26/08/2026
Mint a szocializmus végén az első nyugati utazásokon: szájtátva csodálkozunk a gyorséttermen, ahol nem gyűlölik a vendéget, mosolyognak, és nem mócsingot tesznek a tányérra. Így is lehet?
Pakson szorgosan duruzsolnak a turbinák, az elektronok vidáman csipogják egymásnak: áradunk! Túl vagyunk a válságon, fenékküszöbünk erotikusan domborul. Áramszünet nem volt egy percig sem. Úgy tűnik, nem kizárólag Orbán Viktor képes az országot kormányozni. Ez fontos lecke. Ez volt ugyanis az adu ász. Hogy nélküle összeomlik itt minden, ő a Kárpát-medence Atlasza. Emberarcúék elismerték esetleg kamerán kívül, hogy lop, csal és hazudik, de rögtön rámutattak veleszületett zsenialitására, kivételes képességeire, és hogy ez az egy legény van a gáton, más egyszerűen nem képes átvenni ezt a munkát. Jó, jó, ocsmány a Fidesz, de kormányozni, azt tudnak.
Próbáltuk ilyenkor felvetni, hogy Európa többi állama is elketyeg valahogy, pedig nekik nincs Orbán Viktoruk, de ekkora labdamenetekhez az emberarcúaknak nem volt idegük. A Fidesz és szavazói axiómának tekintették, hogy egyvalakinek van jogosítványa az országot vezetni. Ez egyébként azt is megakadályozta, hogy párton belül felmerüljön az utódlás kérdése. És most látjuk mind, hogy nem kell ehhez Orbán.
Az se baj, ha nincs az országban. Magyarországra ráomlott pár évtized hanyagsága, a klímaváltozást tagadó, fafejű suttyóság öröksége és az aszály valósága. Reális veszély volt, hogy elveszítjük a legnagyobb erőművünket, és aztán nem veszítettük el. Megszületett a megoldás, elkezdődött a rohammunka, és sikerrel zárult.
És természetesen valóságshow is lett belőle. Magyar Péter a gazda szemével hizlalta a fenékküszöböt, óvó pillantásai kísérték a helikoptereket és dömpereket, és nem szégyellte ezt meg is mutatni. Ebben nincs cezúra: ha gond van a vízzel, akkor a politikus gumicsizmában caplat ki a gátra, és megmutatja, hogy ott van. Ami változott, az a miniszterelnök hangneme. Úgy beszélt turbinákról és megawattokról, mintha felnőttekhez szólna, akiknek nem kell mumust meg hétfejű brüsszelt mutogatni, hogy figyeljenek. Érdekes kísérlet – és egyelőre ez is működött.
És végül: az egész építkezésből tudomásunk szerint nem lopott senki semmit. Sőt. A közismert tolvajok pironkodva ajánlottak fel némi sittet a bányáikból. Nem nehéz elképzelni, hogyan ment volna ez a Fidesszel: Orbán papa szállítja a követ, és platinaként árazza, fővállalkozó Mészáros Lőrinc, a költség pedig megközelíti a Hoover-gátét. Láttuk a Covid idején, ahogy gombamód nőnek ki a lélegeztetőgép-importőr cégecskék Szijjártó és Takács Péter környékén, aztán hogyan szívódnak fel. Nem felejtettük el, még számolunk.
Mint a szocializmus végén az első nyugati utazásokon: szájtátva csodálkozunk a gyorséttermen, ahol nem gyűlölik a vendéget, mosolyognak, és nem mócsingot tesznek a tányérra. Így is lehet?