04/10/2026
Tegnap a sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent egy közös fotó rólunk, a TISZA női képviselőiről, rózsaszínben. Érkezett rá hideg is, meleg is.
Szeretném, ha egy pillanatra nem azt néznénk, ki mit gondol a képről, hanem azt, hogy mi van mögötte.
A TISZA Női Műhely nem azért alakult, hogy külön női politikát csináljunk. Azért alakult, mert hisszük, hogy egy ország ügyeit csak akkor lehet igazán jól szolgálni, ha a nők tudása, tapasztalata, szempontrendszere és erőteljes hangja is ott van az asztalnál.
A rózsaszín sem pusztán egy szín. 🩷
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Nőként különösen fontosnak érezzük, hogy beszéljünk a megelőzésről, a szűrésekről, a korai felismerésről, mert vannak ügyek, amelyekről nem lehet elégszer szólni.
A tegnapi fotó lehet, hogy csak egy kis lépés, egy szűkebb közösség megalakulása, egy fontos ügy melletti kiállás, egy újabb lehetőség arra, hogy a nők tapasztalatai erősebben jelen legyenek a döntéshozatali folyamatokban.
Tudom, illetve tapasztalom, hogy sokan azt érzik, sőt követelik: sok mindennek azonnal meg kellett volna már változnia. Értem, megértem a türelmetlenséget, hiszen a Fidesz kormányok idejéből sok elvesztegetett év áll mögöttünk.
Azonban egy országot nem lehet néhány hónap alatt egészében megváltoztatni. Egy gyereket sem lehet néhány hónap alatt felnevelni. Vannak dolgok, amelyekhez idő, türelem, kitartás, alázat és rengeteg munka szükséges.
Annyit szeretnék kérni: adjunk egymásnak egy kis időt, adjatok nekünk is egy kis időt!
Lehet, hogy nem minden történik olyan gyorsan, ahogyan szeretnénk, ahogyan Ti elvárnátok. Lehet, hogy nem minden munkánkat látjátok részleteiben. De minden fontos ügyhöz el fogunk jutni, igyekszünk mihamarabb eljutni.
Higgyetek bennünk!
Köszönjük! 🩷🌸🩷
Dr. Sasi-Nagy Edit - TISZA