Anya-műhely

05/02/2026

Néhány percet vesz csak el az idődből a kérdőív kitöltése. De fontos beszélni az első három év jelentőségéről - mert nem csak a gyerekeink, de a mi saját történetünk szempontjából is egy kitüntett időszak ez. 🖋️✏️

Kedves Kitöltő! Köszönjük, ha rászánsz pár percet a napodból arra, hogy kitöltöd az alábbi kérdőívet! Nonprofit szervezeteinkkel egy nemzetközi pályázaton indulunk, ehhez fogjuk felhasználni a válaszokat (természetesen anonim módon). Szeretnénk egy olyan projektet létrehozni,...

31/01/2026

Más shoppingolni vagy kirándulni megy a barátnőjével.
Mi a folyamatos újratervezéseinkben, anyataxi-üzemmódjainkban, időzavarunkban, ilyen-olyan munkáink és a lelki utazásaink mellett időről időre ott találjuk magunkat, hogy már megint arról beszélgetünk, hogyan épüljön fel a női körünk: kié legyen a megnyitás, földelés, bevezetés, zárás; milyen struktúra szerint fűzzük fel a gondolatainkat; mi legyen a fő mondanivalónk; vigyünk-e lámpát; ki milyen nassolnivalóval készül; ki készíti a teát vagy a citromos vizet (mert ugye van, akinek állandóan melege van a pittája miatt; más pedig mostanában olyan fázós, hogy kell a meleg ital).

És ez így megy már évek óta. Közben nekem hosszabb lett a hajam, az övé meg rövidebb és lila. A gyerekeink száma összesen hat maradt, a ráncaink száma szaporodott csupán. A lelkesedésünk, az izgalmunk és az elköteleződésünk azonban változatlan.
Mondjuk, biztos vagyok abban, hogy ehhez a segíteni akarásunk mellett a mély sisterhood-érzésünk is hozzátesz. Az a nővéri kiállás és szeretet, amit egymás mellett és egymás iránt érzünk ad egy plusz olyan löketet, ami elég ahhoz, hogy bármikor teret adjunk a másiknak vagy éppen befejezzük a gondolatát - akár a körön belül is. Szóval, ezek az alkalmak önmagukban pénzben nem mérhető értékek számunkra. Ez a mi időnk.

Igazából mind a ketten szeretünk egyedül dolgozni. Önállóan, erőnkbe beleállva szétszálazni és összerakni a mondanivalónkat; utánanézni, kutatni, olvasni. És mégis: olyan jó egymásnak dőlni.

És ha szeretnétek velünk körben ülni - a sisterhood-energia garantáltan velünk lesz 🤪✌️🤟- , akkor lesz lehetőségetek csütörtökön ezt megtenni. Részletek az esemény leírásában:

https://fb.me/e/1SOiLJt23y

20/01/2026

És ha már beszélünk a szülésélmény feldolgozásáról: https://fb.me/e/3PlKu1YGb

Az én harmadikom.

Már napok óta tudjuk, hogy előbb jössz. Akármilyen hihetetlen - hiszen két hete még vízben áztattuk magunkat a nagyokkal, kirándultunk, van még bőven időnk az érkezésedig. De te már akkor is jobban tudtad a saját igazadat.
Október vége, Férjjel 11 éve volt az első randink - ezért újra randizunk. Valószínűleg sokáig nem lesz ilyesmire lehetőségünk, úgyhogy kihasználjuk az alkalmat. Éjjel felébredek. Valami folyik. Nem, ez nem lehet, még nem.
Pedig de.
Aztán semmi.
Alszom, fekszem. Őszi szünet van. Pihenek. Elmegyünk a gyerekekhez, de nem jönnek velünk haza. Fáradt vagyok. Nem vagyok fáradt. Mosnom kell. Hol vannak a ruhák? Ezt csak a jövő héten akartam elkezdeni.
Tervek. És valóságok.
Sétálunk. A szokásos nagy pulóver rajtam. A barna. Meleg van - nevetünk, az a híres melegfront. Mindenkit az csalogatott ki.
Induljunk. Nincs sietség bennünk. Nem kerget senki. De ma este már haladnia kell a folyamatnak. Néhány előjele van csak, olykor meg kell állnom, annyira fáj. Aztán elmúlik és nevetek. Kicsit már máshol vagyok. Magamban, belül - egyedül.
Odaérünk a házba. Körülnézünk. Rendezkedünk. Emesével nevetünk. Vajon melyik a jó szoba? Finoman terel, már nem csak a barátnőm. Érzem a jelenlétét, az erejét, bízom benne. És valami azt súgja belül, hogy nagy szükségem lesz rá.
Nyolckor nevetünk. Fél kilenckor aludni próbálok. Háromnegyedkor ordítok. Mélyről. Ez nem az eleje. Ez nem lehet az eleje, mert akkor milyen lesz a vége. De nincs hova bújni, nincs kinek átadni, nincs itt más, csak én vagyok idebent - egy nagy fájdalommal odakint. Le akarom vetni. Talán a bőrömet. Talán a jelenemet. Vissza az elejére. Oda, ahol nevetünk és nem fáj.
Zuhany. Nem, nem maradok itt. Mint az űzött vad. Csak törött lábbal. Hogy fogok innen kiszállni? Ki akarok szállni. (Még jó, hogy van egy erős férj, aki kiszed bárhonnan, bármikor. Ránézek: látom, hogy kicsit zavart. Nem csak számomra új az élmény, neki is az. Ilyet még nem látott, és kettő után az ember hajlamos azt hinni, hogy gyakorlottak vagyunk. Gyakorlottan kelünk át a folyón, az ismeretlen világba. De nem, ez nem így van.)
Mintha egy örökkévalóság óta tartana. Forró víz, borogatás, tompa fény, erős fájdalom. Jössz. (Ilyen még nem volt, biztos fiú - fut át az agyamon.)
Soha nem lesz vége. Soha. Nem. Lesz. Vége. Nem bírom el. Nem. Bírom. El.
Most akkor lélegezzek. Most. Pont most. Éppen most. Amikor már csak darabokban vagyok. És órák óta és végtelenítve benne vagyok egy szakadékban. Magammal. Nem bírod ki. De kibírod. Ez már az. Az előbb is azt hitted. De ez már tényleg az.
Na, most. Már lehet. Már jöhet.
Van olyan, hogy rengeteg idő? Van olyan, hogy meglátunk egy másik síkot? Csak egy pillanatra valami kitágul és bennünk dübörög a jelen egy másik pillanata? Összeragadnak bennem a dolgok. És szét kellene választanom. Mióta tart ez?
Remegek. Most. Tartom magam. Most.
Kint.
Ennyi.
Kint.
Tényleg ennyi?
Haja van. Fekete haja. Olyan vékonyak a lábacskái, mint a ropi. A nevemet is megkapod.
Telnek a percek. Éjfél lett. Csend van. Neszek. Egy újszülött halksága. Nem sírsz. Nyöszörögsz, mocorogsz, nézel. Erős vagy. És tökéletes.
Ilyen hosszú még soha nem volt a vége - mondom.
5 perc volt - világosítanak fel.
5 perc? Nem 500?
Halkan nevetnek. Minden csendes. Még remegek. Fekszünk. Te és én.

18/01/2026

Reggel.
*
Ami látszik a képen:
- a kedvenc madaras bögrém az elmaradhatatlan reggeli kávémmal;
- a hó, ami már nem süpped be lábam alatt.
*
És ami nem:
- a kora reggeli fél óra torna (nem sok, de rendszeres);
- a mostanában ért érzelmi viharok;
- két furán bámuló macska, hogy ugyan miért jövök ki a hidegbe, amikor lehetnék odabenn is.

És most kezdődik-folytatódik az új nap. ⛅

17/01/2026

A kattogó kérdések a fejünkben.
A rágódásaink - mint kutya a csonton, főleg éjjel, amikor csend van és alhatnánk.
Az enyhe szorítás a mellkasunkban.
De ott van az emléke akkor is, amikor a testünkre gondolunk. Amikor értelmezzük azt az új, megváltozott valóságunkat, ami már örökre velünk marad.
És ott van az erőnkben is - mert ha ad, ha hozzánk tesz és épít, akkor nagyon nagyot szól: bizalmat magunkban és hitet a világban.

Igen, a szülésélményről beszélek.
Lehet könnyű és gyors, nehéz és lassú, álomszerű és túl intenzív vagy túl fájdalmas. Egy dolog biztos: már nem ugyanaz vagy, mint aki előtte voltál.

Amikor túl nagy a zaj körülöttünk, amikor az események sodrásában elfolyunk, akkor nagyon nehéz magunkba nézni, nagyon nehéz olykor még megfogalmazni is azt, hogy mi történt velünk. Ilyenkor megoldást jelenthet, ha hátrébb lépünk, ha kimozdulunk a helyzetünkből és onnan nézünk magunkra és magunkba. Ehhez viszont tér kell és idő. A sajátélményű női csoportunk éppen ezt adja: olyan időt és teret az anyáknak, ahová megérkezve biztonságosan találkozhatsz azzal, amit a tested és a lelked a szülésről őriz.
Mert a szülés nehéz.
Még akkor is, ha beleengedjük magunkat, ha nincs bonyodalom, ha nem húzza keresztbe a számításainkat, ha igazodik a terveinkhez. Mert beránt bennünket egy másik világba, ahonnan úgy térünk vissza, hogy valami - vagy akár semmi sem - ugyanolyan, mint előtte.
A jó szülést is meg kell magunkban dolgozni.
Azt pedig, ami esetleg hónapok vagy évek múltán is erősen fel-felbukkan bennünk; képeket, hangokat, érzeteket idézve fel, azt még inkább. Ha megjelenik álmainkban, ha nem tudjuk csendesen végighallgatni egy másik nő élményét, mert egyszerűen muszáj közbeszólnunk, akkor különösen így van: fel kell dolgoznunk.
Az idő segíthet. De ha beszélünk róla sokszor, támogató közösségben, az épít.

Tarts velünk!

Részletek az esemény linkje alatt:
https://fb.me/e/3PlKu1YGb

07/01/2026

Csend.
Hó.
Hull.
Lent.
Fenn.
Öröm.
Kinn.
Benn.

(Kitaláljátok, mi szerepel az első képen? 🙂🙃❄️🌨️)

01/01/2026

Szóval, hogy gyönyörű.
A borító, a szavai.
Azt nem mondanám, hogy a könnyed, súlytalan értelemben, de az anyaság bárminél jobban meg tud arra tanítani, hogy, ami nehéz, attól nem kell menekülni, az nem feltétlen rossz, sőt, olykor az a legszebb és legfontosabb dolog az életben.
És igen, így az év elején nagyon aktuális is. (De az év minden egyes napján az.)

De ne higgyetek nekem, olvassátok el. 🙂
Ha pedig az nem fér most bele, akkor kövessétek Bettát az Instán.

Ja, és persze, BÚÉK! 💜