Örökerdő Alapítvány

Örökerdő Alapítvány Nonprofit közhasznú szervezet
Erdészeti szakemberek és hozzátartozóik szociális támogatása, továbbkép

🌳🌳 Harmincadszor hív az erdő! 🌳🌳Idén már 30. alkalommal rendezik meg az Erdők Hetét, amely országszerte programokkal és ...
30/09/2026

🌳🌳 Harmincadszor hív az erdő! 🌳🌳

Idén már 30. alkalommal rendezik meg az Erdők Hetét, amely országszerte programokkal és szakmai eseményekkel hívja fel a figyelmet erdeink értékeire, az erdészek munkájára és az erdők sokrétű szerepére.

🌳 A jubileumi programsorozathoz Alapítványunk is aktívan kapcsolódik: társszervezőként veszünk részt az „Az erdők útjai a jövőbe” országos szakmai konferencia megvalósításában.

📅 2026. október 13–14.
📍 Sopron, Ligneum Rendezvényház

A kétnapos konferencia közös gondolkodásra hívja többek között az erdőgazdálkodás, a természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei sportok, a településfejlesztés, az oktatás és a turizmus szakembereit. A középpontban az erdők jövője, társadalmi és közjóléti szerepe, valamint a természetközeli rekreáció áll.

🌳 Az első napon plenáris előadások, szakmai beszélgetések és nemzetközi kitekintés, a második napon pedig terepi programok várják a résztvevőket.

Örömmel vagyunk részesei ennek a szakmai párbeszédnek és egyben az Erdők Hete 30. jubileumi eseménysorozatának! 🌳

👉 További részletek az Erdők Hetéről az Országos Erdészeti Egyesület oldalán (https://oee.hu/hirek/egyesuleti-hirek/harmincadszor-hiv-az-erdobe-az-erdok-hete), a konferenciáról pedig az erdokutjai.hu oldalon.

25/09/2026
21/09/2026
🚲🌲 Keressük az Év erdei kerékpárútját!Van olyan erdei kerékpárút, ahová mindig szívesen visszatértek? Egy szakasz, amit ...
04/09/2026

🚲🌲 Keressük az Év erdei kerékpárútját!

Van olyan erdei kerékpárút, ahová mindig szívesen visszatértek? Egy szakasz, amit a táj, az erdei környezet vagy egyszerűen a tekerés élménye miatt másoknak is jó szívvel ajánlanátok?

Most itt a lehetőség, hogy megmutassátok! 🚵

👉 Jelöljétek kedvenc erdei kerékpáros útszakaszotokat, és osszátok tovább a felhívást, hogy minél több bringáshoz és erdőjáróhoz eljusson!

📅 Szeptember 13-ig lehet jelölni az Év erdei kerékpárútjára.

A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet hazánk erdei kerékpárútjaira, és minél több embert ösztönözzünk arra, hogy két keréken is felfedezze erdeinket – figyelemmel és tisztelettel az erdő értékeire. 🌳💚

Az Év erdei kerékpárútja kezdeményezés az Országos Erdészeti Egyesület és az Örökerdő Alapítvány együttműködésében valósul meg.

Az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az Országos Erdészeti Egyesület Erdőfeltárási Szakosztálya (együttműködve az Erdei Sportok Szakosztállyal) pályázatot hirdet, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját keressük, kapcsolódva az Év Kerékpárútja pál...

🌳 Egy példa tovább él – átadtuk a Veszprémi Géza ÖsztöndíjakatEgy ösztöndíj akkor tölti be igazán a szerepét, ha nemcsak...
31/08/2026

🌳 Egy példa tovább él – átadtuk a Veszprémi Géza Ösztöndíjakat

Egy ösztöndíj akkor tölti be igazán a szerepét, ha nemcsak anyagi segítséget ad, hanem üzenetet is közvetít. A Veszprémi Géza Ösztöndíj ilyen üzenetet hordoz: a szakma szeretetéről, a kitartásról, a becsülettel végzett munkáról és arról, hogy érdemes támogatni azokat a fiatalokat, akik az erdészetben képzelik el a jövőjüket.

A Roth Gyula Erdészeti Technikum 2026/27-es tanévének ünnepélyes megnyitóján immár ötödik alkalommal adhattuk át az ösztöndíjakat.

Az idei négy pályázó közül Lénárt Roland Balázs, 13/B osztályos tanuló és Herbent Bence, 13/A osztályos tanuló részesült Veszprémi Géza Ösztöndíjban. A támogatás számukra fejenként 240 000 forintot jelent a tanév során.

Mindketten hosszabb távon is az erdészeti pályán képzelik el jövőjüket. Pályázataikból olyan fiatal szakemberek képe rajzolódik ki, akik számára a szakmai tudás mellett a gyakorlati tapasztalat, a természet tisztelete és a folyamatos fejlődés is fontos.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy valamennyi pályázó érezze: a munkáját és az elkötelezettségét értékeljük. Ezért Szalai Zsigmond és Dunai Luca részére fejenként 20 000 forint egyszeri támogatást biztosítottunk.

Az okleveleket Sztojkáné Bodor Ildikó, a Roth Gyula Erdészeti Technikum igazgatója, Kálmán Miklós, az Örökerdő Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Havaj Kornél, az Ösztöndíj Bizottság titkára adta át.

Veszprémi Géza példája ma is irányt mutat. Életútja a szakmaszeretetről, a következetességről, a tudásról és a helytállásról szól. Az ösztöndíj ezért számunkra nemcsak megemlékezés, hanem kapcsolat is múlt és jövő között: egy példamutató erdész életútja és azok között a fiatalok között, akik most teszik meg saját első komoly lépéseiket ezen a pályán.

Szívből gratulálunk Lénárt Roland Balázsnak és Herbent Bencének, valamint valamennyi pályázónak!
Eredményes tanévet, sok szakmai sikert és az erdészhivatásban sok örömet kívánunk nekik! 🌿

Örökerdő Alapítvány

🌳 Milyen lehetőségek rejlenek a tűzifában?A tűzifa kérdése jóval összetettebb annál, mint hogy egyszerűen energiaforrásk...
30/08/2026

🌳 Milyen lehetőségek rejlenek a tűzifában?

A tűzifa kérdése jóval összetettebb annál, mint hogy egyszerűen energiaforrásként tekintsünk rá. Magyarországon mintegy 650 ezer háztartást, közel 1,5 millió embert érint közvetlenül a tűzifával való fűtés, ezért energetikai, környezeti és társadalmi szempontból egyaránt fontos kérdésről van szó.

A cikk egyik legfontosabb üzenete, hogy a tűzifa energetikai felhasználásának módja meghatározó: fontos, hogy mennyi, honnan származó és milyen nedvességtartalmú fát használunk, illetve milyen távolságra szállítjuk azt. A helyben megtermelt, megfelelően kiszárított tűzifa hatékony és környezeti szempontból is kedvező energiaforrás lehet.

🌳A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy az erdők megfelelő kezelése és az erdőtüzek megelőzése szorosan összefügg. A klímaváltozás, a szárazság és a felhalmozódó biomassza növelheti a nagy intenzitású erdőtüzek kockázatát, ezért egyre fontosabb a tudatos erdőkezelés és biomassza-gazdálkodás.

Fontos szempont a száraz tűzifa használata is: azonos fűtőérték eléréséhez a cikk szerint mintegy 30 százalékkal kevesebb szükséges belőle. Ez különösen a szociális tűzifaprogram esetében lehet lényeges.

A tűzifa áfájának csökkentése hozzájárulhat a piac fehéredéséhez és a legális, nyomon követhető forrásból származó tűzifa versenyképességéhez, ugyanakkor az intézkedések kialakításakor figyelembe kell venni a helyi piaci sajátosságokat és a magánerdő-gazdálkodók helyzetét is.

🌱 A legfontosabb talán az, hogy az erdőkre nem tekinthetünk egyetlen szempont alapján. Egyszerre kell érvényesülnie a természetvédelmi, társadalmi és gazdasági szempontoknak, hogy erdeink hosszú távon is egészségesek, ellenállók és értékteremtők maradjanak.

👉 Ajánljuk figyelmetekbe Nagy Dániel erdőmérnök, erdőtűzvédelmi szakértő gondolatébresztő írását!

A fák szakszerűtlen kivágása ronthatja az erdők egészségi állapotát, de ha nem vágunk, akkor az otthagyott faanyag el fog égni, csak nem kályhákban, hanem nagy kiterjedésű erdőtüzekben.

11/08/2026

Érdemes élni a lehetőséggel! 🌲📣

Még augusztus 14-ig lehet előadónak jelentkezni „Az erdők útjai a jövőbe” országos szakmai konferenciára. Ha van megosztásra érdemes szakmai tapasztalatod, kutatási eredményed, jó gyakorlatod vagy előremutató gondolatod az erdők jövőjéről, itt a helyed! 🌿

👉 Részletek és jelentkezés: erdokutjai.hu

📣 Jó hír az iskoláknak és pedagógusoknak!Megnyílik a 2026-os Iskolában az Erdő Program őszi jelentkezési időszaka! 🌳💚Ha ...
04/08/2026

📣 Jó hír az iskoláknak és pedagógusoknak!

Megnyílik a 2026-os Iskolában az Erdő Program őszi jelentkezési időszaka! 🌳💚

Ha szeretnétek, hogy diákjaitok élményszerű erdőpedagógiai foglalkozásokon fedezzék fel az erdő biológiai sokféleségét és a természet működését, ne maradjatok le!

🗓️ Jelentkezés kezdete: 2026. augusztus 26. (9:00)

Osszátok meg azokkal az iskolákkal és pedagógusokkal, akiket érdekelhet! 🍃

📣 Tisztelt Intézményvezetők! Kedves pedagógus kollégák! Örömmel osztjuk meg veletek a hírt, hogy a 2️⃣0️⃣2️⃣6️⃣-os Iskolában az Erdő Program őszi ütemét 2026.08.26-án, 9 órakor megnyitjuk. 💚 Várjuk jelentkezéseiteket! 🐾🌳Az Iskolában az Erdő Program erdőpedagógiai foglalkozásain idén az erdő - mint egy önmagában fenntartható életközösség - fókuszában a biológiai sokféleséggel kerül bemutatásra. rajongók Erdészeti Erdei Iskolák

🌳 Közös ügyünk az erdőink jövője.A Kerekerdő Alapítvány felhívást tett közzé egy Civil Erdőprogram közös megalkotására. ...
29/07/2026

🌳 Közös ügyünk az erdőink jövője.

A Kerekerdő Alapítvány felhívást tett közzé egy Civil Erdőprogram közös megalkotására. Csatlakozzunk minél többen, hogy együtt tehessünk a természetközeli erdőgazdálkodásért és erdeinkért!

🌿 VII. Fuss, Forest! – 1 percben 🏃‍♀️🏃‍♂️🐾Ha lemaradtál róla, vagy szívesen átélnéd újra a hangulatot, fogadd szeretette...
19/06/2026

🌿 VII. Fuss, Forest! – 1 percben 🏃‍♀️🏃‍♂️🐾

Ha lemaradtál róla, vagy szívesen átélnéd újra a hangulatot, fogadd szeretettel a VII. Fuss, Forest! jótékonysági futóverseny egyperces összefoglalóját!

Közel 500 futó, rengeteg mosoly, közös élmények és egy fontos természetvédelmi ügy – mindez egyetlen percbe sűrítve.

A rendezvény nevezési díjaiból közel 2,5 millió forint gyűlt össze, amelyet teljes egészében a hazai vadmacskák védelmét szolgáló Vadmacska Fajmentő Program támogatására fordítunk.

Köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak, önkéntesnek és partnerünknek, hogy együtt tehettünk a természetért!

🌳 Fuss az erdőben. Fuss egy jó ügyért. Fuss, Forest!

Ha lemaradtál róla, vagy szívesen átélnéd újra a hangulatot, fogadd...

Cím

Visegrád
2025

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Örökerdő Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Örökerdő Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória