a tehetséges fiatal, hiszen eklatáns példaként említhetően az innovatív szemléletformáló és az önismereti kompetenciákat erősítő tehetséggondozás is alátámasztotta ezt, és az ott elsajátított skilleket és kompetenciákat alkalmazva sikeresebbé válhat majd a jövőben a projektünk keretében a két vagy több csoportban (foglalkozássorozaton) részt vett fiatal.
Célunk a bevont fiatalok gyenge oldalának fejlesztésével az volt, hogy akár tudatosan, akár tudat alatt közvetítésünk és irányításunk által érdeklődővé tegyük őket a gyenge oldalt jelentő tehetségterület iránt. A programmal nem csak az erős oldalukat érintő kompetenciáikat igyekeztünk erősíteni, hanem más tudományos, művészeti, sport és nyelvi szegmensek mentén is igyekeztünk elérni, hogy felfedezzék magukban az adott (gyenge oldalhoz köthető ) tehetségterületen való továbbfejlődés szükségességét. Meg kívántuk teremteni bennük annak igényét, hogy többsíkú tehetségekké váljanak, elfogadják az általuk kevésbé ismert – és valószínűleg ezen okból predesztinált – tehetségterület nyújtotta ismereteket, lehetőségeket és kihívásokat. Fel kívántuk csillantani annak lehetőségét számukra, hogy azon a területen, melytől eddig idegenkedtek sikereket, eredményeket érjenek el.
A hátrányos helyzetű tehetségek családját a projekt megvalósítása során célirányosan kerestük meg, és megpróbáltunk feléjük előre megtervezett módszerekkel nyitni.
Miután a hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeket és fiatalokat is bevonunk a célcsoportba, ezért szükséges volt a marginalizálódott társadalmi helyzetű családokat érzékenyíteni, elfogadóbbakká tenni őket a projekt nyújtotta újdonságok, lehetőségek iránt, mely eltér a kötelező közoktatási programoktól és normáktól.
A hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok elsődleges szükséglete a kirekesztettségből egy jól működő, szervezett, nyüzsgő közösségbe való bevonása, ahol kiteljesedhetnek, önbizalmat szerezhetnek, sikerélményt élhetnek át, megtanulhatnak együtt örülni társaikkal és együtt (közösségben) dolgozni egy közösen kitűzött cél elérése érdekében. Ennek előfeltétele volt családjuk felvilágosítása a projektről.
A családok érzékenyítésének elsődleges mozzanata a kapcsolatfelvétel után a felvilágosítás volt, mely a bizalom megszerzésének elsődleges lépcsőfoka. A szociokulturálisan hátrányos helyzetű családokkal éreztetni kívántuk, hogy a javukat szolgáljuk gyermekük projektbe való bevonásával. Tanácsokat adtunk részükre, miáltal meggyőződtek, hogy segíteni akarunk különféle problémáik megoldásában.
Felvázoltuk számukra, hogy helyzetük feltérképezése után adott nevelési, pszichológiai, életvezetési, gazdasági, jogi és munkaügyi tanácsainkat megfogadva magának a családnak a társadalmi helyzete is pozitív irányban mozdulhat el.
A fiatalok Mezőhegyes város és a környező kistelepülések lakosságának legkülönbözőbb társadalmi rétegeiből kerültek beválogatásra. A szociokulturális beidegződéseket és előítéletekből mesterségesen létrehozott kirekesztést eredményező határokat le kívántuk rombolni projektünk során. A hátrányos helyzetű fiatalok a célcsoport teljes értékű tagjaivá váltak, a családi és más egyéb (pl. etnikai hovatartozás) helyzet, mint gátló tényező megszűnt. A családok felfogták, hogy tehetséges fiatal tagjuknak szüksége van a tehetséggondozásra, hiszen a projekt során megszerezhető kompetenciákkal felvértezve eredményesebb lehet a további tanulmányai illetve munkája során. Tudatosult bennük, hogy ennek pozitív hatása idővel a mélyszegénységből való kilábalásban is megnyilvánulhat.
Projektünk megvalósítása során mind mentorálási, mind pedig tutorálási tevékenységet végeztünk.
1.) Mentorálás
A projektben közreműködő mentorok egyéni és csoportos mentorálást végeztek. A mentor a saját tapasztalatait és szaktudását osztotta meg a mentorálttal, ezáltal segítve őt erős oldalának fejlődésben, az önállósodásban és az önbizalom fejlesztésében. A mentornak és a projektbe bevont fiatalnak közös munkával dinamikus párbeszédet kellett kialakítania, amelynek keretében lehetőség nyílt a problémák megosztására, a kérdések felvetésére és megválaszolására, a gondolkodás kiterjesztésére és a megoldások kidolgozására. A mentorok lehetőségeket teremtettek mentoráltjaiknak arra, hogy vissza-, előre- és laterálisan is gondolkodjanak.
A célok, melyek a projekt során a fejlesztéshez és a fejlődéshez kapcsolódtak alapvető elemei voltak a mentori párbeszédeknek: a mentor és a mentorált gyakran vitatta meg, mely célok élvezzenek elsőbbséget, realisztikussá és mérhetővé tették a célokat, kiértékelték a célok elérésében megtett eddigi előmenetelt, és visszajelzéseket adtak egymásnak, mielőtt új célokat tűztek ki.
A mentor a kapcsolat elején kialakított egy hathatós kommunikációs stratégiát. A mentorált és a mentor között kialakult egy bizalmi viszony. A mentorált bátran fordulhatott mentorához a legkülönfélébb kérdésekkel és problémákkal. Tudatosult benne, hogy a mentor az a személy, akire mindig számíthat (akár még a projektidőszak letelte után is kapcsolatban maradhatnak).
2.) Tutorálás
A tutorprogram célja volt, hogy a tutor ne egyirányba vigye a célcsoport tagjait, hanem lehetőségek tárházát feltárva kinyitja a világot, szolgáltatásként nyújtsa számukra az egyéni fejlődési úton a minél többféle tapasztalatszerzés lehetőségét. A tutor átfogó képet alakított ki tutoráltjáról. Ennek jelentősége különös képen abban volt, hogy nemcsak a fiatal célcsoporttag erősségeit kellett fejleszteni, hanem előre kellett lépni azokon a területeken is, ahol a fiatal gyengébbnek mutatkozott, különben a gyengeségek az erősségek fejlesztésében is visszahúzó erőt jelenthettek volna. A tutor segítette a tutoráltat az egyéni fejlesztési tervek megvalósításában. A tutor tisztában volt a más szakemberek által folytatott fejlesztések céljaival is.
A tutor a tutorált fiataloknak sokféle tapasztalatszerzési lehetőséget tárt fel, így motiválni tudta őket olyan tevékenységben való részvételre, ami alapján határozott irányokat vehet az érdeklődésük, illetve abban segítette majd őket, hogy megtalálják azokat a metódusokat, amelyek számukra a legkedvezőbbek. Egyénre szabott, komplex, az erős és a gyenge oldalak összehangolt fejlesztésére egyaránt fókuszáló fejlesztési terveket dolgozott ki, és nyomon követte az általa tutorált fiatalok fejlődését. Az eredmények elemzése után felhívta a fiatalok figyelmét az esetlegesen szükségessé váló irányváltásokra.
A projekt keretében két közösségi program valósult meg:
1.) Látogatás a Mezőhegyesi Agrár Zrt-be
2026.11.09.
A célcsoport tagjai egy jól prosperáló mezőgazdasági nagyüzem ténykedését tanulmányozták.
2.) Látogatás a Mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjteménybe
2025.12.15.
A célcsoport tagjai múzeumpedagógiai foglalkozások keretében ismerkedtek városuk történelmével és egykori lakóinak tárgyiasult emlékeivel.
Három tematikus jellegű egynapos szakmai tanulmányi utat valósítottunk meg a három foglalkozássorozatunkhoz kacsolódóan. Mindegyik tanulmányi útra részvételi lehetőséget biztosítunk a programba bevont összes gyermek számára is, hiszen projektünk a kialakított csoportok, illetve az elkülönülő tehetségterületekhez kapcsolódó foglalkozások között az átjárhatóságra törekedett.
Megvalósított szakmai tanulmányi utaink:
1.) Mecsek
2026.05.08.
Az egynapos program keretében a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi kezelésében álló Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet védett területein a minden részletében előre megtervezett túrázás során a gyerekek megismerhették az erdő életközösségét, ritka növényeket és növényi társulásokat tanulmányozhattak. Módjuk nyílt az erdei állatok élőhelyükön közvetlen közelről történő megfigyelésére.
A túra során az egyes állomáshelyeken a látottakkal kapcsolatos játkos feladatokat kaptak a résztvevők. A közös munka során a kognitív tudásról való számadáson felül a hangsúlyt a csoportos feladatmegoldásokra helyeztük, melyek a csoportmunka és a kooperáció tudományos életben való szükségességét, és a vezetői kompetenciák jelentőségét voltak hivatottak tudatosítani.
2.) Pusztaottlaka
2026.05.15.
Az egynapos program keretében több ritka állatfajjal közvetlen közelről megismerkedhettek a tanulók. Részt vettek az állatok etetésében is.
A program keretében a kognitív ismeretek átadásán felül megvalósult a problémamegoldó képesség fejlesztése és a környezetünk illetve a veszélyeztetett állatfajok megóvása érdekében való felelősségtudat felébresztése.
3.) Poroszló - Tisza-tavi Ökocentrum
2026.05.22.
A Tisza-tavi Ökocentrumba szervezett egynapos program egyik célja a tanulók természettudományi ismeretének elmélyítése volt vezetett pedagógiai foglalkozásokon keresztül. Az elsődleges témakör érdekes állatok és növények, valamint a vízi életközösségek tanulmányozása volt. Ennek érdekében kishajókkal szervezett túrákon vettek részt a gyerekek, hogy minél közelebbről kerüljenek kapcsolatba a Tisza-tó élővilágával. Az Ökocentrumban lévő hatalmas édesvízi akváriumokban láthatták a Dunában egykor gyakori, ma már a kihalás szélére sodródott ritka halfajokat. A terráriumokban megtekintették Magyarország kétéltű- és hüllőfaunájának szinte összes képviselőjét. Láthatták a vízimadarak etetését, melyek közül legérdekesebb látványt a pelikánok (magyar nevükön rózsás gödények) nyújtották, melyek a XIX. században hazánkban is költöttek.
A gyerekek problémamegoldó képességének fejlesztése érdekében a szakmai tanulmányi út tematikájához illeszkedő helyszíni játékos feladatok kerültek kiosztásra, melyeket a látottak-hallottak-tapasztaltak alapján egymással versengve örömmel oldottak meg.
A megvalósított szakmai tanulmányi utak célja a következő volt: A célcsoport tagjai látókörének szélesítése, tapasztalatok szerzése. A bevont fiatalok elméleti ismereteiket a gyakorlatban látottakkal gazdagíthatták. A szakmai tanulmányi utak megvalósult eredménye: A célcsoport tagjainak látóköre szélesedett, gyakorlati ismereteik bővültek.
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a nagylelkű támogatást.
Gulyás Máté ügyvezető
Okos Ifjak Egyesülete