Reformátusok Szatmárért

Reformátusok Szatmárért Célunk az erdélyi és magyarországi reformátusok sajátos érdekei érvényesítésének előse

A hitben nincs határ 💚
01/10/2026

A hitben nincs határ 💚

Szatmár Határok Nélkül: immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg a református találkozót

A XVI. Szatmár Határok Nélkül Református Találkozó délutáni programjai igazán színesre sikerültek Nagyecseden. 🌿A színpa...
22/09/2026

A XVI. Szatmár Határok Nélkül Református Találkozó délutáni programjai igazán színesre sikerültek Nagyecseden. 🌿

A színpadon egymást követték a hagyományőrző és néptáncos produkciók. A Fitos Dezső Társulat Örömtánca elvarázsolta a közönséget, míg a Kokas Banda, a „Rákóczi” Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes és a Gémdaru Népdalkör közreműködésével pedig az ecsedi táncok és népdalok világába is bekapcsolódhattak a résztvevők.

A délután zenei programját a Kiss Kata Zenekar koncertje t***e teljessé. 🎶❤️

A II. SDG Kupa eredményhirdetésére is sor került a délután folyamán. ⚽🏆 Gratulálunk minden csapatnak és résztvevőnek!

❤️



📸 Csaba Tóth Csaba Zeno Toth

📜A Milotai Nyilas István-díj idei kitüntetettje: Porkoláb PálAz istentisztelet keretében került átadásra a Milotai Nyila...
21/09/2026

📜A Milotai Nyilas István-díj idei kitüntetettje: Porkoláb Pál

Az istentisztelet keretében került átadásra a Milotai Nyilas István-díj, amelyet idén Porkoláb Pál, a Fehérgyarmati Református Egyházközség presbitere, a Szatmári Református Egyházmegye presbiteri főjegyzője vehetett át.

A kitüntetett laudációját Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese mondta el, méltatva Porkoláb Pál évtizedeken át végzett presbiteri szolgálatát, egyházmegyei és zsinati szerepvállalását, valamint közösségeiért végzett munkáját.

Szívből gratulálunk a méltó elismeréshez! 🙏

📸 Pocsai Petra

„A hitben nincs határ” 💚XVI. Szatmár Határok Nélkül - Református taláálkozó💚2026. szeptember 19-én ismét megtelt élettel...
21/09/2026

„A hitben nincs határ” 💚XVI. Szatmár Határok Nélkül - Református taláálkozó💚

2026. szeptember 19-én ismét megtelt élettel Nagyecsed református nagytemploma. A XVI. Szatmár Határok Nélkül Református Találkozó ezúttal is lehetőséget teremtett arra, hogy a történelmi Szatmár határának két oldaláról érkező református közösségek együtt adjanak hálát, emlékezzenek közös örökségükre, és erősítsék egymással való kapcsolatukat.

📷Torkos Márk Erik/KREK

💚 XVI. Szatmár Határok Nélkül - Református Találkozó💚
18/09/2026

💚 XVI. Szatmár Határok Nélkül - Református Találkozó💚

A Fitos Dezső Társulat előadása a Szatmár Határok Nélkül Református Találkozón

💚 XVI. Szatmár Határok Nélkül – Református Találkozó 💚📅 2026. szeptember 19.📍 Nagyecsed – Református Nagytemplom és Rend...
17/09/2026

💚 XVI. Szatmár Határok Nélkül – Református Találkozó 💚

📅 2026. szeptember 19.
📍 Nagyecsed – Református Nagytemplom és Rendezvénytér

A hagyományokhoz híven a rendezvény középpontjában idén is a hit, a közösség és a szatmári kulturális hagyományok megőrzése áll.

⛪️A délelőtt folyamán ünnepi istentisztelet és koszorúzás várja a résztvevőket a Református Nagytemplomban.

💃🎶 Délutáni színpadi programokban pedig kiemelt szerepet kap az ecsedi táncok és népdalok megismerése, valamint fellép a Fitos Dezső Társulat, a Kokas Banda, a „Rákóczi” Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes és a Gémdaru Népdalkör is.

✨ Egy nap, ahol hit, közösség, zene, tánc és hagyomány találkozik – Határok Nélkül!

VÁRUNK SZERETETTEL RENDEZVÉNYÜNKÖN! 🩷

A 2026-os Szatmár Határok Nélkül református találkozó szeptember 19-én Nagyecsedre várja az egész országból és a határon túlról érkező közösségeket. A találkozó a hit és a közösség mellett fontos szerepet biztosít a térség kulturális örökségének és hagyományainak...

🎶  Kiss Kata Zenekar Nagyecseden! 🎶Szeptember 19-én a Szatmár Határok Nélkül rendezvényen a Kiss Kata Zenekar is színpad...
17/09/2026

🎶 Kiss Kata Zenekar Nagyecseden! 🎶

Szeptember 19-én a Szatmár Határok Nélkül rendezvényen a Kiss Kata Zenekar is színpadra lép 15:30 órától! 🎤🎸

📅 2026. szeptember 19.
📍 Nagyecsed
🎶 Szatmár Határok Nélkül

Téged is szeret***el várunk! 🥰
Nyomj egy 👍 és oszd meg a hírt az ismerőseiddel is! 👇



Koncertszervezés: Kiss Kata Zenekar:+[email protected]...

SZATMÁR HATÁROK NÉLKÜL Református találkozó kísérőprogramja - II. SDG KUPA ☎️Várjuk a csapatok jelentkezését!
01/09/2026

SZATMÁR HATÁROK NÉLKÜL Református találkozó kísérőprogramja - II. SDG KUPA

☎️Várjuk a csapatok jelentkezését!

01/09/2026

Cím

Mátészalka
4700

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Reformátusok Szatmárért új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Reformátusok Szatmárért számára:

Parancsikonok

Megosztás