25/04/2026
Az elmúlt napokban elkezdett kirajzolódni, hogy kikből áll majd a TISZA kormánya.
Ami nekem elsőre feltűnt, hogy nem pártkatonákról van szó, hanem olyan emberekről, akik mögött valódi szakmai tapasztalat van. Olyanokról, akik a gazdaságban, nemzetközi környezetben vagy a saját területükön már bizonyítottak.
A hírek szerint nagyjából 16 minisztériummal számolnak, és az a cél, hogy minden területnek legyen felelőse, aki tényleg ért is hozzá.
A kulcsterületek között ott van:
– pénzügy
– külügy
– gazdaság és energia
– egészségügy
– környezetvédelem
– agrárium
– honvédelem
Nekem ez egy teljesen más irány, mint amit eddig megszoktunk.
Nem az van, hogy minden egy helyről dől el, hanem az, hogy legyen felelősség, szakértelem és számonkérhetőség.
És közben azon is gondolkodtam, hogy ez mit jelent nekünk itt, Nádasdladányban.
Szerintem azt, hogy végre nem csak „fentről” születnek döntések, hanem van esély arra, hogy a valós problémák is eljussanak oda, ahol dönteni tudnak róluk.
Azt, hogy az önkormányzatok visszakaphatják a jogaikat és a pénzüket, és helyben lehet dönteni fontos ügyekről.
Azt, hogy nem csak látványberuházások lesznek, hanem olyan fejlesztések, amik tényleg a mindennapjainkat segítik.
És talán azt is, hogy a kisebb települések, mint a miénk, végre tényleg számítani fognak.
A cél egyértelmű:
– működő állam
– kiszámítható gazdaság
– visszahozott uniós források
– és egy élhetőbb, emberségesebb Magyarország
A munka most kezdődik igazán. ❤️🤍💚
Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi minisztere.
Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik.
1990 óta foglalkozik oktatáskutatással, az Országos Közoktatási Intézet (majd a későbbi Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) tudományos főmunkatársa, később kutatási igazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettes. Egyik elindítója volt az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében készült Jelentés a magyar közoktatásról sorozatnak. A hazai oktatási egyenlőtlenségek, az iskolarendszer teljesítménye és a pedagóguspolitika kérdéseinek ismert elemzője.
2008-ban a T-Tudok Oktatáskutató Központ alapítója. Számtalan kutatási projektet vezetett hazai és nemzetközi színtéren, az elmúlt 10 évben cége fő fókuszában a kreativitás fejlesztése állt, ennek érdekében több iskolába is elvitte a Kreatív Partnerség Angliából adaptált programját.
Egy éve jelent meg könyve Kreatív tanulás címmel, melyet kolléganőjével, Németh Szilviával írt.
Köszöntjük Juditot a csapatban!