10/09/2026
NINCS VILLANY. ÁZNAK A FALAK. MI MÉGIS DOLGOZUNK.
Ezek a képek nem beállított fotók.
Ez most a valóság a VGYFMSZ irodájában.
Jelenleg nincs villanyunk. Akkumulátoros lámpákat teszünk az asztalra, és azok néhány négyzetméternyi fényében dolgozunk tovább.
Kifestettük az irodát. Megpróbáltuk emberibbé, használhatóbbá tenni. De a víz újra megjelent a falakon. Sőt, már ott is vizesedik az épület, ahol korábban soha nem volt probléma. A nedvesség egyre magasabbra húzódik – és már a kis lámpáink fényében is pontosan látjuk, hogy ezt az épületet lassan elveszítjük.
De van valami, amit nem veszítünk el.
A munkánkat.
Mert amíg van egyetlen pici fény az asztalon, addig van remény is.
És mi ebben a reményben nem egyszerűen hiszünk. Dolgozunk érte.
Miközben ilyen körülmények között hajtogatjuk, rendezzük és készítjük elő az anyagainkat, mögöttünk hónapok óta egy ennél sokkal nagyobb munka zajlik.
Megalkottunk egy kifejezetten SNI-s és fogyatékossággal élő gyermekekre épített Befogadó Oktatási Módszertant.
Nem azért, hogy még egy dokumentum kerüljön az iskolák polcaira.
Hanem azért, hogy egy SNI-s gyermeknek ne kelljen azért lemaradnia, kirekesztődnie vagy elvesznie az oktatásban, mert másképpen tanul, másképpen kommunikál, vagy több segítségre van szüksége.
Olyan rendszert építettünk, amely a gyermeket támogatja, de közben a pedagógust sem hagyja magára. Módszertani segítséget, SNI-felkészítést és SEL-képzést kapcsolunk hozzá, mert nem várhatjuk el egy pedagógustól, hogy egyszerre legyen tanár, gyógypedagógus, pszichológus és minden probléma egyedüli megoldója.
De itt nem álltunk meg.
Az egészségügy számára is kidolgoztunk egy olyan hiánypótló módszertant, amelynek célja a fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek támogatása az egészségügyi intézményeken belül és azokon kívül is.
Mert egy fogyatékossággal élő ember nem válhat láthatatlanná attól a pillanattól, hogy belép egy kórház ajtaján.
Nem maradhat egyedül azért, mert nehezebben kommunikál.
Nem lehet kevésbé fontos azért, mert mások a szükségletei.
És a segítség nem érhet véget azzal, hogy kézhez kap egy diagnózist vagy elhagyja a kórházat.
Ezt a módszertant el akarjuk juttatni Magyarország egészségügyi intézményeihez. Olyan rendszert akarunk felépíteni, amelyben a fogyatékossággal élő ember mellett szükség esetén képzett segítő állhat, és amely a diagnózistól kezdve az egészségügyi ellátáson, rehabilitáción, támogatásokon és az új élethelyzethez való alkalmazkodáson keresztül is képes kapaszkodót adni.
És közben nézzék meg ezeket a fényképeket.
Innen indulunk.
Egy vizesedő irodából.
Villany nélkül.
Akkumulátoros lámpák mellett.
Papírhegyek között.
Lehetne azt mondani, hogy ilyen körülmények között ezt nem lehet megcsinálni.
Mi meg azt mondjuk: akkor is megcsináljuk.
Mert azok a gyermekek, akiknek segítségre van szükségük az iskolában, nem várhatnak arra, hogy nekünk egyszer majd jobb körülményeink legyenek.
Azok a fogyatékossággal élő emberek, akik holnap belépnek egy kórházba, szintén nem várhatnak.
Nekik most van szükségük változásra.
Ezért ha kialszik a mennyezeti lámpa, felkapcsoljuk az akkumulátorosat.
Ha vizes lesz a fal, arrébb tesszük az asztalt.
Ha elfogy egy lehetőség, keresünk másikat.
De nem állunk meg.
Mert néha egy országos változás nem egy gyönyörű irodából indul.
Néha egy asztal mellől indul, ahol néhány ember egy apró lámpa fényénél még mindig dolgozik, mert pontosan tudja, kikért dolgozik.
Amíg van egy pici fény, addig van remény.
Nálunk pedig a mai nap is ég a fény.
