02/09/2026
🤝 A párbeszédnek a választás után sem szabad véget érnie.
Tegnap Gyöngyösön Kiss János - TISZA országgyűlési képviselővel és a térség TISZA Szigeteinek képviselőivel ültünk egy asztalhoz, hogy nyíltan beszéljünk az elmúlt időszak döntéseiről, kérdéseiről és az ezek kapcsán felmerült észrevételeinkről.
Az egyik fontos téma a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, valamint az annak élére jelölt Unger Anna személye volt.
A beszélgetés során részletesebb képet kaptunk arról, hogyan zajlott a kiválasztás. A jelölt személyét egy szakmai bizottság terjesztette a TISZA frakciója elé, miután a szóba kerülő jelölteket egy alapos, több szempontú vizsgálatnak vetették alá.
Számunkra ugyanakkor a történetnek van egy fontos tanulsága is.
Úgy gondoljuk, hogy az Unger Anna személye körül kialakult közösségi médiás viharhoz hozzájárulhatott az is, hogy maga a jelölt hamarabb került a nyilvánosság elé, mint az új hivatal vezetőjének pontos szerepe, feladata és hatásköre. Márpedig egy ilyen jelentőségű intézmény esetében nemcsak az számít, ki vezeti majd, hanem az is, hogy pontosan milyen felhatalmazással, milyen garanciák mellett és milyen keretek között fog működni.
Ezekről kérdezni nem támadás.
Észrevételt tenni nem árulás.
A konstruktív vita pedig nem gyengíti, hanem erősíti azt a közösséget, amely valóban más politikai kultúrát szeretne építeni.
Ezért számunkra különösen fontos volt a tegnapi találkozó egyik legfontosabb üzenete: a véleményünkre nemcsak a kampányban volt szükség.
Kérdezhettünk, elmondhattuk a kritikáinkat és javaslatainkat, és azt tapasztaltuk, hogy ezek meghallgatásra találnak, sőt indokolt esetben tovább is kerülhetnek azokhoz, akik az adott területért felelősek.
Mi ilyen közéletben hiszünk.
Olyanban, ahol nem bólogató emberekre, hanem gondolkodó közösségekre van szükség. Ahol lehet kérdezni, vitatkozni, akár nem egyetérteni is – de mindezt egymást tisztelve és ugyanazzal a céllal: hogy a döntések végül jobbak legyenek.
Köszönjük Kiss János - TISZA a nyitottságot és az érdemi beszélgetést!
A rendszerváltás számunkra nemcsak kormányváltást jelent. Egy másfajta politikai kultúrát is. És ezt már most el kell kezdenünk gyakorolni. 🇭🇺
Folytatódik a TISZA Szigeteinkkel közös történetünk. Kedden egy rendkívül hasznos, előremutató egyeztető megbeszélést tartottunk önkénteseink részvételével Gyöngyösön. Sok mindent sikerült tisztázni, sok mindenre sikerült fényt deríteni. Szóba kerültek az elmúlt időszak főbb történései, eseményei, döntései. A köztársasági elnökválasztás éppúgy, mint az NVVH. Minden kérdést, javaslatot, észrevételt és jobbító szándékú hozzászólást köszönök. Minden véleményt meghallgatunk, minden véleményre odafigyelünk és mérlegelünk. A cél pedig közös. Közösen, veletek együtt írunk történelmet, a rendszerváltás történetét. Folytatás következik.