Ady TISZA Sziget Nagyvárad

06/10/2026

Az "aradi tizenhárom" között egy váradi

Az aradi tizenhárom nevét ismerjük. Évről évre elmondjuk őket, koszorút helyezünk el, gyertyát gyújtunk. Néha azonban érdemes közelebb lépni a történelemhez. Október 6. emlékezete Nagyvárad történetének is része: az aradi vértanúk egyike, Nagysándor József innen indult el.

Nagysándor József Nagyvárad szülötte volt. Császári tisztként kezdte katonai pályáját, majd 1848-ban a magyar szabadságharc mellé állt. Végigharcolta a szabadságharc nagy hadjáratait, Damjanich hadtestében lovasdandárt vezetett, később tábornokká léptették elő, majd az I. hadtest parancsnoka lett. Budavár ostromában is jelentős szerepet vállalt.

1849 nyarán, a szabadságharc utolsó heteiben ismét megfordult szülővárosában, Nagyváradon. Innen csatlakozott újra Görgey seregéhez. Világosnál let***e a fegyvert, majd fogolyként Aradra került.

1849. október 6-án kivégezték.

Nagyvárad azonban nem felejt***e el.

A néhai Nagysándor – mai Aurel Lazăr – utcában már 1873-ban emléktáblát avattak azon a helyen, ahol ifjúkorában lakott. Alig huszonnégy év telt el a kivégzése óta, amikor a váradi polgárok már nyilvánosan emléket állítottak neki.

Az 1873-as márványtáblán neve még NAGY SÁNDOR alakban szerepel. Alatta Szemere Miklós sorai olvashatók:

„Nagy voltál névre, nagy bajnoki szívre hazádhoz,
Nagylelked bűn volt törpe bakóid előtt!
S bosszuja még a bitort a gyalázat mélyire dobta,
Trónoknál magasabb fényre emelte dicsed.”

A tábla alján pedig ott áll egy mondat, amely talán mindennél többet elmond arról, miként őrizte a város Nagysándor emlékét:

„Megörökíttetett a nagyváradi polgárság által.”

Az emléktáblának magának is története van. Az impériumváltást követően is a helyén maradt, 1937-ben azonban eltávolíttatták, és múzeumba került. 1941-ben visszahelyezték. Ma ismét ott áll a házon, immár maga is Nagyvárad történelmének tanújaként.

Nagysándor emlékét azonban nemcsak a márvány őrizte.

A Nagyváradi Napló 1903-ban arról tudósított, hogy a váradi iparos ifjak önképző egylete minden évben megemlékezett róla.

Összegyűltek, majd Nagysándor egykori lakóházához vonultak, hogy tisztelegjenek a „honvéd tábornok, aradi vértanú, városunk szülötte” előtt.

Több mint százhúsz év választ el bennünket ezektől a váradiaktól. Mégis ugyanannál az emléktáblánál állunk meg, és ugyanarra az emberre emlékezünk.

Ebben pedig van valami, ami túlmutat egyetlen ember történetén.

Az aradi tizenhárom különböző származású, anyanyelvű, vallású és életútú ember volt. Sok minden elválaszthatta volna őket egymástól. Végül mégis ugyanaz az ügy és ugyanaz a sors kötötte össze őket.

Talán ez is része október 6. örökségének. Nem kell mindenben egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy felismerjük azt, ami közös.
Nekünk, mai magyaroknak sem újabb árkokra volna szükségünk egymás között. Van belőlük elég körülöttünk. Lehetünk erdélyiek vagy magyarországiak, váradiak, kolozsváriak vagy budapestiek.

Gondolkodhatunk sok mindenről másként. Vitatkozhatunk is – kell is. De kell lennie valaminek, ami nagyobb a közöttünk lévő különbségeknél.

1849. október 6-án Aradon tizenhárom ember állt a bitófák és a kivégzőosztag elé.

Együtt.

Köztük Nagyvárad szülötte, Nagysándor József.
Ma az ő váradi emléktáblájánál is fejet hajtunk.

Emléke legyen áldott. 🖤

06/10/2026

Október 6. – Az aradi vértanúk emléknapja

177 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án Aradon tizenhárom honvédtisztet, Pesten pedig gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét végezték ki.

A megtorlás áldozatai a magyar szabadság és függetlenség jelképeivé váltak. Nevük és áldozatuk ma is arra emlékeztet, hogy a szabadságnak ára van – és az emlékezésnek kötelessége.

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. "Az aradi tizenhárom.”

Ma előttük hajtunk fejet.
Emlékük legyen áldott. 🖤

17/08/2026

Ha az új magyar kormány államtitkára Erdélybe jön, és Erdélyről, a határon túli magyarokról, megbékélésről, új nemzetpolitikáról vagy a magyar–magyar kapcsolatok új korszakáról beszél, akkor ideje feltenni néhány nagyon egyszerű kérdést.

Milyen Erdély-politikát akar kialakítani az új magyar kormány: Erdéllyel együtt, vagy továbbra is Erdélyről, Budapestről?

Mert Budapesten megváltozhat a politikai oldal anélkül, hogy megváltozna a centrum–periféria gondolkodás. Az előző rendszer megmondta, kik Erdélyben a megfelelő partnerei, kit támogat, kinek ad pénzt, és kit tekint a közösség legitim képviselőjének.

Ha az új rendszer mindössze annyit tesz, hogy más erdélyieket nevez ki „jó erdélyieknek”, más szereplőket támogat, és más politikai lojalitást vár el cserébe, akkor nem történt paradigmaváltás. Csak gazdát cserélt a függőségi rendszer.

Ezért az első kérdés egyszerű:

Az új magyar kormány Erdély-politikát akar csinálni, vagy az erdélyi magyarokkal közösen akar kialakítani egy új magyar–magyar viszonyt?

A második még egyszerűbb:

Ki hatalmazta fel Budapestet arra, hogy eldöntse, melyik erdélyi magyar hang legitim, és melyik nem?

És van egy harmadik is:

Az új magyar kormány valóban meg akarja ismerni Erdélyt a maga sokféleségében, vagy ismét kiválaszt néhány megfelelőnek tartott embert, és rajtuk keresztül fogja megmondani, mit gondolnak és mit akarnak az erdélyi magyarok?

Mert ha valóban igaz az az elv, hogy nem lehet olyan politikai rendszert elfogadni, amely „azt akarja elhitetni velünk, hogy egy közösségnek csak egyetlen legitim hangja lehet”, akkor ennek Erdélyre is érvényesnek kell lennie.

Nemcsak akkor, amikor a régi rendszer egyetlen legitim hangot keresett magának, hanem akkor is, amikor az új rendszer érkezik.

A kormányváltás önmagában ehhez kevés.

Budapest kormányt váltott. De megváltozott-e Budapest Erdélyhez való viszonya is?

Erre mostmár nagyon szeretnénk konkrét válaszokat is kapni.🤞

🔴 ÉRDEKEL: https://fb.me/e/4gxmKXpEu
A magyar társadalom belső törésvonalainak átalakulása, globális kontextusban. 🌍 🇭🇺 Európa és vele együtt Magyarország is gyors átalakulás időszakát éli. A korábban megszokott politikai és társadalmi választóvonalak elmozdulnak, miközben új törésvonalak alakulnak ki nemzedékek, társadalmi csoportok, város és vidék, centrum és periféria között. De vajon merre tartanak ezek a folyamatok, és hogyan alakítják át közösségeink gondolkodását?

👉 Közönségtalálkozónkon arról beszélgetünk, miként hatnak a globális és európai változások a magyar társadalomra, hogyan rendeződnek át a közéleti viszonyok Magyarországon, és mit jelenthet egy politikai korszakváltás vagy akár egy kormányváltás lehetősége. Szóba kerül az is, hogy mindez milyen kérdéseket vet fel a nemzetpolitika, valamint az erdélyi magyarság helyzete és jövője szempontjából.

👉 Vendégünk Kollai István, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkára.

👉 A beszélgetés nem kész válaszokat, hanem összefüggéseket és megfontolásra érdemes nézőpontokat kínál mindazoknak, akiket érdekel, hogyan változik körülöttünk a világ – és benne Magyarország, Erdély, valamint a magyar közösségek helye.

16/08/2026

Kátai István története inkább tünet, mint probléma. Erdélyben kétlaki politikai szerepvállalásból nem lesz sem hitelesség, sem valódi befolyás. A valódi kérdés azonban már nem Kátai István személye: a TISZA erdélyi jelenléte máig politikailag tisztázatlan.

Ideje lenne végre világosan megmondani, mit akar itt a TISZA, kiket tekint partnernek, és milyen szerepet szán azoknak az erdélyi magyaroknak, akik támogatják a magyarországi változást, de nem kívánnak egy budapesti párt helyi statisztái lenni.

Mert a nagy kérdést maga a TISZA sem tisztázta még: mit akar Erdélyben?

Támogatókat?
Partnereket?
Szigeteket?
Szavazókat?
Vagy egyenrangú magyar közösséget?

Több mint egy év után erre már illene tudni a választ.🤞

A Magyar Pétert Nagyváradon fogadó Kátai István úgy látja, pártpolitikai eszközökkel nem tudja felvenni a harcot az erdélyi magyar közéletbe beépült klientelista rendszerrel.

04/08/2026

"Románok" "Csak a pénz érdekel titeket." "Pénzért tartjátok a markotokat." "Magyarország nem fejőstehén." "Oldjátok meg a románokkal." "Nem magyarok vagytok, hanem románok."

Nem. Ezek nem egy Fidesz-, nem egy Mi Hazánk-, és nem is egy román nacionalista oldal kommentszekciójából származó idézetek. Ezeket az elmúlt napokban több, magát TISZA-szimpatizánsnak valló felületen lehetett olvasni.

Az előző bejegyzésem alatt pedig már én is megkaptam a magamét.

"Kamu TISZA Sziget." "Beépített orbánista." "Provokátor."
Vajon nem éppen Nagyváradon beszélt Magyar Péter arról, hogy véget kell vetni a magyar–magyar gyűlöletnek, és újra kell építeni a nemzeti összetartozást?

Ehhez képest ma ott tartunk, hogy egy erdélyi magyar, aki kérdezni mer vagy kritikát fogalmaz meg, pillanatok alatt "román", "orbánista", "provokátor" vagy egyszerűen pénzéhes élősködő lesz.

Amikor a Tisza-szavazók románoznak, pénzmegvonással fenyegetőznek, és az erdélyi kommentelők a legdurvább trágársággal válaszolnak, az pontosan azt mutatja, hogy a Tisza Párt teljesen elveszít***e az irányítást a saját közösségei felett. A passzivitásuk morális pöcegödörré t***e a nemzetpolitikai diskurzust.

Most pedig beszéljünk egy kicsit Kölcsey Ferencről és a Himnuszról...

Gondolom, kevesen tudják, hogy nemzeti imádságunk, a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc nem a mai Magyarország területén született. Sződemeteren látta meg a napvilágot, a Partiumban, egy olyan faluban, amelynek magyarsága mára szinte teljesen elsorvadt.

Nos, ha az erdélyi magyart és a nemzetet a TISZA-szimpatizánsnak tűnők szerint Excel-táblázatokban, költségvetési sorokban és könyvelői logikával kellene mérni, akkor Sződemeter hasonló felfogással talán már régen veszteséges tétel lenne.

A magyar kultúra azonban nem így működik.

A Himnusz nem költségvetési támogatásból született. Nem pályázati pénzből. Nem fejkvótából és nem is szavazatszámokból.
Éppen ezért különösen fájdalmas látni, amikor külhoni magyar közösségeket ma egyesek pénzügyi teherként, könyvelési tételként vagy politikai problémaként kezelnek. Mintha a nemzet értékét forintban lehetne kiszámolni.

Az első képen Sződemeteren állok, Kölcsey Ferenc szobra mellett. Egy olyan kalotaszegi mellény van rajtam, amelynek úgymond az ikertestvérét jómagam ajándékoztam Magyar Péternek, amikor Ártándtól Nagyváradig mutattam neki és zarándokainak az utat.

A másodikon egy persely látható.
Jelképesen.

Elgondolkodtam rajta, hogy ha már ennyire divatba jött mindent pénzben mérni, talán ideje lenne elkezdeni kiszámolni a Himnusz értékét is.

Ha már mindent pénzben mérünk, akkor ideje lenne végre elkészíteni a magyar kultúra mérlegét is.

Első sor: Himnusz.
Szerző: Kölcsey Ferenc.
Születési hely: Sződemeter, Partium.
Becsült piaci érték: ?

Várom azt az Excel-táblázatot, amely végre kiszámolja, mennyit ér a Himnusz. Ha az elkészül, utána már könnyű lesz forintosítani Erdélyt, a Partiumot és a magyar kultúrát is.

Én azonban remélem, hogy addig nem jutunk el.
Vagy ha igen: úgy is jó.

31/07/2026

Miért tévelyeg a TISZA Párt Erdélyben?

Eltelt egy év azóta, hogy Magyar Péterék elgyalogoltak Nagyváradig. Közel száz napja már a TISZA Párt kormányozza Magyarországot. A kampányos mézesheteknek és a nagy szavaknak vége, az ígéretek ideje lejárt, a valóság viszont riasztó: a magyar–magyar megosztottság nemhogy csökkent volna, de a szemünk előtt mélyül tovább a kölcsönös gyűlölködés. Olyan űr tátong közöttünk, mint még soha.

Ez persze az elmúlt több évtized politikai mocsara is, de tegyük tisztába: a TISZA Párt jelenlegi, fásult és gyatra erdélyi kommunikációja most éppen benzint locsol erre a tűzre.

Ahhoz, hogy ne veszítsük el végleg egymást, a budapesti kormányzásnak sürgősen változtatnia kell három alapvető ponton:

1. Túl kell lépni a technokrata beszéden! Erdély nem egy Excel-táblázat. Szép dolog a támogatások átvilágítása, kell is a tisztaság, de ti jelenleg úgy viselkedtek, mint egy gyanakvó, hideg pesti könyvelőiroda. A nemzeti összetartozást nem lehet száraz jogi bikkfanyelven megélni. Érzelmi kötelék, valós empátia és tisztelet nélkül ez a hangnem csak a magára hagyottság érzését erősíti a külhoniakban.

2. Gátat kell szabni az online gyűlöletnek! Nem elég a passzív távolságtartás. Az, hogy a TISZA Párt hivatalosan nem avatkozik be a határon túli belpolitikába, nem adhat felmentést az alól, ami a kommentszekciókban zajlik. A párt vezetésének határozottan fel kellene lépnie a saját követőtáboruk azon része ellen, amely törzsi alapon hergeli a hangulatot a határon túli magyarok ellen. A passzivitás itt nem békét hoz, hanem teret enged a rombolásnak.

3. Valódi, egyenrangú partnerségre van szükség! Kós Károly száz éve megmondta: a baj ott kezdődik, amikor Pestről „csapatszámra jönnek a vezérek és kortesek” megmondani a tutit. Az erdélyi magyarság nem lehet a budapesti belpolitika eszköze vagy statisztája. Olyan párbeszéd kell, ahol a határon túliak egyenrangú alakítói, nem pedig elszenvedői a közös nemzeti jövőnek.

A hidakat csak akkor tudjuk újjáépíteni, ha a TISZA Párt észreveszi: a nemzetet nem fejkvótákban, szavazatszámokban és főleg nem juttatott vagy megvont forintokban mérik, mert a magyarság nem pénzkérdés. Itt az ideje, hogy a rideg technokrácia helyett végre megszólaljanak a tiszta, valós külhoni hangok is.

A konkrét felhívásom pedig hozzád szól, Magyar Péter !

Az útmutatás Ártándnál kezdődött, de a valóság itt, Erdélyben van. Ideje felébredni, mielőtt késő lesz! Kérlek, tegyél egyetlen, határozott nyilvános nyilatkozatot vagy posztot, amiben kijelented: a Tisza Párt nem tűri a magyar–magyar gyűlölködést a saját felületein, és a külhoni magyarok nem bűnbakok az elmúlt 20 év hibáiért!

30/07/2026

" És jönnek, csapatszámra jönnek Pestről, Magyarországról közénk a jelöltek, vezérek és kortesek. Beszélnek, táboroznak, kapacitálnak. Egyik ígéri nekünk az általános, egyenlő, titkost; a másik ígéri a nem egyenlőt, nem általánost, nem titkost; a harmadik a hatalmat kínálja, a negyedik a vallási viszálykodást hozza keresztény Magyarország címén, az ötödik kacérkodik az oláhjainkkal.” - Kós Károly
.. mintha ma mondta volna. Magyar Péter, Tarr Zoltán, Velkey György László, Orbán Anita, Bujdosó Andrea Anna.

10/07/2026

Járt mifelénk egy szólás-mondás, amit egy hangyafarknyi új útszakasz mellé rögtön kibiggyeszt***ek a politikusok:

„Itt van az önök pénze.”

Szerintem ezt direkt oda parkolták, hogy az Adrián nyaraló magyar turisták is megcsodálhassák, hová került az adójuk. 🙂

05/06/2026

Trianon: 200 000 erdélyi magyar.

Észak-Erdély visszacsatolása: +200 000 erdélyi magyar.

1989, rendszerváltás óta: -622 000 erdélyi magyar.

A Nemzeti Összetartozás Napjának bevezetése óta: -200 000 erdélyi magyar.

Tényleg összetartozunk?

Június 4-én Magyarországon és a határokon túl menetrendszerűen beindul a pátoszgépezet. Megkondulnak a harangok, nemzeti színű szalagokat fúj a szél, és a szószékekről, emelvényekről dörögnek a szavak a „határokon átívelő, elszakíthatatlan lelki egységről”. A hivatalos narratíva szerint Trianon százéves átkát megtörtük: a nemzetpolitika sikeres, a kettős állampolgársággal a jogi egyesítés megtörtént, a kötelékek erősebbek, mint valaha.

De amint elcsendesednek az ünnepi beszédek, és ránézünk a nyers, könyörtelen statisztikai adatokra, a kinyilatkoztatott nemzeti büszkeség azonnal átvált egy észvesztő tragikomédiába.

A valóság ugyanis az, hogy miközben az összetartozást ünnepeljük, a hús-vér nemzet a szemünk előtt olvad el.

Óriási történelmi és morális paradoxon feszül a politikai szlogenek és a valóság között. Nem az 1920-as határhúzás az igazi tragédia – az már történelem. Az igazi, ma is zajló Trianon a demográfiai és szociológiai önfelszámolás.

Az emléknap 2010-es bevezetése óta eltelt másfél évtizedben több mint 200 000 magyar tűnt el Erdélyből. Nem háború, nem kényszerű vagonlakás, hanem a békeidős, szabad Európa nyitott határai és a gazdasági kilátástalanság miatt.

A történelmi irónia csúcsa, hogy a megmaradás zálogának kikiáltott könnyített honosítás és a magyar útlevél sok esetben nem megtartó erővé, hanem a távozást megkönnyítő, konvertálható tőkévé vált. A nemzetpolitikai sikerek csúcsán az erdélyi magyar fiatalok jelentős része nem a szülőföldjén kamatoztatja a támogatásokat, hanem Budapesten, Bécsben vagy Münchenben épít jövőt.

A pátosz és a statisztika közötti szakadékban ott áll az elöregedő, kiüresedő erdélyi valóság. Ahol virtuálisan, papíron és szavazati jogban létezik az egységes magyar nemzet, miközben a fizikai valóságban a szórványban és a tömbmagyar vidékek szélein iskolai osztályokat vonnak össze, falvak néptelenednek el, és évente kétszer annyi idős magyart temetnek el, mint ahány gyermek születik.

Június 4-e a gyakorlatban nem az erő demonstrációja, hanem a kollektív önbecsapás napja.

Addig ünnepeljük a szimbolikus túlélést, amíg a nyers számok végül teljesen ki nem húzzák a talajt a pátoszos beszédek alól. Mert mit ér a virtuális összetartozás, ha tíz év múlva a szülőföldön már nem lesz, aki összetartozzon?

(Kép: Magyarzsombor református temploma és haranglába. Akinek kedve van, utánanézhet, hány magyar él még a településen.)

11/05/2026

Együtt értük el, együtt ünnepeltük meg. Köszönjük, hogy velünk voltatok szombaton is! ❤️🤍💚